Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-08-01 / 31. szám

2. pápa és vidéke 1915 augusztus 1. nek, közepességnek; megtűri a jellemteleneket, a csupa-gödör, dűlő uton járókat. Nagyon groteszk szépséghiba, ha azon kultúra fáklyavivőit emeli a legragyogóbb polcokra, melynek legmagasabban szárnyaló ideálja a lélek eszményi értékeinek megölője és sírbarántója! . . . Legyünk nagyszabású, az önlegyőzések erejéből, a mindig zengő lelkiismeretből kiinduló királyi uton járó elit-lelkek, mivel csak azokban ünnepel a ragyogó plusz: a testvéri érzület, a rokonszenv rózsáinak kenete és illata. P. Agnell. Értesítők ismertetése, ni. Izr. hitközségi Iskolák. (A pápai aut. orth. izr. hitközség polgári fiu- és elemi iskolájának Értesítője az 1914.—1915. iskolaévről, Közli Blau Henrik, igazgató. Nyomatta Stern Ernő. 58 oldal). A háborús tanévben a zsidó iskolából 1914 nov. 3-tól kezdve hadikórház lett. Ideiglenes osztályok után kellett nézni. A laskasütőházban, továbbá a Chevra Kadisa tanácstermében s a régi Jókai-körben összesen öt osztályt rendeztek be, melyekben az órarend megfelelő beosztásával, a délelőtti és délutáni tanítás bevezetésével, óraredukálással valahogy ellátták az iskolaügyet. A tantestület tagjai közül csak Faragó Andor, a polgári iskola új tanára teljesített katonai szolgálatot, de őt is 3 hónap után szabadságolták. Nagy Sándor óraadótanár is betegeskedvén, a tanításban többször zavar állott be és fáradalmas helyettesítéseket kellett vállalnia a többi tanerőnek. Az Értesítő különösen Buxbaum Lipót kartársat említi meg, mint olyant, ki legtöbbet tett e téren. az az, hogy rebegje el mondókáját beszédes kis ajaka. — Jaj, de énekes kedvre derít asszonyom. Éz a bizalmas közelség kitör belőlem: »jaj, de melegem kezd lenni«. — Tessék, ilyenek maguk férfiak mind. Barnumba való abnormitások. Ha hiuságukat legyezi a nő mindjárt melegük kezd lenni. — Köszönöm a bókot összes nemtársaim nevében, Ádámtól kezdve a mindenség végtelenségéig. — Ámde most már lássuk a Lengyelkét. — Ah, asszonyom, magam is csak egyszer láttam őt, déli 12 órától délután négyig, a bécsi Ostbahnhoftól a győri pályaudvarig tartó útvonalon. — Szépen indul, csak előre barátom lendülettel! — A szemei negyvenkettő és feleseket sugároztak és a hova egy ilyen negyvenkettő és felest lövelt, ott telibe talált. — Ejnye, hát asszony volt az istenadta? — Asszony fajta, de még hajadon, ugy 17—20 év között. Silphid termet, cédrus A gyorsírás és gépirási tanfolyamokat ez évben nem lehetett megnyitni. A tantestületből Molnár Elek polgári iskolai tanár kilépett, miután más életpályát választott magának, helyét a fennebb már említett Faragó Andor foglalta el. Az iskolaszék élén dr. Steiner József, nyug. v. főorvos, a Ferenc-József-rend lovagja áll, míg a tantestület igazgatója Blau Henrik. A polgáriban összesen 17-en tanítottak, az elemiben 8-an. A polgári iskolai tantestület áll 1 igazgatóból, 2 rendes tanárból, 7 óraadóból, 4 izr. és 3 másfelekezeti hitoktatóból, az elemi 4 tanítóból, 3 tanítónőből és 1 hitoktatóból. A polgáriban ez évben 132 növendék volt, kik közül 73 pápai, 20 veszprémmegyei, 14 sopronmegyei, 9 győrmegyei stb. Vallás szerint 85 izraelita, 27 r. k., 14 ev. és 6 ref. volt. Általános jeles lett 12, elégtelen 1 tárgyból 18, 2 tárgyból 3, több tárgyból 14. Az elemi iskolában 143 fiút és 137 leányt tanítottak. Legkisebb létszám volt az 1. leányosztályban (24), legnagyobb a II. leányosztályban (43). Kitűnő lett 49 (18%), elégtelen 29 (11%). Az Értesítő igen ügyesen van szerkesztve és igen csinosan van kiállítva. Nyomavesztetten. Mintha itt sem lettem volna, úgy elmegyek. A nap kitörli szeméből, hogy itten látott engem, csak úgy, mint mikor felhő vonult el előtte s aztán újra kisüt. Az utca meg sem érzi, hogy végig jártam rajta. Álom volt neki a lépésem s álom volt nekem is az utca. Barna iftzfaltján éjjé lett a nappal, álmodás éjféllé. Tudom nem néz utánam senki, csak az álmok, s azok utánam jönnek, engem elkisérnek. Jobb is, ha nem az élet kisér el engem arra az útra, ahova megyek. Sokszor azt hittem, elbújhatok előle, s úgy éreztem, utánam jött. Csöndes alkonyaton magányos szobába húzódtam s úgy éreztem, karcsúság, de hagyjuk talán e részleteket. A vonat, melyen vele utaztam ugyan személyvonat volt, de oly gyorsan robogott, hogy szinte szédültem belé. Ha e csevegésünket a magyar államvasutak igazgatósága meghallaná, bízvást azt a régi anekdotát alkalmazhatná: igaza nincsen, de egy jó tanácsot adott. Mert a személyvonat az csak személyvonat marad mindenképen, de ha a férfi szakaszokban egy pár fess nő van, ugy könnyen el lehet hitetni az urakkal, hogy a vonat gyorsabban halad, tehát gyorsvonatnak is lehet minősíteni. — Ne térjen ki ilyen messzire, elébb a részletek leírásától irtózott, most meg üzletszabályzatokat csinál a Máv-nak. — Igaza van. Három nappal elébb Bécsbe utaztam. Alig akadt ülőhelyem. A kocsiszakaszok mindenikében nagy mennyiségű hős. Feltettem magamban, visszajövet másképen csinálom a dolgot, megérlelődött bennem az a megdönthetetlen axióma: többet ér a kupé, ha — nős, mintha azt elfoglalja egy sereg puskapormentes civil — hős. így találkoztam Vele egy másodosztályú fülkében, hol egymással szemben foglaltunk helyet az ablak menti sarokban. O sok minélve jött szobámba. Élve, magányos szobámba. S itt a tükör mellett az élettelen vászonra, a képrámába élve beállt. Ugy is maradt, amint belépett a rámába, csak fejét fordította vissza. Gömbölyű válla fölött nézett vissza rám s mindig csak rám. Mennyire égtek szemei! S nézése szememen át a vérembe égett. Porcellán arcbőre, piros íves ajka, feje billenése felém intett. Szeme meg sem rebbent. Hogyan is lehetett izzó parazsat zárni fehér porcellánba? S még fehér ruhába öltöztették. Élőnek, biztosan élőnek gondoltam, mert szeme mindig engem nézett s nem tudtam előle menekülni. Csak legalább szememet tudtam volna róla elfordítani! Csak legalább egy pillanatra vette volna le szememről tekintetét! S nem tudtam, hogy az én arcom is ép olyan fehér volt s vér futott alatta. S nem tudtam, hogy az én arcom is ilyen égő szemeket őrizett. De aztán egyszer megtört a varázsa. Megtudtam, hogy Beatrice Cenci többé nem él. Nem él, miként az én többi emlékeim sem élnek. Lángokban született valamennyi és hamúvá halt, mielőtt élhetett volna. Minden, mit érintettem, minden. mi hozzám ért, erre a sorsra jutottCsak azért, mert egy pillanatig az enyém volt. Kézszorítás, nézés, egy-egy nóta, levél, mindmind hamuvá lett. S a hamvak felgyűltek a kicsiny urnában. Elhalt világokat őrizek benne. Vagy csak gonosz varázslat meghalt világa volna ez? Mert úgy érzem, hogy él az én kis urnám minden parányi hamva. Beszédes ajakkal titkokat suttog, de már nem tüzesek ajkai. Már csak hamúban szólnak, mint Beatrice Cenci varázsa, tört ajka. De ezt csak most tudom, akkor nem tudtam. Akkor egyszer sikerült szeméből a tükörbe néznem. Tenyerem arcomra fogtam s úgy mentem a tükör elé. S lerogytam a tükör alatt a heverőre. Holttestet láttam égő szemekkel s csak vállam remegett még. Az én szemeim, ajkam s vállam volt a tükörben, de úgy nézett ki onnan, mint a tükörmelletti kép. denfélét kérdezett, aminek természetes folyamányakép én sok mindenfélét válaszoltam. Szóval, a dolog nehezebb részén átestünk volna már és a társalgás javában folyt, mire egy nem épen kis térfogatú hölgy lép a fülkébe, kifogástalan polyáksággal karatyolva polyákul, aki, miután a terep viszonyok felett beható szemlét tartott, elhelyezte böröndjeit, skatulyáit, kosarait, csomagjait, felső kabátjait, kendőit, kalapját, ügyet sem vetve a már benn ülőkre és a tér szük voltára, helyet foglalt ugy ahogy lehetett, mellettem. Hogy a ballábamra lidérc nyomásként nehezedett, azt ő nem látszott észre venni, de annál jobban én és bár polyákul nem tudok, mégis megérttettem vele, hogy a balkéznek, bár nem kell tudnia- amit a jobb csinál, de ha valaki a ballábamat ugy szó nélkül lefoglalja, ugy a jobb lábam rendszerint felzúdul, nőtársaságban berúg, férfitársaságban pedig kirúg. — Teringettét, de ruganyos egy úr maga. Hahahaha ... nos hogy volt tovább... ? — Az én hölgyem, pardon, bájos szomszédom, amint az elhízott Polacca szavát hallotta, engem egyszerűen tudomásul vett és mint további intézkedést nem igénylőt,