Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-01-01 / 1. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 január 23. mosolygáshoz szokott ajaka. A sírdombok láttára átcikázik bús lelkén a villanó gondolat: Hátha az én jó atyám pihen már itt! Ki keres akkor nekem kenyeret, hisz még oly gyenge vagyok ?! — Óh, nézzétek, azokat az ősz hajú szülőket!! . . . — Ti jó öregek! Mit botorkál a ti lelketek is sírhantok között? — Nem felelnek . . . •—- Hogy is felelhetnének?! — Ráült a lelkükre a nagy gond... S abban a gondterhes lélekben viharzó erővel él a sürgető gondolat: Hova lettél, hol pihensz már, te, öregségünk támasza ? . . . — Északon, keleten, nyugaton és délen sirok domborulnak. — Értem már, miért volt gyászos a máskor boldog karácsonyesti hangulat . . . — A háború durva keze öltöztetett sokakat gyászba. S akik még nem gyászolnak, ettől a durva kéztől féltik azt, kit szeret a szivük, ki karácsony estéjén, ezen a szent vigilián puskák tüzét látta a krisztkindlis gyertyák békés pislogása helyett . . . — Messze távol, hol véreink küzdenek a szent igazságért, sűrűn hullanak a hópelyhek . . . — Csak hulljatok ti fürge pelyhek . . . — Hulljatok, hulljatok . . . — Borítsa be csillogó fehérségtek karácspny éjszakáján a drága vértől piros földeket . . . — Töltsétek ki sírdombok völgyeit s terüljön el simán fölöttük gyémánt csillogású takarótok . . . — Ne lásson e vigilián senki gyászos sírt . . . Legyen sima a föld! . . . Ne legyen a gyász válaszfal a lelkek s a betlehemi istálló hideg jászolya között . . . — Hulljatok hópelyhek . . . — Fehérségtekkel födjétek be a lelkek gyászát is . . . — És ti karácsonyestéjén vándorútra indult lelkek, engedjétek befödni lelketek borongó érzéseit . . . — Ha még oly nehéz is, maradjatok a karácsonyfa mellett s nézzetek bele abba a sok ingó-bingó fénybe . . . — A sok megpróbáltatás közt nagyon is szükségtek van e szent vigília boldog, örömmámoros hangulatára . . . — S csak egyet keresett föl a lelketek: a betlehemi istálló jászolyát ... A benne gőgicsélő isteni Kisdednek sok szava volt hozzátok ... El akarta mondani nektek, hogy az élet hideg, faragatlan, szúrós, ákom-bákom deszkákból összerótt jászoly s ebben mosolyogva kell pihenni, mert az életből még keresztfa is lesz, — és pedig nehéz. S ha már a jászoly is kemény, hogy birod majd a keresztet ? . . . Karácsony estéjén Betlehembe zarándokolt a lelkünk. — A jászolyban fekvő Kisded ép akkor, mikor leborulva imádtuk Őt, föllebentette előttünk az é'et titkát födő kárpitot s megértette velünk, hogy a földi élettel sirás, kesergés, lemondás, fájdalom és gyötrelem jár. De örökké boldogok lesznek azok, kik a szenvedésekben nem törnek össze, akik a kereszten is azt tudják mondani: Legyen meg az Isten szent akarata . . . — így meditált a lelkem karácsony estéjén . . . — Embertestvérek! Elmélkedjünk mind így ... S megérezte a lelkünk, hogy nemcsak dermesztő tél dühöng, de biztosan beköszönt a virágfakasztó tavasz is . . . Megérezte a lelkünk, megsejtette a szivünk boldog érzéssel, hogy ha domborulnak is sirok, azokban is az újabb élet csirája pihen . . . Megérezte a lelkünk a betlehemi Kisded mosolygásából, hogy ha folytonos háborúskodás is az élet és ha patakként ömlik is a vér, — mert az emberek vadul törnek egymásra, mert az ártatlannak védenie kell magát erőszak ellen — azért eljön majd, biztosan felvirrad az örök béke, a »

pax Christi« rózsapiros hajnala is . . . Embertestvérek! Ugye, miért ne énekeltük volna hát, ha mindjárt nehéz szívvel, de azért boldog sejtésekkel a szivünkben e karácsony ünnepén is a diadalmi éneket: Dicsőség mennyben az Istennek, Békeség földön az embernek. Felhívás. A Hadi rokkantak és árvák menházának egyesületétől. Mélyen tiszteit, nagyérdemű közönség! Nagy időket élünk, amelyeknek emléke nem fog nyomtalanul elröppenni, hanem meg lesz örökítve a történelem lapjain. E lapokon katonáink hősiessége aranybetükkel fog ragyogni időtlen időkig. E nagy idők vérben, vagyonban és munkában sok áldozatot kívánnak nemzetünktől. De ezen áldozatok csak úgy fognak egy jobb és boldogabb jövőt teremteni, ha a vérbeli áldozatok nagyságának megfelel az állam és társadalom áldozatkészsége, vagyonban és Önfeláldozó nemes, hazafias munkában. Mind az államnak, mind a társadalomnak egyik legfontosabb és legszentebb kötelessége a rokkantakról- és hadi árvákról való gondoskodás. Mindenkinek éreznie kell, hogy ez a legégetőbb szükség, a legelső hazafias feladat. A legfényesebb győzelemnek is csak úgy lesz igazi értéke és áldásos következménye, ha az állam és társadalom karöltve legelőször azokról gondoskodik, akiknek a haza legtöbbet köszönhet, akiket a háború legjobban sújtott: a rokkantakról és a szegény hadi árvákról. Ezen szent hazafias kötelesség érzete ösztönözte városunk polgármesterének elnöklete és vezetése alatt alakult bizottságot arra, hogy a pápai rokkant katonák és hadi árvák számára otthont teremtsen, amely nemes cél megvalósítása végett a pápai közönség áldozatkészségéhez fordul. Azért mély tisztelettel és nagy bizalommal lépünk nemes szivii közönségünk elé és bizton reméljük, hogy e magasztos és fontos feladat megvalósításában bennünket támogatni fog. Örök emléke lesz e nagy időknek és Pápa város áldozatkészségének, ha városunk rokkant katonái és hadi árvái számára Otthont alapítunk, amely a késő utódoknak is hirdetni fogja, hogy megértettük az idők intő szózatát és Isten s emberek előtt megtettük hazafias kötelességünket. Esdve kérjük a nemes szivü közönséget, hogy tehetsége szerint legyen támogatója e legszebb és legirgalmasabb feladatnak. Hogy közönségünk alaposan ismerje, mire kérjük áldozatkészségét, a következőkben vázoljuk az Otthon tervezetét és feladatát. Hadi rokkantak és árvák menházának egyesülete Pápán. 1. Az egyesület célja: Menház alapítása és fentartása, melyben az 1914 —16. háborúban elesett pápai illetőségű hősök emlékét megőrzi, a rokkantaknak megélhetésüket biztosítja, esetleg hajlékot is ád és a hadi árvák ellátásáról és neveltetéséről gondoskodik. 2. Az egyesület tagjai: Örökítők, alapítók, rendes és pártoló tagok. a) Örökítő tagok azok, akik legalább 1000 azaz ezer koronás alapítványt tesznek. Nevük a menházban felállított táblán az alapítvány nagyságának sorrendjében megörökíttetik. Jogukban áll a harctéren elesett családtagjuknak emlékére a menházban emléktáblát elhelyezni. b) Alapító tagok azok, akik legalább 500 azaz ötszáz koronás alapítványt tesznek. Jogi személyek, egyesületek vagy intézetek, ha 500 azaz ötszáz