Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-28 / 48. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 szeptember 385. 39. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai esperesi kerület papságának és a pápa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. A Pápai Katbotikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 26 fillér. Ideig), teielös szerKesztő: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Szentgyörgyi Sándor ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A büszke turulmadár. Ha ma a térképre tekintünk, lát­hatjuk a nagy változást a gorlicei front áttörése óta. Május elsején, mikor a ter­mészet ébredezni kezdett, megjöttek a madarak is. mint hírnökök, hogy nem­csak egyszerűen a tavasz jön, hanem a tavasszal együtt megjött reánk nézve az élet tavasza, a kikelet, az ébredés. Ez be is vált . . . Húsvét előtt még szomorkodtunk, fájdalommal vár­tuk azt, aminek jönni kell. Végre meg­jött. A húsvéti allelújával feltámadt újból a magyar nemzet. Ki Istenben bizik, az nem csalat­kozik! Mi magyarok biztunk és nem csalatkoztunk. Nem hiába ajánlotta fel Szent István királyunk a magyar koro­nát hazánk Nagyasszonyának. Nem hiába csüngött és csüng még ma is harcba induló fiaink zászlóin a »Pat­rona Hungáriáé« képe . . . A Patrona Hungáriáé kitárta pa­lástját és megvédte a magyar nemzetet. Ahogy mi virággal díszítettük a májusi oltárokat, úgy díszített fel bennünket égi Anyánk az elfoglalt várakon kivivott győzelmekkel. Május első vasárnapján kezdődött a diadal. Azóta győzelem győzelemre, diadal diadalra övez babér­ral körül bennünket. Május első vasárnapján miénk lett Gorlice. Pünkösd vasárnapján Radymnó. Űrnapján Przemysli. Jézus Szent Szíve hónapjában történt a Jaroszlau áttörése. Utána Lemberg, Lublin, Varsó, Ivan­gorod. Osz királyunk születése napján Kovnó. Augusztus 20-dikára Novogyor­gyevszk, később Breszlitovszk . . . Ennyi várnak a kulcsa került a kezünkbe. A szerencse kedvezett ne­künk, mert velünk van a magyarok Istene. Kicsi a bors, de erős, mondja a közmondás. Kevés a magyar, de erős, mondja az ellenfél. Sok a jegesmedve, de gyenge. Hiába jött mindig túlerővel, mégse tudta legyőzni a gyenge turul­madarat. Isten velünk volt és lesz is. Hisz a németek nagy császárja is csak az Istentől fél. Mi magyarok is csak Istent féljük. Istenbe vetett bizalommal szembe nézünk, ha kell, a pokol min­den ördögével is. Most már több ellen­ség nem is jöhetne reánk, mint amennyi a nyakunkon van és mégsem mennek semmire sem. Hiába tartanak minket egy maroknyi magyarnak, gyenge turul­nak, mi mégis meg leszünk magunkkal elégedve, nem megyünk más portájára semmiért sem. A pénzpiacunk is bírta eddig (eléggé bizonyítja a harmadik hadi kölcsön), bármennyire ki akartak bennünket törölni a nemzetek sorából, annál inkább boldogulni fogunk. A so­kat emlegetett henger, amit a jeges­medve tart karmai között, fölmondotta a szolgálatot. Visszafelé fordulva saját faját pusztítja. Futva menekül vissza, futva fut, mint egy őrült, de nem tudja hová meneküljön, szalad egész a jeges­tengerig . . . így büntet az Isten. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ezek is úgy jártak. Ami tragikus kudarcot meg­értek, az még csak a földi csúfsághoz tartozik, amit az orosz nemzetről nem mos le a jegestenger sem. Jáj annak, aki ártatlan véráldozatot kiván érdem nélkül! TÁRCA. Különb huszárt náluk Isten sem teremtett, Futó oroszok közt karddal vágtak rendet; S golyótól találva, ki sántán, ki bénán, Hazajöttek némán. S ezer szenvedéstől, kíntól meggyötörten, Mily tűzben ég szemük, mily csodás gyönyör­Mikor szép katona életük regélik [ben, Elejétől végig. Nem mondják, hogy mitől: bútól v. gyönyörtül. Szemükből egy-egy könny hivatlan kipördül; S végül kiül a vágy a három szép arcra: Mehetnek új harcba?! A két öreg szülő összesúg nagy-titkon: »Ezt látva, megnyugszik a legkisebb itthon! Nyolc közül egy legyen magunké egészen, Ne forogjon vészben!« S ím, reggelre kelve a legkisebb eltűnt, Esteiig sem lelik sem ház körül, sem künt. Egy hét múlva levél, szép levél jön tőle, Az hoz hírt felőle. »Kérem, bocsásson meg, édesanyám, lelkem, Édesapám, kérem, rám ne nehezteljen, Hogy most, csak az egyszer loppal cselekedtem S önként huszár lettem. Katona volt apám, az mind a hét bátyám; Igen megindultam mindnyájuk példáján. Ránk tört egész világ, csak én lennék hitvány, Gyáva, rossz tanítvány?! Ágyúdörejektől mennydörög a Tátra, Nem férfi az, ki most nem áll ki a gátra! Ki hónát nem védi, hazája ne légyen, Ölje meg gyász, szégyen! Katonának állnak nálam gyerekebbek S édesapámnál is jóval öregebbek; Ó, hogyan tudnék hát hitvány éltem óva Elbújni kuckóba?! Egy év múlva úgyis sorra kerülnék én, De hogy' tudnék addig várni tétlen békén?! De hátha addig a harc békére fordul S elkésem a sorbul ?! Kenderessy Pálék. A hollók dél felöl mind északra szállnak, •Hét fia harcol ott Kenderessy Pálnak; A legkisebb van csak apja mellett itthon, Az is menne titkon. Szeretne zászlósán, büszkén hadra kelni, Virágos seregben vígan énekelni; Hadd néznének könnyes szemekkel utánok Viruló szép lányok. Hadd hallaná ő is fegyverek csörgését, Rohamok robaját, ágyúk mennydörgését; Hadd látná, hogy hull a ragyogó tüzzápor, S hogy állja a bátor! S míg a gyermek menne, megjő három bátyja, Vitézségi érmök csodálkozva látja; Mint az oroszlánok csaptak az oroszra, Az meg lőtt orozva. Különb huszárt náluk Isten sem teremtett, Futó oroszok közt karddal vágtak rendet; S golyótól találva, ki sántán, ki bénán, Hazajöttek némán. S ezer szenvedéstől, kíntól meggyötörten, Mily tűzben ég szemük, mily csodás gyönyör­Mikor szép katona életük regélik [ben, Elejétől végig. Nem mondják, hogy mitől: bútól v. gyönyörtül. Szemükből egy-egy könny hivatlan kipördül; S végül kiül a vágy a három szép arcra: Mehetnek új harcba?! A két öreg szülő összesúg nagy-titkon: »Ezt látva, megnyugszik a legkisebb itthon! Nyolc közül egy legyen magunké egészen, Ne forogjon vészben!« S ím, reggelre kelve a legkisebb eltűnt, Esteiig sem lelik sem ház körül, sem künt. Egy hét múlva levél, szép levél jön tőle, Az hoz hírt felőle. »Kérem, bocsásson meg, édesanyám, lelkem, Édesapám, kérem, rám ne nehezteljen, Hogy most, csak az egyszer loppal cselekedtem S önként huszár lettem. Katona volt apám, az mind a hét bátyám; Igen megindultam mindnyájuk példáján. Ránk tört egész világ, csak én lennék hitvány, Gyáva, rossz tanítvány?! Ágyúdörejektől mennydörög a Tátra, Nem férfi az, ki most nem áll ki a gátra! Ki hónát nem védi, hazája ne légyen, Ölje meg gyász, szégyen! Katonának állnak nálam gyerekebbek S édesapámnál is jóval öregebbek; Ó, hogyan tudnék hát hitvány éltem óva Elbújni kuckóba?! Egy év múlva úgyis sorra kerülnék én, De hogy' tudnék addig várni tétlen békén?! De hátha addig a harc békére fordul S elkésem a sorbul ?! »

Next

/
Oldalképek
Tartalom