Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-03-23 / 13. szám

1913 március 16. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. A gazda munkás nélkül, a munkás gazda nélkül, akinél kenyerét keresi, el nem lehet. Ha a gazdának jó termése van, akkor a munkás részkeresete is €hhez irányul. Ha rendesen, zavartalanul megy a gazdaságban a dolog, ezt nem csak a gazda fordítja hasznára, hanem a munkás is. El lehet mondani, hogy sehol egyetértó'bb, békésebb, méltányosabb eljárásra nincs szükség, mint a mezőgazdálkodás terén. Az által, hogy a munkást hajlékhoz, egy kis vagyonkához juttatjuk, részben kielégítettük vagyonszerzési vágyát és így elejét vesszük az örökös lázongásnak, nyugodt, békés munkásokat adunk a mezőgazdaságnak. Természetesen nem szabad a munkás erejét meghaladó építkezésbe bocsájtkozni, mert akkor sokkal többet ártottunk, mint amennyit használni akartunk. Luxus építkezésekbe ne engedjük okét. Csak addig, ameddig a takaró ér. Ugy, hogy az építkezési költség után fizetendő amortizációs kamat ne haladja túl — legalább is nagy mértékben ne — az eddig fizetett lakbér öszszeget. Ez által nem terheljük meg őket újabb anyagi gondokkal. Gazdaközönségünk érdeke pedig amellett szól, hogy lehetőleg olyan helyen épüljenek fel a munkásházak, ahol a mezőgazdaságunkra nagyon is kézre esnek. Nálunk erre legalkalmasabb hely az alsó és felsőváros, mert a földmives osztály ezekben a városrészekben lakik túlnyomó számban. Önként következik ebből, hogy a tervezett munkásházak felét a felső, felét pedig az alsóvárosban kell építeni, ami annál is könnyebb, mert mind a két városrészben kapható telek egyforma áron (négyszögölenként 2 koronáért). Azonban a felsővárosrészben a Bánóczy-majorral szemben levő telket, amelyet a város megvenni szándékozik erre a célra, nem tartjuk alkalmasnak. Nem pedig azért, mert az építendő műtrágyagyárhoz nagyon közel fekszik és nem vagyunk próféták, de nagyon könnyen megeshetik, hogy néhány év leforgása alatt a gazdasági munkásházak tulajdonosai közül csak igen kevesen foglalkoznak mezei munkával és azok is a gyengébb erejű öregek. sorából kerülnek majd ki, míg a fiatalok, az erőteljesebbek, a munkabíróbbak a gyárban keresnek alkalmazást. Ilyen eshetőségnek pedig mezőgazdaságunkat nem szabad kitenni. Sem a munkásházakat nem szabad egyetlen foglalkozási ág számára lekötni. Még egy körülményt ajánlunk az illetékes körök figyelmébe. Békés vármegyében néhány évvel ezelőtt szintén épültek munkásházak és Darányi Ignác, az akkori földművelésügyi miniszter, a munkásházak építése folytán keletkezett utcák és terek vételárának törlesztését saját tárcája terhére végeztette, valamint a tervező, fölosztó és egyéb mérnöki költségeket is elvállalta. Nézzenek utána az illetékes körök, talán a mostani földművelésügyi miniszter sem zárkózik el ezektől és amit az elődje megtett Békésvármegyének, azt talán ő is megteszi Veszprémvármegyének. Ezzel is csinos összeget takarítunk meg a munkásság részére és ezzel is olcsóbbá tennők az építkezését. Látni fogja ezáltal is a munkásság, hogy törődnek nálunk is a sorsával. A tisztességes munka megbecsülése, békesség, szeretet és egyetértés vitték előre mindenkor az emberiséget. Ápoljuk tehát ezáltal is az egyetértés szellemét, mely által hazánkra új virágzás, mindannyiunkra pedig a boldogulás derűs napjai következnek. Városi közgyűlés.. 1913. március 20. Mészáros Károly polgármester pontban három órakor nyitotta meg a közgyűlést. A jegyzőkönyvet felolvasás után hitelesítették. ; A jelen jegyzőkönyv hitelesítésére Kapossy | Lucián dr., Lángráf Zsigmond, Lie. Rácz Kálmán, Keresztes Gyula és Nagy Sándor v. képviselők kérettek fel. Gyász. Polgár József és Altstädter Jakab városi képviselők elhunyta felett mély részvétének 1 adott kifejezést a közgyűlés, emléküket jegyzőkönyvben megörökítették és a gyászoló családokhoz részvétiratot intéztek. Interpellációk:. Becsei Ferenc szóvátette azt a semmiképen sem helyes eljárást, hogy a város, mióta a színházi mozit házilag kezelteti, nem engedi át a színházat szombaton és vasárnap műkedvelők számára. Kéri, hogy a jövőben legalább a munkásegyesületekkel tegyenek kivételt. A polgármester felhozta a tanács mentségére, hogy a nevezett napokon a szinház 100 —120 korona tiszta hasznot hoz a városnak, melyről az egyesületek kedvéért nem mondhatnak le. Egyébként szombat és vasárnap kivételével mindennap rendelkezésükre áll a szinház. A választ 27 szavazattal — Seguin bácsi, hallja csak, én itt magánál sorvadásba estem, eresszen fel a hegyoldalra. —- Szent ég! Tehát ez is...! — kiáltotta megdöbbenve Seguin bácsi s ijedtében kiejtette kezéből a fejőkét; aztán leült a gidája mellé a fűbe s így szólt hozzá: Hát édes-kedves kicsi kis Blankácskám, itt akarsz hagyni ? Mire Blankácska ezt felelte: — Igenis, Seguin bácsi. — Talán nincs itt elég legelni valód? — Oh, dehogy is nincs, Seguin bácsi. — Talán nagyon rövidre vagy megkötve; hosszabbra eresszem a köteledet? — Nem érdemes, Seguin bácsi. — Hát akkor mi kell, mit akarsz? — Fel szeretnék menni a hegyre, Seguin bácsi. — De te szegény, nem tudod-e, hogy a hegyen ott a farkas. Mi lesz veled, ha aztán előjön ? — Megdöföm a szarvaimmal, Seguin bácsi. — Törődik is a farkas a te szarvaiddal! Különb szarvú kecskéimet is felfalt már, mint te vagy... Emlékszel ugy-e a szegény •öreg Renaldára, aki tavaly még nálam volt? Vezérkecske volt s oly bátor és merész, mint egy bakkecske. Egy álló éjjelig küzdött a farkassal, reggelre aztán a farkas felfalta. — Szegény Renalda!... De ez nem tesz semmit, Seguin bácsi, eresszen föl a hegyre. — Uram Istenem! mondá Seguin bácsi; mí van a kecskéimmel; megint föl fog egyet falni a farkas... De nem... Megmentlek, te gonosz, akaratod ellenére is, s hogy valamiképen el ne szakítsd a köteledet, bezárlak az istállóba, s itt leszel állandóan. S ezzel Seguin bácsi bezárta a kecskét egy koromsötét istállóba s kétszer is ráfordította a kulcsot. De szerencsétlenségére elfelejtette betenni az ablakot s alighogy elment onnan, a kis gida már uccu neki, vesd el magad, elillant . . . S te nevetsz ezen, Gringoire ? Hogyne, meghiszem azt; persze te Seguin bácsi ellenében a kecskék pártján vagy... Majd mindjárt meglátjuk, lesz-e kedved nevetni. Mikor a hófehér kecske fölért a hegyre, általános volt az elragadtatás. A vén fenyőfák soha életükben nem láttak ilyen kecses kecskét. Ugy fogadták mindenütt, mint valami kis királynét. A gesztenyefák lehajoltak a íöldig, hogy ágaik hegyével kedveskedjenek neki. Amerre csak ment az aranyreketytyebokrok kitárták előtte virágkelyheiket s úgy árasztották illatukat, ahogyan csak tudták. Az egész hegy kedvében járt a gidának. Képzelheted, Gringoire, mily boldog volt a mi gidánk! Nem volt itt se kötél, se cölöp. Egyáltalán semmi sem akadályozta meg őt abban, hogy kedvére ugráljon, legelésszen... Hozzá még mekkora fű termett itten! A szarváig ért, kedves barátom!... És micsoda finom, ezer meg ezer csipkés szélű, zamatos növényből álló legelő kínálkozott számára! Ez bezzeg más legelő volt, mint a karámnak giz-gazos füve. Hát még a virágok!... Volt ott sok-sok nagy égszínkék harangvirág, hosszúkelyhü, bíborszínű gyűszűvirág, részegítő, nedvtől duzzadó vadvirágoknak egész erdeje!... A hófehér gida félig részegen hentergett bennök, égnek állt a lába, majd meg legurult a hegyoldalon, magával rántva a fákról lehullott leveleket és gesztenyéket. Egyszerre aztán hirtelen ugrással ismét talpra állott. Hipp-hopp! máris másutt termett, fejét előre szegezve árkon-bokron keresztül ugrott, majd egy sziklacsúcson állt, majd meg egy hegyszakadék mélyén, fent, lent, mindenütt... Azt hihette volna az ember, hogy Seguin bácsinak legalább is tiz kecskéje került fel a hegyre. Mindez pedig azért történt így, mert Blankácska egyáltalán nem félt semmitől sem. Merész ugrással ugrott át egy-egy széles hegyipatakot, amelynek tajtékzó vízcseppjei ugrás közben rácsöppentek. Azon ned-