Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-01-05 / 2. szám

1913 január 12. PÁPA ÉS VIDÉKE. 7. Meghívó. A pápai Katolikus Kör folyó évi január "hó 11-én este pont 8 órakor tartja a Griffszálló nagytermében tánccal egybekötött művész-estélyéi, melyre a műpártoló közönséget tisztelettel meghívja és pontos megjelenését kéri a rendezőség. Műsor: 1. Prolog, Szelényi Józseftől, szavalja Tóth Annuska úrhölgy. 2. Ima, Erkel Bánkbán operájából énekli a hölgy-kar, zongorán kiséri Széptóth Mariska úrhölgy. 3. a) Pergolese . . . Ária, b) Popper . . . Chanson Villageoise, előadja Bergmann Sándor úr gordonkaművész (Budapest). 4. Bizet . . . Habanera a Carmen cimü operából énekli rajkai Keömley Bianka énekművésznő (Budapest). 5. Liszt F. Marche de Rákóczi, előadja Kossovich Pál úr, zongoraművész (Budapest). 6. a) Zichy, Roland operájából Ivette keringő, b) Arditi L. II Bacció, énekli Tóth Annuska énekművésznő, zongorán kiséri Szentgyörgyi Sándor karnagy úr. 7. Zeneszámok, előadja a vonós-ötös úri társaság. 8. Popper, Magyar ábránd, előadja Bergmann Sándor úr. 9. Händel, Largója, énekli rajkai Keömley Bianka úrhölgy, kisérik Bergmann Sándor és Kossovich Pál úrak. 10. Magyar népdalok, énekli a vegyeskar. Jegyek előjegyezhetők Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében és este 7 órakor a pénztárnál. I—

III. sorig 5 K, IV—XI. sorig 4 K, X—XVII. sorig 3 K, állóhely 2 K. A jegyek a táncmulatságra is érvényesek, melyhez a zenét Füredi Kálmán teljes zenekara szolgáltatja. Vita az iskolaszéki tagok választása körül. Nem volt szándékunkban iskolaszéki választásaink körül vitát indítani, annál kevésbbé provokálni. Annyira érettnek mindenkor tartottuk hitközségünk tagjait, hogy szavazati jogukat úgy tudják érvényesíteni, hogy tanácsra ez irányban még mi tőlünk sem szorülnak. Hogy mégis kénytelenek vagyunk vele foglalkozni, annak egyedüli oka egyik helybeli lap Ízléstelen beavatkozása a mi belső ügyeinkbe. »Kupakianácsnak« nevezte a volt iskolaszék egyszerűbb tagjait. Hát ez a t> kupaktanács« az elmúlt három év alatt majd minden egyes gyűlésen megjelent, dolgozott, fáradott, hogy azt a pozíciót, amelyre a választók bizalma állította, becsülettel betölthesse. Addig az intelligens iskolaszéki tagok, kivéve egy-kettőt, tessék szószerint venni, a három év alatt alig 5-—6 gyűlésen vettek részt. Pedig az elmúlt ciklusban 23 gyűlést tratott az iskolaszék. Ha pedig a hitközség anyagi ügyeit vizsgáljuk, elszomorító adatok tárulnak elénk, amelyek megint nem a földmives osztály rovására billentik a mérleget. Ha az összeirott választók névjegyzékét nézzük, ott is a leszólt iparos és földmives osztály van túlsúlyban. Ezek után csak megilleti őket némi kis szerep a Jiitközség kormányzatában. Hogy iskoláinkat nem voltak képezek a kívánatos arányban fejleszteni, az sem rajtuk múlott, mert bennük megvolt a jó akarat, hanem megkötötték kezüket a tízezrekre rugó hátralékok, melyeket a városi közigazgatás botráuyos lanyhán kezelt. Áz iskolaszéknek a két leginkább megtámadott tagja Somogyi József és Keresztes Gyula, amikor odaadó buzgósággal fáradoztak ezeknek az anomáliáknak a megszüntetésén, egyeseknek — talán a kissé elfogultaknak — a szemében ellenszenveseknek tűntek fel, de nem azok előtt, akik tudták, hogy nem az önérdek, hanem a köz, a hitközség javának előmozdítása sarkalja őket. Igaz sokszor keresetlen szavakkal keserű igazságokat mondtak, ami fájt azoknak, akiknek adresszálva volt, de magukban ők is igazságot adtak nekik. Elmondhatjuk, ha ez a »kupaktanács« nem lett volna, ma már — a közigazgatás nemtörődömsége folytán — hitközségünk a csőd szélén állana. Egyébként örülünk, ha intelligenciánk az eddiginél nagyobb mértékben érdeklődik hitközségünk ügyei iránt. Üdvözöljük őket! Ez a »kupaktanács« szívesen átengedi nekik a vezető szerepet s ha önzetlenül fáradoznak a hitközség javán, látni fogják, hogy hűséges fegyvertársakra akadnak bennük. A múltban megállták helyüket. Hogy a jövőben kit fogunk választani és ki való iskolaszéki tagnak, azt az a helybeli lap csak bizza ránk. Mi nem ajánlunk az izr. hitközségnek rabbit, azt sem mondjuk, hogy a mostani helyettes rabbi nem megfelelő, de még csak azt sem mondjuk, hogy az illető lap szerkesztője nem szerkesztőnek való. Maradjon csak mindenki a saját háza előtt. Talál ott seperni valót eleget. Jubiláns egyesület. A helybeli »Leányegyesület« a múlt szombaton és vasárnap fényes ünnepségek keretében ülte meg fennállásának negyedszázados évfordulóját. E ritka fényes ünnepségek alatt az élet sodrából az ideák magasabb köreibe emelkedtünk s gyönyörködtünk azokban a művészi képekben, énekekben, zenében, tarka, szinpompás játékokban, amelyek a jelen ünnepségek magaslatáról a lefolyt negyedszázadot tárták elénk. Kiült az öröm, a jókedv az arcokra. Elegáns, pazar dúsan diszitett női toalettekben jelent meg a hölgyközönség és nem volt a színházban egy talpalattnyi hely, amelyet el nem loglaltak volna. A szünetek alatt hangos volt a színház és az általános zaj közepette itt-ott emelkedett egy két hang, mely egy valakinek szeretne áldozni, háláját leróni, egy egyszerű tanítónőnek, aki Pápán töltött éveit a jubiláns egyesületnek szentelte és felemelte azt olyan magas nívóra, hogy városunknak ma már számottevő kultúregyesülete. Szinte aggódó félelemmel emelték fel szavukat, hogy esetleg meg ne zavarják az előadások harmóniáját. Pedig dehogy zavarták! Nem sajnálta senki, ha a szereplőknek szórt virágokból elkap pár szirmot a tisztelet, az elismerés, a hála és beviszi a páholyba ahhoz a lelkes tanítónőhöz, aki önelégülten mosolygott évtizedes munkájának gyönyörű eredményén. Tapsoltunk sokat. Újráztunk még többet, mert nehezen váltunk meg azoktól az édes kellemes benyomásoktól, amelyeket az előadottak reánkgyakoroltak. Kezdve a szombat esti prologtól, amelyet Schönfeld Edith annyi bájjal és kedvességgel adott elő, a vasárnap esti utolsó programm számáig minden egyes előadott szám kielégítette még a legkényesebb igényeket is. »Hódolat a múzsáknak« c. élőképtől, — melyet Here Dávid állított össze, de távolléte miatt Hirsch Jenő rendezett ritka ügyességgel, — alig akart megválni a közönség. »Nézd meg az anyját« c. 3 felvonásos vígjáték alatt pedig majdnem halálra kacagtuk magunkat. Különösen Lázár Boriska, Hirsch Margit, Goldstein Elza, Fehér Dezső és Hirsch Jenő olyan alakító tehetséget árultak el, aminőt bármelyik vidéki színtársulat megirigyelhetett volna tőlük. Velük szemben a legélesebb kritikai is csak elismerőleg szólhatna. Barna Iván pedig a félszeg, a látszatra sokat adó nagybácsi szerepében később már annyira beleélte magát, hogy szinte lesve-lestük minden mozdulatát. — Fligl József, zongoraművész rutinos, könnyed, elegáns játéka; Oppler Elza, énekesnő behízelgő éneke nem egyszer ragadta magával a műértő közönséget. A szines, változatos, képekben gazdag »Két bábu históriája« pedig valósággal koronája volt a két estélynek. Véssey Piroska remek hangja, kedves, keresetlen játéka mindnyájunkat meglepett. Ugy játszott, mint egy felnőtt és úgy énekelt, mint egy kiforrott művésznő. Kitűnő partnere volt Stadler Trudy. A magyar, bébé, tirrli, japán, rococó és spanyol babák tarka vegyüléke meg kellemes benyomást gyakorolt a nézőre. Hát még, amikora »kereplő«vel táncra csavarták fel őket! Ott tettek ám ki magukért, különösen a kis Stein Manci bokázott rendületlenül a kis Langraf Gittá! val egyetemben, aki egy szép virágcsokrot is kapott. Sorban »csavarták« fel a megfelelő jelmezekbe öltöztetett babákat, kik közül Prauer Lulu és Wallenstein Helén spanyol babák nemzeti tánca aratott igen fényes sikert. Volt is taps, újrázás bőven. A rococó babák együttese is nagyon szép volt, úgyszintén a tiroli baba Lang Margtt és Lőwenstein Szera is nagyon megérdemelték azt a frappáns tapsot, amellyel újra eljáratták velük a táncokat. Hogy mennyire megnyerték a közönség tetszését, legjobban mutatja az, hogy a babák előadását csütörtökön este meg kellett ismételni közkívánatra. A táncokat Rosenkranz Márton, győri táncmester tanította be és mondhatjuk, hogy ügyesed s szinte lehetetlenséggel határos dolgot produkált közmegelégedésre. Szentgyörgyi Sándor karnagynak is nagy érdeme, hogy azokkal a csöppségekkel valóságos operette áriákat taníttatott be precízül. A vasárnapi előadás után táncra perdült a fiatalság a Griff-szálló nagytermében és tartott a vigalom a késő reggeli órákig.