Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-21 / 47. szám

4. papa és videke 1915. november 21. De tán legelső helyen kellett volna említeni az egyes nőegyleteket, sőt még ezek elé a pápai uradalom mindenkori birtokosát állíthatják. Az alapok kamatjövedelmét meghatványozza a külömböző évi hozzájárulás, mellyel a jószívű emberek sietnek embertársaik felsegítésére. Különösen a mai háborús viszonyok mellett az államkincstár kivételesen maga veszi ki a segélyezésből a legnagyobb részét s így szinte megszámlálhatatlan mennyiségű forrásból bugyog elő a szegények segélyezésére fordított összeg. Azért mondottuk, hogy gazdag szegényeknek ha nem is, de boldogoknak kellene lenniök a pápai szegényeknek, mert hiszen gondoskodnak róluk. Csakhogy ott van a dolog elhibázva, hogy ebben a sok oldalról előbugyogó pénzsegélyben a szegények nem részesülnek arányosan. Van szegény, kit — mert még ide is protekció kell — több helyre protezsálnak be, vagy kit leleményessége vagy éppen dulakodása minden forrás közelébe hoz, és van akárhány olyan szegény, kit a protekció hiánya és a maga szerénysége mindenünnen távol tart. Ez tán más városokban is ilyen formán van, de ott sincsen akkor jól, mert bizony máskép kellene ezt a szegényügyet kezelni. Az egyetlen, vagy legalább is legelső feltétel a szegényügy rendezéséhez az, hogy mindazok a faktorok, kiknek kezén keresztül jutnak az adományok a szegényekhez, egy szervezetté alakuljanak, mintegy új egyesületté tömörüljenek, hogy minden szegény, akár van protektora, akár nincsen, megkapja azt, amit a jólelkű emberek szántak neki. Mily szép volna az, ha a város, az állam, az egyház, az uradalom, a jótékony nőegylet, a patronázs, a konviktus, a zárda, szóval minden a humánitás terén buzgolkodó egyesület, intézmény és tényező a maga kiküldöttjével állandóan tájékozódnék, hogy kit és miképpen kell segélyeznie. A szegényügvben nincsenek felekezeti szempontok és válaszfalak. A szegény egyformán szegény bármily hitet valljon is. Pápán e tekintetben nem lehet panasz, mert amint a ref. konviktusban bizonyára adnak nem ref. szegénynek is ételt, éppúgy a zárdában is akárhány protestáns szegény kap ebédet. Akik közvetlenül foglalkoznak a szegényekkel, megmondhatják, hogy pl. csak legutóbb is, mikor a gróf állandó segélyének hire járt, micsoda tülekedés ment végbe a lelkészek előtt, akik az uradalomnak ajánlani szokták a szegényeket. Vagy micsoda népvándorlás volt az uradalmi pénztár körül. De ez még csak hagyján! Hanem mennyi szitkozódás, átkozódás, leszólás, becsmérlés, hazudozás, esküdözés, meg nem tudom miféle embertelenség ment végbe az egyes ütköző pontok körül és ellen. Papot szidni, megvádolni annyira igazán ritkán hallottunk, mint mostanában. Csakugyan változtatni kell az eddigi szokáson. Lépjenek érintkezésbe egymással azok, akiknek alkalmuk van, s akiknek joguk vagy éppen kötelességük, hogy szegényeket segélyezzenek. Vezetőjük lehet például a város országgyűlési képviselője, előkelőségénél, de meg indifferens voltánál fogva úgyis erre leghivatottabb polgára a városnak. És ne várakozzunk. Itt a tél. = Adófizetők figyelmébe. A városi adóhivatal felszólítja mindazokat az adózókat, akik esedékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt f. hó 24-ig annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. meg a bánya zárt, szoros levegőjét, ezt pedig nyomon követte a hömpölygő, előre megjósolt, óriási víztömeg . . . - — A vészjelzőhöz! — kiáltott a mérnök — nincs mentség már . . . Egy-néhány másodperc és mindenki tudta a veszélyt s tódultak a főtáróba, onnét pedig a kijárat felé. A sok nehéz, vészterhes pillanathoz hozzászokott embertömeg rémülten kiáltozott: — tengerszem . . . tengerszem ... a bányának vége . . . menekülni . . . menekülni a szokatlan ellenség elől ... — Hasonló eset minden bányában csak egy fordulhat elő, de az végez is vele azonnal. A nagy khaosban a vészcsengő hangja rémesen hasítja a fojtott levegőt . . . A felszálló téren gyülekeztek. Ez magasabban feküdt a bánya többi részénél s így a mindent betöltő ár is később ért oda föl. A »scholni« gyorsan működött, de amire az utolsó csoport munkás is beszállt, a viz a szük bányatorokban nyomult a felhúzódó kas után. E csoport között volt Vaszyliv is. A munkások visszanéztek a felvonóból s egy eltorzult arcú alakot láttak görcsösen a kas oldalára kapaszkodni alulról, de amikor a torkolat legszűkebb részéhez értek, a scholni vasváza és a sziklafal közé szorult, feje öszszelapult s visszaesett a mélybe — elmerült a fekete vizben örökre . . . A három falu lakosságának nagy része kenyerét vesztette. A nagytömegű, rettenetes vizet nem birták kiszivattyúzni, nagy szaporodásával szemben minden erre való kísérletük hiábavaló fáradságnak bizonyult. A szegény emberek könnyes szemmel nézték a bányatorokból, mint egy hatalmas forrásból kiömlő vizet, mint ás, sodor magának medret ... A nap tüzes sugara bántó élvezettel fürdött a rejtelmes habok fodraiban . . . A nagy szerencsétlenséget okozó Dimitrót nem találták meg sehol, sem élve, sem halva. Élve nem hagyta el a bányát, holttestét pedig nem vetette fel a viz — bűnének súlya a tengerszem mélyére húzta. A nép lassan belenyugodott a csapásba s visszatért régi foglalkozásaihoz. (Folytatása következik). A Leányegyesület művészestélye. Hétfőn és kedden tartotta a Pápai Leányegyesület két estére terjedő mtívészestélyét. Elhagyatott, dísztelen színházunk diszes közönséggel telt meg újra, hisz'sokat igérő volt a programm s nemes a cél: egy hajléktalan kárpáti család házának fölépítése. A hétfői előadást Kohn Irma prológja nyitotta meg, melyet maga a szerző adott elő; a szép gondolatokban gazdag költemény kedves előadással párosult és sok tapsot szerzett az Írónak, de a szavalónak is. Utána Singer Margit precíz zongorajátéka gyönyörködtette a hallgatókat; kár hogy a kifogástalan játékhoz nemcsak tehetség és gyakorlat, hanem egyéb is kell: jó zongora. Goldstein Klára német dalokat énekelt kellemes, csengő hangon, nővérének zongorakisérete mellett, melyet Antal Géza dr., orsz. képviselő ünnepi beszéde követett; a lakás történeti fejlődését vázolta, mely nem csupán védelem az idő viszontagságai ellen, hanem otthon, vár is, hol az ember boldognak és biztosnak érzi magát; ezekért a lakásokért, ezen otthonokért küzdenek a mi hőseink, de sajnos, nem egy kárpáti ház földúlva áll, gazdátlanul; az a mai est célja, hogy e házak közül fölépítsen egyet, hogy legalább így jutalmazhassa azt a visszatérő családapát, aki idegenben harcol még mostan »pro aris et pro focis.« A zajos tetszéssel fogadott beszéd után újra Goldstein Klára csillogtatta énekművészetét, sőt ujrázásra magyar dalt is énekelt. Egy kedves színdarabbal zárult az első est, Móricz Zsigmond »Csiribiri* c. vígjátékával, melynek címszerepét Goldberg Irma játszotta nagy gyakorlottságra valló könnyedséggel és tőle megszokott művészettel. Hatásos játékával összhangban volt a többi szereplőnek (Krause Irén, Deutsch Elza, Klein Jolán és Bakó Béla) játéka. A keddi est E. Rostand Fehér vacsora c. egyfelvonásosával kezdődött; a poétikus, fehér darab mindvégig lekötötte a közönség érdeklődését; Halmi Bódogné érzéssel és a legfinomabb hangulatárnyalatok feltüntetésével játszotta a bohó, vidátn pierrot szerepét, Krause Irén pedig a sóhajtozó pierrot szerepében nyújtott kiváló alakítást; Weise Renée játéka kedvesen illeszkedett az ensemble-ba. Steiner Hugó, a magy. kir. opera tagja már ismerős volt a pápai közönség előtt. Mindenki tudta, hogy ritka művészettel előadott hegedűszámokban fog gyönyörködni és Steiner Hugó kétszeri szereplésével csakugyan valóságos extázisba hozta a zeneértő és laikus hallgatókat egyaránt. A hegedűművészt Révész Arnoldné kisérte finom zongorajátékával. Szűnni nem akaró taps után Tóth Annus énekelt néhány éneket; nagyterjedelinü, kellemes hangja sok élvezetet szerzett ismét a közönségnek. Egy kedves vígjáték: tA királyné apródja* zárta be a a második estét, mely ügyes rendezésben, megfelelő szereplőkkel került szinte; Ambrus Jolán bájos apród volt, Rosenberg Margit kedvesen játszotta meg a királyné szerepét, míg Lövy Ilonka a szobaleány szerepében jeleskedett. Vajda Rudolf és Trébits Károly játéka is gyakran megkacagtatta a publikumot.