Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)
1915-07-11 / 28. szám
1915 jú nius 5. pápa és vidékÉ 7. a többi előkelőség, az állami, megyei, járási, városi, községi képviseletek, egyházi, iskolai, egyesületi kiküldöttek, uradalmi tisztek és erdészek stb. Az »In paradisum« elhangzása után a sírbolt kettős oltáránál Alasz Miklós, ugodi plébános, a grófnak ugyancsak egykori nevelője és Zarka József, a családi sírbolt lelkésze miséztek. Alasz a Requiemet, Zarka a Gloriozumot, az angyalokról szóló fogadalmi misét olvasta. Mise után Gerstner esperes újra beszentelte a halottat, mire a Vilmoshuszárok az érckoporsót vállukra emelték és a sírboltnak a templombejárat alatt levő részén, előre kijelölt helyre vivén, ott letették. Ezzel a temetési szertartás befejeződött. Temetés után. Dr. Katona Mór, jogakadémiai tanár »A magyar családi hitbizomány« c. munkájában szórói-szóra közli néhai gr. Esterházy Pálnak, a hitbizomány alapítójának Pápán 1872. szept. 24. napján kelt oklevelét, melyből közöljük a következő részleteket. XIV. »Öröklési rendül megállapítom, hogy ... a felállított hitbizomány örököse elsőszülött fiam Móric s egyenes törvényes fileszármazottjai. Ezeknek netán magvaszakadta esetére Jenő fiam és ennek törvényes fileszármazottjai. ... Az esetre, ha a hitbizományra hivatott egyes ágakra nézve magszakadás jönne közbe, a jelen hitbizomány a legközelebbi ágbeli elsőszülöttre csak akkor szállhat, ha az saját ágából hitbizományt nem bír, ellenkező esetben ä jelen hitbizomány a hitbizományra hivatott legidősb fivérét, vagy hozzá legközelebb álló firokont fogja illetni. . . . Szabályul állítom továbbá, hogy ... az öröklésre hivatott a róm. kath. egyház kebelébe tartozzék«. •jj Közélelmezés. Sehol a világon olyan békés, birkatürelmű közönség még nem volt, mint a pápai. Hagyja magát nyírni, koppasztani mindenkitől, aki valamit árul, s tűri nagyon megható, de egyben érthetlen nyugalommal, hogy a gyapjára éhesek a bőrét is húzzák. Budapesten a vásárcsarnokban elpáholják az élelemuzsorásokat (amit, ha nem is helyeselni, de megérteni lehet, f- itt, majdnem még azok cselekszik meg ugyanezt a szegény vásárlóval, aki nehéz pénzeért még gorombaságokat is kap a fejéhez, ha valamit drágállani mer. A piacon az árpát 76—80 fillérért árulják, dacára a maximális áraknak és büntetéssel való fenyegetésnek,— nyiltan, nem dugdosva. A tojás, a tej, a zöldség főzelék, (sárgarépás, tókertes Pápán!) gyümölcs megfizethetetlen, a hús pedig ma-holnap, csak mint emlék fog élni a legtöbb ember lelkében. Semmi feltűnő, semmi érthetlen nem volna fogyasztó közönségünk békés türelmében, ha azt kellene látnunk, hogy az egész országban ugyanez az állapot, s a megokolás az, ami mindenre nézve ilyenül szolgál: a világháború. De nem így van; a közelben és távolban maximálják az árakat, és fülönmarkolják a hiénákat. Tessék a lapokat olvasni. Privigye, Hatvan,Veszprém (!) Eperjes, az ellenség által legázolt Sárosmegye székhelye, mindenütt van árszabás, mindenütt van büntetés, szóval a hatóság erélyesen szolgálja a közérdeket; nálunk ellenben a piacok, a szabad kalózkodás, sőt a zsákmányolás szinterei, és csak olykor hallunk »egy asszonyról,« akit megbüntettek, mert 8 krajcárt kért egy tojásért. Hát ez is valami, de miért csak a tojást üldözik? Miért nem a tejet, tejfelt, túrót, s mindent, mert minden »aránytalanúl« drága. Pl. a tej. Pápa körül csupa nagybérletek vannak, s azok látják el nagyrészt a piacot; Sokan vannak, sok a tejük is; megokolt-e tehát a 30—32 filléres tejár, amelyet kartellben állapítanak meg. Szabad-e egyáltalán kartellt csinálni ilyenkor és alap nélkül ? Mert ne feledjük, hogy a magas munkabérekről való beszéd az oroszok kikölcsönzése óta, legenda, mese. Úgyszólván ingyen, mert igen olcsóért kapnak, a nagygazdák különösen, munkaerőt. És a húsárak ? Ha a hatósági székben lehet 1 K 70—1 K 90 fillérért mérni a marhahúst, miért szabad a husárusoknak azt 4—5 K-ért adni. Egyszóval elérkeztünk a 12. órájához annak a sok tűréssel, sok áldozattal és sok keserűséggel elviselt időnek, amely alatt szabad zsákmánya voltunk és vagyunk mindenkinek, akinek eladnivalója van. Semeddig sem késhetik Pápán sem a hatóság eddig megérthetlenűl elmaradt beavatkozása. Joggal várjuk el tőle, hogyha már a kezdés dicsősége nem ingerelte, vonzza a példa, amelyet láthat mindenütt, a szomszédban is. Állapítsa meg haladéktalanúl minden élelmicikk árát, de szakértői ne legyenek csupán termelők, v. eladók, s ha valaki a határozmányok ellen vét, csapjon le rá kegyetlen szigorral, mint olyanra, aki mindent megérdemel, mert emberbarátai vérét szívja nehéz időkben, szorongatott helyzetben, vampirként. Ne féljen attól, hogy a piac szenvedni fog, hogy a termelők elmaradnak. Az kizárt dolog. Természettörvényszerű a vidék s a város kölcsönös egymásra utaltsága. De meg is lehet az ilyen — bár csak szórványosnak és időlegesnek képzelhető — törekvést előzni olyanképp, mint azt Veszprém város és a járás fejei bölcsen megtették, hogy a vidéki árak a várospiaci áraknál alacsonyabbak, vagy hogy így mondjuk, az utóbbiak magasabbak, — ami természetes. logikus és méltányos dolog, s így a falusi nép nem dacolhat a hatósággal, mert ha teszi, az csak saját kárát eredményezi. Pont 11 órakor az előkelő főúri család megjelent tagjai, kik közül többen így Esterházy herceg, Széchényi Péter gróf, Esterházy Ferenc gróf katonatiszti ruhában, sőt Károlyi Mihály gróf is szakaszvezetői uniformisában a többi gyászöltözetű családtag közül festőileg kitűnt, kocsira szálltak és a nagy tömegben megjelent nép csendes üdvözlése között elhajtattak. A többi előkelőség, a papság, az uradalmi tisztek és erdészek a plébánián gyülekeztek, honnét rövid pihenés után ők is szétmentek a szélrózsa minden irányában. Epilog;« így folyt le gróf Esterházy Pál huszárkapitány temetése. Miket fennebb elmondottunk, az a külsőségeknek egyszerű, száraz leirása, amit el kellett hallgatnunk, az a szívünkben van és az leírhatatlan. Óriási fájdalmunkat még növeli az a pótolhatatlan veszteség, mely e derék főúr korai halálával mindnyájunkat ért. Nincs senki és nincs semmi egy jó nagy darab föld területén, aki vagy amely ne veszített volna. Soká fog tartani, míg a családi címer, mely most elhomályosodott és fátyolba van borítva, újra ragyogni fog. Addig találjunk vigaszt abban, hogy — a hazáért élt és a hazáért halt. -= Kié lesz a hitbizomány? Erről mostanában sok szó esik és igen eltérők a vélemények. Miután pedig olvasóközönségünket, általában a pápaiakat, ugodiakat, pápateszérieket, nyárádiakat, szűcsieket, csótiakat és még igen sok község lakosait bizonyára érdekli ez a kérdés, leközöljük amit erre nézve tudunk:
