Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-03-23 / 13. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913« március 23. 13. szám. PÁPA ES DÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. .4 Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilary Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Zöldelő. vetések... — Irta: Strommer Viktorin dr. — Ablakomból hatalmas kilátás nyilik s én örömittasan nézek végig azon a nagy darab földön, amely előttem elterül. Csak nemrégiben is kietlen, kihalt volt a tájék: egy ideig óriási fehér lepedő, majd meg — így messziről nézve — beláthatatlan sártenger volt az, amin a tekintetem végigsiklott. Változatosság kedvéért itt-ott egy-egy lombtalan, csupasz fa szakította meg az egyhangúságot s a maga módja szerint nagyokat unatkozhatott. Unhatta a havat-sarat, unhatta azoknak a nagyerejü, szilajkedvü téli viharoknak végeszakadatlan s az ő rovására menő, duhaj kedvteléseit, de legjobban unhatta a varjuk és hollók egy cseppet sem muzsikális károgását. S ma? Szó sincs róla: amit látok, az még nem az az ujjongó tavaszi pompa, mely után vágyakozom. De már itt van az ajtóban. Azok a keskeny zöld sávok, azok a nagy zöld táblák, azok az üdén zöldelő vetések ezt hirdetik. Hirdetik reményt keltően, biztatólag, mint valami új evangéliumot hirdetik, hogy az élet megküzd a halállal, győzedelmeskedik a győzhetetlennek látszó enyészeten. Krisztus üres sírja felől egy másik, az előbbinél is sokkal fönségesebb, sokkal igazibb életnek győzedelmi éneke hangzik felém. Egész valómmal belehelyezkedem a természet és természetfölöttiség ez összhangzó örömünnepébe, s mert ellestem az éledő természettől, eltanultam a megfeszített, de föltámadt Jézus Krisztustól, hát feledve bajt, keserűséget, feledve fájó diszharmóniát, nekipirulva, boldogan zengem az élet himnuszát: Etny etetett a halál a győzedelem által! Hot van, halát, a te győzelmed? Hol van, halál, a te fullánkod? Akik szeretitek az életet s őszintén irtóztok a halál minden formájától, s ti is, akik csüggeteg, fáradt lélekkel rójjátok az élet országutját vagy félreeső, elhagyatott gyalogösvényeit, értsétek meg a tanítást, mely húsvét reggelén oly ellenállhatatlanul meggyőző erővel szól a lelketekhez: nem a halál, hanem az élet kedvéért helyezett ide a földtekére az Isten keze! A kereszténység nem buddhizmus, melynek minden fájó sebre csak egy vigasztalása van, a nirvána, ahol nem lesz éhség, nem lesz köny, nem lesz szeretet és gyűlölet, mert nem lesz — élet sem. A kereszténység — higyjétek el nekem — nem olyan nívósabb temetkezési egylet, melynek nekibúsult tagjai temetnek és temetkeznek. A kereszténység az élet, az öröm vallása. Benne minden: a köny, a szenvedés, a lemondás, sőt még a halál is nem cél, csak eszköz, arra való, hogy az egyre tisztuló, tökéletesedő, gazdagodó életet szolgálja. Minden más vallási rendszerbe, filozófiai tanításba ugy ahogy bele lehet törődni, a kereszténységbe pedig — csak meg kell ismerni — bele lehet, sőt bele is kell szeretni. Lássuk meg s értsük meg ezt a főbenjáró ég és föld különbséget a Krisztus kereszténysége s minden más, világnézetet kináló tanítás között s életet kivánó, erre vágyó, szomjas lelkünkkel kapcsolódjunk bele abba az életáramba, amely a föltámadt s így a halál fölött is diadalmaskodó Úr jézus sziklasírja felől felénk árad. A modern kulturtörekvések egyik jellegzetes vonása az élet jogainak nyomatékos hangsúlyozása, az a hires »Bejahung des Lebens«, amely csak az élet jogosultságát akarja elismerni s minden egyebet neki iparkodik alárendelni. Ügy látszik, hogy az ilyen törekvésektől átitatott kultura mintha direkt arra volna rendelve, hogy a keresztény gondolat hordozója legyen s megnyissa a fölényes krisztusi világnézet olyan reneszánszát, aminőről néhány évtized előtt még álmodni sem mertek az emberek. Akkor hómező meg sártenger volt minden, amin a civilizált ember szeme megakadt, a lelkek meg olyan unatkozó és unalmat gerjesztő lombtalan fák, amelyek halálos fáradságban, bús rezignációval tűrték, hogy körülöttük rekedtté károgja magát a hollósereg, a pesszimizmusnak ezek a prédára leső apostolai. S ma ? Újra csak azt mondom, amit az éledő természetről már mondottam: még nincs itt a kereszténység igazi tavasza, de sok biztató jel mutatja, hogy — közeledik. S mi, a tavasz s a szép élet szerelmesei, boldog izgalommal várjuk eljövetelét. Hogy rászakadt a modern emberiségre a legújabb kor pogány kulturája s ennek a lelkiek terén korom sötétsége, dermesztő hidege, sokan úgy félnek, úgy rettegnek, mintha sohasem akarna vége lenni az éjszakának s mintha sohasem akarna kitavaszodni. Semmi ok a kislelküségre, a magával is tehetetlen saját gyönge sóhajaitól is összerezzenő, sopánkodásra. A kereszténységet ideig-óráig háttérbe lehet szorítani, de azért a koporsóból is kitör és — meghódítja újra a lelkeket. Az éjszakát fölváltja majd a ragyogó nappal, a tél után jő a tavasz. Még nincs ilyen fényes nappal, de már pirkad; még nincs itt a tavaszegész pompája, de — csak nézzetek körül — már közeledik. Denevérek, baglyok, károgó hollósereg, az ég veletek! Könnyű szívvel búcsuzunk tőletek s miközben érezzük arcunkon az élet melegét, vidám szivvel, bizó lélekkel köszöntjük a kereszténység husvét-reggelének hajnalhasadását s a tavaszt jelentő zöldelő vetéseket. Lapunk mai száma xo oldal.