Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-03-02 / 10. szám
1913 március 16. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. A Kat. Kör sajtóünnepélyének megismétlése. Különös ismétlés volt ez. Hasonlított ahhoz, mikor a művész a sok ujrázásra, tapsra új darabot játszik el. A sajtóünnepélyen is megmaradtak a szép keretek, de új tartalmat kaptak. Nem a hiányok fölött elsikló jóindulat, nem is a hála, hanem a legszigorúbb kritika bátran válogathat szótárában, hogy szép jelzó'ket, elismerő' szavakat találjon a referáláshoz. Az élőképekhez — ezek voltak a programmban az első és harmadik szám — nincs semmi más megjegyzésünk, mint amit már az első bemutatásnál mondottunk. Szépek, igazán elevenek, beszédesek voltak: meglátszott rajtuk, hogy Tai- Gyuláné rendezte őket. A Kat. Kör igazán hálás lehet úgy őneki, mint a készséges alakítóknak. Az élőképek között Szelényi József olvasta föl egy költői, a szépséget meglátó lélekre valló költeményét. A költeményt egyik közelebbi számunkban egész terjedelmében hozzuk. Csala János, budapesti hárfaművész játéka volt a következő szám. Feszült figyelemmel hallgatta az óriási publikum a húrokról leszakadozó finom, puha, ábrándos akkordokat. Ha lelket lehet ringatni, simogatni, akkor Csala János ezt csinálta. Ez szólt a hárjaművésznek, de szólt Csala Jánosnak is, aki a pódiumot nem helynek tekinti, amelyre csak hosszú hajjal lehet lépni s ahonnan ajkbiggyesztéssel kombinált fölényes tekintettel lehet elnézni a művészet berkeitől mérföldnyire kóborló tömeg (értsd publikum) feje fölött. Kalapot emelünk a hárfaművész előtt, de meleg szeretettel emlékezünk vissza a szerény úri emberre is. Nagyon szeretnők, ha nem utoljára hallottuk volna. — Igazán művészi élvezet volt végighallgatni a hárfa és celló-duettet. Lehman Serenadeja meleg interpretálókra talált Csala János és Holler Konrádban. Ljdonság volt a szeptet (Gáty Z., Ke mény B., Hermann P., Nagy S., Holler K., Ekamp R. és Szentgyörgyi S.) játéka. Játékuk alatt az motoszkált a fejünkben, miért nem élvezhetünk mi többször is ilyen művészi előadást. Különösen tetszett Csala János Édesálma. Meglátszott ott rajta, hogy olyan kéz irta: amely sokszor penget háríahurokat s olyanok játszották, akik a kották közt meglátják és megszólaltatják a lelket. Ljra gyönyörködhettünk Dortsák László tiszta, érccsengésü hangjában. Verdi-operából énekelt Szentgyörgyi S. művészi kísérete mellett egy remek dalt. Majd a tanítóképző-intézet válogatott énekkara adott elő néhány népdalt. A szerző és vezető, Entzbruder s a kar egyaránt büszkék lehetnek a vasárnapi estre. Tóth Annuska éneke fejezte be a fényes ünnepélyt. Gáty Z., Szentgyörgyi S., és Ekamp R. kisérete mellett Cherubini Ave Maria-ját énekelte olyan lendülettel, annyi átérzéssel, olyan csengően, ahogy Tóth Annus szokott. Sok ilyen szép estét kivánunk a rendezőségnek, a Kat. Körnek és — ennyi önzést hadd engedjünk meg magunknak — nekünk publikumnak is. Jókai kör estélyei. Őszintén sajnáljuk, hogy helyszűke miatt nem szentelhetünk több helyet ezeknek a meleg, rokonszenves, sok élvezetet nyújtó estélyeknek, de azért megpróbáljuk úgy miniatűrben visszaadni a két estén történteket. A mult pénteken este Bérezik Árpád »Házasítók« c. 3 felvonásos vigjátékát adták elő helybeli műkedvelők. Mikor a szinlapon a szereplők között olvastuk műkedvelő gárdánk kiválóságainak Ress Margitnak, Gaál Ilonkának és Hirsch Jenőnek a nevét eleve biztosra vettük, hogy olyan előadásban lesz szerencsénk gyönyörködhetni, amely bármelyik vidéki színtársulatnak is becsületére válhatnék. Hasonlóképpen Cseh-Szombathy Flóra és Pataki Bella is otthonos, természetes játékukkal hamarosan belopták magukat a közönség kegyeibe. Valkó Vilmának nem volt hosszú szerepe, de annál kritikusabb helyzetbe kellett beleélni magát és elmondhatjuk, hogy szép sikerrel meg is oldotta. Ress Irénkének ugyancsak kurta kis szerepért kellett oly csinos szobalánynak felöltözni-? Lgylátszik, kissé boszus is volt, csak az a vigasztaló, hogy ez is jól állt neki. Hű osztályosa volt Kiss Mici, akinek szintén kicsi, de igen kis hercig szerepkör jutott, amelyet szépen meg is játszott. A férfiszerepek is igen jó kezekben voltak. Mondanunk sem kell, hogy taps is volt elég, amelyből bőven kijutott a fáradhatatlan rendezőnek Sándor Pálnak is. Sikerült beharangozó volt ez a második estélyre, amelynek lénypontja Gergelyi Erzsi koloratúr-énekesnő volt, aki gyönyörű, tiszta, üde hangjával elbájolta a hallgatóságot. Ltána említjük Kőrös Endre dr. »A boszorkány dala« c. fordítását, amelyet a fordító maga adott elő. E gyönyörű munka méltóan illeszkedett bele a művészi keretbe. Maurer Ilonka és Kiss József remek zongora játékai váltottak ki frappáns tapsot a hálás közönségből. »Seherezáde« c. látványos revü következett. Nem győztünk betelni a szinviszonozzuk: eláköön Suomilaiset! Valóságos diadalmenet volt a mi bevonulásunk.'A rengeteg ember közt minden tolongás nélkül haladtunk előre, a férfi és női egyetemi hallgatók gárdájától födözve. Vadonatúj, fényes szállóba vezetnek s megvárják gyors elhelyezkedésünket s készülődésünket, s aztán indulók hangjai mellett megyünk a pazar bankettre. Egy szép parknak zenepavilonjában orosz katona-banda játsza a magyar hymnuszt s minket az előkelő vendégsereg fölállva üdvözöl. A szokásos előétkezés után asztalhoz ültünk, vegyítve finnek és magyarok. S mi beszélünk és örülünk, mert hát valóban régen nem látta egymást a két nemzet, szónokiunk és énekelünk, mert szívünknek ki kell törnie! Nincs itt, aki boldog ne lenne, a testvéri egybeforradás forró és őszinte. Éjfélkor az északnak teljes világosságában, álmodozva s merengve térünk pihenőre. S most már elég lenne csak a tényeket fölsorolni, hogy másnap az üdítő reggeli után mint vittek bennünket száguldó autókon az 52 ezer lakosú városon keresztül a pompás Monrepos parkba, mint tényképeztek le a Wäincmöinen szobránál s a kastély előtti pázsiton, mint röpültünk visszafelé az esplanadra s föl a Papulán épült turista házhoz az Ohof vára mellett, hogy a város panorájában, szép kilátóiban, erdeiben, vizeiben s páratlan vendégszeretetében éldeleg jünk. Nehéz volt a búcsú Wiborgtól, anná nehezebb, mert a déli órában induló vonatunkhoz ismét sokan kijöttek, előző esti szép szomszédnőink legszebb virágaikat hozták emlékül s nem szüntünk meg kendőinkkel integetni, míg csak a dombok és halmok el nem födték előlünk hűséges véreinket. S mikor azt hittük, hogy andalító álmunkból föl kell ébrednünk, akkor láttuk csak, hogy nincs vége az ünneplésnek, mert az álomnál is édesebb jelenetek következnek. Egyik állomáson virággal hintenek tele> másikon női énekkar fogad bennünket s csak természetes, hogy hálásan. Köszöntjük őket s dalokkal viszonozzuk üdvözlésüket. Imatra állomáson leszállunk s egy sereg embernek karjaiba omlunk, s ők elsétálnak velünk a Vuoksen folyónak mesés zuhatagjához. 500 m 3 viz rohan keresztül a sziklákon egy másodperc alatt s ujabb szikláknak ütődve még egyszer visszajön, mintha megakarná ismételni a halálugrást. S a viznek ez az őrült játéka, összevissza való bolond száguldása, a fölcsapódó haboknak a napfényben tündöklő párája, a zuhatag vad zenéje és haragos tombolása megállít, elszédít és elaltat bennünket. És akkor látjuk a finn népnek kinos vergődését, halljuk a szivének jajgató dobogását! Egy nép, mely erényeivel, fölvilágosultságával s páratlan műveltségével egeket ostromolhatna, a zsarnokság és gyűlölet sziklái közt morzsolódik s csak a páraként fölszálló imádságában van egyetlen reménye! S míg a borzalmas forgatagok fölé hajló sziklákon merengünk, nedves lesz a ruhánk, arcunk tán még a szemünk is. Pedig oly szép itt minden, a kényelmes sétautak, ügyes kilátók, az erdőnek zöldje s a Grand Hotel Cascade tündérpalotája. A leggazdagabb orosz mágnások töltik itt a nyarat, de azért mi is betérünk, hallgatagon és bágyadtan, mint akiket szivén talált az Imatra. És üdülünk és frissülünk, ki mivel könnyebben eléri célját, mert hisz vendégek vagyunk s nem is illő, hogy hangulatunkban anyagi gondok zavarjanak bennünket. Majd az Imatrának messze hallható zúgása mellett visszasétálunk az állomás közelében levő turista hotelbe, vendéglátó kísérőnknek, egy nyugalmazott konzulnak szállására. Kitűnő és választékos estebéd után fölvirágozott vasúti kocsinkba szálltunk s a magyar barátságtól fölhangzott konzulnének víg nótákkal kedveskedve indultunk különvonatunkon Wuoksenniska-ba. (Folyt, köv.)
