Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-06-13 / 24. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 július ix. 28. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katbotikus Kör. Ideigl. felelős szerkesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A betetőzés. Nagy napja lesz a jövő hét közepén a helybeli bencés főgimnáziumnak. E napon ugyanis tíz ifjú áll a bizottság elé, hogy az érettségi vizsgálattal rátegye a koronát nyolc évi középiskolai munkájára. Nevezetes fordulópont ez egy ifjú életében, de nevezetes mozzanat egy intézetre nézve is, ha először ad tanítványainak, neveltjeinek érettségi bizonyítványt. Nyilvánvaló, hogy egy fejlődő középiskola életében ez az aktus az elérhető legnagyobb magaslat; s csakugyan, akik szorgos igyekezettel munkáltak e fejlődés előmozdításán, ma őszinte örömmel látják fáradságuk első nagy gyümölcsét, a betetőzést. Kár, hogy ez a nap nem illeszkedhetik az idén az őt megillető keretbe. Csendben, az öröm külső megnyilvánítása nélkül fog lefolyni, mintha nem is ünnep volna, csak szürke hétköznap csupán. De jól van ez így. Mikor nemzetek léte forog kockán, mikor ezren és ezren állnak szemben gyilkoló vasakkal, akkor egy intézet örömünnepét még csak epizódnak is nehéz tekinteni. Aztán — talán a közel jövőben azok is a nemzet harcosai lesznek, akik ifjú erőben, fiatalos lelkesedéssel várják munkájuk befejezését, hogyan lehetne hát zavartalan öröme annak az édesanyának, aki gyermekeit pusztító zivatar idején engedi hosszú' útra ? Máskor is fájt a válás, de a viszontlátás reménye enyhítette azt; ma, mikor a förgeteg annyi reményt rombadöntött, elsöpört, ki mer bizton nézni a jövő elé ? E körülmények meggondolása kelthet ugyan aggodalmat bennünk, de nem jogosít fel senkit támadásra az érettségi vizsgálat ellen. Azelőtt is hallottunk sok panaszt ezen »korszerűden, mai világba nem illő, elavult« követelmény ellen, mostanában azonban napirenden van a kifakadás: mire való a szegény ifjúságot ilyen embertelen módon meggyötörni, mért nem dobja sutba a tanári kar a maga megcsontosodott rossz szokásait s mért nem ad érettségi bzonyítványt megkínzás nélkül, hiszen úgy is harctérre kerülnek a szegény áldozatok, stb. Hozzáértő, tapasztalt emberek csak mosolyognak az ilyen naiv okoskodáson, legfeljebb azért bosszankodnak rajta, miért igyekeznek megrémíteni az érettségi előtt álló ifjúságot. Ezek a hozzáértő emberek nagyon jól tudják, hogy a magas katedrán ülő tanári karnak felettes hatósága is van, tehát nem szüntetheti meg máról holnapra ezt a »pedagógiai inkvizitió«-t; ezek a tapasztalt emberek azt is tudják, hogy nem olyan nagy emberkínzás az az érettségi, hogy utána hasznavehetetlen ronccsá válnék az ifjú, mert maguk is kiállották e próbát s nyilatkozatuk szerint az első igazi örömöt legtöbben e vizsgálat letevése után érezték, mikor fölemelt fővel a valódi intelligencia körébe léptek. Mire jó tehát a tanári karok támadása? Hiszen tudja mindenki, hogy felsőbb, miniszteri rendeletre vizsgálat nélkül is kaptak érettségi bizonyítványt a hadbavonuló ifjak, mikor a szükség úgy hozta magával. Aztán annyi vizsgálat, képesítő mellett mért éri az a TfiRCfl. A fehér köntös legendája. Csatába ment a nemzet. Jászói várhegyen Riasztó tűz lobogva égett az éjeken. Kaszákat élesített ott lent száz fegyveres . . . Fönt elmerengve nézte az ifjú szerzetes. »Mindenki megy. Fegyverrel ékesek a karok. Nagy messzi földön itthon csupán én maradok. Magyar vagyok és férfi ... bocsáss meg Szűz anyám, Csatába megyek én is, csatába hív hazám! Ékes hímzésű zászlón te vagy, Szűz Mária. Utánad megy halálba megannyi dalia. Tebenned van reményük, gyászba borult egek Szelíd fényű csillagja... én is hozzád megyek! Ezt a hótiszta köntöst, mit te adtál nekem, Meghordozom fehéren a harci téreken. Szenny vagy salak reája ne tapadjon soha — Segíts, óvj meg, magyarok dicső Nagyasszonya!« Megütközött a honvéd. Irtóztató csata. Három nap újra kezdte a magyarok hada. Harmadnap is megtartá a holtak fedte tért: Ott pusztult mind egy szálig. Kegyelmet egy se kért. Ott volt a harcolók közt a hófehér barát. Hordta a sebesültet két nap, két éjen át. Harmadnap homlokán mély, súlyos sebet kapott . .. S estére körülötte nem volt más, csak halott. 0 volt egyetlen élő. A harcmező felett Kiterjeszté palástját halotti, néma csend. A szerzetes fölérez. Azt hitte, aluvék. »Nagy Isten! A ruhámon piros vér lángja ég! Vizet hamar!« Fölülne — s leroskad hirtelen. Sebéből vére árja kiserked csöndesen. »Ez a halál... jól érzem ... s borzadok. Szűz anyám, Hogy adom vissza néked hótiszta szép ruhám ? Rám adtad hófehéren — és én megfogadám, Megtartom hófehéren megannyi bösz csatán, Szenny vagy salak hószínén foltot nem ejt soha. . . Hogy álljak én elédbe, egek Nagyasszonya?!« S ott messze a hegyek közt, sötét erdők felett A hold ezüst sarlója egyszerre megjelent. Ezüst sarló, a melyen rajt' áll Szűz Mária . .. A vérfoltos ruhára esik egy sugara. És földerül az ifjú megtört tekintete. A vér — úgy látja — lassan elszáll a semmibe. Szeme lezárul — a folt mind halványabb leszen... »Fehér ruhámat, szent Szűz, zsámolyodra teszem. Te adtad, a Te müved, hogy újra tiszta, nézd, Aki ezüst sugárral letisztítád a vért. Fehér ruhámat, szent Szűz, vedd vissza kegyesen...« Eltűnt a hold. . . egy élő sincs már a harctérén. Bősz harc ma ís az élet. Csatára hív a kor. Tőrt szegzett hitnek, honnak a céda, a botor. Nemes szivek szavában, megannyi őrhelyen Riasztó tüz lobogva ég nappal s éjeken. Csatára indul újra e honnak sok fia. Lobogójukra írva Te vagy, ó Mária. Tebenned van reményük . .. háborgó tengerünk Szelíd fényű csillagja, mi is veled megyünk! Fehér ruhánkat, lelkünk ártatlan hószinét Anyai jó sziveddel oh tartsd meg, védve védd! Szenny vagy salak reája ne tapadjon soha. . . Állj mellettünk, küzdőknek erős Nagyasszonya! S ha egykor a csatából kiszólít szent Fiad, Ne hulljon félve könnyem sötét foltok miatt. Megtört szememet bízva Tehozzád emelem . . . Fehér ruhámat, szent Szűz, vedd vissza kegyesen! Krüger Aladár.