Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-12-12 / 50. szám

2. pápa és vidéke 1915. december 12. a gazt s az élet magasságaiban az erkölcsi épség aranymagvait vették. A lélek mérhetetlen mélységeiből felbúgó isteni hang nekilendített az igazság friss, üde levegőjére s a szeretet tündöklő rónáira, ahol eleven ösztöneink mind magasabb energiákká változnak át s egész bensőnk ünnepi hangulatba lendül. Az erős, ép élet magasságaiban azonban csak azesetre maradnak meg a milliók, ha életük iránytűjét, az eszményekben való hitet el nem veszítik. Ha nem az agyafúrt, ingoványba fuló, ördögi számításu kalandorok, hanem a tudományos, erkölcsös súlyra nézve a leghivatottabbak kerülnek hatalmi polcokra, vezető állásokba. Ebben rejlik a társadalmi reneszánsz titka. P. Agnell. A Vöröskereszt Egylet estélye. — 1915 dec. 4. — A magyar szent koronái országai Vöröskereszt Egyletének pápai választmánya dec. 4.-én a Griff-szálloda nagytermében sikerült hangversenyt rendezett a Pápa városi rokkanttá vált, illetve a háborúban elesett hősök szegénysorsú családjainak segélyezésére. A megnyitó beszédet dr. Teli Anasztáz Szt. Benedekrendi főgimn. igazgató mondotta. Az etnberszeretetről beszélt, mely az emberi érzelmek között a legbecsesebb; ez nem ront, hanem épít, nem könnyeket fakaszt, hanem könnyeket töröl, nem sebeket vág, hanem sebeket hegeszt. Most, amikor »megnehezült kedben idealizmus élt, a legnemesebb idealizmus. Egész lelkivilágod ezen épült fel: szeretted a természetet, a falut, a talusi életet. A jövő legszebb álmait ezek köré szőtted. Lelked tele volt mosollyal és dallal. A katonadalok vígabb fajait játszottad naphoszszatt a zongorán, kerülted a borúst, a szomorút. Csak néha, néha, mikor derűs májusi napok alkonyán a lenyugvó nap szobátokba vetette sárga fényét, ilyenkor lelkedben új hangulatok ébredtek, új melódiák csendültek meg s ujjaid lágy mollban szedték össze a zongora hangjait. Ki tudja, magam sem tudom, hol járt lelked. De hirtelen elhaltak a lágy melódiák, a zongorán erős dur hangzott fel. Lelked ilyenkor évekkel, vagy talán csak hónapokkal szállt előbbre a bizonytalan jövőbe ragadott a képzelet. Harcok mezejét, csaták zaját kerested fel. Közeledett az elválás ideje. Drága anyád arca napról-napra borúsabb lett, mindinkább szüksége volt a te vigasztalásodra. Mert te tudtad legjobban bátorítani, erősíteni. Azok az utolsó esti séták. Akáclombos domb oldalában, akácillattal telt levegőben. Az utolsó fejezet, az utolsó lap életed boldogságának történetében. Mily sok szép terv, ábránd a háború után bekövetkező időkről. Együtt szőttük a tündérmesék szálait, de a az idők viharos járása fölöttünk«, midőn ezrek és ezrek szorulnak segélyre és vigasztalásra, most van igazán szükség az emberszeretet gyakorlására, mely nemes feladat a Vöröskereszt Egyletnek jutott osztályrészül. Az ittlvonmaradottak csak úgy lesznek méltók a harctéren dicsőséggel küzdő katonákhoz, ha ép oly tevékenységet és áldozatkészséget mutatnak az emberszeretet gyakorlásában, amily hősiességet és önfeláldozást tanúsítanak vitéz harcosaink a csalamezőkön. Ez az emberszeretet tegye ma eggyé a társadalmat, akkor az itthonievők is kivették részüket a nagy idők munkájából, feladataiból. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Mendelssohn Konzert E-moll op. 64. következett, melyet hegedűn Kemény Béla városi tanácsos adott elő Kis József zongoratanár kísérete mellett. Kemény Béla, mint kiváló hegedűs régóta ismeretes a pápai közönség előtt, mesteri játékában már többször volt alkalmunk gyönyörködni. Nehéz feladatot vállalt, de bravúros technikája leküzdötte a nehézségeket. Művészi kíséretet produkált játékához Kis József zongoratanár. A harmadik számban Krausz Adrienne finom csengésű hangját élveztük, ki Kemény Béla és Kis József kísérete mellett énekelt. A tíz perces szünet letelte után Alszeghy Erzsébet polg. isk. tanárnő lépett a pódiumra; egy kedves költeményt szavalt a lehulló levelekről, melyek a nagy császár szavai szerint távollevő katonáinkat hazahozzák. Az érzéssel és kellő színezéssel előadott költemény nagy hatást keltett. Majd Kis József preciz, művészi zongorajátékát hallgattuk, aki Liszt F. Fantáziá-ját adta elő zongorán. Ugyancsak ő kisérte Kemény Bélát diszkrét, simuló játékával Hubay Idylle-jének, Drdla Scherzando-jának és Brahms Magyar táncok c. darabjának játszásakor, melyeket zajos tapssal fogadott a közönség. végzet durva kézzel elszakította s most lágy melódiák helyett holló krákogása hangzik lelkemben, ha ezekre az időkre visszagondolok. Talán Poe hollója ez, mely mindenre azt feleli: sfthasem . . . Azon az utolsó májusi estén, mikor a csillagok fényesen ragyogtak, ' lepke tavaszi zefir hozta felénk a májusi illatot, azon a búcsúestén gyermeklelked férfiúvá lelt. Szomorúság tanyája lett házatok. A legszebb családi érzés és testvéri szeretet harmóniáját az elválás durva, prózai hangja zavarta meg. Te voltál az erős, a legerősebb. Benn nem beszéltünk. Kijöttél velem. Kezet szorítva egymás szemébe néztünk. A szemedbe néztem és lelkedbe láttam. Láttam ott, hogy készen vagy, hogy leszámoltál. Azt nem tudom már, hogy miről beszéltünk . . . * * * Jöttek leveleid. Fehér galambsereghez hasonlóan, mosolygó, tavaszi hangulatú levelek. Holló feketesége soha nem zavarta meg a galambsereg szép fehérségét, leveledben panasz soha hangot nem talált. Pedig de sokat jelentett, de nagy változást hozott neked az új élet. Neked, ki egész addig csak otthon éltél, kit annyira szerettek s ki anynyira szeretett. Tudom, lett volna néha mit Az utolsó szám (Beethoven: Andante az 5. szimfóniából) trio volt. Kemény Béla hegedű- és Kis József zongorajátékát Krausz Adrienne harmoniumjátéka egészítette ki és tette művészi együttessé. A közönség szűnni nem akaró ovációval honorálta a művészeket, kik az estét a klasszikus zenének szentelték és hivatott interpretálóinak is bizonyultak. (-•) Gyászrovat. I^HANAUEJT^OLTÁ^I Hosszú betegeskedés után tegnap reggel 7 órakor meghalt Hanauer Zoltán, pápai vaskereskedő, a Kath. Kör tiszteletbeli tagja. Részletek a hírrovatban. Tarján József hősi halála. A Pápán és vidékén nagy tiszteletnek örvendő Trauner-család ís meghozta a maga nagy áldozatát a haza szent oltárára. Dr. Klein zászlós ugyanis a napokban értesítette Trauner Lipót pápai géplakatost, hogy József fia nov. 24-én az olasz harctéren fejlövés következtében elesett s az ő kezében lehelte ki lelkét. Utolsó szava volt: »csókoltatom édes jó szülőimet.« Tarján József, az ifjú hős, a mult évben végezte a pápai r. k. főgimnáziumot és városszerte igen kedvelték a szikárnövésü. szimpatikus megjelenésű fiatalembert, kinek életéhez és szép jövőjéhez a szerető szülők igen sok reményt fűztek. Miután mai tárcarovatunkban ugyancsak Tarján József emlékezetével foglalkozunk, itt csak részvétünknek adunk kifejezést. A mélyen sújtott család találjon vigaszt az általános részvétben, az ifjú hős pedig nyugodjék békében! panaszolni, de erős voltál. Tudtad, hogy van otthon egy édesanyád, kinek szíve így is eléggé fáj. Tőled senki sem tudta meg, hogy milyen valójában a katonaélet. Ha haza jöttél, ünnepnapunk volt az. Kedves, vidám mosollyal köszöntöttél be. Nyugodt, erős lélekkel távoztál. Nem keseregni jöttél haza, hanem vigasztalni. Örömmel jöttél haza, szívesen mentél vissza is, mert fő gondolatod a haza volt, ideális lelkedet egészen annak adtad. Egyszer azután utoljára jöttél haza. Éjjel volt. A tavasz már rég elmúlt. Oda volt a nyár is. Az akácillat a semmiségbe oszlott, a lágy melódiák kihaltak, az akácos domboldal is oly kopár lett . . . Váratlanul jöttél: társaid közül senki sem jött veled. Hugocskád eresztett be. Megsejtette a szomorú valóságot, sírva esett a nyakadba. Azt tudta, hogy beosztottak, de hogy miért, azt nem. Hogy önként jelentkeztél, azt csak sejtette. Az itthon levők közül csak én tudtam egyedül, mert akkor, azon az utolsó májusi estén a szemedbe néztem s a lelkedbe láttam. Mert akkor már leszámoltál . . . * * * Azután elmentél. Oda, hova kívánkoztál. Leveleidben is az olaszt emlegetted. Még akkor írtál erről, mikor itthon voltál. Jégeső