Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-04-05 / 14. szám

2, PÁPA ÉS VIDÉKE. 1914 április 9. reformátort és vele két táborra oszlott a nemzet is és bizony a kisebbség Széchenyit követte! Az érzékeny lelkű Széchenyi megdöbben ellenfele radikális harcmodora miatt; a lehető legroszszabbra gondol, forradalomtól félti nemzetét és magát okolja legjobban, mert ugy véli, hogy elveivel ő juttatta szóhoz Kossuthot, ő ébresztette fel az alvó oroszlánt! Tulfinom, érzékeny lelkiismerete, hazája sorsán való aggódás újra megszólaltatja és kéri Kossuthot, hogy »tépje bár személyemet ahogy tetszik, minden ceremónia nélkül, de csak Istenért ne használja nimbuszát, népszerűségét Magyarországnak zavarbahozására«. Legkeményebb elvi harcainak idejére esik olthatatlan, ideális szerelme későbbi nejéhez Seilern Crestentiahoz, aki akkor Zichy Károly gróf felesége volt. 1824 aug. 2-án találkozott vele először, s attól fogva éreznie kellett neki, hogy számára csak az az egy nő létezik a világon s az is másnak a felesége már. Lelkének nemességét, jellemének szennytelenségét egyéb tettein kivül az is mutatja, hogy tűrt, várakozott türelmes lélekkel, anélkül hogy ideális szerelmén csorba eset volna, mignem 12 év hosszú türelme után az ő szeretett Crestantiáját első férjének halála után nőül vehette. Ez a nemes lelkű nő volt az, aki küzdelmes életén keresztül hűséges élettársa volt; aki kezeinek szelíd érintésével nyugalomra, békére intette zajgó lelkű férjét; ő volt az, aki élőhalott férjét elmebetegségének hosszú ideje alatt is a legnagyobb szeretettel, hűséggel ápolta. Midőn az országgyűlés szünetelt, tettekkel iparkodott beigazolni, hogy eszméi életrevalók. Az állattenyésztés, iőleg a lótenyésztés fokozására lóversenyeket rendez; a közlekedés előmozdítására 1828-ban felveti a Lánchíd gondolatát, mely Pestet Budával összekösse és sok huza-vona után megérte azt a nagy örömet, hogy 1842 aug. 24.-én a hid alapkövét letették. Majd a Dunát iparkodik egész vonalában hajózhatóvá tenni; 10 évig tartott e munkálata, míg a Duna medrében levő sziklákat szétrobbantva azt megnyitotta a kereskedésnek egész a Fekete tengerig. A Duna után a Tiszára, erre a féktelen szörnyetegre került a sor, mely tavaszkor áttörve medreit egész vidékeket öntött el. Azáltal, hogy a kanyargós folyót rendes medrébe terelte, óriási árvizterületeket mentett meg a közgazdaságnak, melyek eddig parlagon hevertek. Az idealistának van módja legtöbbet csalódni az életben, s az érzékeny szivünek legtöbbet hordani a szenvedésből. Mig a Vaskapu szorosa visszhangzik az ő sziklákat hasogató pörölycsapásaitól, azalatt mélyen érző szivén Kossuth és hivei ejtenek egy-egy szokottnál erősebb kalapácsütést. Az ő lelki szemei előtt már megjelenik a forradalom minden réme, egy véres sávot lát, amely az Alföldön végig vonul; látja, hogyan gyilkolja a magyar saját fajtáját; mint üli diadalát az ő szeretett nemzetén az enyészet, a pusztulás. Ez netet küldött, Rákóczit Nagy Péter cár szövetségétől eltántorítandó. Biztatta a fejedelmet, hogy ha a cártól eláll és lengyelországi befolyását is Lescyuski Szaniszló érdekében használja, ez és a svéd király az ő — a fejedelem — követeléseit Bécsben hathatósan támogatják. Ezt a missiót ugyan a cár követei és Bercsényi meghiúsították, s talán és főkép az, hogy a fejedelem, a folyton változó hadi szerencse és az ugyancsak változó európai viszonyok közt nem találhatta tanácsosnak a határozott állásfoglalást, de azért Klement pályájának nem szakadt vége. Sőt a fejedelem őt egy újabb, kecsegtetőbb szövetség előkészítése céljából Berlinbe, a tettvágytól duzzadó fiatal porosz királyság székvárosába, I. Frigyes Vilmos király udvarához küldte. Az ok pedig, amely a küldetést, illetőleg az összeköttetés keresését eredményezte, a sziléziai protestánsok panaszkodása volt a bécsi kormány ellen, amellyel a protestáns udvaroknál, a svédnél és a porosznál felléptek. XII. Károly hajlandó lett volna beavatkozni, sőt meg is fenyegette I. József császárkirályt, hadüzenettel. Nem is maradt ez eredmény nélkül, mert a sérelmek orvosoltattak és a béke nem zavartatott meg, ami Józsefre nagyon fontos volt. Rákóczi Ferenc szabadságharca következtében ugyanis majd minden haderőt egy ellen kelle fordítani, úgy, hogy az északi végek úgyszólván teljesen védtelenül állottak. Nagyon természetes tehát, hogy a fejedelem helyes politikai számítással a sziléziai elégületlenséget is a saját érdekének szolgálatába kívánta vonni. Még Klement küldetését megelőzőleg lefolyt ezen események idejében, XII. Károly részéről tett lépések viszonzásakép hajlandónak nyilatkozott arra, hogy Sziléziába sereget küld, amely ott a svédekkel együtt fog operálni, de a svédnek a föntebb említett kibékülése ezt tárgytalanná tette, Károly különben is rossz szemmel nézvén a fejedelemnek Péter orosz cárral való szövetségét. így gondolt Rákóczi arra, hogy ugyanezen dologban Poroszországgal kezd tárgyalást. Remény volt ugyanis arra, hogy ez az állam tán megnyerhető lesz a beavatkozásnak, ami ha tényleg megtörténik, a két oldalról szorongatott Ausztria könnyebben lesz a magyar követelések teljesítésére bírható. A porosz király — ezt tudta Rákóczi — egyfelől féltékeny szemmel nézte a hős svéd a rémlátomás oly végzetesen, oly elemi erővel hat lelkére, hogy elméje elborul, a forradalom kitörésekor megőrül. A »legnagyobb magyart«, akit igazán minden frázis nélkül lehet így nevezni, mert oly annyira egy volt nemzetével, hogy midőn ennek rendje, nyugalma felborult, megbomlott az egység, a rend az ő lelkében is, a döblingi elmegyógyintézetbe vitték, hol évek hosszú soráig élt küzdve, kapkodva az égi fény, a józan ész világa után. Végre mintha a köd oszladozni, a ragyogó nap ismét kelni kezdett volna az ő beteg lelkében. Az 50-es évek vége felé annyira visszanyerte józan elméjét, hogy Bach osztrák miniszter »Bückblick« c. művére megirta a cáfolatot »Ein Blick« c. alatt, melyben maró gúnnyal megalázza a dicsekvő torlaszhőst és leszedi fejéről a babérokat, amelyeket ő maga rakott fel homlokára. De egyúttal abban elzengte ő az utolsó hattyúdalát is. A bécsi rendőrség 1860 márc. 3.-án házkutatást tartott nála. Ez az erőszakos motozás, hazájának ismét rosszra fordult politikai helyzete, az a félelem, hogy az elmegyógyító intézetből erőszakkal elviszik s élete ellen törnek, megölték a beteg embet lelkét teljesen; ápr. 7—8 közti éjjelen agyonlőtte magát. A halál hire szinte megbénította az embereket, mert mindenki tudta, hogy ő a hazaszeretet nagy halottja; a költők ódákat írtak szelleméhez, addig honfitársai, a hivei, a szeretet igaz könynyeivel siratták meg. De őt, bár a király hatalmát, s a német protestánsok felett gyakorolt — különben traditionális — nédnökösködését, másrészt méltó haraggal eltelve a császár iránt, aki a frissütetü királyságot csak immel-ámmal ismerte el és mindenféle apró-cseprő etikett-kérdéssel bosszantotta, úgy látszott, alkalmas lesz az ország és a fejedelem ügyének az európai politikába való bekapcsolására. Ezért fordult tehát hozzá Rákóczi. Klement János sokkal fiatalabb és szerényebb állású volt, hogysem követi minőségben lett volna küldhető, azért ő csak mint ügyvivő jelent meg az előtte jól ismert Berlinben. Rákóczi informativ emlékirata Jablonskinak, a király udvari lelkészének, egy befolyásos és Klement által már korábbi időből ismert egyénnek szólott. Jablonski apja révén sziléziai származású volt, s a magyar dolgok épúgy mint Sziléz hitsorsosoké már azért is érdekelhették, mert ő ezek és a magyar reformátusok püspöke cimét is viselte, (ami annál csudálatosabb, mert ő előbb az úgynevezett morva-testvérek, egy a hussziták maradványaiból és külömböző protestáns szektákból összeverődött felekezet papja volt) s ezenkivül nagybátyja a hires