Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-12-01 / 49. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉK P. 1912 december 1. kik át vézna csemetéből büszke, viharral is dacoló, acélos sudárba! Tudom, hogy vannak sokkal előkelőbb, sokkal értékesebb lapok. De nekem ez a legszebb. Ez a legkedvesebb. Mert ez áll legközelebb a szívemhez! Nem szeretek bókolni. Ugratni sem akarok senkit. Nem intézem többé e lap sorsát. Haiavány sejtelmem sincs róla, mi fog benne megjelenni hétrőlhétre. Fő-fő hátramozdítóból szürke »külső munkatárs«-sá vedlettem. Ezt is úgy kell érteni, hogy — olvasni segítettem, nem szerkeszteni. Tehát nyugodtan ítélhetek, elfogulatlanul bírálhatok. Derekas, tiszteletre méltó munkát végez a Pápa és Vidéke kicsi, lelkes gárdája. Minden vasárnap kedves, tartalmas, előkelő hangon megírt cikkekkel, nívós tárcákkal, ügyesen, megválogatott hírekkel lepi meg olvasóközönségét. Örömmel látom, hogy olyanok is beállottak a csatasorba, akik eddig meglehetősen távol tartották magukat tőle. Igy is van rendjén! Hiszen ez a lap nem egy-két emberé, nem is Kat. Köré, hanem Pápa városának és vidékének egész katolikus társadalmáé. Nemes célját tehát csak úgy valósíthatja meg, ha megszerkesztésében sokan résztO * ö vesznek. Október elejére egy nagyobbszabású szerkesztőségi gyűlést terveztünk, amelyen behatóan megvitattuk volna az összes teendőket. Mivel azonban ez a gyűlés különböző okoknál fogva elmaradt, a szerkesztőség szíves felkérésére itt mondom el, milyennek képzelem lapunk jövőjét. Hogyha cikkem kissé hosszabbra nyúlik, magára vessen a szerkesztőség. Letettem a garast, egyhamar nem jut itt más szóhoz. Előbb azonban át kell esnünk egy meglehetősen kényes, csiklandós kis témán! Úgy hallom félfüllel, hogy akadt végre egy igazi »jóakarónk«, aki széleskörű propagandára adta a fejét s túlságos buzgalmában a királyi ügyészségnek is beajánlotta lapunkat. Állítólag — tiltotl politizálás miatt. Nem tudom, ki ez az úr, nem is vagyok rá kíváncsi. Csak arra kérem, ne legyen olyan szörnyű egyoldalii. Ha itt észreveszi a szálkát, amott is lássa meg a a gerendát! A cikk szerzője — ha sajtópörre kerül a sor — kétségtelenül helyt áll azért, amit írt. Nem is erről van szó. Hanem ennek az esetnek a kapcsán újra felvetődik az a kérdés, nem volna-e célszerű politikai jellegűvé lenni a Pápa és Vidékét? Mindenki érzi,, mindenki tudja, hogy idejét multa rekvizitum a mi sajtótörvényünk. De addig, míg meg nem változtatják, míg jobbat, korszerűbbet nem alkotnak helyette, tiszteletben kell tartanunk! Ha tehát politizálni akarunk, le kell tennünk a törvénytől megkövetelt 10,000 koronás kauciót. A mi anyagi helyzetünkhöz képest óriási, elérhetetlen összeg, de a beavatottak tudják, hogyan lehetne igen egyszerűen, minpen nagyobb megerőltetés nélkül hozzájutni. Szolgált is rögtön egy pár esettel. A beszámolóbeszédei után ugyanis állandóan kérdésekkel szokták zaklatni az atyafiak és ő minden fogas kérdést apercu-vel oldott meg. Egyszer például azzal fordult hozzá egy öreg magyar, hogy: -— Ugyan nagyságos követ ur, okosítson már ki arról, hogy miféle bogár az az antisémita ? -— Hogy miféle bogár az az antisémita? Hát felebarátom, antisémita az a magyar ember, aki a kelleténél jobban haragszik a zsidóra. Mi az önálló bank ? Máskor meg azt tudakolta tőle valaki, hogy mi az az önálló bank. — Megmagyarázom rögtön — felelt az öreg ur. Az ország szegény és éppen ugy, mint ti, csak váltóra kap pénzt. Eddig a váltóján az osztrák sógor vállalt kezességet és ezért elbitangolta mindig a kölcsönpénz felét. Ezután azonban ugy lesz, ha bejön az önálló bank, hogy az osztrák sógorral nem íratjuk alá a váltót. Csak mi irjuk alá önállóan. Igy is ad rá a Rothschild zsidó és megtakarítjuk azt, amit az osztrák a pénzből lefölözött. Ugy-e jobb lesz igy atyámfiai ? Mí az általános titkos ? Rendületlen hive volt szegény Elek bátyánk az általános, titkos választói jognak is. — Volt egyszer Karcagon, a pátriámban — magyarázta egy népgyűlésen — egy jómódú szamárkereskedő. Sok szamara volt, tehát sok adót fizetett és így megkapta a választói jogosultságot. Élt is vele mindig. Egyszer azonban kidöglöttek a szamarai, tönkrement és kitörölték ezért a választók közül. A legközelebbi választá>on megint le akart szavazni, de azt mondta az elnök, hogy nem lehet, mert megszűnt a választói jogosultsága. — Már miért szűnt volna meg? — kérdezte meglepetten. — Azért, mert kidöglöttek a szamarai s igy nem fizet adót. — Igen, — felelte boszusan a szegény szamárkereskedő — akkor hát az urak a választói jogot nem nekem, hanem a szamaraimnak adták. — Ezért csináljuk hát meg emberek az általános, titkos választói jogot — fejezte be példálódzását Papp Elek, - hogy ezután a választói jogot ne szamaraknak, hanem embereknek adják. Szinte hallom már azt az -ellenvetést : Lehetetlenség mindenkinek a szája íze szerint írni. Ha munkapárti lesz a lap, szemben találja magával az olvasóközönség 95%-át. Ha pedig ellenzéki politikát hirdet, akkor a munkapártiaknak nem kell. Aláírom ezt az ellenvetést. Föltétlenül igaz, hogy nem lehet mindenkinek a szája íze szerint írni! Csak azt kérdezem : eddig nem így volt ? Hiszen mikor a hatósági mészárszék felállítását sürgettük, szemben találtuk magunkkal az összes mészárosokat és henteseket. Mikor a korcsmák vasárnapi bezárását követeltük, magunk ellen bőszítettük a vendéglősöket. Remélem, senki sem vonja kétségbe, hogy emberbaráti és szociális szempontból helyesen jártunk el, mikor ismételten hangsúlyoztuk, hogy a munkások hetibérét nem szombaton, hanem a hét valamely más napján kell kiadni! Igy maradna a családnak is, nem zuhogna alá az egész heti keresmény a családfő viharedzett torkán ... Mi volt az eredmény? Összeröffentek ellenünk a város nemes lumpjai. Vagy pl. az csak természetes, magától értetődő joga a kritikusnak, hogy őszinte bírálatot mondjon a színészekről? (Egészen más szempontból kell megítélni a műkedvelők szereplését!).' Mégis megtörtént, hogy a kritikust inzultással fenyegették, ha őszintén meg meri mondani a véleményét az egyik csinos, de tehetségtelen »művésznő«-ről! Most örökké bujkálni kell a paragrafusok közt; valóságos tojástáncot kell — Bizony, bizony — mondogatta ilyenkor dicsekedve a jó öreg, — engem mindig pénz nélkül választott meg a népem, mert ezek a derék nádudvariak nem olyanok, mint az ócsaiak, akik közt egyszer fiatal koromban felléptem. Valami Zámolyi nevü dúsgazdag ur volt az ellenfelem. Rövid programmbeszédet tarott. Csak ennyiből állott: — Mit akartok inkább ? Beszédet vagy bort ? — Bort! — volt a derék, nemes ócsaiak egyhangú válasza. Meg is választották Zámolyit és kibukott Elek bátyánk. Amikor megfblebbezték . . . Nádudvaron mindig egyhangú volt a választása. A legutóbDi választásnál azonban ellenfelet kapott és bizony akadt több kabai és nádudvari polgártárs, aki cserbenhagyta a vén kurucot. A választás után megkérdezte Papp Elek a röstelkedő magyarokat, hogy miért szavaztak ellene ? — Hát kérem, szépen beszélt a követ ur, szeretjük is, rá is szavaztunk volna, de szegény emberek vagyunk; jöttek a kormánypárti kortesek és a nagyságos ur szavallatját tizenöt forinttal —• megfölebbezték.