Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-05-17 / 20. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* április 26. 157. szám. Szépirodalmi, közgazdaság és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos iapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katliolikus Kör. reieiös szerKesztó Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A legújabb magyar „probléma". Irta: Dr. Vass József. Az iskolai vallásoktatás kérdése egyike azon »problémáknak«, amelyek sem multjuknál, sem természetüknél fogva nem problémák, de mint ilyenek szerepelnek azon irányzatok kezében, amelyekben több a rombolás vágya, mint az építésé s jóval több a gyűlölet az Egyház ellen, mint az érdeklődés az állam iránt, amelynek pedig — így hirdetik -— szolgálatot akarnak tenni a koncentrált támadásokkal. Sem természeténél, sem múltjánál fogva nem probléma az iskolai vallásoktatás. Azzal ugyanis legyünk tisztában, hogy erkölcselméletet írni vagy erkölcsöket vallás nélkül lehet ugyan elképzelni, de valóban erkölcsös életet élni vallás nélkül nem lehet. A szabadgondolkozó és radikális sajtó dühösen sziszszen fel, amikor ezt az állítást hallja és a kérdések egész özönével felel, mondván: hát mi, vallást megvető emberek nem vagyunk becsületesek ? Hát sohasem élt istentagadó igazán nemes és szép életet ? Hát nincs-e közöttünk is akárhány olyan ember, aki nem gyakorolja vallását, de emberszeretőbb és könyörületesebb, mint akárhány templomkoptató ? Ezek a kérdések mutatják legjobban, milyen ijesztő felületességgel kezelik egynémely részen a legfontosabb ügyeket. Hisz nem arról van szó, hogy egyes, műveltségüknél vagy megmagyarázhatatlan lelki hatásoknál fogva emelkedett jellemek vallás nélkül is meg tudnak-e felelni a polgári becsületesség követelményeinek, hanem arról, hogy a nagy tömegek, a százezrek, a milliók, akikhez a kultur-hatásoknak csak végső rezgései juthatnak, tudnak-e erkölcsös életet élni, ha az erkölcsi szabályokat, amelyek érzéki és ösztönös természetünknek terhesek, nem látja el felsőbb szankcióval a vallási meggyőződés, a jutalmazó és büntető Istenbe vetett hitnek ereje! Amig a római nép vallásos volt, tudott erkölcsös lenni; amikor megingott és rombadőlt benne a pogány istenek valódiságába vetett hit, megingott erkölcseiben is és tönkrement nemzeti mivoltában, pedig bizony mondom, hogy többen prédikálták a császárok korabeli Rómában a szabad gondolatot és a vallástól független erkölcsöt, mint prédikálják most Magyarországban. Es amikor a tömegek erkölcsi életéről beszélünk, nem arról a felületes, szokások és büntetőtörvénykönyvi paragrafusok között óvatoskodó becsületről van szó, amelynek ideálja fönt a párbajképesség, lent pedig a büntetlen vagy pláne börtöntelen előélet — hisz a párbajképesség és a büntetlen előélet alatt temérdek piszok és bün vigan elfér, hanem szó van velőig, veséig, lelkiismeretig és túlvilágig érő meggyőződésekről, jellemeket és lelkeket kérlelhetetlenül igazító erőről, ösztönöket és érdekeket is legázoló határozottságról, érzékről, amelyet nem paragrafusok igazítanak, hanem a bűntől való félelem és az erények és jónak őszinte szeretete. És mindebből nem próbaminták szükségesek, hanem nagy, felhalmozott tőkék, amelyek generációkon keresztül, apák, anyák lelkén, tanítók és nevelők szavain keresztül szürenkezzenek össze, mint nagy történelmi hagyomány, a nemzedékek lelkében, mert értsük meg, hogy nem becsületminimumok és nem erkölcskivonatok nevelnek' és mentenek nemzeteket; cölöpök és fundamentumok szükségesek a nemzeti és állami nagy feladatok terheinek elhordozására. Ingadozó erkölcsfilozófiák vékony levesei vallástalan iskolákban adagolva, jaj! rabkosztra nevelik tizezrével a francia ifjúTÁRCfí. VERSEK— Irta: Tomor Árkád. — Imádkozom. Imádságos csend; visszatart a templom: Boruljak még le az oltár előtt; S én megtörödve újra térdre omlom: Nagy Isten! adj a lelkemnek erőt! Hiszen Te látod, mily nehéz az ösvény, Hányan lerogynak már a félúton; És jobbra-balra tátongó az örvény, — Mi lesz velem, ha én is elbukom ?. .. S lelkemre hull az Isten szent kegyelme, Csodásabb érzést, hangot keltve benne, Mint napsugár a Memnon-szobrokon. Magamba térek csendes áhítatban, Imára nyílik, dalba kezd az ajkam, És érzem, érzem: most imádkozom . . . Egy levél. Panasz beszél a soraidból: Nehéz az élet, húz a terhe; Ha összeroskadsz messze tőlünk, Ott senki sincs, ki fölemelne. Egyik nap szürke, mint a másik, Vasárnapod csak néhanap van, Ilyenkor szárnyat bont a lelked, S itt vagy közöttünk gondolatban. A perceid munkába' telnek, Görnyedten ér a csöndes este Verejték ül ki homlokodra, — Nehéz az élet, fáj a terhe . . . Mosolygunk rajta: ifjú lélek, Hamar kifárad gyönge szárnya, Mélység fölött jár borzadozva, A kék eget tán meg se' látja. Miért is fáj a munka néki ? Jutalma is van: a siker, — S mig így beszélünk, sírni tudnánk, S anyánk az egy, ki sírni mer . . . Esőcsepp hull. . . Esöcsepp hull az ablakomra, Kopogtat rajta csendbe', halkan . . . Nagy, álmos felhők kis szülötte, Mi dolgod itt e földi zajban? Oly tiszta vagy, mint hóeséskor A földre szálló fürge pelyhek, De haj, a sorsod is csak az lesz: Reád tipornak, sárba vernek. Oly gyönge vagy csak, mint a harmat, Mely a virágon egyre reszket, — Ki véd meg téged itt közöttünk ? Hogy összeroppan majd a lelked! . . . Ni! ép olyan vagy, mint a könnycsepp! Elnézem csillogó ruhádat. Öröm hivott-e létre téged. Vagy sóhajok közt sírt a bánat ? Ha könnycsepp volnál, ég szülötte, Maradj csak akkor itt minálunk; Közénk való vagy, ismerünk már, Magunk is gyászköntösbe járunk.