Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-04-11 / 15. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 április 11. 15. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai KatboHkus Kör. Ideigl. telelös szerkesztő: Szenlgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Fémet a Hadseregnek. Ha azt akarjuk, és ki ne akarná, hogy abból a nagy yilágfelfordulásból, melybe most belesodoytattunk, mi kerüljünk ki győztesen, akkor az eddig hozott vér- és pénzáldozatok még mindig nem elegendők arra, hogy a többszörös túlerővel szemben sikerre! küzdhessünk. Végső erőmegfeszítés árán is, de oda kell adni mindent, amit csak nélkülözhetünk, sokszor azt is, amire tán szükségünk van, de a Hadseregnek még inkább kell, mint nekünk. Alábbiakban egész terjedelmében közöljük a vármegye főispánja útján hozzánk érkezett felhívást, melynek tartalmát nyájas olvasóink szives figyelmébe ajánljuk: Az Orsz. Hadsegélyző Bizottság felhívása. Hazánk lakossága páratlan áldozatkészséget tanúsított és tanúsít a háború kitörése óta a jótékonyság terén, méltán sorakozva hős fiaink mellé, akik vérük ontásával, életük feláldozásával, erős karral tartják vissza az ellenséges veszedelmet mindnyájunktól. A háború ismét áldozatot kiván tőlünk! Köztudomású, hogy miután ellenségeink "fegyvertámadásai dicső szövetségesünk és a mi seregeink hősiességén mindenütt megtörnek, most arra törekszenek, hogy államainkat minden élelmiszer és nyerstermény behozatalától elvágják. Kormányunk bölcs intézkedései és Hazánk fejlett mezőgazdasága meghiusítandja az élelmiszer hiányára fektetett számítást, de meg kell hiusítanunk azt a törekvést is, amely a hadi célokra szükséges nyers anyagok behozatalának meggátlásával Hadvezetőségünk cselekvő képességét akarja megbénítani. Habár Hadvezetőségünk eleve gondoskodott is a szükséges fémekről és azok nagy mennyiségben állanak is ez idő szerint rendelkezésére, mégis előrelátóknak kell lennünk, nehogy azoknak esetleges hiánya meggátolja akcióképességünket. Szerencsére nagy mennyiségű ilyen fém van Hazánkban a magánosok birtokában, amelyet Hazafias Közönségünk bizonyára készséggel fog a Hadvezetőség rendelkezésére bocsátani és ezzel keresztül húzzuk ellenségeink ádáz törekvését. Az Országos Hadsegélyző Bizottság e cél érdekében lovag Krobatin Sándor közös hadügyminiszter úr védnökségével és báró Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter úr díszelnökségével országos mozgalmat indít és azzal a sürgős kérelemmel fordul a Hazafias Közönséghez, hogy — a vas és acél kivételével — minden birtokában levő és nélkülözhető házi-, konyha- és egyéb fémtárgyakat, nevezetesen: sütőket, lábasokat, fazekokat, tartányokat, merőés más kanalakat, szűrőket, korsókat, kannákat, katlanokat, mozsarakat, mosóés mosdóedényeket, poharakat, csészéket, súlyokat, szitákat, vödröket, kádakat, csöveket, jég- és virágtartókat, lakatokat, kulcsokat, kilincseket, ablakredőnyöket, hamutartókat, bográcsokat, díszszegeket, butordiszeket, szegeket, TÁRCA. Barátaimnak. Mehet! Felraktam mindenemet! — Indul az Elet szekere Velem. Pajt'ülök büszkén, gőgösen Én, — Aki Vagyok most koldus, szegény. Búcsúra nyújtom: itt a kezem. ÉVek multával mint Úr, gazdagon Visszajövök majd biztosan Én; Látom előre az életemet: Vagy felemel, Vagy sírba temet Tán épen a munkabírás idején. De megalázVa nem jöVök el. Senki előtt meg nem hajol Énem ! Még ha a sárba lök is az Élet, Akkor is mint Úr jöVök közétek, De hogy az arcom ne fesse szégyen: — Aranyos kocsin — holtan, fehéren. Molnár Árpád. Miksa esászár síremléke. Innsbruck, H°UUrehe. I. Miksa császár azt akarta, hogy uralkodásának emléke halálával ne vesszen ki. Tovább akart élni népe emlékezetében, földi halhatatlanságra vágyott. Korának fia volt ebben. A reneszánsz erős individualizmusa más halhatatlanságra vágyott, mint a középkoré. Az a földön akart maradni, ez az égre nézett; a középkor is, a reneszánsz is tudta, hogy e földön igazi halhatatlanság nincs, hogy halandó e világ arculata; a középkor ezért másvilágot, a halhatatlanság világát kereste; a reneszánsz pedig elfordulva ettől más uton akarta a mulandóságot meggyőzni, az emlékezés útján. Ezért fordult a művészethez. A művészetben látta a megörökítés eszközét. A reneszánsz művészetének individuális jellege részben itt találja magyarázatát. Míg a középkor első céljának az Isten dicsőségét tartotta és művészi egyéniségei a maguk nevét föláldozták erre a célra, a reneszánsz az ember kultuszát vallja feladatának; a művész ezért nem is lép háttérbe; azt akarja, hogy ne csak műve, hanem maga is halhatatlan legyen. Az emberkultusz a síremlékek művészetiében is hatalmas észközre talált. A reneszánsz művészete ezzel akarja az embert halhatatlanná tenni. Eléri-e célját? Igazi halhatatlanságot nem tud adni, az természetes. A művészi alkotás utóvégre is ki van téve a pusztulásnak; ha a mulandóságot egyidőre le is tudja győzni, az idő végre is erőt vehet rajta. És ha a műemlék meg is marad, az az egyéniség, akit halhatatlanná akart tenni, teljesen a művész egyéniségének értékétől kerül függő viszonyba. Mi lett volna Giulio és Lorenzo Medici emlékével, ha véletlenül nem Michelangelo alkotja meg síremléküket? És ha Miksa császár csak ezúton akarta volna nevét megörökíteni, akkor akármelyik tehetős Landsknechtje fölülmúlhatta volna! A művészet tehát ugyancsak gyarló surrogatuma a valódi, egyéni halhatatlanságnak. Ezt az