Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-05-03 / 18. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* május 3. 18. szárr,. PÁPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K Egyes szám ára 26 filler A lap megjelenik minden vasárnap A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Árpád-utca 9 házszám A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A népesedés problémája* Sajátságos az idők fordulása. Nemrég diadallal üdvözölte a tudományos és olvasó világ Nietzschét, aki alkalmazta az emberi ész jogait az erkölcs terére és a keresztén}

7 vallásról azt a lesújtó nyilatkozatot tette, hogy az emberi társadalmak fejlődésének és fennmaradásának átkos kerékkötője és veszedelmes ellensége. Ma pedig már azt kellett megérnünk, hogy magának a társadalomnak, mint ilyennek, lesz szüksége a vallásra, ha fennmaradását biztosítani akarja. * Ismeretes dolog, hogy az a nagy haladás, amelyet oly izgalmas örömmel szeretnek az emberek minden emberi tevékenység legértékesebbikének nyilvánítani, három irányban okozott nagy elváltozást a múlthoz képest. Sikerült neki az emberekből a természetfeletti hitet kiirtani s helyette a vagyon mohó vágyát a szivekbe oltani. Technikai is*) Bernáth István felolvasása az Akadémiában. Ara külön lenyomatban 50 fillér. mereteinket s képességeinket hihetetlenül fokozta s ennek megfelelően az emberekbe eddig ismeretlen igényeket fejlesztett. S végül tudományos életünket egészen átalakította, amennyiben azt is a pénzkereset szolgálatába hajtotta. Ismeretes, milyen sokszor megkapták és megkapják a vallási intézmények a haladás fanatikusaitól a butító jelzőt, mivel azok ettől a féktelen és nyakló nélküli haladástól elragadtatva nincsenek. Pedig mind több alkalom lesz annak belátására, hogy ami a mai kulturában még az emberiség helyes érdekeivel megegyezik, az a régi vallásos korok hagyatéka. Ami pedig új, az egyenesen tönkreteszi az emberi társadalmat, mert lehetetlenné teszi az emberek számára az emberi életet. Rámutathatnék az élvezetek vad vágyára, amelyet a mai felfogás szentesít, noha ideg és egyéb váltságokat sóz híveinek nyakába. Rámutathatnék a nagyvárosok munkás népeinek hallatlan nyomorára, amelyet a munkáltató nagyipar önzése okoz. De most csak a. cimben jelzett s csakugyan szemünk előtt lefolyó problémával akarok foglalkozni s Bernáth Istvánnak, ennek a kiváló nemzetgazdásznak felfogását ismertetni. Ki ne hallotta volna már s aki éber szemmel maga körül néz: ki ne látta volna már maga is, hogy kulturtársadalmunkban hogyan pusztít az a valami, amit hol depopulácíónak, hol egy és két gyermekrendszernek, hol malthusianismusnak stb. nevezünk. És ki ne tudná, mivel magyarázzák ezt? azt mondják, hogy a születések apadása a szülők mélyebb felelősségérzetéből, az egyén jogainak bátrabb érvényesítéséből és bizonyos józan életfelfogásból származik. Mert ez a felfogás tanít ki minket arra, hogy inkább kevés születés és kevesebb halál, kevesebb betegség, nyomor s nagyobb munkabér legyen, mint sok születés, aminek csak j a gazdasági és ipari munkáltatók meg az államok örülnek. Hiszen ha több a munkás, akkor kisebb a munkabér, de TÁRCA. Én még láttam tegnap . . . Én még láttam tegnap. Halavány volt, fáradt. Szomorú arcára kiült már a bánat . . . Én még láttam tegnap. Keseregtem rajta. Könnyes volt a szeme, reszketett az ajka . . . O is beszélt hozzám. Csak mindig magáról; Mikor bucsuzkodtunk, pár szót a halálról . . . A kezem megfogta hófehér kezével, S olyan furcsán mondta: »0 ne menjen még el!...« Ma itt újra lesem, ma itt újra várom, S azt hozzák hirül, hogy többé soh'se' látom . . . Molnár Árpád. Bent a tenger közepében, messze a partoktól. Az Atlanti-óceán zajgó hullámaiból egy kicsi kis sziget dugja ki apró fejecskéjét; csak egy száraz porszem a végtelen tenger közepén 1900 km.-nyire a partoktól: SzentIlona szigete, amelyen egy az égbolt közepéről lehullott égő meteor aludt ki egykoron; ahol egy a szárnyaitól megfosztott királysas vergődött szánalmasan, tehetetlenül a föld porában; sas, amely valaha repülésében a fényes Napot érintette; egy kicsi kis sziget, amelyen egy félelmetes oroszlánnak kellett megférnie, amely egykor az egyptomi gúlák tövében vadászott a prédáira; egy ködös, páratelt szigetke, amelyen a világhódító Napóleonnak kellett magába szállnia, ártalmatlan kicsi kis emberré lennie; ahol belátni kényszerült, hogy a kerék amennyit megy föl, annyit megy le is és hogy a bölcs Salamon király szavai szerint: »Hiúságok hiúsága, minden hiúság!« Hogy inkább a parancsolásra, mint az engedelmességre volt teremtve; hogy inkább a történelmet csinálni, mint olvasni volt lelkének csalatkozhatadan sugallata, azt már egész kis korától fogva érezte ő, még inkább akkor, midőn irányt szabott életének s a briennei katonai, majd a párisi kir. akadémiába ment. Ezek az évei kellemetlen emlékként éltek szivében mindig; sokat kellett szenvednie gazdag társaihoz viszonyított szegénysége miatt. 1781-ben így ir atyjának Brienneből: »Ha nem képesek nekem tisztességes ellátást biztosítani, akkor vigyenek haza. ítélje meg atyám, arra való-e az ön fia, hogy céltáblája legyen a szegénysége felett mulatók együgyü gunyjainak. Ha körülményeik nem engedik helyzetem javítását, itt hagyom Briennet és kész vagyok valami mesterséget tanulni«. Atyja azonban nyugodtabban ítélte meg önérzetes fiának helyzetét és hagyta tovább Brienneben, őneki meg tovább kellett tűrni társait. Erezve a szellemi téren való előnyeit velük szemben, ő a szegényebb, keveset törődött velük; többre becsülte a magányt, mint az ő társaságukat: »Már akkor élt bennem — irja konzul korában —* a meggyőződés, hogy amit akarok, annak törik-szakad, meg kell lennie. S ez okozta, hogy társaim nem szerettek. A szeretet megnyeréséhez idő