Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-09-01 / 36. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE 1912. szeptember 1. közönség is idegenkedéssel viseltetik minden iránt, ami a szociális név alatt létrejöhet. Ilyen idegenkedést, sőt határozott ellenszenvet kellett tapasztalnom a »Pápai Kat. Legényegylet« részéről is. Ugyanis a demokraták hatalmát ellensúlyozandó — legkevésbé irigylésre méltó kápláni sorsom hű megosztójával, a Ker. Munkásegyesület jelenlegi elnökével és Varga József legényegyleti védnökkel — felhívtuk a legényegylet figyelmét a változott idők követelményére, a szociális mozgalomra. Tervünk volt a Ker. Munkásegyesület és a Kat. Legényegylet tagjainak bizonyos feltételek melletti egyesítése, hogy ezáltal egy erőteljes tábor álljon rendelezéstinkre a demokraták elleni védelmi harcban. Sajnos, hogy e korszerű kívánság keresztülvitelében, az egyesület keretein kivül álló, iogadatlan prókátorok hátam mögötti aknamunkája megakadályozott. Igy történt azután, hogy amire a kereskedelmi alkalmazottak önmaguktól rájöttek, azt mi hárman sem tudtuk a legényegyleti tagokkal megértetni. Sőt engem durva sértéssel illettek — mint elnöküket. Azt hiszem, a legényegyleti tagok gondolkozásukkal marazmusuknak, haldoklásuknak biztos jelét árulták el, sértegetésükkel pedig az egyházi elnöki állás betöltését tették lehetetlenné mindörökké. Csak az fájt legjobban, hog}' a történtek után még találkozott Pápán intelligens uri ember, ki Őexcellenciáját ugy informálta, hogy a legényegylet megérdemli a támogatást a jövőben is, mert csak bocsánatos bünt követett el. Fejében egymást kergették a kusza, zavart gondolatok, melyekből csak egy vált ki világosan. Egy kép rajzolódott ki szinessötéten: az a ravatal, melyen nemsokára pihenni fog a szegény, halálra gyötrött, mellbeteg leány. — Mi jogom van nekem az élethez, az örömökhöz, a boldogsághoz? Micsoda jogon várok ép, erős emberektől szeretetet . . . szerelmet ? — Magda! Magda! — hallatszott a házból egy erős hang. A leány sietve szökött fel. Letörölte könnyeit és futva indult befelé. — Már itthon vagy? Még nem vártalak. Kelemen László csakugyan korábban jöhetett, mint maga is remélte. De nagyon boldognak, örömteljesnek látszott. A homályban nem látta meg a leány kisirt szemeit. Átölelte és diadalmaskodva újságolta:" — Ugy megy minden mint a karikacsapás. Ahogy én beszélek, ugy beszél ott mindenki. Hiszed-e most már, hogy csakugyan elkészül az a puha, meleg kis fészek ? A leány megremegett. Sikoltva akart utat törni ajkáról a megalázás, a szégyen, a gyötrelem vádoló szava. Egy pillanatra vakítóan tényesnek tetszett előtte a boszu. A megalázásért megalázást, a tört reményekért tört reményeket! A hideg őszi szél nagy zajjal, süvítve rohant el felettük. Leheletétől könnyű száraz köhögés szállt el a leány ajkáról. Ez az ijesztő hang visszaterelte önmagához. Kelemen László gondosan takarta be a leányt. — Hiszed, ugy-e ? A leány összeszorult torkából remegve, de küzködés nélkül, erősen fakadt a válasz: — Hiszem! Szegény munkásegyesület, mely küzd a ker. eszmék diadaláért, kevés anyagi s még kevesebb szellemi támogatásban részesült a pápai ker. társadalom részéről. A legényegylet pedig, mely nyiltan sérteget egyházi férfiút is, megérdemli a jövőben is a támogatást! Az igen tisztelt olvasóimra bizom a tárgyilagos ítéletet. Melyik egyesületben van életerő ? A legényegyletben a mostani alapon bizonyára nem. Ezen kitérés után, melyet már régen napvilágra akartam hozni, kérdem, vájjon valóban félnünk kell-e a szociálizmustól ? Igen, félhetünk a radikális szociálizmustól, de nem a ker., szociálizmustól. Található árnyoldal a szociálizmusban a demokraták erőszakossága miatt, de attól megtisztítja a szociálizmust a »keresztény« jelző. A ker. szociálizmusban a szeretet lüktet. Nem tan it lázadásra, nem hirdet földosztást, nem tagadja a tulajdonjogot, nem a magánbirtokot; hanem igenis elismeri, hogy a társadalom beteg. Elismeri, hogy az al| sóbb népréteg kevés jogban és még kevesebb jóban részesül. Elismeri, hogy az önző munkaadó olcsó munkabérekkel családokat, nemzedékeket tett már tönkre. Elismeri, hogy a modern gondolkodás beteggé tette az emberek szivét-lelkét. Ezeket a testi és lelki bajokat, sebeket akarja gyógyítani a ker. szociálizmus az evangelium szellemében. A ker. szociálizmus minden eszközzel odaműködik, hogy a népnek ugy gazdasági, mint politikai téren az Istenadta természetes ! jogát kivívja és biztosítsa. Küzd a ker. szociálizmus a tőkének nagyhatalma, annak önzése és haszonlesése ellen, küzd az istentelenség és hazátlanság hirdetése ellen. Követeli az egész gazdasági életre kiható reformokat és azt, hogy a hatalomnak önmaga is osztályrészese legyen. Ilyen a mi ker. szociálizmusunk! Ne féljünk tehát tőle! Ne gáncsoljunk, hanem dolgozzunk annak diadaláért. Meddő küzdelmet folytat az, ki a ker. szociálizmust előrehaladásában megakarja akasztani s ha ezt tenni mégis megkísérelné, ugy a nép jólétének előmozdítását próbálná megakadályozni. Mert a ker. szociálizmus követeléseiben erő és igazság van! A ker. szociálizmus nem a társadalom egy részének erdekeiért küzd, hanem az emberiség jóvoltáért. Főkép a társadalom legelnyomottabb része, a munkásság az, akinek érdekében a küzdőtérre lépett. Ezekért íogja tehát elsősorban megvívni a harcot, de mindig azzal a nemes fegyverrel, mellyel sebet ugyan okozhat, de öldöklésre nem használja fel soha. Küzdjünk tehát teljes lelkesedéssel és erővel, de hogy a hév túlmessze el ne ragadjon bennünket, a legnagyobb harcban is függesszük szemeinket zászlóinkon tündöklő jelvényünkre: a keresztre. Z. Czigány Gyula káplán. Hirdetéseket jutányosán veszünk fel. Heti krónika. (F) Mára hirdették a hatalmas falragaszok színészeink bevonulását. Nem mulaszthatjuk el, hogy jó előre ne figyelmeztessük a társulat igazgatóját, válogassa meg az előadandó darabokat alaposan, mert könnyen elődjének sorsára juthat. Örömmel tapasztaltuk az elmúlt szezon alkalmával, hogy publikumunk nem azért jár színházba, hogy ott csupán csak szórakozzék, hogy a legújabb keringő-áriákat és kuplékat megismerje, hanem, hogy tanuljon, a szinpadról eszméket halljon, jellemeket ismerjen meg. S mert közönségünk a színpadtól ily hivatást vár, s a színpadra ily feladat vár, épen azért terheli a legnagyobb erkölcsi felelősség a direktort a műsor összeállításánál. Semmi szükség sincs a silány, bretli darabok előadására. A mai színpad nem teljesiti azt a nemes hivatást, amelyre rendeltetett. Nem előmozdítója többé a magasabb erkölcsiségnek, miután nem is valószínű, hogy azzá lesz, ellenőrzésre van szüksége. Ezt az ellenőrzést, menten minden elfogultságtól, gyakorolni fogjuk, de gyakorolni fogja azt velünk együtt városunk közönsége is, akinek érzékét a tömérdek silány művészettel megirt, magasabb levegőt nélkülöző, csak a legközönségesebb ösztönöknek hódoló színdarabok még nem rontották meg annyira, hogy ne tudna különbséget tenni a nemesen szórakoztató és az undorító malacságok között. Sajnos, hogy ez utóbbiakkal a legtöbb helyen, az immorális embertípusokkal dolgozó, irni nem tudó, a magyarság szellemét nem ismerő szerzők aggasztó sikereket aratnak. Mennyivel máskép áll ez a dolog Angolországban, ahol az egészségtelen drámák s trágár francia bohózatok előadását lehetetlenné teszi a »cenzor« ébersége. Az angol szinpadon értéktelen darabok sohasem veszik el az időt, helyet és módot a közönség jó ízlésének ápolására szolgáló színművektől. Párisi léhaságok, bécsi új erkölcsök Angliában nem férnek a közönség ízléséhez. Mi is rajta leszünk, hogy legalább a mi színházunkban, ha nem is ápolják, de ne is rombolják le közönségünk jobb érzéseit, a pénzünkért. * Két ezer éves leletre akadtak a »Ruszék« utcában. Igy mondják a »régészek«. Mi azonban tagadjuk, amennyiben maga a talált diszes »illemtelen hely« csak imitáció, utánzat is alig néhány éve nyújt festői látványt a Ruszek-utcában. Csalódásig hű másolata a kőkorszak ebbeli alkalmatosságainak, ép azért olyan féltve őrzött kincse a v. tanácsnak, hogy a világért sem fosztaná meg ettől az ékességétől a jobb sorsra érdemes Ruszekutcát. Sőt, amint halljuk állandó posztot rendelnek az őrzésére, nehogy avatatlan kezek kárt tegyenek e közkincsünkben, amelynek megtekintése olyan szokatlan, nem közönséges, bámulatra méltó forrongást idéz elő az; ember gyomrában, hogy gyanús csuklások között önkénytelenül tárja ki karjait a »lavór« után. * . Ócska kabaré árulta a múlt héten egy koronáért az arcpirító trágárságokat a »Hungária« kávéházban. Tejfeles szájukból csak úgy ordított az erkölcsi piszok a »pikolót«