Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-09-29 / 40. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. szeptember 29. 40. szám. PAPA ES DEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szára ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Alkotmány. Nem politikai cikket irunk nemzetünkkel egyidős nemzeti alkotmányunk védelmére. Egy vidéki kis lap ez alkotmány vigasztalan sorsán, százados sebein nem sokat enyhíthet. De nem is írhatunk, mert társadalmi lap vagyunk. Hanem szól szavunk arról a lapról., mely e csapásoktól sújtott, megtépdesett ezeréves kincsünknek: ősi alkotmányunknak szent nevét tűzte homlokára. Minden politikai és társadalmi orgánum keletkezésének okait a megelőző és a saját korának körülményeiben birja. Az Alkotmány sem véletlenül jött a világra. A szabadelvű pártnak és e párt fortélyos vezérének merev párturalma előzte meg, amely párturalom — mig egyrészt túlságosan behódolt Bécsnek, addig másrészt saját önző érdekeinek kezdte feláldozni hazánk kilencszázados nagy hagyományát: a magyar katolicizmus ügyét. Voltak e hazának fiai, kiknek önzetlen hazaszeretetét, őszinte vallásosságát mélyen megalázták, vérig sértették e rendszerré vált s eredményes támadások és arra ösztökélték, hogy a cselekvés terére lépjenek. E hazafiakat hozta egy táborba a legtisztább hazafinak s a legőszintébb hívőnek, gróf Zichy Nándornak páratlanul lelkes és nemes agitációja a parlamentben csakúgy, mint a társadalomban. Friss, tavaszias áram járta át korhadt társadalmi életünket. Ez ébredő tavasznak első, nagy reményekre jogosító hajtása, meg nem vesztegethető szócsöve a még ifjú, tizenhatéves Alkotmány lett. Nagy vajúdások szülték, nagy feladatokat tűztek eléje, merészen indult! Az a szellem lengte és lengi át ma is, melyet nemes alapítója tűzött eléje és hirdetett sziklaszilárd hittel. Az isteni, örök eszményektől elfordulás durva anyagiságot, nemtelen önérdekhajhászást szül s aláaknázza az emberi lét alapjait, amely mindig kívánt és fog is kivánni áldozatos lelkeket. A társadalom és az állam felforgatása, bajai ellen a biztos erkölcsi alapot »csak az egyház adja meg és az Isten malasztja«. A magyar szívben, vérben kilenc hosszú század forrasztotta szorosabbra az Isten- és a haza-szeretetnek amúgy is egy forrásból eredő lángjait. Szentségtelen kezekkel nem lehet az egyiket megsemmisíteni, hogy a másik is bele ne pusztuljon! Tizenhat év óta az Alkotmány minden száma tele e magasztos szellem hirdetésével, védelmével. Tizenhat év után ép oly kitartással, független és nemes erkölcsi bátorsággal emeli fel szavát a valláserkölcsiség megsértése és az alkotmány meggyalázása ellen egyaránt, mint dicső alapítói tették alapításakor. Kicsiny volt, szegényes volt sokáig ez a lap, s nekünk hályog volt a szemünkön, nem láttuk meg, hogy a szegényes condrákban hamupipőke jár, kit erkölcsének, erényének érintetlen bája százszorszebbé tett kacérul hivalkodó, de kétes erkölcsű társainál. És mi mégis ez utóbbiakra, korunk, társaTÁRCA. Kis húgom haragja. Haragszol rám . . . haragszom én is . . . Kerülsz, az Isten tudja, mért ? Talán mert új babát se' hoztam, S ez téged szörnyű módra sért. Járunk-kelünk, egyik se' szólna, Oh haragudni nem nehéz! S ha egymás mellett elhaladtunk, Szemünk egy percre visszanéz. Mosolygok, hogyha rajtaérlek, A te szemed is mosolyog, Apró kezed kezembe téved, És rendben újra a dolog. Másnap lesünk az új ürügyré, S ott tátong köztünk már a rés; A harag fáj, azt érzi lelkünk, De édes a — kibékülés. Tomor Árkád. fl mi zarándoklatunk. Egy világrész népeinek figyelmét keltette fel a bécsi eucharisztikus kongresszus, mely méreteiben sokkal nagyobbnak, fényben és pompában jóval impozánsabbnak Ígérkezett, mint az eddig tartott kongresszusok bármelyike. Hónapokkal előbb már megkezdték az előkészületeket a császárvárosban, hogy az érkező rengeteg embertömeget elszállásolhassák. A rendezés élén maga az uralkodó-család állott. Városunk kat. társadalma is erősen készülődött a kongresszusra, melyet a máriacelli zarándoklattal kapcsoltak egybe. Az indulás napjáig 72-en verődtünk össze. Mennél közelebb volt az indulás ideje, annál több szó esett közöttünk a zarándoklatról. Lelkileg már ott jártunk Máriacellben és szőttük álmunkat mindarról a fenséges, lélekemelő dolgokról, aminek szemtanúi, részesei lehetünk. Megvallom, engem sokkal inkább foglalkoztatott Máriacell, mint az eucharisztikus kongresszus. Valami megmagyarázhatatlan gyermekies vonzalom töltötte el egész valómat, ha rágondoltam arra a kegyhelyre, amelyről szegény jó anyámtól annyi sok szépet hallottam mesélni gyermekkoromban* Részben talán ez is volt az oka, hogy vágyva-vágytam Nagyasszonyunkhoz Máriacellbe. Óhaj om valóra vált szeptember 13-án. Lucskos, erős időben indult el vonatunk reggeli 9 órakor, ami azonban egy cseppet sem hangolt le bennünket. Akik jelentkeztünk, mindnyájan ott voltunk az indulás idejére. Igaz voltunk néhányan, akik csak az utolsó percben érkeztünk az állomásra, amikor a vonat már indulóíélben volt, de azért még mindig elég jókor. Csornáig majd minden egyes állomáson jöttek hozzánk résztvevők úgyannyira, hogy Csornára érve, már néhány százan rohantuk meg a készenlétben levő különvonatot. Én jegyet akartam Csornán váltani a tovább utazásra, de már nem volt idő, mert a külön vonat alig néhány perc múlva in-