Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-10-27 / 44. szám

VII. évfolyam. Pápa, 19x2. október 27. 44. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 filléi. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilary Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Láb és a haj. Minden hasonlat sántít, tartja a közmondás. A keresztényellenes sajtó hasonlata nem egyszerűen sántít, ha"nem falábakon jár, — többet mondok — tolókocsin toljak. Az igazság ereje ugyanis rég elpárolgott még a lábából is. De azért hisznek neki. No igen, hiszen szép, újszabású ruhája, elegáns, gummirádleros tolókocsija, szóval modern külseje van. S ma ez a fő! Azt mondta ez a sajtó, hogy Bécsben a kereszténység világgyülésén a társadalom lába és haja vett részt. Valami van a dologban. A társadalom törzse, a középosztály, csakugyan nem jelent meg számának megfelelő arányban. Egyszerű az oka. E középosztály szemét ugyanez a keresztényellenes sajtó vastagon, szorosan bekötözte a hit égi világa előtt; szivét pedig csordultig megtöltötte erősen földszagú érzelmekkel. De az epés keserűség abban mégis nagyon elhibáztatta vele a dolgot, hogy a társadalom munkás két kezét: a kenyéradó földnek népét, meg a társadalom testét ruházó iparososztályt — egyszerűen sártipró lábnak nevezte. S talán még az arisztokrácia sincs annyira, hogy csupán kihalt bőrképződménynek, púderos, kenőcsös hajnak volna tekinthető! Ha ugyané sajtó olyan szemérmetlen nyiltsággal merné állam- és hazaellenes elveit terjeszteni, mint az egyházelleneseket, akkor a »láb és haj« hasonlatával ugyancsak neki rontana Barabás Bélának, okt. 20-i népgyülésünk óriási hatású szónokának is. Barabás ugyanis mély hazafi örömmel telik el a harmónián, hogy történelmi nevű mágnások forrnak össze a nép egyszerű embereivel az alkotmány védelmére, a jövő hatalmas, szabad és független Magyarországának megteremtésére. Nem leszállt a főúr a néphez, hanem magához emelte! — mondja Barabás. Oh, ha bennsőséges, óh, ha teljes lenne ez a harmónia! Öh, ha újra szerves élet indulna meg társadalmunknak — nem haja, hanem — józanul gondolkodó feje és munkás két keze között! Oh, ha megszaporodnék az Andrássyk, Apponyik, Esterházyk, Károlyik száma! Oh, ha visszatérne, visszaállna e harmónia, azzal a szereppel, mit a szelid Tompa oly remekül fejez ki a panaszos »Sirboltban«-nak kibékítő végsoraiban! Szép a lapály, amely kalászt hoz, érlel, De szép a bérc is a mező felett; Ez kölcsönöz tölgykoszorús fejével A tájnak fönséges tekintetet. És, árnyékot vet néha bár amarra, S uralkodnak felette ormai: Széllel, viharral a bérc kelve harcra, Nem hagyja a völgyet megromlani. S fájhat, ha dőlnek a bérc ősi fái, Ha pusztulnak és enyésznek a nagyok; Lehetne tán sokat szemökre hányni, Ha fényes tettök is nem volna sok! Kevéssel volt bűnöknél több erényök, Mely az apákról a fiakrá szállt; De annyiszor ez a kevés — ha vész jött Nem engedé elveszni a hazát. Szavunk van szivünkhöz! Dunántúl versenyképes dalosegyesületei körében már most is nagy az izgalom. Talán nem újság, hogy 1913. jún. 27—30-ig Veszprémben lesz a Dunántúli dalosszövetség versenye. Erre készülnek. Aki már végigélvezett ilyen dalosversenyt, azon végigfutott a felemelő érzés, melyet a száz és ezer ember szívéből fakadó Himnusz hatalmas akkordjai keltettek. Aki látta a magyar dal hevétől kipirult arcokat, aki egyik gyönyörből a másikba esett, mikor felzendültek a szebbnél-szebb magyar versenykarok: az ezen dalosversenyt el nem felejti soha. Annál inkább nem, mert magyar dal, az a hóbortos nagyzóktól annyira lenézett, édes magyar dal zengett az ajkakon. Ha felidézem lelkemben a Dunántúli dalosszövetség eddigi versenyeit és összehasonlítom a most készülővel, végtelenül jóleső érzés fog el. A veszprémi dalosverseny impozánsabbnak, nagyobbnak ígérkezik, mint az eddigiek. A mi megyénk székhelye, az ős Veszprém lesz azon a három napon Dunántúl fénypontja, sőt már most is az, mert hatalmas arányban folynak a dalosegyesületek között ép úgy, mint Veszprémben az előkészületek, amelyek fokozott mértékben felhívják e városra a vidéki dalosegyesületek figyelmét. Már eddig is közel 20 egyesület jelentette be a versenyen való részvételét. Amint a jelentkezéseket olvasom, — nem akarok hinni szememnek. Keresem Pápát, de nem találom. Hát hol van ? Hol vannak azok, akik Pápa zeneéletét virágzónak mondják? Hol van itt a szent lelkesedés a magyar dal iránt ? Hát nincsen ember, aki felrázzon bennünket a téli álomból ? Hol van a »Pápai dalosegyesület 2« — Emlékezzünk csak vissza a mezőkövesdiek nagyszerű egyesületére! Azok az egyszerű földmives emberek szolgáltassák nekünk a példát, hogy mint kell a hazát az édes magyar dallal is szeretni. S mi ezt nem tudnók megtenni ? . . . Álljon egy zászló alá városunk úri társadalma! Ne legyen közöttünk semmiféle, sem politikai, sem felekezeti válaszfal! De tettre, míg nem késő! Egy versenykar megtanulása nem könnvü dolog. Mert a versenykart nem elég csak tudni, hanem azt meg is kell emészteni, még pedig alaposan. Ismétlem: siessünk! Az alakulásnak egy-két hét alatt meg kell történnie. Talán még vannak emberek, akiknek a szivében önzetlenül lobog a magyar dal szeretetének lángja. Zeneművészeink (mert vannak!), tanáraink, tanítóink, tisztviselőink és mindazok, akik érzik azt, hogy Pápán örökös folt lenne, ha elmaradnánk a versenyről, — cselekedjünk! Elég nagy a városház terme, ahol megtarthatjuk az alakuló közgyűlést. Elnök, alelnök, titkár és karnagy kell először, meg természetesen működő tagok. Ha ez meg van, belépni a Dunántúli dalosszövetségbe. Azután pénzalapot teremteni. Alapító és pártoló tagok — reméljük lesznek. De ha kell: gyűjtsünk! Kétszáz koronát még tud áldozni Pápa közönsége e szent célra. — A tagdijat befizetjük, megkapjuk a kötött versenykarokat és választhatunk a minőségi csoportok között. A versenykarban csak 32 énekes szerepelhet. Ebből azonban nem következik az, hogy a »Pápai dalosegyesület«-nek az összférfikara ne számláljon többet akár nyolcvannál is. Erős ellenfeleink lesznek, csak a legjobbat ad-