Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-22 / 26. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913. Junius 22. 26. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavv Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Forduló pontnál. Egy jegyzőkönyvben lapozgatok. Ez a könyv a Felsővárosi Kat. Olvasókör jegyzőkönyve. Azok ahol szabályosan, hol meg elsietve rótt, holt' betűk megelevenednek olvasás közben. Elet száll beléjük, lelke lesz az üres jeleknek és beszélnek rövid, tizenhárom éves, de becsületes múltról. Beszélnek egyszerű, őszinte szóval férfias összetartásról, majd játszi mosolygással vidám mulatságokról, sikerültünnepélyekről. Nagyobbrészt azonban komoly, keresetlen hangon egy életre hivatott körnek megélni akarásásáról, törekvő, küzködő, de folytonos előrehaladásáról szólanak. Közben-közben az izgalom heve töri át e hangot, olykor meg keserű hallgatásba fúlnak a sorok, hogy érverésük, lélekzetük elállva — kínos némaságukkal annál többet sejtessenek. Jobbról-balról, akárhányszor bizony meglepően váratlanul, fenyegető szirtek meredtek a körnek még vízre alig bocsátott, kis hajója elé s végső megsemmisítéssel rettegtették. De hála a gondviselő jó Istennek, adott e körnek lelkes férfiakat, kik Istenben bizó, törhetetlen hitükkel, csüggedetlen munkakedvükkel mindenkor ki tudták vezetni a kört a felesleges érzékenykedések-, a félreértések- s a külső, belső ellenségek támasztotta, nehéz helyzetekből. E derék, közismert férfiak neve elválaszthatatlanul egybeforrott a körnek a nevével. Nem akarunk személyi kultuszt űzni, nem irjuk ki itt nyilvánosan nevüket. Megvan fáradságuknak jutalma lelkiismeretük jól eső érzésében, mely a becsülettel végzett munkát mindenkor kiséri, de főképpen megvan jutalmuk önzetlen fáradozásuknak érett gyümölcsében: a Felsővárosi Kat. Olvasókör gazdag eredményeiben, nem várt virulásában, reményüket felülmúló fejlődésében. Köszönhető továbbá a szép siker annak a szerencsés körülménynek, hogy a lelkes vezetők lelkes tagokra támaszkodhattak. A tagok legnagyobbrészt a felsővárosi kat. földművesosztályból kerültek ki. S magyar földünk e becsületes művelőinek megvolt az az egészséges szelleme, hogy a bajnak, betegségnek, visszavonásnak csiráját mindenkor ki tudták vetni a körnek testéből s minden ellenkező hatások mellett is, tudtak egyesülni s egyesülve zárt sorokban kitartani, önzetleneknek megismert, derék vezetőik mellett. Ez az egységes, egészséges szellem az egyetlen alapja a mai vezetőség jövőbe vetett, szilárd reménységének is. 1900. évi február hó 18-án tartotta alakuló közgyűlését a Felsővárosi Kat. Olvasókör 140 taggal, 1913. jun. 22-én 410 taggal foglalja el ünnepélyesen új otthonát, a fényesen átalakított, volt Népkonyhát s a vele szemben lévő új, csinos kerthelyiséget, melyet Esterházy Pál grófnak, a kör díszelnökének; a körnek; s a kör azon érdemes tagjainak áldozatkészsége létesített, kiknek nevét lapunkban közölni fogjuk. Ez a dátum, azt hisszük, lezárja a lakás-kérdést. Megszűnik vele a hely szük volta, megszűnik továbbá az a TARCA. A keszői erdőben. — Irta: P. Ilonka, végzett prepa. — Igen tisztelt Szerkesztő urunk, engedje meg, kérem, hogy növendéktársamnak kis irását, én erdei sétánk szellemi részének megírásával egészíthessem ki. Keskeny kis csapáson haladtunk libasorban — be az erdőbe, körülvéve vezetőnket, a kedves Stella nővért és a mi helybeli kalauzunkat, a jó keszői plébános urat. A mi kedves kalauzunk mindjárt utunk elején egy történetkét mondott el nekünk, amit én megjegyeztem magamnak. Szól pedig a rege a keleti bölcsről és ifjú tanítványáról: A bölcs és tanítványa egy mezőségen mentek át. A bölcs hol a homokos útra nézegetett, hol az utat szegélyző zöld füre. »Mit szemlélgetsz mesterem?« kérdi tanítványa. »E lábnyomokat nézegetem, fiam« felelt a bölcs. »Azt látom belőlük, hogy egy teve ment itt előttünk nem igen régen, amelyik a hátsó jobb lábán sánta«. »Érdekes, amit mondasz, mesterem, de föl nem foghatom, hogy te ezt honnan tudod, holott én se közelben, se távolban semmit nem látok«. »Nézd, fiam! e lábnyomokat; hogy tevének a nyoma, azt könnyű felismerni. Hogy sánta, azt abból látom, hogy három lábát erősen belenyomta a homokba, a hátsó jobb lábával pedig alig érintette a homokot. Nyilván fájt a szegénynek. Végre, hogy nem igen régen ment erre, azt az egész íriss nyomok elég világosan megmutatják«. Alig mennek néhány percig, ismét megszólal a bölcs: »Fiacskám! az a teve a balszemére vak és hiányzik egy metsző foga«. »Mester, már kezdesz zavarba ejteni; hát azt ismét honnét tudod ?« »O fiam! mi sem könnyebb ennél! Nézd csak a füvet, mely utunkat két oldalról szegélyezi. Csak az egyik oldalon harapdált belőle a teve; a bal oldali részt soha nem bántotta, nyilván azért, mert csak a jobb oldalit látta; balszemére tehát vak. Hogy pedig az egyik metszőfoga hiányzik, azt abból látom, hogy a harapás nyomán a fü mindenütt le van harapva, de a közepén, hol egyik metszőfoga áll, a fűszálak épen maradtak«. Nemsokára a bölcs is, tanítványa is egy kúthoz értek. »fiam! szólalt meg a bölcs, a tevét egy ifjú ember hajtja, aki még alighanem nőtlen és igen jó egészségű«. A tanitvány Erre már nem szólt, csak várta a magyarázatot, ami nem is maradt el: »Hogy fiatal, azt abból látom, hogy e kútnál bokrétát kötött; itt vannak a bokrétakötés maradványai. Hogy jó egészsége lehet, azt abból gondolom, hogy a kenyeret, mely elég kemény lehetett, héjastól megette, pedig ez a kenyérhéj, amint e kis darab mutatja, el is volt égve«.