Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-28 / 48. szám

4. pápa és vidéke 1915 november 14. Kedveseink sokan elhullottak a csaták nagy tüzében. De a vér bosssú­ért kiált fel az igazságos Istenhez! Hálaként zengjen fel a »Tedeum« a magyarok Istenéhez, hogy legyen ve­lünk továbbra is. Szálljon a dicsérő ének mindenhol az ország határai kö­zött, a Kárpátoktól a kék Adriáig . . . Hadd lássa az ellenség, hogy élünk még és élni akarunk. Mint ahogy ők egyenes útjukat Budapest felé szabták, hogy majd a békét nekünk innen diktálják, úgy vet­tük mi utunkat most Pétervár felé és majd mi fogjuk a várva várt békét nekik diktálni. Nem is lett volna nekik rossz elrabolni tőlünk aranyt rengő Al­földünket, a vérrel áztatott szent Kár­pátokat, ahol annyian a vérüket hnllat­ták azért, hogy megmentsék az ellen­ségtől . . . A lekicsinyelt, lenézett turulmadár meg boldogan tárja ki szárnyait az el­foglalt várak ormain és azt üzeni az orosz cárnak: vigyázzanak, mert a turul erős lett! és már nem messze röpköd Pétervártól . . . Lóskay István csonkakaru honvéd. Gróf Esterházy Pál emléke Pápateszéren. A mostani világháborúban hősi halál által megdicsőült, boldogemlékű Esterházy Pál gróf emlékének a pápa­teszéri róm. kath. plébániatemplomban megható kegyelettel áldoztak a hős halálával mélyen sújtott hivők e hó 20.-án. Gerstner Ignác esperesplébános, a boldogult hősnek gyermekkori neve­lője s későbbi lelki vezetője, tisztelete és hálája jeléül a templom szentélyének falába egy, az Esterházy-család címe­rével koronázott és a dicsőült hősnek élethű arcképével díszített, fekete már­ványból készült díszes emléktáblát állít­tatott a következő felirattal: SZERETET ÉS HÁLA EMLÉKE. GRÓF ESTERHÁZY PÁL PÁPA-UGOD ÖRÖKÖS URA II. Vilmos német császár nevét viselő 7. huszárezred kapitánya. — Signum laudis és II. osztályú vaskereszt vitéze. — 32 éves korában Dzievietnik melletti csa­tában hősi halált halt 1915 június 26.-án. — Emléked örökké él! A kegyeletes emléktábla leleplezé­sét szentmise előzte meg, melynek vé­geztével, az iskolásgyermekeknek jól­szervezett énekkara szép alkalmi énekei és szavalása után, az ősz Esperes a meghatottságtól remegő hangon bene­dicálta a díszes emléket. Majd az O általánosan ismert magasszárnyalású szó­noki tehetségével méltatta a dicsőemlékű hősnek Pápateszérrel tett számtalan sok jótéteményét, igazi példás vallásosságát és a halálával a község veszteségét. Hálás szavakkal emlékezett meg a hős­nek mélyen sújtott özvegyéről: Andrássy Ilona grófnőről is, ki férje iránti rajongó szeretetétől lelkesülve, a háború kitörése óta, mint vöröskeresztes ápolónő szol­gálja a legnagyobb önfeláldozással ha­záját s kiben valósággal szerető anyát veszített a község. A remek szónoki beszéd hatása alatt szem nem maradt szárazon. A szép ünnepély a Hymnus eléneklésével ért véget. A kegyeletes ünnepély fé­nyét megjelenésükkel emelték: Jankovich Bésán Endréné bárónő, ki az emlék­tábla feldíszítéséhez egy gyönyörű élő­virágkoszorút készíttetett, Cziráky György és Esterházy Péter grófok, Szentkereszty Béla báró, Wüest Ferenc, a pápai hitb. uradalom igazgatója és a környékbeli községek kiküldöttjei. Pápateszér, 1915 nov. 24.-én. Pintér József. Püspöki körlevél. Báró Hornig Károly, veszprémi biboros­püspök f. é. november 20.-án bocsátotta ki XVIII sz. körlevelét, melynek elején szives köszönetet mond a névünnepe alkalmával küldött gratulációkért. A szt. Benedek-érem megáldására vo­natkozó pápai rendelet közlése után a kör­levél hozza a pótszemlén bevált népfelkelők felmentése, valamint a csalángyííjtésnek a kath. iskolákban is kötelezővé tétele tárgyá­ban kiadott közoktatásügyi miniszteri rende­leteket. A Magyar Nemzeti Muzeum Érem- és Régiségtára igazgatójának a használhatatlan, de műbecsű egyházi tárgyak mikénti bevál­tására vonatkozó kérelme után a körlevél közli a belügyminiszternek egy döntését a felekezeti iskoláknak a politikai község által való segélyezése tárgyában, nemkülönben a közigazgatási bíróságnak a felekezetnélkülivé vált katholikusok egyházi és iskolai adózása tárgyában hozott elvi jelentőségű Ítéletét. A biborospüspök ezután ajánlja az. Országos Állatvédő Egyesület által az 1916. évre kiadott Gyermeknaptárnak az iskolai könyvtár vagy jóviseletű gyermekek jutal­mazása céljából való megrendelését. Miután még tudatja Karsay Károly, egyházmegyebeli áldozárnak okt. 16.-án be­következett halálát és a megüresedett zala­szentmihályi plébániajavadalomra dec. 10-re Néhány év szorgalmas munkája itt is meghozta gyümölcsét. Valóságos kis kánaánt varázsoltak a régi sivárság helyébe. Kánikula van. A mezőkön dolgozó emberekről csurog a viz. A virágok, amelyek az aratásban a kasza élétől megmenekedtek, tikkadtan hajtják le fejecskéiket . . . Az éj homályból szőtt palástja halkan leszáll a néma föld fölé a nagy meleg után. A sötétség leple alatt a hideg muszka föld felől hűvös szél rohanja meg orvul a langyos levegőt. Nehéz járású, lomha, vastag felhők nehezednek a hegycsúcsokra, mintha agyon akarták volna őket lapítani. Már egyszer volt itt ilyen időjárás. Abban a borongásban mint a villám fénye cikkázott át a »mozgósítás« s aki katona volt, az ment, elverni a fellegeket az ormok­ról, a napfény elöl ... A fáradságos munka azért folyt ren­desen tovább, megfogyott erővel, de nem szenvedett nagyobb akadályt. A honmara­dottak elvégeznek mindent — most hordják a termést . . . A falu békéjét is megzavarta az ütkö­zetek ótomszárnyu madara. A föld megremeg. Talán a porladó apák élednek hosszú álma­ikból fiaik védelmére? Vagy a föld gyomra Kérem, bocsásson meg, édesanyám, lelkem, Édesapám, kérem, rám ne nehezteljen, Hogy most csak az egyszer loppal cselekedtem S önként huszár lettem!« Erőt vesz az öröm a keserűségen, Hogy a szülők szive föllobogva égjen A hazaszeretet szent öröktüzében S boldog büszkeségben. »Fiaim — szól atyjuk — emberül neveltem, Bennök él hős honvéd nagyatyjuk s a lelkerp,» De hogy te nem küldesz engem katonának Anyjukom, csodállak. Azt csak nem tűröm, hogy nálam öregebbek Szemet szúrjanak ott ennek a gyereknek; Nehogy fiaimnak szégyenére váljak, Beállok huszárnak!« Patyi István. Az Ür esodásan működik . . . — Irta: Madarász József. — II. A völgybe rejtett kis faluban megvál-. tozott minden. De nemcsak ott, hanem a környékén is. A nap ugyan most is csak oly hevesen süt, mint azelőtt, de mégis más, szinesebb lett a táj . . . A sokféle madár csi­ripel, csipog, .énekel a viruló fákon. A mé­hecskék zümmögve döngenek virágok kely­héből megrakodtan a levegőben s ezek a hangok az üde levegőben élvezetes harmó­niában olvadnak össze . . . Vaszyliv Gregor barátunk fölött is el­rohant vagy két évtized s ezalatt, ntég az évtizedek elején elhalt az anyja. A szorgalmas munka gyümölcseként egy kis vagyonka is maradt halála után a legény kezei között a házon kívül. O még szorgalmasabb munkával szerzett hozzá, évről­évre gyarapította, míg tekintélyes gazdává nőtte ki magát a faluban. Ekkor megnősült s atyafisága révén kibékült vele a falu is. A vizben szűkölködő vidék termékenyí­tésén fáradozott már akkor, amikor a bánya révén vérmes reményt tápláló nép még fel sem ocsúdott az első meglepetéséből a sze­rencsétlenség után. Megvárta tehát a kedvező alkalmat s amikor a béke galambja az olaj­ággal elkergette a gyűlölködést s elhintette az egyetértés magvát a faluban, előállott tanácsával. Egy alkalommal ajánlotta gazdatársai­nak, hogy a bányavizet használják fel a határ öntözésére s e célból ássanak csatornákat a földek közé. Ugy is történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom