Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-22 / 26. szám

196. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 junius 15. kinos bizonytalanság, hogy bármely pillanatban úgy ahogy is megfelelő haj­lék nélkül szükülködhetik a kör. A hely szük voltát megszüntetik a köri épület tágas helyiségei, meg a nagy s csinos kerthelyiség; a másodikat, a bizonytalanság megszűntét pedig garan­tálja egy magyár mágnásnak adott szava. Esterházy Pál gróf minden mel­lékgondolat nélkül való őszinte, jóaka­ratból adott a kör számára téli és nyári helyiségeket. Külömben is oly mérvű átalakítások történtek a helyiségeken, amelyek önmagukban is biztosítékot nyújtanak, hogy e helyiségeket egyha­mar nem fogják más célra használni, mint aminő célt ma is betöltenek. A kör magvát alkotó felsővárosi lakosságtól, igaz, kissé távolabb esik az új helyiség, de nyári helyiséget meg keresve sem találhatnánk jobbat a mostaninál. A főtemplom közelében lévén önként kinálkozó szórakozást nyújt a munkaszünetet élvező ifjúságnak. A fe­dett téli helyiséget ajánlatossá teszi továbbá, hogy közvetlen a nyári helyi­ség mellett van. De leginkább ajánlja a Felsővárosi Kat. Olv. Kör új ottho­nának helyét egy másik fontos körül­mény. A körben egyre szaporodik az alsóvárosi tagok száma. Már pedig az új otthon körülbelül egyenlő távolságra van az alsó- s felső-várostól egyaránt. A két város-rész katolikus elemeinek egymáshoz való közeledését, egyesülését —- szent meggyőződésünk — az eddi­ginél még nagyobb arányban, még tel­jes mértékben fogja szolgálni az új helyi­ség. E közeledésre, testvéries egyesülésre pedig nagy, égető szüksége van kat. közügyünknek. Igen az egyesülésre égető szüksé­günk van. S a Felsővárosi Kat. Olvasó­körnek új otthonába költözése meg­pecsételése egy másik nagy egyesülés­nek, amely egyesülésből csak áldás fakadhat városunk kat. közönsége szá­mára. A hatalmas Esterházy-család nagyrahivatott sarja, Pál gróf fogott kezet magyar katolikus népünkkel. A hegy ölelkezik a völggyel, hogy ameny­nyiben rajtuk áll, egyik védje, másik táplálja ősi hitében, erkölcsében és ere­jében az édes, magyar hazát. A kör új helyiségeit ma áldja meg a város plébánosa, az a férfiú, aki ott állott a csecsemTő kör bölcsőjénél is. Az áldás külső, földi szertartásait ki­sérje belső, égi malasztjával a Minden­ható jó Isten, aki e kört csecsemő ko­rától tizenhárom éves koráig életerős, hatalmas ifjúvá növelte. A F. Kat. olvasókör ügyv. elnöke. Reformok a kisipar segélyezése körül. A mindenkori kormányok felületessé­gének bűnös nemtörődömségének: tudjuk be egyedül, hogy kisiparunkat megállították fej­lődésében és nem sokban múlt, jobban mondva, nem rajtuk múlt, hogy visszafelé nem fejlődött. Egyedül a kisiparosság szívósságának köszönhető, hogy a hajdan erős, gazdag kis­iparunk, a mostoha bánásmód mellett, — ha egy ideig stagnált is, — de később lassan­lassan ismét fejlődésnek indult. Bár még mindig óriási küzdelmeket áll ki a nálánál sokkal erősebb, anyagilag jóval magasabban álló, gépekkel dolgozó gyáriparral szemben, amely ezen előnyein felül még az államnak is dédelgetett kedveltje. Szubvenció, adókedvezmény, ingyen telkek, szállítási előnyök járnak ki a gyár­iparnak. A nemzetközi szerződésekben min­denkor a legnagyobb gondot fordítják arra, hogy a gyáripar érdekei meglegyenek védve. Ehhez járul még a liberálizmus szörnyszülötte: a szabadverseny, melynek nyomán megkez­dődött iparunkban az egyenlőtlen gazdasági harc, amit mi ölbetett kezekkel és colosse­umi élvezettel néztünk s hagytuk, hogy az erősebb, a furfangosabb, a több kitartással biró gyáripar legyűrje, elpusztítsa a gyen­gébbet. Védelem és támogatás nélkül hagyták a kisipart éppen abban az időben, amikor a céhek megszűnésével s a gyáripar keletkezé­sével a viszonyok a legzavarosabbak voltak, az önállósághoz, létért való küzdelemhez hozzá nem edződött kisiparnak leginkább lett volna szüksége az állam gondos, segítő kezére. Most már kezdik belátni, hogy a kis­iparnak s a kézműiparnak van létjogosultsága és van hivatása a legfejlettebb gyáripar mel­lett is, aminek egyik fényes bizonysága, hogy ekkora ellenséges áradat mellett sem pusz­tult el, hanem dacolva minden nehézséggel, fejlődik s a vele foglalkozók száma évről-évre növekszik. A vagyoni gyarapodásról azonban saj­nos még mindig nem lehet kedvező véle­ményünk, mert ebben a tekintetben vajmi kevés örvendetes jelenséggel találkozunk. De azért a helyzet ezen a téren is jobb, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Az utóbbi kormányok is igyekeznek ez irányban jóvá tenni a múlt hibáit. Ujabban, — mint ezt a »Városok Lapjá»-ból olvassuk — »a kereskedelmi minisztérium a kisipar állami segélyezésének nagyfontosságú és igen érdekes reformját késziti elő. A kisipar segé­lyezésének eddigi tormája, különösen a gép­segélyezés jelenlegi formája nem elégiti ki sem a minisztériumot, sem az érdekelt körö­Alig indult el a bölcs tanítványával a kut mellől, kocsizördést hallottak, amely föl­vette őket s bizonyos idő múlva, a tanítvány nem kis örömére, a távolban egy tevét pil­lantottak meg, a hátán egy ifjú legénnyel. Elérték őket, el bizony. Leszálltak a kocsiról s megnézték a tevét, amely a hátsó lábára sánta, a bal szemére vak volt; hiány­zott a metszőfoga és csakugyan ifjú, piros­pozsgás legény hajtotta. íme! kis leányok, —- igy szólt kalau­zunk — ily jelekkel, ily titkos betűkkel tele van hintve a nagy természet is. Ez egy föl­séges, bűbájos könyv, melynek ezer meg ezer lapja van, minden lap telisded teli tit­kos betűkkel! Hej! aki e betűket olvasni tudja, miket fog az megtudni azokból! Meg­talál az ebben a nagy, titkos könyvben mindent, amit csak óhajt. Akinek szinek kellenek, aki szereti a szineket, a természet minő szinpompát mu­tat be neki! Ha egyszer a szin kell neki, minő felséges tisztaságban mutatja be a liliom levelén a fehéret és más virágokon ennek ezer változatát; a pirosat, a lilát a kéket, meg a többit. Ha szinkeverék kell neki, a természet vegyít neki szineket ezer meg millió változatban és az a bámulatos, hogy e színkeverés olyan, hogy egyik a másikba olvad, egyik a másikkal összhang­ban áll. Ha alak, figura kell neki, ó mily vál­tozatosságot tár eléje! Mint az egész ter­mészetben teljesen, de teljesen egyező két levél, virág, állat vagy ember! O mily — igazán végtelen — változatosság! Ha szereti a zenét, a hangok világát, a természet érti a pianissimót, mikor szellő sem suttog, levél sem mozdul; érti a íortis­simót, mikor vihar bömbölésekor, tenger zúgásakor, mennydörgés csattogásakor meg­rázza bensőnket és fensége előtt meghajolni, leborulni kényszerit. De ez mind csak külsőség, amely mö­gött minő bájos működés, mily tevékeny, pezsgő élet rejlik! A természetben minden él, minden célja felé tör, rendeltetését elérni törekszik. Hogy segíti egyik a másikat e célja elérésében: a s szervetlen test a nö­vényvilágot, mind a kettő az állatvilágot, mind a három a teremtés koronáját, az em­bert! Minő kölcsönös segítség! mily szeretet a működésben! mily engedelmesség a fen­sőbb akarat végrehajtásában! A természetben a fensőbb akaratnak minden engedelmeskedik: a csillagok futnak kijelölt pályájukon; a növény gyökeret, szá­rat ereszt; virágot, gyümölcsöt hoz; magot érlel. Az állat gondoskodik önfentartásáról; a házi állat az embert szolgálja. Kivétel nincs. Csak egynél van kivétel: az embernél, aki legtöbbet kapott, lelket, hallhatatlansá­got, Üdvözítőt; csak itt van kivétel, csak az ember nem mind engedelmes; no, de ő lássa ezután! Egy tudós férfiú azt mondotta, hogy a mézből csak kevés jó, de meg a szalonná­ból is. A tudományból, a bölcselkedésből egyszerre-egyszerre kevés is elég; különösen, ha leányok hallgatják azt, kiknek lelkében a sok tudomány félig-meddig olyan, mint virág kelyhében az ólomgolyó. Azért e kis fejtegetés után áttértünk a fejtörő kérdé­sekre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom