Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-01-10 / 2. szám

1915 január 10. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Igaz, szeretik őket, de milyen szeretettel! Gyarlóságaikat, rossz tulajdonságaikat gyöngéd mosollyal becézik s ha esetleg rossz fát tesznek a tűzre, esküdött védőügyvédeik. Mikor a kötelességek a gyermekre szakadnak, mikor a munka, a fárasztó dolog ideje elérkezik, ők sajnálkoznak legjobban a kis martiron, kinek, különben eszébe sem jutott volna, hogy a kötelességteljesítés milyen nagy teher. Ha panaszt hallanak reájuk, még ők kérlelik a kis sértődöttet, hogy ne vegye komolyan mások korholó, intő szavát, hiszen angyali jóság csintalan gyermekben úgy sem várható. A legkisebb testi baj azonban, mely a gyermeken mutatkozik, szörnyen leveri őket, míg arra ügyet sem vetnek, hogy nevelésük terén milyen végzetessé válható mulasztások vannak. Ha valaki kutató szemekkel vizsgálja a mai helyzetet vagy épen nevelő munkát végez az iskola falai között, el kell ismernie e szavak ig-azságát Fegyelmezetlenség, romlottság azelőtt is fordult elő, de ma hatványozottan bukkanunk reájuk uton, útfélen. Figyeljük csak meg a gyermekeket utcán, a templomban vagy más helyütt; van-e bennük tisztelet a felnőttek, az elöljárók, a járókelők iránt, éreznek-e áhítatot, megilletődést, mikor a legszentebb helyen tartózkodnak, tanusítanak-e nevelés alatt álló gyermekekhez illő viseletet szórakozásaik, játékaik, kedvteléseik alkalmával ? Százával tudnám fölhozni a példákat saját tapasztalatomból is, mélyek e sorok megírására késztettek, de minek oda a példa, ahol egy kis körültekintés, utánjárás könnyen meggyőz mindenkit. S mind e bajokért első sorban a család felelős. Tőle függ a gyermek először és elsősorban, hajlítsa hát addig a vesszőt, míg nem törik. Kérje számon tanuló fiának iskolán kívül töltött idejét s ha nem tud beszámolni, büntesse még kérlelhetetlen szigorúsággal. Az iskolában kapott figyelmeztetéseket, jóra ösztönzéseket ne rontsa le a család egy lesajnáló kézlegyintéssel, hanem szentesítse inkább otthoni gyakorlattal, megvalósításuk követelésévei. Tandíjon a gyermek már a családban tekintélyt ismerni, akkor nem vész kárba az iskola fáradsága, mikor az Isten személyében, az elöljárók alakjaiban tekintélyeket igyekszik a tanuló elé állítani. Kisebb hibáikat, gyarlóságaikat ne tulajdonítsuk csupán gyerekességnek, hanem olyan bajoknak tekintsük őket, melyek most még könnyen irthatók, de később fel burjánozva veszedelmesekké válnak. Ékszereket, drágaságokat hordtunk , a haza oltárára, hogy mi is kivegyük részünket az áldozatból. Ékszereinknél nagyobb kincseinket, a gyermekeket nálunk hagyta a haza. hogy életerős, új nemzedéket neveljünk belőlük, mely erős oszlopa lesz majdan e sokat szenvedett országnak. Tekintsük e kötelességet feladataink legelsejének, lássunk hozzá a legnagyobb buzgalommal, a legnagyobb lelkiismeretességgel. Nehéz munka ez! ahol az édesapa hiányzik, különösen nagy teher ez az édesanyára, kinek ideje talán jórészt a napiszükségletek megszerzésében őrlődik össze. Mindegy! az eredmény megérdemli a fáradságot; ha a kicsiszolt hatalmas gyémánt nagy vagyont képvisel, mennyivel nagyobb érték a kiművelt, kifinomult gyermeklélek, mely méltán lehet egy családnak, egy édesanyának legféltettebb büszkesége. (-•) = Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete holnap, január 11.-én délután 3 órakor a városháza nagytermében rendes közgyűlést tart, melynek tárgysorozatán 12 ügy szerepel. Levél a harctérről. 1914 dec. 31-iki keltezéssel kaptuk egy ismerős földinktől a következő sorokat: Tekintetes Szerkesztőség! Nem tudom, helyt ad-e b. lapjában ennek a Szerbiában készített kis versemnek. Ugy áll a dolog, hogy itt az ember néha úgy beleéli magát és elgondolkozik az elhagyatottságán, hogy önkéntelen verseket farag. Egy verset faragtam én is, amelyet egy ügyes színész főhadnagyunk meg is zenésített. Katonadal. Boszniai hegyek között hűvös éjszakákon Népfelkelő szomorúan áll a szerb határon; A lelkében ezer édes emléket melenget Kis faluról, kis családról, Otthon hagyott boldogságról. Golyó süvít el a füle mellett. Elmúlt már az ó esztendő, im itt van a másik, Népfelkelő könnyes arcán a csalódás látszik A magyarok Istenéhez hő fohásszal járul: Uram! vedd le süjtó kezed, Hisz a magyar nem vétkezeit Agyú dördül el a Gradinárul. Csendes téli éjszakában csak a Drina zajlik Öreg honvéd fele őrt áll, másik fele alszik, Aludna bár, de a honvágy kinzón ébren tartja Szive lelke övéinél, Gondolatban csak nékik él — Agyú dördül, azt is alig hallja. Horváth József, szakaszvezető. IRODALOM. Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. (Megjelen havonként kétszer: 5-ikén és 20-ikán. Évi ára 12 korona. Budapest, VIII, Horánszky-utca 20. sz.) — Legújabb száma most jelent meg kiválóan gazdag és érdekes tartalommal.— Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal. eszik egy falatot se. Azt válaszolta erre, hogy gyomorgörcsei vannak. Az öreg jókora tüzet rakott, hogy fűtőzzék; a négy porosz legény pedig felment a padlásra azon a létrán, amelyet mindennap használtak erre a célra. Amikor a padlás csapóajtaját becsukták, az öreg elvette onnan a létrát, majd rájuk zárta egészen nesztelenül az udvarra nyiló ajtót is; aztán visszament s nyalábszámra hordta a konyhába a szalmát, mig egészen meg nem telt. Oly óvatosan járt-kelt mezítláb a hóban, hogy egy csepp nesz sem hallatszott. Közbe-közbe hallotta a négy elszunnyadt katonának váltakozó, fürészelő hortyogását. Mikor az öreg azt gondolta, hogy már minden előkészületet megtett, egy csomó szalmát a tüz fölé tartott s miután tüzet fogott, szétszórta a többi szalmára, kiment s onnan nézte. Álig egy-két másodperc alatt hirtelen támadt fényár töltötte be a ház belsejét. Óriási izzó, lángoló kemencévé lett, melynek lángja kicsapott az ablakon s ragyogó fénykévét szórt a hóra. Fájdalmas jajkiáltás hallatszott a ház tetejéről, amelyet nemsokára ordítás, majd a kétségbeesés és rémület szívbemarkoló üvöltése váltott fel. Amikor a csapóajtó lezuhant a ház belsejébe, a tüz forgószél módjára csapott fel a padlásra, golyó kettétépte. És úgy tünt fel neki, mintha látná a szörnyű dolgot: a feje lehanyatlik, a szeme nyitva, nagy bajsza végét rágja, amint mérgében szokott tenni. Hát a teteme hol van ? Legalább azt tették volna a fiúval, amit az atyjával: visszahozták hozzá, golyóval a fejében. Ekkor azonban hangokat hallott. A poroszok visszajöttek a faluból. Hamarosan zsebredugta a levelet s egészen nyugodtan, rendes arckifejezésével fogadta őket; volt még elég ideje könnyeit letörülnie. — Mind a négyen jókedvűen mosolyogtak, mert egy jókora házinyulat hoztak haza magukkal s jelekkel adták tudtára az öregnek, hogy ma pompás ebédjük lesz. A néni azonnal hozzáfogott az ebéd elkészítéséhez; de mikor a nyulat le kellett volna ölnie, nem volt szíve hozzá; pedig hát nem ez volt az első nyúl! Az egyik katona azonban egy-kettöre végzett vele a tüle mögé irányzott ütéssel. Ha már egyszer kivégezték a nyulat, igyekezett megnyúzni; de reszketett egész testében, mikor a vér a kezére tapadt s megolvadt rajta és mindig csak a maga kettétépett nagy fiát látta maga előtt. Porosz katonáival együtt ült az asztalhoz ebédelni, de nem evett semmit se, egy falatot se. A katonák nem igen törődtek ezzel, megették a nyulat szőröstül-bőröstül. Az aszszony gonosz tervet forralt agyában; lopva, szótlanul nézte őket s oly kifejezéstelen arccal, hogy semmit se gyaníthattak. — Egyszerre csak így szólalt meg az öreg: »Még azt se tudom, hogy hívják magukat, pedig már egy hónapja élünk együtt«. Egy kissé restelkedve vallották meg a katonák, hogy igaza van s megmondták a nevöket. De ez nem volt ám elég; nevüket családjuk címével együtt leíratta velők egy darab papirosra s feltéve pápaszemét a nagy orrára, nézegette a neki szokatlan betűket; majd meg összehajtogatta a papirost és zsebre tette azon levél alá, amely a fia haláláról értesítette. Ebéd után így szólt az embereihez: »Most pedig elmegyek s rendbe hozom a szénájukat«. Ezzel felment a szénapadlásra elkészíteni a fekvőhelyüket. A katonák ámultak-bámultak ezen a szorgoskodáson; az öreg néni pedig megmagyarázta nekik, hogy így nem fáznak majd annyira. A katonák a kezére jártak a munkában s az egyes szénanyalábokat egészen a szalmatetöig halmozták fel; ilyképen a négy szénafallal tágas, meleg és illatos szobaléiét készítettek maguknak, ahol pompásan fognak majd aludni. — Vacsora közben egyik katona kifejezte azon való aggodalmát, hogy Vad néni megint nem