Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-05-17 / 20. szám

158. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1914 április 26. ságot! Ha tehát a dolgok természetét vizsgáljuk, hamar belátjuk, hogy az iskolába valóság vagy oda nem valóság kérdésében sok mindenről lehet szó, csak a vallásoktatásról nem. Szó lehet arról, odavaló-e a darvinizmus, odavalók-e a történelmi hazugságok, odavalók-e a vallástalan, istentagadó, szabadgondolkozó tanítók, de arról csakugyan nem lehet szó — ismétlem: az iskolának és a vallásoktatásnak természetét tekintve — h°gy a vallásoktatás odavaló-e ? Nem probléma, múltjánál íogva sem, az iskolai vallásoktatás. A nemzet egész lelkére kiterjedő hatások nehezen értékelhetők, mert elvonulnak a kutató szem elől és nem is szabad őket mérlegelni akarni agitációk hevében, hanem át kell engedni az ítéletmondást a higgadt tárgyilagosságnak. Az agitáció heve beszél a radikálisokból, amikor azt állítják, hogy az iskolai vallásoktatás a múltban is káros volt, mert időt foglalt le magának a reális tantárgyak rovására és felesleges vallás-mithológiai mende-mondákkal töltötte tele a gyermekek fejét. Tárgyilagos beszéd ez? Nem. Az iskolai oktatás és az idők kulturszükségletei szoros viszonyban vannak egymással, de nagyon téved, aki azt hiszi, hogy az iskolai oktatás a jövendő kulturszükségleteket előre látva és azokat megelőzve rendezkedik be az iskolákban. Fordítva van. Az élet először próbál, igazol és követel és csak azután igazodik az iskola munkája a bebizonyított szükségletekhez. Nem is lehet másként, mert az iskolát, tehát a gyermekek lelkét nem szabad kétes eredményű kísérletezések színhelyévé tenni. Minden történelmi érzéket meghazudtoló állítás tehát az, hogy az iskola a múltban vallásoktatás híján több »tudást« adott volna a gyermekeknek. Minden században annyit adott, amennyit az illető kor megkövetelt és bármely kor iskoláinak vezetősége, akár egyházi, akár világi, nem adhatott több tudást, mint amennyit tényleg adott. »A vallásmithológiai mende-mondákat«, pedig ne bántsuk. Krisztus és az Evangelium nem mende-mondák, hanem az utolsó kétezerév legnagyobb történelmi tényei, amelyekhez csak mélységes tisztelettel és óriási tudományos készültséggel szabad közelíteni. A mendemondák klasszikus arzenálját a szabadgondolkozó literaturában, Háckel Világrejtélyében, Ostwald monizmusában és egvügyü Vasárnapi prédikációiban, továbbá Fényes Samu falrengető nekilódulásaiban találjuk. Szégyene a magyar tanítóságnak, hogy soraiban néhányan ilyen szellemű portékák kikiáltására vállalkoztak. Amikor iskoláról és a gyermeknemzedékek erkölcsi neveléséről van szó, az egyes vallási irányzatokat nem theológiai szempontból szabad elbírálni, hanem azon nagy erkölcsi hatások és biztosítékok szempontjából, amelyeket mindegyik tud nyújtani addig, amig híveinek lelkében erős a hit és meggyőződéses a vallásosság. Becsület és igazi hazaszeretet, erény és jóság, tiszta élet és önzetlenség nyernek ilyen módon erős alapot a lelkekben és ki meri állítani, hogy ezek nem nagy és nélkülözhetetlen nemzeti értékek? Es ki meri állítani, hogy az iskolai vallásoktatás a múltban is nem ezeket a nagy értékeket közvetítette és erősítgette a m agyainemzet lelkében? Az iskolai vallásoktatás ügye tehát nem kérdés, nem probléma és nem is engedjük azzá lenni. Az iskola szent hely. Az iskola nem fonográf, amely egyhangú kattogással adatokat közvetít. Az iskola műhely, ahol a legnemesebb anyagot kell csiszolni és egy egész életre előkészíteni. Az iskola a családi tűzhely testvére. A tanító az apa lelkének és szándékainak letéteményese. Az iskola a jobb, erősebb, tisztább, erkölcsösebb nemzedékek temploma. Templom, a melyben Istennek otthona, oltára, tisztelete és imádása van. Az iskola nem a tanítóé és nem az államé, hanem a nemzeté, aminthogy a tanító és az állam is a nemzeté. Az apáké és anyáké, akik évenkint hétszázezer gyermeket szülnek a nemzetnek. Ok adják a pénzt az iskola építésére, ők adják a pénzt a tanítók neveltetésére, ők adják a legdrágábbat, a gyermeket az iskolák részére. Nem néhány szabadgondolkozó tanító és nem néhány tétovázó államférfiú fog tehát az iskolai vallásoktatás ügyében dönteni, hanem a nemző apák és a szülő anyák, a magyar nép ősi vallásossága és a nemzet nagy erkölcsi érzékeihez való elszánt ragaszkodás. Ezek beszéljenek és — megígérhetjük — fognak is beszélni! (O. P. E. V. I) Népszövetségi ünnepsegek városunkban. A Kat. Népszövetség Veszprémmegyei szervezete mult vasárnap tartotta értekezletét városunkban, fényes iinnep>égek keretében, mely alkalommal a pápai helyi csoport zászlószentelési ünnepséget is tartott. Reggel 9 órakor ünnepélyes szentmise volt a plébániai főtemplomban, amelyet dr. Rédey Gyula püspökhelyettes, nagyprépost celebrált lényes segédlettel. Szentmise alatt az állami tanítóképző k§t. növendékei s a polg. leányiskolánk mintegy 200 tagu vegyeskara énekelt Szentgyörgyi Sándor karnagy vezetése mellett. Gradualera, Offertoriumra és communióra Szentgyörgyi ez alkalomra irt gyönyörű kompozícióit adta elő a férfikar. S/entmise alatt a zászlóanya Őméltósága Jankovich Bésán Endréné, szül. Szentkereszty Laura bárónő és férje a szentélyben foglaltak helyet. Városunk katolikus intelligenciája is nagy számban vett részt. Szentmise után a nagyprépost ur Őméltósága gyönyörű szentbeszédet mondott, majd felszentelte a helyi Népszövetség díszes, hófehér zászlaját. A templomi ünnepségek után, mivel esős idő volt, a Griff nagytermébe vonult az ünneplő közönség, hol a népgyűlés lett megtartva: A Kat. Legényegylet dalárdájának alkalmi éneke után dr. Rédey Gyula elnöki megnyitót mondott, majd lovag Kriszt Jenő esperes-plébános üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlés után Huber János, a Népszövetség központi titkára hatalmas, mély gondolatokkal telt ékes beszédet mondott a zászló szalagjára felirt szózatról: »Védelmezd hitedet«. Majd Malier István, orsz. képviselő: »Gazdasági megerősödésünk« cimen a íöldmivelés, ipar, kereskedelemről mondott megszívlelendő igazságokat. Dr. Rédey Gyula elnöki zárószava s a Kat. Legényegyesület dalárdájának befejező éneke után a gyűlés háromnegyed 1 órakor véget ért. 1 órakor társasebéd volt a Kat. Kör helyiségeiben, melyen az első felköszöntőt dr. Teli Anasztáz, mint házigazda mondotta dr. Rédey Gyulára. A nagyprépost ur Őméltósága dr. Teli Anasztázia, Molnár István Kriszt Jenőre, Kriszt Jenő kedves vendégeinkre emelte poharát. Délután fél 4 órakor szakértekezlet volt a belvárosi fiúiskola tornatermében. Az első előadást Illés Lajos, földmivesiskolai tanár tartotta: »a műtrágyázásról«. Majd Molnár István a népsz. gazdasági iroda vezetője: »Hogy duplázzuk meg kukorica termésünket?« kérdésről mondott el a gyakorlatban hasznunkra fordítható útmutatásokat, melyeket nagy figyelemmel kisért a megjelent gazdaközönség. Ugyancsak gyakorlati kérdésről beszélt dr. Pados Gábor, vámosi plébános is az állatbiztosításról. Haller István: »Népszövetség községi feladatairól« szóló előadását az idő előrehaladottsága miatt nem tarthatta meg, csak szervezkedésre buzdította a jelenvoltakat. Elnöki zárószóval a szakértekezlet is véget ért. Az ünnepségek fél 9 órakor a Grififszálló nagytermében tartott hangversennyel és tánccal fejeződtek be. A hangverseny első pontjában a Felsővárosi R. K. Olvasókör dalárdája szerepelt. Dürner Gy.: »Viharban« cimü dalát énekelte gondos betanulással, páratlan fegyelmezettséggel, mivel a legnagyobb dicséretet érdemelte meg. Bakos Sándor, Kat. Legényegyesületi dékán lelkes hangon szavalta el Szelényi József: Prológját. Majd Szelestey Margit urleány ült a zongorához s Beethowen: »Sonata pathetique«-jét játszotta el a dinamika eszközeinek gazdag változatosságával, érzéstelt, kifejezőerejü felfogással, gondos, nagyarányú kidolgozással. Tóth Anna urleány lépett ezután a pódiumra. Sz. Györe Károly: Erdőben s Bánfi Sándor: Lili-keringő-jét énekelte el. Gyönyörű szopránja, kiváló énektudása, meleg előadása, tiszta szövegkiejtése elsőrendű művészi eseménnyé tette fellépését. A zongorakiséretet Szentgyörgyi Sándor szolgáltatta ideális alkalmazkodással, diszkrét színezéssel. Szabó József és Szórády Ferenc, a Keresztény Munkásegyesüset tagjai Heltay Jenő: Előleg cimü dialógját adták elő a tőlük telhető legjobb alakításban. Utolsó számban újra a íelsővárosi dalárda szerepelt. Népdalokat énekeltek Sarudy Ottó átiratában oly lelkesen, oly pompás színezéssel, hogy méltán rászolgáltak arra a lelkes ünneplésre, melyben a közönség részesítette őket. Hangverseny után tánc volt, mivel befejeződtek az ünnepségek. K-s.