Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-04-04 / 14. szám

1915 április 4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 5. meggyőződés s nem bigottság Istenben hinni, hanem életbölcseség és lelki szükséglet. — Munkában a kalapács . . . — Csak rajta! . . . — Van még kovácsolni való!! Sok ember még mindig nem tért észre. Városunk korzóin még mindig sok a léhaság. A divat hóbortja nem igen szállt alább. Sok még az emberekbén az önzés, a romlottság. A napokban egy főhadnagy, ki sebesülten fekszik egy pozsonyi kórházban lájdalmas szívvel panaszkodott, hogy míg ő a harctéren öt sebet kapott a hazáért, addig fiatal felesége idehaza hűtlen lett hozzá és mással állt össze, nem törődve két éves kis leánykájuk jövőjével, nem a tisztességgel és becsülettel. Megkorbácsolni való személy! Egyik-másik ember nem igen akarja kivenni részét az áldozatokból. Szintén a napokban hallottam, hogy az egyik községben, hol a jobbmóduak már hadi lisztből sütik a kenyeret, az egyik nagyon szegény családban csak azért is nullás lisztből készítik a kenyeret. íme csak pár jelenség, s mennyit lehetne még felsorolni! Szóval, — erős nagyon az a bizonyos hüvely. De az is bizonyos, hogy egészen széjjel törni, míg ember lesz a föld hátán, nem fog soha! Azonban ily erőteljes ütésekkel sem támadták egyhamar. Munkában még mindig a háború kalapácsa. Bárcsak zúzná szét azt a nagy követ, mely sírba zárja az eszményiséget, a lelkiséget. Az emberiség életében mily dicsőségteljes feltámadás lenne ez!! Nohát az emberiség jobbjainak erős lehet a reménye, hogy azért az önzés és eszménynélküliség burka nagy felületen fog lepattogni e kalapács ütéseitől az élet magvárói s eme reményben lehet már most is örvendetes Allelújánk. P. Hédly Jeromos. A pápai Vöröskereszt Egylet közgyűlése. A március 27.-én d. u. 5 órára hirdetett közgyűlés újságként hatott ránk. Háborús közgyűlés volt, melyen az egylet épen azon működéséről számolt be, melyet eredeti célja elérésében kifejtett. Arról kellett tanúságot tennie, hogy van-e létjogosultsága — bár abban kételkedni már a múltban is lehetetlen volt. És erős tanúságot tett. Nemcsak közönséges emberi intézményt szabad benne látnunk, mint más egyesületekben, hanem valami magasztos egyesülést, mely soha el nem silányulhat, soha célt nem téveszthet, hiszen alapja az örök életű szeretet. Ennek gyöngéd és mégis erős kezei ölelik össze az egyesületet s tartják össze, s biztosan vezetik magasztos célja felé. A közgyűlést V«6-kor, a tisztviselői kar és — sajnos — csak néhány tag jelenlétében nyitotta meg Gyurátz Ferenc püspök úr, mint az egyesület elnöke. Utalt megnyitóbeszédében a nehéz időkre. Az 1915-ik évet, mint a „nemzetközi béke oltárának ledölését." említette. Évszázadok kulturális munkája porba omlott; a nemzet a harctérre vonult s milliók állnak szemben milliókkal s vérpatakok fakadnak. S alig remélhető a harc enyhülése. Az itthon maradtakat gyász és nyomor fenyegeti: S mindennek oka a háború, „mely az emberi indulatokból fakadt". Ha a bajban mégis bizalom tölt el bennünket, egy égi szózat teszi ezt. Egy magasztos eszme a maga képviselőivel, a szeretet épít ott, ahol romboltak, gyógyít ott, ahol sebek nyíltak, közelséget teremt az egymástól eltávolodottak közt s létével hirdeti, hogy az embernek nem a rombolás a feladata, van ennél magasztosabb is. Azután utalt arra, hogy a Vöröskereszt Egyletek képviselik a szeretetet. Munkájuk csak elismerést érdemel. Szép szavakkal emlékezik meg a nő szerepéről. A nőt Isten már szinte úgy alkotta, finom lelkűnek, hogy a részvét és gyöngédség munkáját végezhesse. ,,A női szeretet törekszik elvitatni az enyészettől zsákmányát A férfiak ütötte sebet a vöröskeresztes ápolönő Önfeláldozó szeretettet hegeszti. Ez az öröme". S az a tudat, hogy jót tesz, boldogítja. Ez a munka nem ismer fársadalmi osztálykülönbséget s semmi más egymástól eltávolító tényezőt. Elismeréssel szólt Gyurátz püspök úr az elnöknő munkásságáról, melyet, szinte családi körét feláldozva, végez. S így, önfeláldozóan dolgozik az egyesület minden tisztviselője, segédkezik nekik minden tagja. Köszönetet mondott az egyesület alelnökének, Bélák Lajos úrnak, a vidéken kifejtett segítő akció vezetéséért; a helyettes titkárnak, Baldauf Gusztávnak, ki Strausz titkár távollétében végzi a titkári teendőket; az egyesület gondnokának, Lángráf Zsigának. Jegyzőkönyvben is meg kell emlékezni e köszönetről. Jelenleg Balla Róbert kezeli a sebesülteket igazi szeretettel. Az alelnöknőnek szóló köszönet mellett a pénztárnoknő gonddal vezetett munkája is nagy köszönetet érdemel. Galamb Ilona működése fáradhatatlan, mindenkit lekötelez. A gyűlés 2. pontja a márc. 20.-án tartott választmányi gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése volt. Azután a számvizsgáló-bizottság jegyzőkönyve következett. Alig éreztük felolvasása alatt, hogy statisztika-szerű jegyzőkönyvet hallunk. Az egyesület jelvényének szép fejtegetése után a háborús idők munkájáról számolt be. Az egyesület 20 beteg ápolására való kötelezettségét még 15-re kiterjesztette és 1914 szeptember 19.-étől máig 153 sebesültet gondozott. Jelenleg 36 fekszik kórházában. De ápolásban részesültek helybeli és vidéki ambuláns betegek is, teljesen ingyen. E munkásságát újabb rendeletek megszüntették. A kórházban beszerezték a betegköpönyegeket, fürdőt állítottak, olvasmányokról, füstölni valóról stb. gondoskodtak. Semmi kívánni való nem maradt fenn. Megemlékezett a jegyzőkönyv a vasúton végzett szolgálatról, a közjóléti mozgalmakban való részvételről, mikről a pápai újságok hétről-hétre beszámoltak. Érdekesebb adatok 1914 dec. 31-ig: 665 vasgyürüt adott ki az egyesület. Aranyak beváltásából körülbelül 4400 K folyt be. Az alelnök természeti adományokban 6000 K-t meghaladó értéket gyűjtött. Koszorúmegváltásból 866'82 K folt be. Fehérneműt, ágybélit más kórházak is kaptak. A szép karácsony biztosítása nem utolsó érdeme volt az egyesületnek. Az anyagiak mellett a lélek szükségéről is történt gondoskodás. A szép jegyzőkönyvért jegyzőkönyvi köszönetet kapott a titkár. Még csak az egyesület vagyonáról emlékezünk meg. A 11518"84 K vagyon, tekintve azt, hogy minden hónapban körülbelül 600 K a kiadás, még huzamos időre biztosítja az egyesület áldásos működését. A választmány tagjai lettek: Faragó Jánosné, dr Rechnitz Edéné, özv. Hanauer Béláné, Sült Józsefné, Bélák Lajosné, dr Cseh-Szombathy Lászlóné, Molnár Imréné, Fa Mihályné és Zsilinszky Lajosné. A választmány férfitagjai: Galamb József, Kolbe Nándor, Adorján Gyula, Barthalos István, Kiss József, Karlovitz Adolf, dr Teli Anasztáz, Csizmadia Lajos és Kemény Béla. A szégyen ... A szégyen ... Az érsekújvári állomáson fölszáll egy jóképű magyar gazda a gyorsvonatra és irigylendő egykedvűséggel nézi az elvonuló tájat. Kezében a jegy, fogai között szivarcsutak, arcán a megelégedés árnya pihen. — Hova utazik bácsi ? — Pöst felé! ... — feleli nyugalommal. — De hiszen ez a vonat Pozsonynak tart . . . — Mán pedig Pöstnek tart! . . . Ehun a biléta . . . — A biléta Pestre mutat, de a vonat mégis csak Pozsonyba megy. Más vonatra kellett volna fölszállnia. A bácsi elgondolkodik. Megforgatja kezében a jegyet, elolvassa egyszer, ketszer, háromszor . . . Tekeri a fejét, majd hirtelen elhatározással a kocsi ajtajához siet. — Mit csinál bácsi ? — Kiugróm a vonatból 1. . — Azt ne tegye, mert baj lesz. Nem látja, hogy milyen sebességgel száguldunk ?! Ha Pestre akar menni, szálljon le Galántán, azután váltson jegyet Pest felé. — Nem lehet . . . Nem lehet . . . — Talán nincs annyi pénze? — Mán hogyne volna. Lefizetem én a száz pengőt is, ha köll... Hanem « szégyen. , a szégyen... Mindenki azt fogja mondani a faluban, ez a Mihály bátya haza sem tudott találni . . . Mán pedig az nagy szégyen .. . Ez az érdekes kiszólás jutott az eszembe, mikor a gabona rekvirálás szomorú adatait és fájdalmas krónikáját olvastam. Milyen arculcsapása a nemzeti érzületnek az az anomália, sovinizmus, egoizmus és kapzsiság, mellyel sokan a nemzet fiai között százakat