Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-10-15 / 42. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 október 15. csak megszerezni a tanítói állásnak kijáró tekintélyt s mikor e nehezen szerzett tekintély könnyelműen veszélyes lejtőre indíttatik, bizony csak egymásközött mondják el aggodalmaikat a tanítók. Meg vagyunk arról győződve, hogy a rekvirálás népszerűtlen munkáját, ha már megbízták vele, a magyar tanító el fogja végezni, ahogy csak lehet, el fogja végezni lelkiismeretesen és jól, de hogy emellett veszedelmes hazárdjátékot űz a tekintélyével, az is bizonyos. Egy H. F. nevű tanító büszke önérzettel írja, hogy » . . . . a magyßr tanítóság hazaszeretetből fogja a rekvirálást végezni, csak aztán ezen munkája közben sérelem ne érje és különösen ne az illetéktelenek részéről, mert akkor évtizedek sem fogják tudni viszszaszerezni azt, amit egy-két hét alatt elvesztett«. Igaza van. A pénzről. Pénzes embereknek szólnak a következő jó tanácsok: A haza minden polgárának kötelessége az ország pénzforgalmának szükségszerű szabályozásához tőle telhetőleg hozzájárulni, mert nagy horderejű közérdekkel bir a bankjegyforgalom lehető csökkentése; ezen cél pedig leginkább Lassankint beletörődött. Álmait eltemette, akaratát letördelte s hasznos géprésze, érdemes tagja lett annak a körnek, mely vele együtt fáradt, dolgozott. Az élet igazi értékét nem ismerte már. Járt-kelt, mint a többiek, kik nem ismerték, mi a fájdalom, a szomorúság, de azt sem tudták, van-e a földön életöröm, Lelke érzékenységét a közöny köde takarta be. S egyszerre új távlatok nyíltak előtte ismeretlen szépségek felé. Lassan, észrevétlenül megszerette az életet. Az életet és mindazt, ami velejár, ami vele összefügg. A lelkén, mint valami érzékeny virágszirmon nyomot hagyott az élet ujja, a sors keze, de mikor szenvedett, fájdalmát mérsékelte az a gondolat, hogy utána az öröm, a boldogság osztályosa lesz. Edződött, keményedett, acélossá vált a folytonos hullámzásban . .. Ott sétáltak nem is oly régen a folyamparton. A lány ajkáról elhalt a szó, mikor a természet szépsége megütötte lelkét s percekig nézte vele együtt a beszédes, csacsogó hullámokat, melyek enyelegve emelkedtek a napsugár felé, amint ez fölöttük átsuhant, hogy megnézze magát a ragyogó víztükörben. Milyen szép lett egyszerre mindez, pedig máskor milyen közömbösen haladt el mellettük ... Ott álltak néha akkor is, mikor a nap már nyugovóra szállt. Csillagok úsztak reszkető fénnyel a vízen, mintha csak lekívánkoztak volna az ég magasából a szőke Dunára, mely oly türelmesen folydogált veugy érhető el, ha a készpénzforgalom a legcsekélyebbre szorittatik, ami viszont ugy lesz megvalósítható, ha mindenki, akinek — hacsak átmenetileg is — feles pénze van, ezen pénzét nem magánál tartja, hanem banknál helyezi el és vagy a bank által kiadott csekkekkel fizet, vagy fizetéseit megbízással a bank utján teljesítteti. Ezen általános, nemzetünk gazdasági jólétére nagy befolyással biró célok mellett kézen fekvők azon előnyök is, melyek az egyes egyénre pénzének és járandóságainak bankban való elhelyezéséből és fizetéseinek csekkekkel való kiegyenlítéséből származnak. Igy pl. a készpénz, melyet magunknál vagy odahaza tartunk, lopás, betörés, elvesztés, tüz veszélyének van kitéve, amely veszélyek banknál elhelyezett tőkéknél ki vannak zárva. Az odahaza tartott pénz azonkívül nem kamatozik, mig a banknál fekvő pénz, ha rövid időre is marad ott, meghozza a maga kamatját. A fizetések, melyeket csekkel vagy a banknál levő számlánk alapján a bank által teljesittetünk, mindig, még évek múlva is ellenőrizhetők és bizonyíthatók, mig készpénzfizetéseknél nagyon könnyen és gyakran tévedések fordulhatnak elő, melyek folyamányakép veszteségek és kellemetlenségek érhetnek bennünket. Mindezeket összefoglalva, nyomatékosan utalhatunk arra, hogy milyen kivánatos, miszerint minden iparos, kereskedő, földművelő, munkás, tisztviselő, egyáltalán mindenki, akinek készpénzlük tovább, tovább, el a mérhetetlen tengerbe. Mintha a levegőben alig hallható, titokzatos zene játszott volna, mely minden élőt mély álomba ringatott . . . Vagy mikor ott jártak együtt a kertben! Derűs kedvet lehelt feléjük minden kis fűszál s hiába kínálta magát a sok hajlongó virág, nem mertek letépni egyet is, hadd élvezze, hadd szeresse ezt az életet. Leültek egy padra s meséltek egymásnak. A való világ alakjai lassan-lassan tündérekké finomultak, az apró házak mesebeli kastélyokká nőttek s ők is örültek, vigadtak rajta, mikor a bús lovag megtalálta a maga királykisasszonyát a kalandos, bonyodalmas mese végén. Hogyan zengett ilyenkor a kert! A lombok összeverődtek, a levelek susogtak s a virágillattól terhes levegő csöndjét madárdal töltötte be . . . Vagy csak nekik tetszett úgy. . . Aztán egy napon elváltak. Neki mennie kellett. De megígérte, hogy írni fog. Folytatja a beszélgetést, melyet megkezdett vele s ha választ kapna rá, ő lenne a legboldogabb. Meg is írt két levelet. Hangulatfoszlányok, gondolattöredékek voltak csupán, de aki kapta, akinek szóltak, megérezhette belőlük, hogy a szeretete vibrál minden betűn. S íme, ma megjött a várva-várt felelet. Itt van a kezében. Most már föl merte bontani. Mohón végigolvasta, aztán lehunyta a szemét, hogy a hangját, az arcát is fölidézze annak, aki a távolból hozzá beszél. Pedig oly rövid, olyan kevesetmondó volt az a leben befolyó jövedelmei és készpénzben teljesítendő fizetései vannak, ugy a nemzeti közérdek, mint saját maga érdekei szempontjából pénzét és értékeit valamely banknál elhelyezze, magának számlát nyittasson és ugy bevételeit, mint fizetéseinek teljesítését a banknál központosítsa. A Keresztény Munkásegyesület választmányi ülése. Vasárnap délután 4 órakor ülésre jött össze az egyesület tisztikara, (az itthonlévők teljes számban). Ez alkalommal az Országos Keresztény-Szociális Szövetség részéről megjelent Székely János központi titkár is. Tomor Árkád elnöki megnyitójában rámutatott arra, hogy az egyesület életében az utolsó hónapok alatt nem fordult elő olyan esemény, amely a tisztikarnak egybehivását vonhatta volna maga után. De ma — úgymond — egy olyan pont áll az ülés tárgysorozata előtt, amely felett hálátlanság lenne egyszerűen átsiklani. A keresztény szociális mozgalom életében Pápán az Esterházy név egy lelkesítő fogalom, amely, valahányszor zászlónkra nézve látjuk, büszke örömmel tölti be szivünket. E névnek uj viselője van Pápán, méltóságos gróf Esterházy Jenő fenkölt személyében. Indítványozom, — mivel ezidőszerint más alkalom nincs — a tisztikar, az egyesület több száz tagja nevében az uj kegyúrnak Pápára érkezéséből kifolyólag mély hódolatát nyilvánítsa. A gyűlés zajos tetszésével találkoztak vél. Vidám csevegés, apró kedvességek, melyekből ki-kihangzott egy-egy csengő, üde kacagás. Mégis elolvasta százszor egymásután. Az arcára odalopódzott a pír, a szemében kigyuladt a fény s mozogtak az ajkai, mintha a kérdésekre akart volna megfelelni, melyek sorban következtek egymásután . . . Támolyogva kelt föl az asztaltól. Lelke ujjongott, reszketett a gyönyörűségtől. A kis tanítószoba minden képe, minden bútordarabja mintha mosolygott volna rá. Lázasan susogta, amit hinni alig mert: szeret! szeret . . . Az utcán hideg, októberi szél csapta meg. A tépett fákon még rezgett a fény, de nem volt melege, hideg ragyogással vont be utcát, embert egyaránt. Összébb vonta a kabátját, úgy sietett az iskola felé. Az iskolaszoba már tele volt tanulókkal. Apró, kiváncsiszemű, gömbölyű arcok mosolyogtak feléje a festetlen padokból. Mikor az ajtót kinyitotta, arcára esett az őszi napsugár. A melegségét, a tüzét is érezte. Szinte megszédült tőle. Le kellett húznia az ablakfüggönyt, hogy e pajkos kíváncsiság ne zavarja már. Ott künn fölsikoltott az iskola csengője. Megkezdődött a munka. De mintha ma valami fülbemászó dallamot hallott volna, mikor monoton hangon rákezdte az élénk gyereksereg: — Egyszer egy az egy . . . Tomor Árkád.