Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-09-01 / 36. szám

1912 szeptember 1. szociálizmust, amely pedig egyedül van hivatva a társadalom vérző sebeinek gyógyítására. Soraimat megnyugtató örömmel olvashatják a pápai kereskedelmi alkalmazottak — akik már megértették a XX. századnak gyógyításért kiáltó szavait. — Viribus unitis — kiált e század sebe — törekedjetek a nyomor enyhítésére, az anyagi jólét előmozditására, a beteg szivek gyógyitására. Szeretném, ha soraim olvasása azokban is más elhatározást keltene, kik eddig még irtóztak a ker. szociálizmustól. A XX. század az Istent detronizálta és Mammont emelte a trónra. Az élvezés és a szerzés lett az élet főcélja. Aranyat akar szerezni mindenki. »Náboth szőllejét megkivánták az Achábok« — mondotta Páter Cohans a napokban lefolyt német kat. nagygyűlésen. Aranyért eladó ma minden: a becsület, szemérem, lelkiismeret, meggyőződés, hitves, gyermek és haza. A XX. század átheizmusa megszülte az irigy, boszut szomjúhozó, a romboló osztályharcot. A tömeg megirigyelte a paloták jó életét s oda kiáltja a paloták felé: ha ti ugy, mi is ugy! Osztozkodás lett a népek vágya, és nincs hatalom, mely megállítsa a tömeget munkájában. Nem csuda! Hisz nincs Isten, nincs lelkiismeret! Miért ne osztozkodjon a tömeg más vagyonán ? miért ne raboljon ? Senki se bünteti meg tettéért. íme, ilyen gondolkodást szült az átheizmus. És kérdem, mi menti meg a társadalmat a teljes fölfordulástól ? Talán a szuronyok, fegyverek és ágyuk ? A fegyverek vallásos lelkiismeret nélküli emberek kezében mindig veszedelmesek. Liebknecht német szociáldemokrata mondotta 1877-ben: »A fegyverek és ágyuk hamar megfordulnak, mert azok a nép kezében vannak.« Nem e kijelentést bizonyitja-e XVI. Lajos, a portugál király, Abdul Hamid, az orosz Ugy estefelé Magdán nagy nyugtalanság vett erőt. Valami különösen izgató, csaknem fájdalmat okozó kép lebegett szüntelen a szemei előtt. A nagy, hatalmas fáktól beárnyékolt tenniszpálya és az egészséges, szép, fiatal leányok. Az a kacagás, ami ott hangzik el, mintha egyenesen az ő szivébe vágna. Nem hallja, de érzi őket és nagy fájdalmában megborzad. — Hűvös van — sóhajtja és erősebben vonja össze vállain a könnyű, meleg kendőt. Lassan sétál végig a kerten s megáll szorosan és állhatatosan a kerítés mellett. Ott, ahonnan messze lehet látni a fehéren kigyódzó utat s ahonnan néha messziről szálló hangfoszlányok vágódnak feléje. A szél bontogatja kíméletlen kezekkel a vállaira helyezett kendőt; lába átfázik és egyszer csak ugy érzi, hogy itt van ismét az a szörnyű, rettenetes roham amitől irtózva iszonyodik és amit nagy erőlködéssel szeretne eltitkolni az emberek előtt. Szégyenli, hogy el-elfogja az a görcsös, fuldokló köhögés, ami még az arcát is kivetkőzteti szokott formájából. Rászorítja zsebkendőjét a szájára, de hiába. Amint kissé magához tér, ugy rémlik, mintha hangokat hallana. Vidáman szálló, kacagó hangokat. Csakugyan, jönnek már hazalelé. Hogyne, hiszen erősen esteledik. Szinte PÁPA ÉS VIDÉKE. '• cár, a szerb király példája? Nem fegyverek tartják fenn többé a rendet, hanem a lelkiismeret. Lelkiismeretét pedig csak a vallásos világnézet nyújthat. Nekünk tehát erőteljes, lendületes, bensőséges, hatalmas világnézet kell — mondja Prohászka püspök. »Hatalmasnak kell lennie, mely az élet mélységes mélyeiből törjön föl s megrendítsen s magával ragadjon; lendületesnek kell lennie, mely az égbe emeljen s élni s tenni tanítson; bensőségesnek kell lennie, melynek szavára, mint ezüstharang-szóra mosolygásra fakadjon az öntudat s öröm s béke lejtsen végig a lelkeken s mindenekfölött pedig igaznak, tehát reálisnak kell lennie, mely az embert az Isten gondolatai szerint kialakítsa s méltósággal koronázza.« Eme vallásos világnézet az, mely Európa népeit a száműzött Isten oltárai előtt leborulásra kényszeríti. Ez a világnézet az igazságosság osztogatója a munkások és a munkaadók között. Ez a világnézet oltalmazza meg a társadalmat a gyújtogató csóvák és bombák ellen. Ez a világnézet tartja fenn a társadalmat. Ez a vallásos világnézet az, mely a szociálizmus fattyuhajtásait letördeli s igy a szociális mozgalmat helyes mederbe terelve a társadalmi bajok gyógyítását — a biztos eredmény Ígéretével — elvállalhatja. Uj idők kopognak az Egyház kapuin. Uj kérdések merülnek fel. A haladni akaró népréteg kérdőleg tekint fel az Egyházra, mintha azt tudakolná: s te mit szólsz mindehez? Ragaszkodol a régihez, vagy megértetted az uj idők sürgető kérését ? Az Egyház pedig belátván, hogy a társadalom annál tökéletesebb, annál boldogabb, minél nagyobb fokban finomodik az emberanyag, minél teljesebb érvényesülést, minél nagyobb szabadságot biztosithat az észre se vette a nagy, lelkevesztett várakozásban. Erősen dobban meg a szive, amint meglátja Talabért. Hardy Arankával jön, de milyen vidáman és milyen elbizakodottan. Egy pillanatra keserű fájdalom fut végig a szivén, de legyűri és mosolyogva integet a közeledők felé. — Szervusz, szervusz! — kiáltanak a lányok. — Ejnye, be kár, hogy nem jöhettél. Micsoda pompás mulatság volt! Magda alig hallja a szavakat, egyre Talabért nézi. A leszálló alkonyatban mintha egészen más ember lenne. Valami különös, idegen vonást vesz észre az arcán, ami megdöbbentő. Más lenne csakugyan! A lányok gyorsan búcsúzkodnak, Talabér is velük tart. Csak Vágó Mici marad hátra egy pillanatra. Szép, édes kis babaarca odaszorul egészen a kerités fölé, amint nagy igyekezettel ágaskodik. — Tudod, Magda, el kell neked mondanom. Ez az Aranka iszonyúan kácér egy teremtés. Fogalmad sincs róla, mi mindent követ el, csakhogy Talabért meghódíthassa. Én már régen észrevettem, mondtam is, de senki se akarta hinni. Tudod, mind ugy gondolták, hogy Sándor és te már bizonyosan egy pár lesztek. Én is hittem volna, ha nem 3. egyes embereknek, azt feleli: én is haladni akarok a haladókkal, én is szélesebb alapra akarom fektetni a jogokban és szabadságokban való részesedést. Csak arra figyelek, hogy e haladásnak kormányzója a ker. igazságosság és jog legyen. Én is — mondja az Egyház — a szociális századdal tartok! Az Egyház mai idők szerinti e gondolkozásának lett az eredménye, hogy az Isten tagadáson és hazátlanságon felépített nemzetközi szociálista tanok erősen kihivták maguk ellen az istenfélő és hazafias elemek felháborodását. Az egyház e modern gondolkodásának lett a következménye, hogy az istenfélő és hazafias elemek a szivet-lelket mételyező tanokat hirdető szociáldemokrata szervezetek ellen egy táborba tömörültek, hogy azok haladását és terjedését megakadályozzák. Igy jöttek létre a Ker. Munkásegyesületek. A Ker. Munkásegyesületeknek — mint a XX. század jogos és elengedhetetlen követelményeinek — két ellensége van. Az egyik a változott időket megérteni nem akaró maradi emberek tábora, a másik a radikális szociáldemokrácia. Az első semmi ujat nem akar, fél a szociális szótól, nem érti meg a haladás szellemét. A második mindent lerontani akar. Az első a társadalom múltját tekinti irányadóul a jövőre is s átkozza a szociálizmussal telt jelent, (mint a pápai csizmadiák, kik haragudtak reám, mert pap létemre szociálistának vallottam magam). A második pedig átkozza a multat, le akar rombolni mindent, ami szent és fönséges volt eddig s egy teljesen uj világot akar teremteni. Az első süket marad a társadalmi bajok és nyomorok hangosan kiáltó szavára, a második eldobja magától a keresztet s vele együtt a vallásos világnézetet. Ez utóbbi, a szociáldemokrácia erőszakos és brutális fellépése miatt a magyatudnám, hogy te sokkal finomabb, úribb vagy, hogy se sikeresen vehetnéd fel vele a harcot. Láttad, hogyan mentek most együtt ? Ez semmi! Egész délután egymással foglalkoztak, hogy az már szinte csúnya volt. És Aranka emlegetett is olyasmit, mintha már tisztában lenpe Talabérral. Na, rosszak az emberek, az bizonyos. Pá, kedves Magdám, most sietek, mert utói nem érem őket. Vágó Mici szép, karcsú kis alakja lassan beleveszett a leboruló alkonyi homályba. Magda csak állt és nézett mereven, valósággal öntudatlanul. Mintha összeroppant volna valami a belsejében. Meg akart mozdulni, de mintha ólomból lennének a lábai. A hideg, metsző szél befurakodott a nyitva hagyott kendő alá. Megborzongott és erre le tudta rázni magáról azt a rettenetes merevséget. Mintha szivén lőtték volna, felsikoltott, elfojtott, tompa hangon és heves, vad zokogásra fakadt. Erejevesztetten zuhant le a nedves füre. Most megértette, felfogta, hogy vége immár mindennek. És ebben a pillanatban valami végtelen jóleső, valósággal megkönnyítő érzésként hatott rá egy gondolat, amelyet riadtan szokott eddig elkergetni magától. — Hiszen már csakugyan vége van mindennek. Nem tart sokáig a szenvedés.