Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-01-01 / 1. szám

1916 január 1. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. koronás alapítványt tesznek, az örökítő tagok közé soroztatnak. c) Rendes tagok azok, kik legalább 100 azaz egyszáz koronát tesznek le az egyesület pénztárába. d) Pártoló tagok azok, akik 100 azaz egyszáz koronánál kevesebb ösz­szeggel járulnak az egyesület céljáihoz. Az egyesületi tagok évenkint leg­alább egyszer közgyűlést tartanak. A tervezett menház megalakulásáig egy nagybizottság és egy szűkebb körű bizottság készíti elő az egyesület és a menház ügyeit. Ezen előkészítő bizottságok a men­ház felállítása alkalmával a közgyűlés előtt való beszámolás és fölmentés után megszűnnek. Ezután a közgyűlés végre­hajtó bizottságot választ. (Folyt, köv.) A liszt- és kenyérfogyasztás korlátozása. A hivatalos lap december 28-iki számá­ban megjelent, 4586 sz. kormányrendelet a liszt- és kenzérfogyasztást a következőleg szabályozza: 1916. január 10. napjától kezdőböleg az őstermeléssel foglalkozok kivételével, bár­kinek naponkint és fejenkint buza-, rozs-, vagy árpalisztből, vagy e gabona neműek keverékéből előállított lisztből legfeljebb 240 grammot szabad fogyasztania. Nehéz testi munkával foglalkozók ré­szére a közigazgatási hatóság (alispán, polgár­mester) a mennyiséget legfeljebb 300 gr lisztre emelheti föl. 7 gramm kenyeret 5 gramm lisztnek kell számitani. Az őstermeléssel foglalkozók fejenkint legföljebb 400 grammot fogyaszthatnak. A meglevő saját készletet kell felhasználni. Lisztet és kenyeret január 10-től kezdve csak a közigazgatási hatóságálta! kibocsátott fogyasztási igazolványok ellenében szabad forgalomba hozni vagy vásárolni. Az igazol­vány rendszer költségei a törvényhalóságot terhelik. Liszt és kenyérfogyasztási igazolványra csak annak és olyan mértékben van igénye, akiknek és amilyen mértékben a tulajdoná­ban levő liszt- vagy gabonakészlet az általa felhasználható lisztmennyiséget nem fedezi. A vendéglőben rendszeresen étkezők csak kenyérfogyasztásra kapnak igazolványt s a vendéglősök csak a kenyérszelvényeknek megfelelő mennyiséget szerezhetik be, lisztet pedig a hatóság előtt beigazolandó rendes forgalomhoz képest kapnak. Azok, akiknek augusztus 16-ig számí­tandó ház vagy gazdasági szükségletét meg­haladó gabona- vagy lisztkészletük van, a fölös mennyiséget a hatóság felhívására ma­ximális áron tartoznak átszolgáltatni. A már igénybevett mennyiség a Haditermény R. T.-é. A rendelet kijátszóit 2 hónapi elzárás és 600 K-ig terjedhető pénzbüntetés sújtja. Katona lettem . . . Ha bevettek katonának Fiatalon, már ma: Vigyenek hát szaporán csak Villámló csatákba. Oda, hol az ágyú dörög. Ezer fegyVer ropog; Lobogó tú'zlángok között Véres zászló lobog. Gsatasíkra, gyilkos tűzbe, Harcok közepébe, Rohamok közt, babért tűzVe Szuronyom hegyére. jdadd zengjem, míg sziVem lüktet: „Előre, bajtársak, Vérünket és életünket Adjuk a hazának!" Szendrői József. IRODALOM. Forradalom — a könyvek birodal­mában. A könyvek között valóságos forra­dalmat jelent a »Milliók könyve« c. regény­vállalat, mely most indult meg. Ebben a vállalatban a legjobb magyar irók legjava munkáiból, jó papiroson, szép nyomtatásban, ízléses kiállításban, teljesen befejezett regényt adunk 24 fillérért. Egy-egy ilyen regény rendesen 2—3—4 koronába kerül. Az olcsó árat úgy éri el a kiadó, hogy százezrekben nyomtatja a regényeket. És ezzel valóságos kultúrmissziót teljesít, mert soha el nem kép­zelt népszeríLítése az Írónak, amikor ilyen olcsó áron olvashatja műveit a közönség. Az olvasó így megismeri, megszereti az Író­kat, minek föltétlenül következménye, hogy aztán többi munkáit is megveszi. A »Milliók könyvé«-ben mindenki többet kap 24 fillér­ért, mint amennyit vár s egy csapással meg­veti a könyvgyűjtés szép szokásának az alapját. Az első regény Herczeg Ferenc: A láp virága, a második regény Szomaházy István: Mesék az Írógépről. Ezt követik a legérdekesebb magyar és külföldi regények, többek közt: Mikszáth: Galamb a kalitkában, Farkas Pál: Egy önkéntes naplója. A vállalat regényei mindenütt kaphatók. Előfizetési ára: 6 teljes regényre (negyedévre) K 1.50; 13 teljes re­gényre (félévre) K 3.20; 26 teljes regényre (egész évre) K 6.— . Az előfizetési összeg beküldésére legcélszerűbb póstautalványt használni. A »Milliók könyve« kiadóhivatala: Singer és Wolfner könyvkereskedése Buda­pest, VI., Andrássy-út 16. Mária-Kongreg'áció. Ilitbuzgalmi képes havi folyóirat. Szerkeszti Bangha Béla S. J. (Megjelen havonként egyszer). Előfizetési ára: tömegesen rendelve (20 példány) egy év­folyam 1 korona, külön rendelve 2 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Mária-u. 25. — Minden egyes száma válto­zatos és igen érdekes tartalmú. Szent Ferenc Hírnöke. Szent Ferenc harmadik rendjének lapja a katholikus val­láserkölcsi és társadalmi élet ápolására. — Szerkeszti és kiadja: Tréfán I.eonárd Ferenc­rendi áldozópap Kolozsvár. — Mutatványszá­mot ingyen küld a kiadóhivatal. HIRER. Felajánlási ájtatosságofc. A Katholikus Népszövetség azzal a kérelemmel kereste fel Magyarország fcpász­torait, hogy a véres háború második eszten­dejének végén hazánk minden katholikus templomában az Úrjézus legszentebb Szívének tiszteletére háromnapi ájtatosságot tartassanak. A kérelemnek helyt adva, báró Hornig Károly biborospüspök az egyházmegye terü­letére vonatkozólag akként intézkedett, hogy dec. 29., 30. és 31.-én az esti órákban min­den plébániai és szerzetestemplomban ájta­tosság tartassék Jézus Szt. Szive litániájának és az újév első napjára elrendelt felajánló imádságnak az imádásra kitett legtnéltósá­gosabb Oltáriszentség előtt való elmondásával s lehetőleg szentbeszéddel. Ezenkívül a hivek tömegesen járuljanak a szt. gyónáshoz, hogy az újévet, lehetőleg január 2.-át is — amely, mint első vasárnap az új egyházi beosztás szerint Jézus szent nevének ünnepe — szent­áldozással kezdjék és a teljes búcsú kegyel­meiben részesüljenek. A pápai plébániatemplomban dec. 29.-én Kriszt Jenő esperes, dec. 30.-án Blaeovich Jákó bencés tanár, dec. 31.-én pedig Kreutzer Ferenc káplán szentbeszéddel vezették be a litániát, melyen sok hivőn kívül jelenvoltak a katonák is, kiknek a szószékről magyar nyelven, az idegenajkúaknak pedig a sekres­tyében a saját anyanyelvükön felolvasták Bielek tábori püspök körlevelét is. A dec. 31.-1 ájtatosság egyszersmint a szokásos Te Deumm<il lett megtartva. Lapunk minden barátjának boldog újévet kívánunk. — Személyi hírek. Az ünnepek előtt, alatt és után Pápán is sok régi ismerősünk­kel találkoztunk. Egy egész rovatot lehetne tele írni különösen a sok szabadságos kato­náról, aki 15—18 havi távollét után először került haza néhány napra. Megfordultak Pá­pán azonkívül más ismerőseink is. Hogy azonban mégis néhányat megemlítsünk, hát feljegyezzük Móroc Emilián, komáromi igaz­gatónak, továbbá mai számunk vezércikk­írójának, Hédly Jeromos, budapesti szent­ferencrendi házfőnök és Zsilavy Sándor, lapunk volt szerkesztőjének, pápai r. k. taní­tónak a nevét. Utóbbi őrmesteri egyenruhá­ban jött meg a déli harctérről. Itt láttuk Kádár Titusz kőszegi bencés tanárt is, aki Kartier Rezső takarékpénztári könyvelő öccse. Még az ünnepek előtt tüzérkáplári unifor­misban járt itt Egresils János, volt pápai r. k. tanító, jelenleg soproni ipariskolai tanító, ki a soproni tüzérez'.edben szolgál. Megjöttek ifj. Horváth József építész, Regner Pál festő, Besenbach Jenő építész, továbbá a fiatal generációból a Hajdinák-testvérek, Okolicsá­tiyi József, Sulyok Dezső, Nagy Feri és mások. — Kettős ünnep. Ma, szombaton, Újév ünnepén és holnap, vasárnap, Jézus szentsé­ges nevének ünnepén a pápai plébániatem­plomban a szokott ünnepi rend lesz meg­tartva. Ugyanis 9 órakor asszisztenciás nagy­mise, utána szentbeszéd, 11 órakor csendes mise, 3 órakor vecsernye. Az ünnepi misét mindkét napon Kriszt Jenő esperes mondja, az újévi szentbeszédet Németh Imre, a vasár­napit ellenben Kreutzer Ferenc káplán tartja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom