Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-04-14 / 16. szám

- 1912 április 14. PÁPA ÉS VIDÉKE. foglalja el újra irtózatos uralmát. Feledik ezek az új »megváltók,« új »apostolok,« hogyha széttépik a féket oktalan és lelketlen izgatásukkal, a felszakított állatember nemcsak a ma uralkodó osztályait, hanem őket is .leveti hátáról és porba tiporja; feledik, hogy lehetetlenné lesz minden társadalmi rend. Nincs régibb hazugság, mint hogy a történelem az élet mestere. Vagy nem mester, vagy ha igen, hát nagyon hálátlan tanítványa van. Tanít, de nem tanulnak tőle sem azok, kik ócsárolják a szociálizmust, sem azok, kik közömbösen szemlélik, sem azok, kik hívatlan voltuknál fogva lehetetlen utakra vezetik. »Első sorban is gyomorkérdés az <3gész,« irta már Scháffle, a bécsi egyetemen a közgazdaságtan hires tanára. - »Kétségtelen, hog}' gazdasági természetű mozgalommal van dolgunk, hogy a társadalmi anyagcsere szervezetében végbement nagy átalakulásnak a gyümölcse a szociálizmus, hogy olyan közgazdasági jelenség, amelyet a kispolgári termelő- és kereseti viszonyok bukása teremtett meg. s hogy mind'Fnnek alapján igen következetesen arra törekszik a szociálista mozgalom, hogy gyökeresen átalakítsa a mai közgazdasági helyzetet.« Nagy dolog ez így ön.magában is, de ezért az emberiség minden más érdekét felrúgni, nemcsak hogy nem szabad, hanem őrültséggel volna határos. Meg lehet oldani ezt a problémát a vallás, a haza, a család ősi szent h agy o m á ny a in a k tiszteletben tartásával is, csak hivatott kezek, teljes erővel, teljes tudással és lelkiismerettel lássanak znegoldásához! Ennek a problémának a megoldásához is a kereszténységnek rabszolgabilincseket szétzúzó ereje, vértanú bátorsága kell. A munkásságnak, mely keze munkájával használ legalább is annyit, mint a nyers anyagot termelő, joga van, s mint látjuk van ereje is követelései megvalósításához. Csak arról van szó: keresztény, vagy keresztényellenes szellemben oldja-e meg feladatát: a jogokkal kapcsolatban beszél-e kötelességekről is; avagy gondolkodás nélkül szolgáltatja-e ki magát a munkásság a lelketlen izgatók játéklabdáinak. Ezek a gondolatok nyomultak tollúnkra, mielőtt a kongresszus tárgyalását érdemlegesen ismertetnők. Ezek alapján itéljiik el azt az oktalan és nyegle modort, mellyel az egyes lapok a szociáldemokráciáról a kongresszussal kapcsolatban írtak, de ugyancsak ezek alapján szeretnők legalább városunk iparososztályát figyelmeztetni, hogy óvakodjék a báránybőrbe bujt farkasoktól. Óhajtjuk egyúttal figyelmeztetni intelligenciánkat is, hogy érdeklődjék a szociálizmus iránt és ne restelkedjék azzal az iparossal egy asztalhoz ülni, egy teremben eszmecserét folytatni a jelen és a jövő mindkettőjükre nézve közös, nagy kérdéseiről. Ha nem közeledünk a krisztusi felebaráti szeretet szellemében egymáshoz, akkor a szociálizmus munkája sem egyikünkre," sem másikunkra nézve nem lesz »a legmagasabb kultúrfok,.« sem Tolsztoj irása szerint: az Isten országa, hanem a művelődésnek véres erőszakok utján való visszalökése évezredekkel ezelőtti idők homályába. Mert való igaz az emberek sorsát annyira szivén viselő, nagy Tolsztoj életének végső konklúziója, eredménye: »az élet nem az egyéniségben, nem is az egyének valamiféle összességében van, hanem az örök, halhatatlan élet forrásában, Istenben,« Isten akaratának teljesítésében. Szinház. A közerkölcsiség minden nemzet erejének s igazi műveltségének fokmérője. Erkölcsi ideálok, s puritán tisztességérzet nélkül egy nép sem maradhat fenn; a történelemnek és néprajznak elvitázhatatlan adatai igazolják, hogy az elpuhulás és erkölcsi elerőtlenedés tönkreteszi a nemzeteket. A népjólét és kultúra szempontjából is elemi követelmény, hogy minden józan és jóizlésű nép gonddal óvja a közerkölcsöt és vasszigorral lépjen fél azok ellen, akik a közerkölcstelenségből csinálnak üzletet. » A szinház, közte — sajnos — a mienk is, ma már teljesen kivetkőzött régi mivoltából. Mikor volt az, amikór a szinház a nemzeti kultúra elsőrangú harcosaként szerepelt? Mikor volt az, mikor a klasszikus darabok fenségében gyönyörködtünk? Akkor, amikor a tiszta ideálok, a magasabb erkölcsi elvek a maguk örök, vonzó üdeségében még tisztán ragyogtak! Régen! Ma már a szinház az ő »Csitri«-jévei, »Ártatlan Zsuzsi «-jávai, »Györgyike drága gyermek «-ével stb. stb. ... a közerkölcstelenség egyik legfőbb mozgatója, élesztője, legforgalmasabb piaca és lerakodóhelye; napjaink erkölcsi dekadenciájának nemcsak leglelkiismeretlenebb kizsákmányolója, de ugyanakkor legcéltudatosabb irányítója is. Pénzért gyilkol és mérgez, üzleti célból bűnre és aljasságra tanít, oktat, ingerel naponként egész nemzeNe higyj. magyar a németnek. Akárhogyan hitegetnek; Adjon bár oly nagy levelet. Mint a kerek köpönyeged. Es üssön pecsétet rája, Mint a holdnak karimája, Nincsen abban semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus! Éreznie kelíett Bécsnek, hogy nagy'érté-kü vívmányok, mint az 1687-iki országgyűlésen elkobozott . királyválasztó- s megszerzett fiági örökösödési jog, vagy akár az aranybulla ellenállási záradékának (Quodsi vero nos ... ad perpetuum facultatem) eltörlése, mind csak papiros, amelyet elfújhat az események szélviharja, ha azok az események nem Bécs és Ausztria felől, hanem a felé fognak feltámadni. Mert hiába kötötték le magukat az ország rendjei, hogy a most uralkodó házból való legyen ezután is, amig csak a fiágban tart, a fejedelmük, hiában fogadták meg, hogy bármi történjék is velük, fegyverrel ellent nem állanak, bizony, ha csordultig tellett a szenvedések pohara, az önvédelem, a közszabadság, a tulajdon, az élet megvédésének ősjoga éledt fel ismét, s nem nézve milyen erővel áll szemben, fegyverhez nyúlt.Árpád népe is. Látni kelle az ilyen fenyegető jelenségnek jeleit majd minden uralkodóháznak, de egy se látta fenyegetőbbnek, mint az, amely Magyarországon is uralkodott. A monarchikus eszme nem ragyogott már abban a fenséges hideg fényben és érintetlenségben, mint eddig. Angliában királyi vérbe fulladt egyszer (I. Károly);- máskor a trónfosztás ijesztő lehetőségével rémítettek az események (II. Jakab). Franciaországban posványban fetrengett a királyság, a maitresse-uralom folytán, tekintély nélkül, kopott nimbusszal takargatva. Ahol még érintetlen, sőt emelkedő volt az uralkodói hatalom, cz volt éppen a fenyegető veszedelem a birodalomra. A Bourbonok, bár korhadozó trónokkal, három országon uralkodtak, Poroszország merész repüléssel nekilendült a nagyhatalommáválás utjának, a geniális nagy Péter cár szédítő conccpciókat valósított meg országa megteremtésében és egyre közelebb tolta határait fiatal birodalmának. Ezzel szemben a német-római császárság hova-tovább üres, tartalmatlan cimmé kezdett válni, árnyékuralommá ez a hajdan majdnem misztikus fényben ragyogó méltóság, — szóval komor látóhatár, fenyegető veszedelmek minden oldalon, a világhatalmi állás — úgyfordul visszavíhatlanul veszendőben. S ehhez a belzavarok; a csak alig elcsendesült magyar szabadságharc, amelynek végső akkordjait a szatmári béke teljesen el nem hallgattatta, bármily sietve erősíté. azt .meg Eleonóra özvegy királyné és spanyol birodalma még megmaradt legszéléről: Barccllonából, Károly király. Nem varázsolt Élő egyszerre megbékélt nemzetet. Kapni kellett ezen a pacifikáción, hogy Európa láthassa, ha elveszett is Y. Károly fényes öröksége, csendes birtoklásban vannak az örökös.' tartományok cs az újra meghódított Magyarország, s van az országát vesztett spanyol királynak fejét hová lehajtani. Elvégre a magyar és osztrák birodalom még mindig tekintélyes hatalom volt, ha kivált azt a kereszténység névleg még mindig első világi hatalmasságának, a rómainémet császárságnak bár jól elfakult sugarai beragyogják, s ennek az uralomnak Európa közepén fenn kellett maradnia örök időkre. Örök idők! Ám itt ismét nagyon borús és csüggesztő volt a látóhatár. Károlynak nem volt örököse, lcgfelebb még reményei ilyenekre, s hogy már most minden eshetőségre provideálva legyen, 1713-ban megalkotta;