Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-08 / 2. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. január 8. 2. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Nyílt sebek. (*) A mult héten lefolyt megyebizottsági választás, úgy veszem észre, nagy lehangoltságot keltett jobbérzésű kath. köreinkben. Itt is, ott is felmerül az a kérdés: nem volna-e jobb, ha a a katholikusok teljesen visszavonulnának a közügyektől s némán, megadással szemlélnék, mint siklik át egészen a hatalom és az ország azok kezébe, akik cserébe a dicsőséget szívesen átengedik nekünk. Hát hiszen szó, ami szó, a mult heti választás nem válik a pápai katholikusok becsületére. Vagy ne állítottak volna jelölteket, vagy, ha állítottak, szervezni kellett volna a tábort! Mert azt még a legelfogultabb ellenségünk sem állíthatja, legalább is józan ésszel nem, —hogy mindössze 128 kath. választó van Pápán, aki nyíltan is le mer szavazni kath. jelöltekre! Körülbelül 600 kath. választó van a városban. Ezek közül feltétlenül be lehetett volna hozni — keveset mondok — négyszázat. S ennyi untig elég lett volna nem a győzelemhez, hanem a fényes diadalhoz. Nagy baja a pápai katholicizmusnak, hogy nincs igazi vezető egyénisége. A hivatalos vezetőség kinai fallal bástyázza el magát minden katholikus mozgalomtól. Nincs meg az igazi érzelmi közösség a nép és a vezetők között. Pedig nyugodt lélekkel merem mondani, hogy lelkesebb, tettre, sőt áldozatra készebb, buzgóbb kath. népet nem igen ismerek a pápainál. Van itt lelkes, elszánt tábor. Még azt sem lehet mondani, hogy szervezetlen. Hiszen a Felsőváros és ma már az Alsóváros jelentékeny része is szinte ideges türelmetlenséggel várja, mikor nyilik alkalma arra, hogy megmutassa imponáló erejét, tömör egységét. Csak a vezérkar hiányzik. Ez az oka annak, hogy a pápai katholikusokat egyik kudarc a másik után éri. Mig mindenki a saját szakállára dolgozik, mig csak portyázó csapataink vannak, de nincs egységes cét felé törekvő egységes tábor, •— nem is lesz vége a sok bukásnak. Ha győzni akarunk, jó előre kell szervezkednünk. S ha megállapodtunk a jelöltekben, nem szabad máról-holnapra ismét más lisztát készítenünk, mert az ilyen eljárás bizalmatlanságot és elhidegülést idéz elő a népben. Egységben van az erő, a szervezettségben a hatalom. Mozgás az élet. A megállás, a tétlenség — halál. Tehát nem szabad megállnunk. Sem elcsüggednünk. Minden rossznak van valami jó oldala. Elvégre a — bukásból is tanul az ember. Sokszor buktunk, sokat tanulhattunk... Maguk ellenfeleink siettetik leginkább a győzelmünket! Mert az a kíméletlen önzés, a város 12.000 katholikusának az a hallatlan semmibevevése, ami ennél a választásnál talán még jobban megnyilvánult, mint az előbbieknél, előbb-utóbb a mi táborunkba tereli azokat a katolikusokat is, akik ma még az ellenfél szekerét tolják. Igaza van egyik laptársunknak, mikor amiatt kesereg, hogy a liberalizmus ügye minden látszólagos győzelem ellenére sem áll a legjobban Pápán. Mert abból a liberalizmusból igazán nem kérünk, mely mindent egy felekezet számára akar kisajátítani. Ha a liberalizmus abban áll, hog)' a katholikusokat mindenütt vissza kell szorítani, hogy ne érvényesülhessenek semmiféle téren, akkor ennek a liberalizmusnak a pusztulását jóravaló, öntudatos katholikus ember sohasem fogja megsiratni! Nézzen csak utána t. laptársunk, kik osztogatták a városházán azt a lisztát, melyen az I. kerület egyetlen hivatalos katholikus jelöltjének, dr. Csoknyciy Jánosnak a neve át volt húzva ? Bizony »liberális« elvtársak voltak azok, akik még ezt az egy katholikus jelöltet is ki akarták buktatni. Örülünk ugyan, hogy győzött, de szinte azt mondom, kár, hogy megválasztották. Legalább pőrére vetkőzve állott volna az a hires liberálizmus! Mi igen szívesen segédkezet nyujtunk mindenkinek, aki azért a célért küzd, amiért mi: hogy ebben a városban egyik felekezet se uralkodjék a másik rovására, hanem mindenütt és mindenbeti az osztó igazság érvénycsütjön. S az az idő, melyben ez a nagy elv megvalósul, ha a jelek nem csalnak, minden tényleges bukás ellenére is közelebb van, mint t. laptársunk gondolja. Prohászka püspök beszéde báró Kaas Ivor ravatalánál. Mélyen tisztelt gyászoló közönség! Mikor szemfedő borul a testre, akkor lepel hull le a lélekről, s hogyha ez a lélek nagy hitnek és nagy szeretetnek vonásait hordozta magán, akkor az a temetés voltaképpen ünnep, hiszen szobor, azaz lélek-leleplezés. Akkor az a sírhant szent látomásnak, víziónak helye, ahol látni kezdjük azt, akit eddig csak néztünk, ahol örök értékében kezdjük felismerni azt, akit az élet efemer, látszatos keretében ismertünk eddig. íme, itt a temető, a koporsónak tenombrájában mi, mindnyájan különböző világnézetnek hivei, különféle, sokféle társadalmi, kulturális munkának képviselői, valljuk be, látomást, viziót látunk. Látjuk a prófétának látomását, a facies hominist, annak az igaz, egész embernek, férfiúnak az arculatát. Mert Kaas Ivor egész ember volt s lelke volt. Istenbe vetett hittől ragyogó lelke volt. Az ő hite ideális, reálitásokba, valóságokba vetett hit volt. Az ő hite: tett, az ő hite: odaadás volt, egy életnek, léleknek