Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-02-22 / 8. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914» február 22. 8. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi Hetilap. A pápai Katolikus Kör es a paoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik mirrden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. „Világ'csalás". Egy elkapatott, fiatal, papi iró tárcát irt egy pesti képesujságba. A tárcában egy meg nem nevezett, idősebb paptársának emberi gyengéit színezte ki, nagyította, sőt meg nem levő hibákat is tulajdonított neki. A tárca a kipécézett papnak halála után egy hétre jelent meg. A tárcairó azzal védekezett, hogy ő még az illetőnek életében beküldte tárcáját s nem szánta a gyászünnep megcsufolójául. Bármint van is, művelt ember csak megvetéssel fordulhat el az ilyesmitől, de nem használhatja fel arra, hogy nagyot rúgjon azon az osztályon, melynek az ízléstelen sértegető méltatlan tagja. S mit tesz egy, magának pártatlanságot vindikáló, helyi lap, akinél — megvalljuk — úribb modorhoz voltunk szokva. Hosszasan turkál e kellemetlen ügyben, pedig igazán annyi köze sincsen hozzá, mint Pilátusnak a Hiszekegy-hez. Pardon, mégis van köze hozzá. Rosszul leplezi kárörömét, midőn sajnálkozik azon, hogy az eset nem keltett akkora botrányt, mint amekkorát megérdemelt volna. Ezt a »sajnálatos« hiányt akarja ő pótolni: fel akarja fújni ezt az Ízléstelen, de végre mégis csak jelentéktelen s hála Isten, papok között eléggé magábanálló skandalumot. Cukros vizben adja be a mérget: a szegény holtat erősen cirógatja, csak azért, hogy a másik bűnét annál jobban torzíthassa. S mindezt teszi, hogy a végén, zárójelben, de ritkított betűkkel, elsüthesse a papságról: — oly hangon, hogy a »Népszava« is megirigyelhetné tőle — »ó, hogy ezeknek ajkán a szeretet oly sokszor csak világcsalás /« Ecce, ehun a lóláb, kilóg a zárójelből is! Ezért kellett hát elkövetni a nagyképű irodalmi szemlét! Nem tudjuk ugyan, ki követte el, de annyi bizonyos: valami borzasztóan jó embernek kell lennie, óriási erkölcsi erővel kell rendelkeznie, hogy hivatottnak érzi magát a kat. papságnak világcsalással való megvádolására, megsemmisítő elitélésére. Aztán meg borzasztó naivnak is kell lennie, ha azt hiszi, hogy sorait minden józan ember nem közönséges rúgásnak minősíti, hanem magasabb szempontból eredt, világfájdalmas feljajdulásnak. Szegény papság! Csak legalább azt tudhatná, hogyan nyerheti meg az erkölcsbiró helyi lapnak magas tetszését. De lehetetlen. Az inkriminált tárca Írójára ugyanis azért sujt le halálosan, mert illetéktelenül és szeretetlenül kifecsegte paptársa hibáit; a többieket meg világcsalással vádolja, mert a céltudatos okosság és a sokat tűrő szeretet nevében nem mutogatják, elfojtják az egymásokozta sértődéseket. Nem csinálnak abból titkot a papok, hogy ők is emberek, tehát hibázhatnak, s hogy olyan óriási testületnek, minő az övüké, lehetnek oda nem való s éppen azért baráti szeretettel nem mindig szerethető elemei. Lehetnek bizony, annál is inkább, mert a papság is csak a nem túlságosan vallásos és erkölcsös, mai kor gyermekeiből kénytelen szedni tagjait. De ha az egymásközt fölmerülő ellentéteket, hibákat esetenként nem viszik ki a világ piacára, nem párbajoznak, nem pörölnek: azt talán még sem annyira világcsalásból, i hanem inkább nemes önlegyözésből teszik. Aminthogy nem világcsalás, ha a család szennyes ruháját nem aggatja ki az ablakon. Vagy aminthogy nem lenne világcsalás, ha teszem, a szemleiró úr — feltéve, hogy házas ember — családi perpatvart rendezne kedves neje őnagyságával s nemcsakhogy nem kürtölné világgá, hanem még az nap, elfojtva keserűségét, karonfogvást sétálna az utcán őnagyságával. Ha rosszabb énünknek legyőzése: az önmegtagadás világcsalás, akkor minden erény világcsalás. — Engedje meg, Pápai Hirlap, az ilyen durva kifakadások azt a hatást keltik, hogy ön, az igazság, pártatlanság bő köpenye alatt: igaztalan osztálygyülöletet táplál, lólábat rejteget. Nemtörődömségünk. »Aki szelet vet, vihart arat«. — Ez a közmondás jut eszünkbe, amikor a könyvesboltok ablakaiban könyveket látunk, melyek a munkások számára íródtak és a forradalomról szólanak. Ez jut eszünkbe akkor is, amikor azt olvassuk az újságokban, hogy a budapesti munkátlanok vasárnapi ülése ezzel a jelszóval oszlott szét: Éljen a forradalom! Kenyeret, mert rabolunk és gyilkolunk. Ha nem adnak, elvesszük mázunk. V

ran a bankokban! Annak az agitációnak a termése ez, amelyet a vallástalan szociálizmus végzett a munkások közt. Annak a világnézetnek kifolyása ez az elszántság és hangulat, amely a gyomorkérdést tekinti az élet súlypontjának s amikor ez a kérdés nincs megoldva vagy roszszúl van megoldva, akkor semmiféle korlátot sem akar tűrni maga előtt s nincs gondolata, amely mérsékletre és helyes megoldást kereső igyekezetre ösztönözné. A szociáldemokrácia mai iránya teljesen forradalmi. S mig igen sokan az ő táborukból is azon a nézeten vannak, hogy a forradalom csak a társadalmi rend átalakulását akarja jelenteni, ami egész észrevétlenül fog megtörténni — hisz a meggyőződések mégis csak átalakítják lassanként a működések rendjét, addig a tömeg lázítása folyik tovább. Lázítják, mert a gazdasági érdekből pártérdek lett. Ezt a pártérdeket tömegek harcvonalba állításával lehet csak győzelemhez juttatni. A tömegek mozgatásához pedig jelszavak kellenek. Minél hatásosabbak, annál jobb. Ezért hallatszik most a demokrácia táborából — szóban és Írásban — a nagy dob hangja: csak forradalommal, mégpedig a kíméletlen erőszak forradalmával jut a munkásság igazi érdekeihez és jogaihoz. Mikor a XVIII. században Smith Ádám a maga gazdasági rendszerével az addigi gazdasági rendszert kikezdte, mikor segítségére sietett az elvont angol filozófiának, hogy a gazdasági kérdést az életfelfogás középpontjába állítsa, mikor a szabad verseny elve hódító útra kelt a világban és a kapitalizmust megteremtette: aligha gondolt rá az akkori társadalom, hogy szelet vet, amelynek viharja majdan föltámad ellene. A vallás ellenségei örömmel látták, hogyan fordul az emberek érdeklődése az égiektől mind jobban a földi érdekek felé s nem gondolták, hogy ebből fog a forradalmi szocializmus kifejlődni, amely aztán már a társadalom rendje ellen támad! Marx »Kapital«-ja és Engelsnek: »A munkás osztály helyzete« c. könyve leleplezték a kapitalista és szabad ver-