Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-03-14 / 11. szám

4. PAPA ES VIDEKE. 1915 március 14. mes elszántsággal képviselt, a felvirágzás magas fokára emelni. Ezen irányzat a színtiszta, a katholikus jelleget magánhordozó s azt erősen kidom­borító szépirodalom és művészet. Tagadhatatlan tény, hogy a régi ma­gyar szépirodalom és művészet az utóbbi év­tizedekben nagyon elfajult, az erkölcsi sülye­dés lejtőjére jutott. Hü tükrévé vált a kor­szellemnek, melyben a túlzó egyéni érvénye­sülés, az élvhajhászat, az alacsony ösztönök szolgálata, a tőke imádása, az eszményi ja­vaktól való teljes elfordulás lett az uralkodó elem. Bűzös mocsár lepte el a szépirodalom és művészet virágos mezőit s a mocsár ki­gőzölgése a magyar közélet szivét-lelkét beteggé tette. Ennek a beteges, nemzetrontó törek­vésnek akarja útját állani azon lelkes moz­galom, mely a közelmúltban megalapította az »Élet« irodalmi és nyomda-részvénytársa­ságot, amelynek hivatalos organuma az »Élet« cimü szépirodalmi és művészeti hetilap. A léleknek éppúgy meg kell adni a neki megfelelő táplálékot, mint ahogy a test megkívánja a maga táplálékát. Az »Élet« oly szellemi táplálékot ad, mely teljesen kielé­gítheti a maga olvasóközönségét, amennyiben magyar is, meg katholikus is. Magyarsága különösen abban csúcsosodik ki, hogy. amit olvasóinak nyújt, minden idegenszerűségtől ment magyar szivnek, magyar léleknek, ma­gyar szellemnek a terméke. Ami pedig katho­licizmusát illeti, ahhoz kétség egyáltalában nem férhet. Az irói gárdának, mely köréje csopor­tosul, a szellemi vezére Prohászka Ottokár, Székesfehérvár nagynevű püspöke, aki • — mint Apponyi mondotta — a nemzetnek is egyik szellemi vezére, a legragyogóbb tollú iró, aki összes erejével s tehetségével a nem­zet lelki újjászületésének előbbrevitelén fá­radhatatlan apostoli buzgalommal dolgozik. A katholikus irói gárda általa és vele bizo­nyára oly eredményt fog elérni a magyar szépirodalom terén, mely az »Élet« olvasó­táborának mindenkor lelki gyönyörűséget szerzend. Az irói gárda a legifjabb nemzedékből kikerülő irói és költői tehetségek csatlakozá­sával folyton gyarapodik; jelenlegi kész munkatársai közül pedig többen a harcmezőn küzdenek, kik az ott szerzett tapasztalataikat, szellemi kincseiket hazatérésük után majd százszorosan értékesítik az »Élet« hasábjain. Hiszem, hogy e folyóirat fejlődésének a tetőpontját még korántsem érte el; annyi azonban bizonyos, hogy szépirodalmi dolgo­zataival, költeményeivel, továbbá a »Kultúra« és »Hétről hétre« cimü új rovataival már most is nélkülözhetetlen szolgálatot teljesít A gáncsoskodók egyet kifogásolhatná­nak: azt, hogy csak 24 oldalon jelenik meg hetenként. De ezek nem tudják, vagy tudni nem akarják, hogy a mi táborunk minden emberi erőt túlhaladó, önfeláldozó fáradozása épp az ő közömbösségükön törik meg. Aki oly csekély anyagi áldozatot, mint az »Élet« előfizetési ára, sem hoz meg szívesen, annak kritizálási joga nincs, csupán a — mea culpa. S. P. Kttny vajánlás. Oly inü ajánlásáról van szó, mely a »Bernardinus«-nak köszönheti megszületését. P. Pohlinger, a Bernardinus munkatársa, apologetikus kurzusát nagyon csinos alakú könyvben jelentette meg. Ily irányú müvekre szüksége van a katholikus társadalomnak. Nem kell a szép könyvet, mely a Bernar­dinus nyomdájában készült, külön ismertetni. Az egész kurzus három új fejezettel bővült csak a könyvben: A legnagyobb misztérium. — A legédesebb titok. — A mi hazánk. Nagyon alkalmas ajándék-könyvnek a serdültebb ifjúság és felnőttek részére is. Kitűnően be fog válni hittanároknak segéd­könyvül a felsőbb osztályok hittan-óráira. Díszére válhat minden katholikus intézmény könyvtárának. Kérjük igen tisztelt előfizető­inket, méltóztassanak e nagyon is hasznos műnek ismerőseik körében előfizetőket sze­rezni. A mű címe: Mi az igazság ? Ára vászon­kötésben 3 K. Kapható a szerkesztőségben Kolozsvárott és a Szent-István-Társulatnál Budapesten. JVIáreíus 15. A Kath. Munkásnők Egyesülete ma délután 5 órakor rendez hazafias ünnepélyt a belvárosi fiúiskola tornatermében. Hazafias ünnepély. A Felsővárosi Róm. Kath. Olvasókör ma este 6 órakor saját nagytermében a márciusi nagy napok emlékére ünnepélyt rendez. A programm egyik leglőbb pontja Ceiller Péter alkalmi szindarabja: Mejgjöit a behívó, amelyet a Kör megfogyatkozott műkedvelői gárdája ad elő a szerző betanításában. A Keresztény Munkásegyesület márc. 14.-én hazafias ünnepéllyel üli meg az 1848­49.-Í nagy események emlékét. Műsor: 1. Kozma Andor: A családunk szégyene. Sza­valja Boros Gyula. 2. Ünnepi beszéd. Mondja Tomor Árkád egyh elnök. 3. Csengey Gusz­táv: A fogoly lengyel. Előadja Piliskó Fe­renc. 4. Felolvasás. 5. Várady Antal: Petőfi visszatér! Szavalja 'Szórády Ferenc. Az ün­nepély 8 órakor kezdődik. Belépődíj nincs; a szíves adományokat azonban köszönettel logadjuk s jótékony célra fordítjuk. Márc. 15. a templomban. ígéretünkhöz híven ma közöljük a holnapi hivatalos isten­tisztelet, a 9 órai nagymise alatt a kórus által előadandó karénekek sorozatát: Mise elején: »Az Atyának egy Fia« kezdetű böjti ének 1. és 2. versszaka. (Tanítójelöltek). Gradualera: Jókai—Erődi: Király-himnusz. (Leány-polgáristák). Offertoriumra: Vörös­marty—Egressy: Szózat. (Tanítójelöltek). Sanctusra: (Ősrégi dallam szerint) Boldog­asszony Anyánk . . . vegyeskarban (Leány­polgáristák és tanítójelöltek 180 tagu ének­kara). Benedictusra: »Az Atyának ...» kez­detű ének 3., majd Agnus Deire pedig 4. verse. (Tanítójelöltek). Communiora: Erkel: Óh ég ura, kérünk . . . (Leány-polgáristák). Mise végén: Kölcsey—Erkel: Hymnusz. (Ta­nítójelöltek). A kórusra nem közreműködők­nek feljárni tilos. Márc. 15. a zárdában. Holnap délelőtt 10 órakor az irg. nővérek vezetése alatt álló tanintézetek közös ünnepélye a következő műsor szerint folyik le: 1. Oh ég Ura kérünk... Erkel Ferenctől; énekli a polg. isk. énekkara. 2. Legszebb virág; szavalja Kovács Ilonka gyak. isk. I. o. n. Magyar lányok; szavalja Major Margit gyak. isk. IV. o. n. 3. Erődi: Király-himnusz; énekli a polg. isk. énekkara. 4. Lovich Ilonka: Üzenet a lövészárokba; szavalja Herz Margit p. IV. o. n. 5. Rákóczi­induló, 3 szólamban; énekli a tanítónőképző énekkara. 6. Ünnepi beszéd, tartja Daubner Erzsébet k. IV. o. n. 7. A magyar nóta. Melodráma zongora- és hegedükisérettel Szavalja Frick Jolán k. IV. o. n. Az ének­részleteket a IV. évesek szolgáltatják. A pápai Református Nőnevelő-intézet március 15.-én d. e. 3/ t10 órakor az-intézet dísztermében emlékünnepet rendez. Műsor: 1. Himnusz. Közének. 2. Pósa: Lant és kard. Szavalja Stricker Etelka IV. tk. n. 3. Cho­ván: Magyar ábránd. Zongorázza Singer Mar­git IV. p. n. 4. Petőfi forradalmi költészeté­ről. Irta és felolvassa Schönfeld Piroska IV. tk. n. 5. Gáty Z.: A csonka honvéd. Énekli Erdélyi Edit II. tk. n. 6. Váradi: Petőfi visszatér. Szavalja Szilárd Boriska III. tk. n. 7. Erkel: Báthory Mária nyitány. Zongorázzák Módra Ilona és Lenke IV. tk. n. 8. Szózat. Közének. — A pápai Ref. Főiskolai Ifj. Képző­társulat a főisk. énekkar közreműködésével március 15.-én d. e. fél 11 órakor a honvéd­szobornál, este fél 7 órakor az ev. gyülekezet dísztermében 1848 március 15. évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendez. Műsor a honvéd-szobornál: 1. Himnusz. Közének. 2. Ünnepj beszéd. Mondja Falussy Gusztáv IV. é. pn. 3. Szózat. Közének. — Műsor este: 1. Megnyitó. Dr Kapossy Lucián tanár-elnök­től. 2. Himnusz. Közének. 3. Talpra magyart Szavalja Szutter Béla VIII. o. t. 4. Ünnepi beszéd. Tartja Bakó Béla II. é. pn., a képző­társulat ifjúsági elnöke. 5. Alkalmi költemény. Szavalja Tóth Sándor I. é. pn. 6. Csatadal. Petőfi Sándortól. Zenéjét szerzé Wegler Gyula. Előadja a főiskolai énekkar, Tóth Lajos fő­isk. ének- és zenetanár vezetésével. A pápai állami népiskolai tanító­képzőintézet — mint már jelentettük — márc. 15.-én délután 3 órakor hazafias ün­nepélyt rendez. A műsor a következő: 1. Himnusz, közének. 2. Induló. Föl, föl vité­zek . . . cimü induló felhasználásával irta Markója Ferenc IV. é. n. Előadja az intézet nagyzenekara. 3. Nemzeti dal, irta Petőfi Sándor, szavalja Bartha István II. é. n. 4. »Riadó «-versenykar. Szövegét irta Czuczor Gergely, énnekkarra irta Révfy Géza. 5. Ünnepi' beszéd, mondja Herczeg Kálmán IV. é. n. 6. »Imádkozik a király« . .. , melo­dráma. Szövegét irta Váradi Antal, zenéjét irta Hetényi Heidelberg Albert. Előadja a III. évesek zenekara, szavalja Domonkos Kálmán III. é. n. 7. Magyar ábránd, irta Gaál Ferenc, zongorán előadja Steffek Ernő IV. é. n. 4 »A honvéd«, irta Büky György, sza­valja Laky Vince III. é. n. 9. »Die Wacht am Rhein«, csatadal; irta Wencel Károly,, nagyzenekarra alkalmazta Szentgyörgyi Sán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom