Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-03-29 / 13. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* március 29* 13. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csothi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évrr 3 K Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap A Kiadótulajdonos Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Árpád-utca 9 házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A bomlás utja. Nemrég az »Elet« c. szépirodalmi lapban képet lehetett látni egv japáni szociáldemokrata népgyülésről. Ugyanakkor olvashattuk benne, hogy japánba is bevonult két eddig ott ismeretlen jelenség: a felségsértés és a sztrájk. Sajátságos jelenség az, hogy e kettő együtt szerepel ott is, akárcsak minálunk. Mutatja ez azt, hog)

7 a szociáldemokrácia ctt is csak olyan irányú, mint nálunk. Hogy bomlasztó erejét a hazájáért lelkesedő s királyáért egy orosz birodalom minden hadi erejével megküzdeni tudó nép csak úgy megérzi, mint a mi társadalmunk. Mutatja azt, hogy ezen destructiv hatás a demokrácia lényegéből fakad, mely fel- j szabadítja a népek veszedelmes ösztöneit. Önzetlenségre, múlthoz ragaszkodásra, hazaszeretetre s királyhűségre azt mondja, hogy bolondság, mert első hogy mit ehetünk, micsoda életjavakbari lehet részünk. Mutatja azt, hogy mi vár a társadalomra és a nemzetekre, amelyek eldobták maguktól a szeretet parancsolatát, mihelyt gazdasági érdekről volt szó és ezzel tönkretették a munkásságot anyagilag és egészségileg. Ehhez most a demokrácia a vallásos hit elrablását fűzi, a munkásságot a régi céheknél zártabb és egészen a végletekig erőszakos szervezetekbe rendezi és a nemzetek és a gazdagok ellen vezeti. Amit azok nem adtak meg az Isten parancsolatára, hogy szeresd felebarátodat, most meg kell adniok az erőszak hatása alatt. Hiába biztosítanak bennünket a demokrata elméletek gyártói, hogy a demokrata gondolat terjedésétől a kultúrának nem kell félnie. Hiába mutatnak rá a munkásság jobb helyzetére, mely kétségkívül a szervezettség eredménye. Hiába mutatnak a nemzetköziség gondolatára, amelyet a szociáldemokrácia terjeszt és így a nagy nemzeti ellentétek, faji harcok ellen sikeresen küzd: ez nekünk mind kevés eredmény a rettenetes bomlasztáshoz képest. Ez mind csak olyan eredmény, amely mélységes romlást takar. Ezekkel érvelni, ezekkel hangulatot kelteni gondolkodni nem akaró emberekben lehet. De a munkásság nem ezért eped, a munkásságot evvel lelkesíteni nem lehet. A munkásság fanatizálása nem ily jelszavak alatt megy végbe és nem hallgat az inteüektuellekre, mihelyt azok neki ily irányban beszélnek. Bizonyos, hogy Japánban a szekularizációval agitálni nem lehet, de azért a demokrácia ott is kötelességektől menti fel híveit; jobb, az emberi szenvedélynek tetszetőbb életirányt mutat nekik. Es ebben van a bomlás szörnyű veszélye. Hamarosan be fogják látni az emberek, hogy milyen könnyű a keresztény kulturát tönkretenni és az általa megnemesített szenvedélyeket felszabadítani. De a japáni példa azt is mutatja, hogy ez minden műveltségre tönkretevő s felbomlasztó. Mert műveltség és haladás nagy gondolatok nélkül nem képzelhető, a szociáldemokrácia pedig éppen ezeket a nagy gondolatokat teszi a gondolkodni nem nagyon akaró töTARCA. Révben.*) — Irta: Vértesy Gyula. — Volt nekünk egy kis kávéházi kompániánk úgy tizenöt-húsz év előtt a mai Kossuth Lajos-, az akkori Hatvani-utcában, a Kamon-kávéházban. Régi, füstös, úgynevezett »irodalmi« kávéház volt; a Pilvax meg a »Kávéforrás« fajtájából. Csakhogy ezekbe a már igazi írók jártak; abba pedig mi, akik még csak írók akartunk lenni. Fiatal, zöld legények voltunk; az ideáljaink ott éltek a Murger »Bohémélet«-ében s nagy gyönyörűséggel loptuk a napokat a kávéházban; tervezgetve csodás regényvázlatokat, hatalmas drámákat és az »Ember tragédiájáét s a »Fauszt«-ot megszégyenítő drámai költeményeket. Közben koplalgattunk is nagyokat, mert hát azt hittük, hogy a zseniknek kutyaköte*) Szerzőnek mostanában megjelent »A vér és egyéb történetek« c. kötetéből. lességük az otthonról kapott havi salláriumokat minél előbb elverni, hogy azután a nélkülözések nagy napjaiban hozzáfogjanak az alkotásokhoz. De milyen csodálatosan szépek voltak ezek a koplalásokkal, lumpolásokkal, éretlen firkálásokkal és naplopásokkal tele idők! Fiatalok voltunk: erősek, egészségesek, tele ábrándokkal, tervekkel és önmagukban való szerfölött nagy hittel. Biztosra vettük, hogy pár év múlva hullanak reánk a koszorúk s hogy országvilág hangoztatja dicső neveinket. Legbiztosabbra vette Garlay Sándor. Most is magam előtt látom azt a szép, sugár legényt, amint szedi elő a hosszú hutyanyelveket kabátja feneketlen nagyságú zsebéből és olvassa a részleteket az ő készülő nagy drámájából. Halk, lassú hangon kezdett bele, de a második, harmadik jelenetnél már kigyúlt az arca, harsogott a hangja, úgy hogy a többi békés honpolgár ijedten húzódott el a mi asztalunk közeléből a kávéház csendesebb területei felé. S azután egyszerre csak eltűnt Garlay a körünkből. Úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. S mi nélküle tervezgettük tovább nagyszerű irodalmi dolgainkat a kis kávéház sarokasztalánál, ahová tél idején a helyiség barátságos melege is csalogatott. Róla csak hallottunk egyetmást. Hogy szorgalmasan jár az egyetemre, szigorlatozik, sőt az ügyvédinek is készül nekivágni. De mindezt csak hallottuk. Őkelme nem mutatta magát. Vagy szégyelte hűtlenségét, vagy félt, hogy köztünk újra feltámadnak bohém hajlamai, — szóval teljesen szakított velünk. Az egyetemről azután lekerült valahová vidékre s többé hírt se hallottunk felőle. Különben pedig nem is valami nagyon voltunk kíváncsiak a sorsára. Bosszantott a hűtlensége és közönséges filiszternek nyilvánítván őt, hallgatag megvetéssel sujtottuk még az emlékét is. Azóta az irodalmi kompánia rég szét-