Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-06-08 / 24. szám

18. PÁPA ÉS VIDÉKE 1913 április 27. reskedőnek adta volna. Csak nem azért taníttatta — gondolja magában. Csak akkor adja gyermekét e pályákra, ha kibukik az iskolából. Sajnálnunk kell a magyar szülőknek e maradi, ósdi gondolkodását. Hát mennyivel van szebb, jobb élete ma bármiféle fiksz fizetésű hivatalnoknak, mint egy törekvő, biztos exisztenciáju iparosnak ? Kedves Szülők! Adjátok gyermekeiteket ipari és kereskedelmi pályákra! Itt lesz jövőjük. E pályákra is képzett, intelligens egyének kellenek, így lesz csak haszna belőle a hazának, a kultúrának. Be kell látni a magyar szülőnek, hogy az ipari s kereskedői pálya ma magasan áll, senkinek sincs joga azt kicsinyelni. Ezt megtehetik az üresfejü, primitiv észjárású emberek, akik mindenáron az »urat« akarják fiaikkal eljátszatni. Tényleg pedig az uri nyomort játszatják el. Ezt be kell látni a magyar szülőnek. Azért az életpálya választásnál feltétlen szemed előtt lebegjen: »Az iparé és kereskedelemé a boldogabb jövő, a diplomáé csak a szenvedés és nyomor«. Kecskés Lajos. Néhány szó a leánynevelésről. Aki mézet akar, ne féljen a fullánkoktól, aki rózsát akar ne tartson a tövisektől, aki pedig az élet rózsáját, a nőt oly színben, alakításban akarja látni, mint azt a mai kor szelleme, finomult izlése megkívánja, a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok megkövetelik, az ne rettenjen vissza egy kis fáradságtól, hanem értse meg és tegye magáévá a leánynevelésügy fontosságát és ne hagyja kiveszni a női ideálokat. Mert ezeket nagy veszély fenyegeti s már-már fehér hollóként ritkulnak. Ma a legtöbb leány — így szól az ének -— bár sokszor a szülők anyagi helyzete nem engedi, viszonyai feletti nevelést kap. A munkától megkímélik, mert az fárasztó és »szégyenítő«. S mig a szülők fáradoznak, dolgoznak, az apa anyagi gondokkal küzd, leányukat pazar toalettekbe öltöztetik, báloztatják, fürdőről-fürdőre viszik és megfeszített erővel akarják ily módon biztosítani a »jobb jövőt«. Ha a meggondolatlan költekezés biztos kisérői előbb-utóbb megmutatják az élet nehézségeit és súlyos anyagi gondok nehezednek környezete vagy férje vállára, az ily nő vagy feleség nem fogja tudni gyöngéd szeretetével eloszlatni azokat, vagy azokkal szembeszállni, mert senki sem tanította meg küzdeni, dolgozni s nem tanították meg arra, hogy: »igazi nő csak az, ki övéiért önmagát feláldozza«. Az ily nő környezetében csak ifjúkori ábrándjainak meghiusítóját látja, terhére van azoknak, de teher neki is az élet, mellyel megküzdeni nem tud és végtelen boldogtalanságában teher önmagának is. Ne ily színben lássuk mi a nőt és ne így ismerjék meg azok az életet, a jövőt. Szülők, nevelők, neveljetek az életre, tanítsátok meg a leánygyermeket dolgozni! Mert a munka az élet sója, a munka a kedély nemesító'je. A leánygyermekekből elsősorban jó háziasszonyokat kell nevelni, másodszor pedig, ha az élet ugy követeli, fenn tudják tartani nemcsak magokat, hanem esetleg családjokat is. E kettős hivatásra ugy készítjük elő a gyermekeket, hogy az iskolái elvégzése után, mielőtt pályára készülne, 1—2 évig otthon marad, hogy begyakorolja mindazt, amire a jövőben mint jó háziasszonynak szüksége lesz. Vagy pedig az iskolai szüneteket használjuk fel szorgalmasan, hogy a háztartás titkaiba beavassuk lassankint, avagy olyan pályát, foglalkozást választtatunk, mit otthon végezhet s így van alkalma bőven, hogy résztvegyen a háztartási teendőkben. Mert a jó háziasszonytól nagyon sokat követelünk. Legyen takarékos, ki a szerzett pénzt gazdálkodással gyarapítja; legyen házias, ki igazi boldogságát csak családja körében leli fel; legyen egyszerű, ki ruházkodását és társaságba járását, lakásberendezését vagyoni helyzetéhez tudja alkalmazni. De ez még mindig nem elég, ha a nő csak takarékos, házias és egyszerű, ha ezek a házi erények a szellem magas röptét megakadályozzák. A házias erényeken kivül oly lelki műveltséggel kell birnia, hogy élettársa eszméit megértse, azokat elősegítse; gondolkodó, küzdő társa legyen, ki minden búját, baját megosztja, kitől tanácsot, buzdítást várhat, ki küzdelmeit megérti, ki megsegíti. Legyen vallásos, ki családja boldogságának alapját a szivökbe vésett hittel, Isten- és emberszeretettel teremti meg. Hogy a leánygyermekből jó háziasszony váljékj nem lehet elég ko^án a munkásságot és mindazon eszményeket fejleszteni lelkében, melyek később, mint nőt ékesítsék, mily örömmel segédkezik már az apró gyermek az édes anyának és mily boldog, ha a legcsekélyebb szolgálatot is teljesíteni tudta! Ezt a fogékonyságot, ügyességet fejleszteni kell. Később, amint értelme és ereje fejlődik, mindig nagyobb és nehezebb munkát bizhatunk rá. A már iskolába járó leánygyermekkel annyira meg kell szerettetni a tevékenységet, a munkát, hogy a tétlenséget az unalmat meg se ismerje. A kézimunkát pedig mindig a legkedvesebb szórakozásai közé sorolja. A szülők fáradozását támogassa az iskola. A kézimunka, rajz, papirmunka fejleszti a gyermek munkásságát és ügyesíti; a zene, ének finomítja lelkét, kedélyét. A reális gazdasági, háztartási, természettudományi tárgyak mindazok ismeretére tanítják meg, melyek az életben nélkülözhetetlenek s melyek által a nő gondolkodó, önérzetes munkása lesz kis birodalmának. Az itt szerzett ismeretek és utmutatások alapján képes lesz környezete vagy családja egészségének megóvására, vagy annak helyreállítására, de igazán csak akkor, ha a szülők az iskolával egyező szellemben nevelnek. Ha az oktalan szeretet, a piperéismerőnek kell lennie. Az az ismerni kell a népet, annak életét és lelkét, tudni kell, mi teszi azt külön néppé, és mi foglalja össze, hatványozza, nemzetté. Es ezt tudni kell, némileg tágabb látókörrel, a politikusnak is. Mert aki vezetni akarja a népet, annak alaposan kell azt ismerni. Aki fejleszteni, boldogítani akarja a társadalmat, annak ismernie kell a szociális élet természetes alaptényezőit. Ezen eszmék maguktól érthetők. De egy emberöltővel ezelőtt még kevés emberben váltak volt tudatossá. Midőn akkor ezen eszmék propagálására megindítottam német folyóiratomat, a nagy Ranke azt mondotta, hogy a magyar tudomány ezzel olyan pályát nyitott, melyen követnie kell azt minden nemzetnek, első sorban a németnek. Ezen eszmék szolgálatában lettem aztán az, amit e díszes gyűlés gazdag tárgysorozata talán kissé szokatlanul kiemel: a Magyar Néprajzi Társaság alapítója. Politkusainknak nem igen volt és van érzékük a mi nemzetalkotó munkánk alapgondolata iránt, melynek pedig az ő vezéreivöknek is kellene lennie. Részben ezért meddő a mi politikánk Széchenyi, vagy legalább Eötvös óta, akikben vérré váltak volt ezen eszmék. A magyar tanító azonban azonnal megértette az ügy igazságát és fontosságát, amint mindig megérti a nemzeti kultura szózatát. Egyetemi és középiskolai tanár és néptanító egyaránt lelkesen sorakoztak zászlónk alá. És keletkeztek néprajzzal foglalkozó társaságok, folyóiratok, muzeumok. A magyar népvizsgálat ma a legfejletebbek közé tartozik. A Magyar Néprajzi Társaság s a vele szövetkezett néprajzi muzeum működésével és kiadványaival igen előkelő helyet foglal el a nemzetközi tudományban. A néphagyományt kutató nemzetközi szövetség magyar osztálya pedig egyenesen vezető szerepre van hivatva. Nem akarok túlterjeszkedni az előadások számára kitűzött időn, s csak rövidesen érintem témám főbb pontjait. Az ilyen ünnepélyes alkalom nem való kimerítő fejtegetésre és lezáró értekezésre, hanem eszmeváltásra és terjesztésre, meggyőzésre és buzdításra, szociális és kedélyi hatásokra. A nevelés legyen egyéni és nemzeti. A tanítónak alkalmazkodni kell a tanulóhoz. Nemcsak egyenkint, hanem az átlaghoz is, ahhoz a közös típushoz, szociális kerethez, melynek számára neveli tanítványait. Ismernie kell tehát e társadalom testi-lelki szükségleteit és ezek forrásait. A népnek, a nemzetnek is megvan a maga egyénisége, individuális lelke. A pszichológia a pedagógiának az alapja. A néppszichologiának mind fontosabb szerepe jut a modern lélektanban. Igy kell ennek lenni a pedagógiában is. Hogy a nevelés nemzeti szellemű legyen a tanítónak alaposan kell ismernie a nemzeti szellemet. Ez nem valami absztrakt frázis. Ez él a nemzet történetében, intézményeiben, nyelvében, irodalmában, művészetében és legközvetlenebbül nyilatkozik a nemzetté alakult népközösségek közös világnézetében, hagyományaiban, erkölcseiben, szokásaiban s a népvizsgálat egyéb tárgyaiban. Ezekbe mélyen bele kell pillantania a nevelőnek, ha a sokat hangoztatott, de kevéssé értett nemzeti szellemnek illő helyet akar adni nevelési elvei közt. A tanító, a nemzetnevelő a felnőtteknek is oktatója, nevelője. Ebbeli feladata, hogy a