Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-08-01 / 31. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 július ix. 28. szám. PAPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. telelös szerkesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Ahol „a ragyogó plusz" nem ünnepel. A világrengés fájdalma egy ragyogó, méltóságos plusszal gazdagította a világot: a rokonérzet leszállt az elvont fogalmak szférájából s rózsaillatként tölti meg a lelkeket. Elenyésztek az évszázados, mélyen a szívekbe gyökerezett téves előítéletek, lehűlt a gyűlölet, az ellenszenv lávafolyama s dicsőségesen terjeszti ki fényes, lágy, selymes szárnyait az áldozatos, keresztény emberszeretet. E nagy megújhodás rózsáinak kenete és illata mégis mintha nem minden szívben ünnepelne! Nem a merőben érzéki, önös javak kultuszának zavaros hullámain evező »haladó intellektuelek«-ben, nem a szabadgondolat mindentudó zsibárusaiban, a fölvilágosultság maszkjába öltözött fölvilágosodott sötétségterjesztőkben, az Istent elhanyagolható mennyiségnek tekintő vérszívó élősdiekben, hiénaságokat elkövető, merkantilis gondolkodású, gőggel és megmerevült kevélységgel koszorúzott egyéb közvetítő uzsorásokban. Ezek a »királyi lelkek« csak elméletben hódolnak az emberszeretet, testvériség eszméjének. A valóságban véres könnyek, azután a könnyek fakasztotta elkeseredéseknek, szívfacsaró kitöréseknek forrásai. A hazafiatlan és vallástalan jelszavaknak mostanában félve-meglapuló iparlovagjai, az alkoholos narkotikumok fürge, jószimatu kiárusító! képtelenek kiegyenesedni, pocsolyában fetrengő lényekből igazi emberekké magasztosulni, az Ítéletidő által felfokozott fönséges tömeghangulathoz alkalmazkodni, mert ez esetben isiros- üzlet. 1; mennének veszendőbe. Szívük-lelkük pokolsötét fülkéiben minden fellelhető, csak gyöngéd erezetek, finom, uri vonások hiányzanak. De ami szinte megborzasztó: az élet számos vonalán épen ezen a lelkük gyökeréig kalmár-lelkeké, a biológiai erkölcstan szerint kialakított, féktelen lényeké a döntő szó, a vezérszerep. Érvényesülési terük a hihetetlenségig tág, mivelhogy a tömegembereknek az előkelő önuralom példái, az igazi nagyságok kényelmetlenek, mert az intellektuelek közül is számosan azok közé tartoznak, kiket a hamis előítéletek, irigység nem engednek teljes tisztánlátásra eljutni . . . Pedig valahányszor mi magunkat a háromfontos homokszórók, merkantilis gondolkodású gyeplőforgatók szekere elé fogatjuk, tulajdonkép mindig csak az ellenfelek ügyét mozdítjuk elő: anyagi és erkölcsi tőkéink kamatait azok szelvényezik le. A világtörténelem számos eklatáns példával világít rá, hová is juttat a mások szellemi és erkölcsi nagyságát, fölényét elismerni vonakodó — irigység! Hanno irigységből gördített akadályokat Hannibal útjába, amivel Karthagot a pusztulás örvényébe juttatta. Angliát a riagyratörő német szellem iránti irigység hajszolta bele a háborúba . . . Igen szomorú, ha a nép nem akarja megérteni nagyjait s hódol a törpeségTÁRCA. Lengyelke. — A Pápa és Vidéke eredeti tárcája. — Irta: — y —a. — Pardon! — No ne csukja be azért a noteszát, hiszen csak egyetlen szót olvastam ki belőle és az is egész ártatlan .... nak látszik. — No lám az ember soha sem lehet elég óvatos . . . — Áliááá! ?! maga kis hamis, mint veszem észre ... no ugy-e, vallja csak be . . . a lelkiösmeretünk nem egészen tiszta . . . — Óh kérem, kérem, lelkiösmeret gyanúsítás dolgában méltóztassék talán mégis csak egyes számban beszélni. — No jól van, hát ... izé . . . ugy-e a maga lelkiösmeretecskéjén, ha nem is egy jókora anyajegy, de egy kecses napfoltocska mégis csak tapad . . . — Miből sejti ezt asszonyom, ha szabad érdeklődnöm'? — No mert ezt a hosszúkás, oldalt ceruzabüvelyes kis jegyzőkönyvét oly hirtelen összecsapta előlem. Mi minden lehet abban feljegyezve .. . ? — No persze, hiszen azért jegyzőkönyvecske, hogy feljegyzéseket tartalmazzon. — De még milyen feljegyzéseket ...!?! — No igen, kiadásaim, útra magammal vitt fehérnemű és felső ruha leltár, kommissiók, melyekkel nagyvárosba utazásom alkalmából ismerőseim elárasztottak, mind ott van elraktározva. — Mondja csak . . . , hiszen tudja, nekem nyugodtan és bátran elmondhatja . . . nekem egyetlen szó ötlött csak véletlenül a szemembe . . . mondja csak, az melyik csoporthoz tartozik, a leltár vagy a megbízásokéhoz ? — Nem tudom, mit tetszik gondolni. — No hát beszéljünk okosan. Én csak ezt a szót olvastam jegyzékében: Lengyelke. Ez a »Lengyelke« nekem igen gyanús; mondja nincs ennek a feljegyzésnek valami sötét háttere ? — Ugyan hova gondol asszonyom, persze, persze . . . Lengyelke . . . hát tetszik tudni a Lengyelke az egy ... izé . . . az egy tánc . . . ütenye háromnegyedes . . . szép tánc, kedves tánc . . . hát feltettem magamban, hogy Bécsben felkeresek egy balletmestert, akitől ezt alaposan megtanulom. Hogy ezt él ne mulaszthassam, feljegyeztem. — Hogy füllent! iszen a Lengyelkét magával még leánykorában táncolta a mamám. No most már egészen bizonyos, hogy a maga Lengyelkéje nem olyan háromnegyed taktusos mazurka, hanem egészen más. De megígérem, és kilátásba helyezem, hogy lesz majd belőle tánc, még pedig nagyon kedélyes tánc, melyhez odahaza csináltatok majd magának muzsikát, ha tüstént nem vall . . — Ám legyen. Az erőszak nyomása alatt vallok önnek szép, de veszedelmes asszonyom. — Lássa, igy már kedvemre való embernek találom magácskát. No most üljön kissé közelebb hozzám, aztán csevegjünk,