Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-02-11 / 7. szám

1912 február 11. nyerálta a szavazatokat. Szép városatya! Büszke lehet rá a pártja is. Egy bizonyos. Nekünk elveszett kerületünk nincs, kivéve az első kerületet. Ha összefogunk, ha összetartunk, ha szervezkedünk, ha végre tudunk csak egy kicsit is gondolkodni, akkor a jövőben csak reménnyel és biztos győzelemmel vehetjük fel a küzdelmet. A II. kerületben keresztül ment a hivatalos lisztánk nagyobb .részben, itt meg az volt az óriási hiba, hogy egymást nem értettük meg. No meg igen sokan »akartak«, de csak mindössze nyolcra volt szükség. Nagyon találó volt egyik választó polgár mondása, aki azon kérdésemre, mi az oka ennek a torzsalkodásnak, elégedetlenségnek, ami veszedelembe dönthet bennünket, azt felelte: »Nem volna itt semmi baj

y ha legalább negyvenet kellene választani.« Igaza volt. A legtöbb úgy nyilatkozott, miért ő, miért nem én? Itt jelentkezett leginkább a mi örökös nyavalyánk, a széthúzás; egyedül ennek köszönhettük, hogy többségünk dacára kisebbség lettünk. Hiába! Hiúságok hiúsága, de mindig csak hiúsága. Mikor érünk el már arra a magaslatra, ahol megmosolyogjuk az efajta kicsinyességet? Lehet, hogy hamar. Lehet, hogy soha, vagy nagyon későn, amikor már minden elveszett. Ahhoz értettek néhányan itt is, hogy napról-napra az ellenpárthoz jártak borozni, noha a 16-os kandidálóbizottságunknak is tagja volt az illető. Be is segítették. Örüljön és örüljenek neki azok, akik egymás között marakodtak, amíg ő a Viasz-utcában lassan borozgatott. Önkéntes jelentkezés. Tényállás. A Pápai Hirlap mult vasárnapelőtti számában, leghátul a sutban, a mozihirek mögött egy liir jehnt meg (szeretjük hinni, hogy az érdemes szerkesztő tudtán lcivi.il), mely rendőrért kiabál és rendőrnek akarja átadni az egész helybeli keresztényszociálisa vezetőséget. Rendőr ugyan tájékunkra se jött, de mi voltunk olyan bátor legények- és: ölként jelentkeztünk a rendőrségen, kérve — elitéltetésünket. Am a rendőrség nem adott helyt kérelmünknek, hanem — holmi buta igazságra hivatkozva — beidézte a vádlót és rendes tárgyalást rendelt el. Saját külön szerződtetett tudósítónk- a következőkben számol be erről az eljárásról: Kapitány: Felhívom vádlót, adja elő panaszát. Vádló; Pártom, mint a nemzetközi szociáldemokraták helybeli fiókja, megbízott, hogy őrködjem a párt érdekei fölött. Ezen megbízatásomnak dühös elvi hűséggel meg akarván felelni, nem nézhetem, hogy a »feketék« is mernek élni, virulni, sőt terjeszkedni, sőt elkövették azt a hallatlan és szemtelen lépést, hogy sötét szellemükkel még az ártatlan, angyali lelkű inasokat is megkísértették. Holott tudhatná minden világos fejű ember, aki nem él a fekete sötétségben és középkori penészes dohosságban, hogy a világot boldogítani egyedül a mi kizárólagos jogunk ki válságunk, következőleg az inasokhoz is csak nekünk van és lehet jogunk, nekünk, a fényeseknek, nekünk, a világosaknak, a látóknak, nem pedig a feketéknek, a vakoknak, a sötéteknek... Aki erről egész a megvadulásig meg akar győződni, az olvassa el Marx irományait, a Népszavát, Csizmadia Sándor költeményeit ... Kapitány: T. vádló úr, térjen a tárgyra, melytől nagyon elkalandozott, adja elő a rideg tényállást; mi a kcr. szoc. vezetőség bűne ? Vádló; Úgy látszik, kapitány úr is a szegény proletárok fekete lelkű elnyomóinak a képviselője, azért nem engedi, hogy szaJövel Jóság, a szenvedőt keresd fel, Emeljed fel az elesetteket! Az éhezőket tápláld eledellel, Hit vigaszával a bús lelkeket . . . Az irgalom, a szeretet, a jóság: A földi mennyet bizton alapozzák. O mily édes megnyugvás száll szivünkbe Egy jóságos, irgalmas tett után. Ó boldogabbak vajon lehetünk-e, Ha tün az inség a jótett nyomán ? Méltók leszünk úgy keresztény nevünkre, Krisztust követni készek igazán. S az igaz jótettnek nem kell a hála: Jutalmát önmagában feltalálja. De ki a nyomor mellett elhaladva, Nem látja a sok gyászt, a szenvedést; Az. elhagyottak sóhaját sem hallja, S nagy kin sem üt kőszivén semmi rést — A bűn-virágot a mocsárban hagyja, — Bár látja r'ájP a gyilkos szenny t, penészt: Szivében annak Isten szive nincsen, Zavartalan" vigadni sem tud itten. Fagyos, sivár lesz annak szíve, lelke. Ki nem segít a földi szenvedőn. De dús lesz az, ki lelkét rálehelte Az elhagyottra: kínját szüntetőn. Örök tavasz lesz földön járta-kelte Rózsák között verőfényes időn! Oh az, ki embertársát fölsegélte, Magának lépcsőt épít tel az égbe. És most hadd szóljon vidám zene, énekSzivet, kedélyt jó kedvre hangolón, Hódoljunk hát a múzsák istenének.; Röppenjen a perc vigan, boldogon. Kik ide kedvvel egybe sereglétek: Isten hozott e téli mulatón. Csapongva fürdjön lelketek, vidáman F röpke, játszi, gondűző'világban. badon lengethessem ezen jól befűtött falak között is az egyedül üdvözítő nemzetközi szociáld mokrácia egetostromló igazságainak vöTös zászlóját . . . Kapitány: T. vádló urat iromba harcmodoráért rendreutasítom és felhívom, hogy ne akarjon engem meggyőzni elvei patentságáróí, hanem adja elő panaszát. Vádló: Csakis a kényszernek engedve mondok igazat és kijelentem, hogy a helybeli ker. szoc. vezetőség egy fekete, sötét, dohos sth. stb. szellemű röpiratot osztogatott szét az ipariskolában (alighanem hittan-óra alatt) az angyali lelkű inasok között, hogy parányi lelküket megmételyezve, a társadalmi és vallási gyűlölködés magját szórja szét az ő fogékony szivük termékeny talajában. Ez vétek az összes szociáldemokrata szentek ellen, a pokol ellen, én-, te-, ő- ellene és mindenki ellen, aki az egyedül üdvözítő szociáldemokrácia világosságának fényében él és sütkérezik. Kapitány (a vádlotthoz): Igaz ez? Vádlott: Az igazság ez: Tényleg van egy röpiratunk, melynek cime: »Hova álljunk?!« A keresztény tanoncoknak szól. Ez a röpirat egyszerűen és röviden megmagyarázza tanoncaiknak, hogy mi a szociáldemokrácia és mi a keresztény szociálizmus. Hogy az előbbinek a tyúkszemére lép és pőrére vetkőztetve a maga valódiságában mutatja be, ez csak természetes. Ám a szociáldemokrácia nincs hozzászokva az igazság kimondásához, pláne ha a fületövit piszkálja valaki. Ilyenkor aztán rug, kapál és nyerit. Ami az osztogatást illeti, rágalom az, hogy hittan-órán történt volna. Keresztény ifjaink önként, maguk terjesztették egymás között s hogy történetesen az iskolában is kézen forgott, nem a vezetőség rendelkezéséből történt. De még ha a hittan-órán osztogatták volna is, komoly embernek szava nem lehet ellene. Végre is itt arról van szó, hogy véreinket megmentsük Istennek

) édes magyar hazánknak és — önmaguknak, az istelenseg, hazátlan bitangság és a testi-lelki elzüllés azon pokoli örvényéből, melybe a szociáldemokrácia taszítaná őket. Ha tehát a hitoktatók ilyen irányban munkálkodnak az ipariskolában, a legnemesebb kultur- és hazafias-missziót töltik be és hivatásuk legmagasabb fokán állanak. Vádló (szédeleg). Vádlott: Ezek után — ha szómmal nem vétek legyen szabad elárulnom azt, hogy a szoc. demokrata elvtársak tényleg gálád merényletet követtek el az ipariskola Szentélye ellen akkor, amikor »Az Ifjúmunkás« c. lapjukat az ipariskolában részben árulták a (balekoknak), részben ingyen rátukmálták tanoncaikra (azokra t. i., kik nem voltak szívesek 10 fillért kiszurkolni). Pedig a »Hova álljunk« és az »Ifjú munkás« között óriási a különbség. Amaz istenszeretetre nevel, emez istengyiilölctre. Az hazaszeretetre, ez a haza fogalmának, lelkes szeretetének cinikus lesajnálására, megvetésére. Az első a jog és igazság hódító erejétől várja a jobb jövőt, emez ököltől, piros emberi vér folyásától, forradalomtól. Vádló (vakarja a lejét). Vádlott: S ők fogják reánk, hogy raí gyűlölséget terjesztünk? Ü nagyfejű baglyok!