Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-08 / 24. szám

1913 május 18. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. zés és kényeztetés nem tartják vissza a le­ánygyermeket a konyhától, a betegágyaktól, hogy kíméljék a munka fáradságától, a fáj­dalom látásától. Nem árt a fiatal kedélynek, ha megedződik a munkában, ha megi.-meri a szomorúságot, a fájdalmat és bánatot, »hisz az ifjúság oly fényes, hogy még a halai sö­tétségét is megvilágítja«. De mert nem minden leány megy férj­hez, minden szülőnek arra is kell törekednie, hogy leányának olyan nevelést adjon, hogy semmi körülmények között ne kelljen mint türt rokon másokra, a gazdagabbak kegyére szorulnia. Azért adjunk a leányok kezébe kenyeret! Sokkal édesebb lesz az, mit a maga munkájával keres, mint a kegyelem­kenyér. Sok szülő azt meg is teszi és ke­nyérkereső pályára készíti elő gyermekét akkor is, ha előreláthatólag nincs is szüksége rá. Mert ki tudja ma, mit hoz a holnap? S ha vagyont nem is hagyhat gyermekének, célszerű neveléssel oly tőkét biztosít neki, melynek kamataiból mindenki megél. És ez a nők képzésének tulajdonképeni célja, nem pedig hogy a nő és a férfi között lerom­bolja a természetalkotta válaszfalakat és a két nemet egyenjoguvá tegye. Hiszen — Carmen Sylva szerint — »a nőknek ma már tudatában kellene lenniök, hogy helyzetök sokkal ideálisabb, semhogy a férfiakkal való egyenlőség után törekedjenek, nekik mindig a férfiak felett kell állniok«. — A leányok különböző pályák között válogathatnak. Vá­laszthatnak a szellemi munka több ága kö­zül, bár ezek túlzsúfoltak és nehezebbek, több fáradsággal vezetnek célhoz. De választ­hatnak a műipari pályák közül is. Mily ke­resett egy jó varrónő, himzőnő, kalapdiszítő, bársony- és faégető, festőnő stb. Szerettes­sük meg a leánygyermekekkel a mesterséget, az iparűzést, hiszen az iparé a jövő! — Min­denesetre mértékadó a pályaválasztásnál a család vagyoni állása, a leány testi szerve­zete, szellemi fejlettsége és hajlama. De legyen az bármely pálya, szeretni fogja azt, ha megtanították a munka szere­tetére. Mert a nő tud dolgozni, azért dol­gozzék-! Cselekednie, dolgoznia kell ott, ahova az élet, a kötelesség hivja. S mert a sors kiszámíthatatlan, érthető és ma már kétség­telen, hogy a leánygyermekeket két irányban kell nevelni. Ugy, hogy becsületesen meg­állják helyöket azon a téren, ahová a ke­nyérkereset kötelessége hivja, de hogy on­nan minden nehézség nélkül kövessék igazi hivatásuk hivó szavát és állják meg helyöket mint háziasszony, hitves és anya. S ha e szent kötelességek teljesítése közben érné váratlan csapás, ne kelljen kétségbeesve kö­nyörületért esedezniök, hanem az élet küz­delmeivel bátran szembeszállva, láthassanak minden nehézség nélkül kenyérkereső mun­kájukhoz. E néhány sorban adnók meg röviden annak irányát, módját, miként kellene cse­lekedni azon szülőknek, kik leánygyermekü­ket az életre nevelve, annak minden válto­zatához, körülményeihez alkalmazkodni tudva, boldoggá, megelégedetté nevelhessék. Mindszenty Irma. oki. tanítónő. Városi közgyűlés. (1913 junius 2.) Tikkasztó hőségben tartotta meg képviselőtestületünk hétfői közgyűlését. Attól féltünk, hogy teljesen üres sorok előtt tárgyalják le a közgyűlésnek fon­tosnál-fontosabb tárgyait. Elmúlott már 3 óra, amikor a képviselők gyors egymásutánban megérkeztek. Néhány tárgynál volt is vita bőven. Bennünket a tárgysorozatnak külö­nösen három pontja érdekelt: a rendőr­biztosi állás megszüntetése, a Major-utca megszabadítása azoktól a »bizonyos« házaktól és Kisfaludy-utcai híd építésé­nél felmerült 1719 K 88 f. túlkiadás. Az első kettőt mi magunk is több cikkben tárgyaltuk és ez irányban el­mondott véleményünket — ha nem is teljes egészében — honorálta a képvi­selőtestület is. A harmadik pont a kö­vetkező gyü'ésre maradt. A közgyűlésnek ritka jó szivéről, de nem valami nagy bölcsességéről győződtünk meg, amikor elhatározta, hogy az Irhás-utcai Cincát 3680 kor. költséggel beboltoztatja csak azért, mert azokat a bizonyos Major-utcai nyilvá­nos házakat oda disponálta. Addig, amig az Irhás-utca tisztességes, becsü­letes polgárai könyörögtek, hogy mentse meg a város kedves »Cincájának« a bűzétől: nem volt pénz; most azonban, amikor e bűn-tanyákat odatelepítik, rög­tön van rá fedezet, még pedig elég csinos összeg, amely a már úzussá vált »túlkiadásokkal« együtt kitesz vagy 5000 koronát. Ha ez ideig hitegették az Irhás­utcaiakat az eljövendő nagy csatorná­zással, most már nyugodtabban bevár­hatták volna az általános csatornázás idejét, annál is inkább, mert a Cinca méltó keretül szolgált volna az odatele­pített nyilvánosházaknak. Még csak egy tényt akarunk ezzel kapcsolatban leszögezni. Mészáros Károly polgármester, Teli Anasztáz dr. kérdé­sére kijelentette a közgyűlés színe előtt, hogy a v. ta?iács szigorúan ügyelni fog arra, hogy azoknak a bizonyos házak­nak az ablakai csak az Irhás-utca felöl lehetnek, úgyszintén a bejárai is. A Korona vagy más utca felől sem abla­kot, sem bejáratot nem engedélyeznek. * Mészáros Károly polgármester üdvözölte a megjelenteket, a gyűlést megnyitotta. A jelen gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére felkérte: Teli Anasztáz dr., Bülitz Ferenc, Korein Vilmos, Keresztes István és Szelecky Ferenc v. képviselőket. Olvasták a mult gyűlés jegyzőkönyvét, melynek kapcsán Lőwy László dr. ajánlta, hogy a v. állatorvost ko­rára való tekintettel nyugdíjazzák. A polgár­mester azonban felvilágosította, hogy az állatorvost a v. főorvos megvizsgálta és szol­gálatképesnek találta. népet, a nemzetet fejlessze, a tökéletesedés felé vezesse. A nép szellemi, erkölcsi és anyagi tehetségeit azonban csak önmagukból lehet szervesen és biztosan fejleszteni; s e folyamat elérhető célja meg van t határozva a népiség ős magvában, mint a növény faji és egyedi í alakja a csirában. A népet csak úgy lehet javí­tani és nemesíteni, ha saját mintegy meg­dicsőített képmását tartjuk elébe, mint olyan eszményt, amelyre törekednie kell és lehet is és melyre aztán készséggel törekszik. Ezt , a képmást pedig a népiség ősi vonásaiból kell összeállítani, amelyek mint tehetékek élnek a nép lelkében és ösztönszerűen, ön­tudatlanul vagy sejtelmesen nyilatkoznak egész életében, kivált ünnepélyesebb momentumai­ban. Aki előtt a nép gondolkodásának, érzé­sének és életének módja olyan, mint egy tiszta, átlátszó üveglap, az aztán a néplélek eszményi jelenségeiből: költészetéből, művé­szetéből, az erkölcsi világrendről való fel­fogásából nyerheti azt a nemes fémet, azt az amalgámmá szilárdult hig ezüstöt, amellyel bevonva amaz üveglap tükörré válik, amelyet a nép elé tarthatunk, hogy ismerje meg ön­magát, az esetlegességek fogyatkozásaitól ment igaz lényegét, jobb énjét, abból a célból, hogy ehhez minél hasonlóbbá váljék köznapi életében is. Csak mellékesen említem a tanító, a népnevelő és a nép közti etnográfiái viszony­lat némely reciprok elemét. A tanító nemcsak ad a népnek, hanem kap is tőle. Nem az anyagi szolgálmányokat értem, amelyek nálunk vajmi szerények. Docendo discimus. Az okos tanító a tanítványaitól tanul legtöbbet. A nép­élet tanulmányozásának eredményeit igen cél­szerűen és fogamatosan lehet közvetlenül és konkrété is értékesíteni a különböző tantár­gyak anyagában. És különösen a néptanító, ha tüzetesen ismeri népének intim lelki világát, könnyebben megnyeri annak bizalmát és becsülését. A néptanító közvetítő a maga­sabb értelemben vett nemzet és az alsóbb értelemben vett nép között. Hivatalos feladata első sorban, hogy a nemzet műveltségét köz­lessé a néppel. De fordított irányban is fon­tos hivatása lehet. Nemcsak a magasabb nem­zeti kultura, hanem az egész nemzeti lét a népéleten alapszik, abból táplálkozik, mint a korona a gyökérből. Leginkább a tanító van arra hivatva, hogy közléssé a nemzet egyete­mével a primitiv népélet, a naiv néplélek ere­deti energiáit, alkotó erejét, ős elemeit. Ezek azok az életforrások, amelyeknek üde erei nélkül elposványosodik a civilizációnak bár­milyen téres és mély tava. A nevelésnek a nemzethez való viszo­nyában három stádium van, melyek igy követ­keznek megfordított kronológiai sorrendben: nemzet- nevelés, nemzeti nevelés, nemzetté neve­lés. Az első a nemzetet csak mint az emberi műveltség általános szintájára emelendő szociá­lis közösséget tekinti. A második a kialakult, kész nemzetet akarja saját szellemében, saját ideálja felé vezetni. A harmadiknak igazán nemzetalkotó feladata: egy primitivebb kul­turáju és gyöngébb erejű, de fejlődésre képes és kedvező helyzetű népet nemzetté emelni, vagy több népet egységes nemzetté össze­forrasztani, olyképen, hogy a nagy túlsúlyban levő erős elem szilárd alapjára és biztos kere­tébe foglalja a többi gyönge elemeket, a földrajz és a történelem végzetszerű logikájá­nál fogva. Ki tagadhatja, hogy mi a nemzet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom