Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-12-12 / 50. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 szeptember 401. 39. szám. PAPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. telelös szerKesztö: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A társadalmi reneszánsz titka. Ha az emlékezés szárnyain visszalengünk a nagy világégést megelőző időbe, még élénken látjuk a béke verőfényében mosolygó társadalmi élet képének sötéten árnyalt oldalát. A dermesztő nyugtalanság szörnye gomolygott a közszellem háborgó tengerén, mely rengeteg válságnak vetette előre árnyékát. A társadalom rideg, fázós, beteges lelke mindarra, ami liliputi horizontú világnézetével ellentétben állott, mint bürkös pohárra, csak megvetéssel, lenézéssel tekintett. A vallás kéjes vigyorgásának volt a tárgya, a jogrendet túlhaladott álláspontnak, a hazaszeretetet nevetséges érzelgésnek minősítette, a családi élet, az erkölcsi rend kérdéseiben a saját egyoldalú, érzékies nézőpontjából járt el; tekintélyt egyáltalán nem, vagy csak csikorogva ismert el. Az epikureusi bölcsességre való hajlam egyre hatályosabban burjánzott. Az anyagelvi bölcselet szerencsés, az élet kertjének csupán napsugaras oldalát ismerő, érvényesülési előjogokat élvező gyakorlóinak éneke: egyedül az izgalom az élet, a minden — fogékonnyá tette a füleket, a mezítlábas tömeg szívbeli alkatának legmélyebb rétegeibe is leszürődött, ahol aztán sötéten, vészesen kezdett visszhangzani. Nem volt néposztály, mely a könnyelműségek mérgére ne jelentett volna be óriási igényeket. De a gyönyörhöz dicsőség, hatalom . . . s mindenekelőtt pénz kell. S ahol nem az örökkévalóság jegyében élik az életet, hanem az aranyborjú imádását teszik meg életszemléletük gerincévé, ott az esendő javak utáni lázas törtetés szükségkép furfangos, durva, erőszakos, kegyetlen lelkeket nevel, melyek közé jeges ködként telepedik a — közönbösség. Lelkeket, melyek elveik színváltozásában játszi könnyedséggel himbálóznak, a Iegeszményibb javakkal is önös céljaik érdekében kalmárkodnak; embertársukat, míg használ, az elevenig kizsákmányolják s fölhasználtatása után a facsart citrom közmondásos sorsára juttatják. És ami a tragikum csúcspontját képezte: a tudományuknál, helyzetüknél, .születésüknél fogva úgynevezett felsőbbségek közül is számosan nemcsak nem ragyogtatták kötelességérzetüket, de a legeszményibb világot is kizárólag keresi területnek tekintették, hatalmukat magasabb szempontoknak figyelmen kívül hagyásával, a lelkek érdeke rovására önérdekeik javára kamatoztatták. Nem kellett különös prófétai tehetség annak előrelátásához, hogy ez a táglelkiismeretű irány, melynek még a társadalmi épület cementjének számottevő hányada is behódolt, végzetes hatásokat rejt magában . . . A nagy világégéssel eseményszerű fordulatok álltak be a lelki és szellemi világban. A józan világnézet ősi méhe hódít a gondolkodásban, a szívek kincsgazdag tárnáiban. A vérvihar kiszakított mocsárba gyökerezettségünkből, a lelkeken oly barázdákat vágott, melyek szétszórták TÁRCA. Ltevél az elsőhöz. — Irta: Sz. Gy. — Kedves kis testvérünk, első hős halottunk, de hamar itt hagytál bennünket! Mikor az a fájdalmas szó először nyilallott kis városunkon keresztül s ez egy röpke szóban annyi fájdalom, nem tudtuk magunkat megadni a kegyetlen valóságnak. Azt hittük, rossz álom az egész, melyből végre majd csak felébredünk. De nem jött ébredés s lelkünk gyászbaborult. A halál hideg ölelése, mely tőlünk elragadott, a mi szivünket is oly kegyetlenül összeszorította, összefacsarta... Fagyos lehellete a mi lelkünket is megborzongatta. Nem jött ajkunkra szó, szemünkbe könny. Nem tudtuk kisírni magunkat. Nem engedte a fájdalom, e nagy zsarnok. Egyedül akart leikünkön uralkodni .. . Kis családunk, melynek első megdicsőült tagja vagy, nincs már együtt. Kit erre, kit arra hajtott a háború szele s bármerre jut a fájdalmas hír, mindenhol talál szivekre, melyeket összefacsarhat. Gyászolnak fenn, túl a Kárpát bércein, siratnak a véröntözte Balkánon, fájó könnyel védik a poraidat rejtő szent hantokat az Isonzó hősei. Eggyel több okuk van a hősi ellenállásra. Drága földet védenek. A te temetődet, hova most nem mehetünk el, leróni a kegyelet adóját. Nent sírhatjuk ki fájdalmunkat, nem láthatjuk a hantot, mely kedves arcodat elrejti. Messze, messze kerültél tőlünk .. . De fájdalom hangja ne zavarja hősi álmodat. Mi élők csendben, suttogva beszélünk rólad. Tudjuk, érezzük, hogy köztünk vagy. Az Isonzó völgye csak testedet rejtette el: lelked visszaszállott hozzánk. Ma eljöttél hozzám is. Ma, a titkok nagy éjszakáján, mikor minden pihen, minden alszik, felöltve könnyű szellemszárnyakat, a halhatatlanság köntösében felkerestél engem. Aliért engem? Mert beszélni akarsz velem, izenni kis családunknak. Köszönöm, hogy eljöttél. Jöjj hozzám, könnyeimet — kérlek — bocsásd meg. Lelkemet öleld át. Nem félek tőled. Nem félek a lelkektől. Most, mikor megdicsőült lelked gondolata, eszmévé finomulva az enyémmel összesimul, engedd meg, hogy felülve az emlékezet gyors paripájára kissé elkalandozzunk az emlékek országába Látod kedves kis hősünk már csak emlékekről szólhatunk. Miért is szakadtál el tőlünk oly hamar, oly hirtelen, még csak nem is szóltál, hogy lezártad életed számadását s nyugodt lélekkel készülsz oda, a másik világba. De nem neheztelek. Mikor utoljára tekintettél vissza életedre, rólunk sem feledkeztél meg. Nekünk is küldtél izenetet s íme a másik világból is eljössz hozzánk, hogy beszélgessünk a titkok nagy éjszakáján . . : * * Enilékszel-e? Emlékszel-e az utolsó mosolygó tavaszra, az utolsó májusra. Virult minden: a mi lelkünk is. Együtt voltunk mindig. Itthoniéted napjai már meg voltak számlálva. Szabadságod a hazáé volt, azé egész lelked, minden gondolatod. Mert lel-