Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-04-11 / 15. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1915 április 11. játékokat, lámpákat, dísztárgyakat, staniolt, üveg- és pipakupakokat, ón és ólom tartányokat és mindezeknek törmelékeit — vagyis mindazokat a tárgyakat, amelyek kizárólag vörösrézből, sárgarézből, bronzból, nikkelből, ón- és ólomból vagy ezen fémek felhasználásával készültek — már most gyűjtse össze, hogy azokat a jelzett célra — a későbben megjelölendő gyűjtő helyekre — a közrebocsátandó ily irányú felhivás után — haladéktalanul és díjtalanul beszolgáltathassa. Meg vagyunk győződve, hogy a nagyfontosságú cél nem szorul bővebb megokolásra és Hazafias Közönségünk ismét készséggel teendi adományait a Haza oltárára, — annál is inkább, mert a cél fontosságától eltekintve egyúttal jótékonyságot is fog gyakorolni, mert a begyülendő fémeket a Hadvezetőség a becsár 50%-ában megfizeti és ezt az összeget az Orsz. Hadsegélyző Bizottság rendelkezésére fogja bocsátani; e Bizottság pedig ezen összegből első sorban a háborúban elesett vagy rokkanttá vált katonáknak azokat a hozzátartozóit fogja segélyezni, akiknek sem állami segélyre, sem katonai ellátásra törvényes igényük nincsen, — másod sorban pedig a rokkant és megvakult katonákat. Budapest, 1915» március havában. Az Országos Hadsegélyző Bizottság nevében: Simontsits s. k. ügy v.-alelnök. Sebesültjeink ápolása. A világháború kellő közepén vagyunk. A sok szenvedésből, a fájdalmak tengerözönéből nekünk magyaroknak is ugyancsak bőven kijut. Egy nagy kórház most Magyarország, amelyben apáink, testvéreink és fiaink százezrei feküsznek s várják a jó ápolónők gondos tekintetét, puha kézérintését, szerető részvétét. Az orvosi rendelet pontos betartása egyik része a betegápolásnak. Hogy mikor adandó be a gyógyszer a betegnek, mikor és hogyan kenjék őt be, mely időközökben kapjon borogatást, stb.; mindezt az orvos rendeli, lelkiismeretes végrehajtásáért pedig az ápolónő a felelős. Megesik azonban, hogy ilyen s hasonló rendelet kiadásakor az orvos — már akarva vagy nem akarva — téved. Ellenszenves például néki, ha egy 40°-os lázban fekvő beteg mellett éjjel-nappal állandó őrizet van; a láz megszűntével pedig vagy nem gondoskodik a beteget jobban tápláló eledelről, vagy nincs gondja reá, hogy ezirányú rendelete végre is hajtassék. A látogatók mindezt tapasztalva, nagyobb érdeklődéssel, fokozottabb részvéttel fordulnak a beteg felé, akit különféle ennivalóval szinte mértéken felül elhalmoznak, ami aztán inkább hátrányos, mint előnyös a betegre nézve. A még gyenge szervezet ugyanis az erősebb táplálást korántsem birja meg, sőt a már múló lázat ismét életre kelti, vagy a lappangó lázat jelentékenyen felfokozza. A jó ápolónő feladata, hogy egyrészt az orvosnak a beteggel szemben akár feledékenységből, akár nemtörődömségből elkövetett hibáit jóvá tegye, másrészt a beteglátogató közönség túlzó jóindulatából származó adakozókészségét kellő tapintattal irányítsa, helyes mederbe terelje. De van még más feladata is a jó betegápolónőnek. Azon kötelesség mély átérzése tudniillik, amellyel lelkiismeretének sugallata szerint önmeggyőződéséből kifolyólag tartozik a betegnek. A tisztaság és jó levegő már az. egészséges emberre nézve is elengedhetetlen követelmény s legfőbb szükséglet, annyival inkább az tehát a betegre nézve, aki körülményei miatt nem hozhatja magát tisztába s nem mehet ki szobájából a friss levegőre. Az ápolónő tehát minél gyakrabban szellőzteti a betegszobát, vigyáz azonban, hogy a friss levegőnek a szobába történő bebocsátásakor léghuzam semmiképen se érje a beteget. Hányszor kell leemelni a beteget az ágyról s oda visszahelyezni, hányszor feje alatt a vánkost megigazítani, hányszor egy korty vizzel megkínálni, csak az tudja, aki sokszor időzött s foglalatoskodott egy-egy súlyosabb beteg mellett. Pedig ez még nem minden. Csak néhány halvány vonása azon szinte számtalan teendőnek, mellyel a jó ápolónő a betegje körül kell, hogy elfoglalva legyen. S mindez külső, a betegnek csupán testi egészségét visszaadni akaró kötelességteljesítés, ami magában véve még korántsem elégséges. A betegápolás ugyanis igazi művészet, melyben az ápolónő lelke nyilatkozik meg. Az oly ápolónőben azért, akinek lelke nincs megihletve az Isten és felebaráti szeretet szellemétől, a betegápolás művészetének tökéletes megnyilatkozását hiában keegyéni halhatatlanságot nem szerzi meg sem annak, akinek érdekében dolgozik, se a mü vésznek. Lehet a művész neve ragyogó, valódi halhatatlanságot a legfényesebb művészmunka is csak akkor szerez neki, ha művét az ember valódi végső céljára irányítja. És ezért lehetséges, hogy a reneszánsz legfényesebb képviselői nem tudták az egyéni halhatatlanságot elérni, míg a középkor az a magáról megfeledkező művésze, aki az ulmi dóm 160 méter magas tornyára ép oly művészi odaadással készítette a keresztrózsát, mint hogy ha oltárt állított volna a dómba, igazán halhatatlan lett. II. Miksa császár fényes síremléket akart magának állítani. Meg is tervezte az egészet. Érc szarkofágon térdelő helyzetben maradjon örökké népe szeme előtt; a szarkofágon 24 relief és 32 szobor, 100 kisebb kép hirdesse örökké nagyságát. A szarkofág körül 40 álló szobor mutassa be Habsburg őseit. Kereste a művészt, aki tervét megvalósítja. 1502-ben megbízza Sesselschreiber müncheni festőt a tervek elkészítésével, az álló szobrok alakításával és öntésével. Sesselschreiber képtelen volt a feladat megvalósítására. Tizenhat évi munka után is alig tudott valamit felmutatni. A császár 1518-ban elbocsátja szolgálatából. Sietni akar a művel; a szqrgalmas Godel Istvánt és Sartor Lőrincet fogadja szolgálatába. A legkitűnőbb nürnbergi ércöntöt szeretné megnyerni. A hagyomány szerint Vischer Péter volt ez, aki Sz. Sebaldus ereklyetartóján mutatta be művészi tehetségét. Miksa síremlékére ő készítette a két legkitűnőbb szobrot: Arthurét és Theodorichét. Azonban már 1519-ben Miksa meghal; az egész munka megakadt. Csak 1548-ban veszi fel Ferdinánd király újra a terv kivitelét feladatai közé. Arnberg Kristóf augsburgi festő kiegészíti a tervet, az öntést az innsbrucki Lüffler vállalja magára. Azonban a terv mindig nagyobb egyszerűsítésre szorul; a szarkofág márványból készül el és a díszítésre szolgáló reliefek is; csak a császár és ősei szobra ércből. A reliefmnnkákat Ferdinánd a kölni Abel testvérekre bízza; csalódik bennük. A munkát végre is Colins Sándor fejezi be. Colins Mechelnben született (1526; y 1612); tanulmányait Itáliában végezte; de ezután állandóan német fejedelmek szolgálatában állott. Formatökélye az olasz mesterek tanulmányozásából származik; ez a legnagyobb ereje; rendesen mások rajzai után készítette szobrászműveit. Miksa császár síremlékének márványdomborműveiben is Abel Floriannak rajzai után indúl; az utolsó két reliefrajzát sógora, Neupauer Pál készítette el. Végre is elkészült a nagyszerű síremlék, ha nem is úgy, ahogy Miksa gondolta. 1572 ben állították fel az innsbrucki Ferences templomban, mely egyúttal az udvar temploma is. Miksa császár ugyan nincs itt eltemetve, de síremléke is eléggé bizonyítja a Habsburgok hagyományos ragaszkodását Tyrolhoz. — A síremlék két részből áll; a szarkofág az egyik, remek reneszánsz ráccsal bekerítve; a szarkofágon oldalt 24 márványdombormü; rajta Miksa császár és a négy sarkalatos erény ércszobra; a másik rész: Miksa ősei, 28 életnagyságú álló szobor a szarkofág körül. 111. Miksa császár síremléke ércbeöntött és márványba vésett panegyris. Nem olyan síremlék, mint a legtöbb a középkorban; az elhunyt alakja kőbevésve, felirattal, minden pompamutogatás nélkül; de nem is olyan mint Michelangelo síremlékei: titáni gondolatoknak megtestesítései, ahol az elhunyt épen csak az alkalmat szolgáltatta a művésznek, hogy voltaképen magának állítson emléket lelkének ilyetén kivetítésével. Miksa síremléke dicsőítő beszéd; megragad minden eszközt, hogy az uralkodó nagyságát kidomborítsa. Az első eszköz az elhunyt őseinek bemutatása; a szarkofág körül sorban állnak a család képviselői és olyanok is, akik csak rokonságban vagy