Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-08 / 2. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911. január 8". odaadása a legtöbb és legmagasztosabb reálitás iránt, f\zért az ilyen ember mindig eszményi magaslatokon áll. Az ilyen embernek látószöge az örökkévalóság és végtelenségnek látószöge. Az ilyen ember azért, mert fenn lakik, voltaképpen sohasem jön le, nem jön le igazán, csak a szellemét, csak a lelke sugárzatát küldi, mint a nap az égen nem jön le, de az energiája, az itt vibrál mindnyájunkban. Ez az ember egész férfiú, egy bibliás ember volt. Ennek az embernek a lelke a Krisztus lelkéből fakadt. Ez az ember világított magának a krisztusi monogrammos katakombás mécsessel. Ez volt az ő napsugara. Történelmet, embert, emberséget, haladást, társadalmi evolúciót, mindent az evangéliumnak bölcsességével világított, problémákat ezzel oldozgatott. Annak a nyugateurópai, tehát világtörténelmi kulturának hordozója, az a német faj valamiféle atavizmusban tört ki itt benne, magyar földön. Mert ennek az embernek lelke, szive Krisztus gondolataival, érzésével átitatva, ha szabad azt mondanom: inficiálva volt s ezért volt neki missziója, hogy a lelkével, tüzével, szive vérével, tollával — mely kard, véső, láng volt — hasson, szántson, döntsön, teremtsen, hogy ebben az országban az igazság hirdetője, a népmentés apostola, a keresztény politika bajnoka legyen. S mélyen tisztelt gyászoló közönség, azért mert fenn volt, abban az értelemben, amelyben mondtam, hát lejött s mikor a lelke, szelleme lejött, ne csodáljuk, hogy a magaslatok energiája olvadott és szabadult fel benne. S ne csodáljuk azt, hogy tulajdonképpen egy ilyen szellem és lélek valamiképp mindig idegenben járt és hogy annak a nagy Krisztusnak evangéliumi jellemzését, hogy sajátjából jött és övéi be nem fogadták, hogy azt neki is meg kellett éreznie. Mert hiszen a szellem és a lélek valamiképen idegen lesz itt a íöldön. De bármilyen idegen, azt valahogy megértették, hogy ebben a lélekben az igazság feltétlen meggyőződése vibrál s ez által mindig tiszteletet biztosit magának. Megértették, hogy ennek az embernek nem nézetei vannak, hanem hitvallása van, hogy ennek az embernek nemcsak gondolatai, hanem eszményei vannak. S tudják, mi a különbség eszmény és nézet között ? Hogy abban az eszményben mindig lélek vibrál és hogy a hitben mindig forró, folyékony akarat lüktet. S ez lüktetett benne. Ne csodáljuk azt sem, hogy idegenszerű is az ilyen ember, hogy magányos az ilyen ember. Mélyen tisztelt gyászoló közönség! A hegycsúcsok mindig magányosak. Azért magányosak, mert magasak. És a kiváló emberek, azok a sajátlagos, hatalmas individuálitások, azok mind hegycsúcsok és az ő temperamentumuk: a magány. És a magányosság Kaas Ivorban oly szenvedélyes volt, hogy tudott magányos utakra — ha akarják mondani: — tévedni, mert eltudott szakadni ideálja szerelméért mindentől, keresettől, jövedelemtől, pályafutástól, baráttól, cimborától, mindentől. Megőrizte maga számára azt az öntudatot, hogy aki mindent odaad a fölségesért, az illeti meg köteles hódolattal a fölségest. Az ilyen ember prófétai lélek is volt. A próféta egy gondolatnak, egy eszmének él. Kaas Ivorban a prófétaság abban váltódott ki, hogy ő a keresztény gondolatot mindenütt, magánéletben, közéletben, közigazgatásban, törvényhozásban keresztül akarta vinni és azért dolgozott. És hogyha a prófétához illően a puszta szele sivított is néha szózatában, de kibékített mindenkit, mert voltaképpen a prófétának kíméletlensége első sorban s leginkább önmagának szólt. Mert magától követelt az eszmék szolgálatában minden áldozatot. És jóllehet hegycsúcsokon élt, volt neki érzéke az iránt, hogy az országutak mind a völgyben kanyarognak és hogy az emberiség az országutakon s nem a hegycsúcsokon jár. S ezért volt neki érzéke a kereszténységnek az egysége iránt. Szerette volna, ha mindnyájan együtt, egy táborban, egy gondolat, egy üdvösség gondolatában küzdenénk, harcolnánk. Szimpátiája volt az anyaszentegyház iránt s ez a szimpátia, megvallom, oly közel hozta hozzám, hozzám, szivemhez, hogy benne már mintegy a szentek közösségének a tagját, a testvért tiszteltem, szerettem, becsültem. Hogy az ilyen ember küzdelmes ember, hogy az ilyen temperamentum harcias temperamentum, magától értetődik. Küzdött ő magában a jó, a bizó ember kialakulásával, küzdött ő a környezetnek léhaságával, a közéletnek laposságával, a megalkudó, az áruló alávalósággal, mindezzel küzdött, mindenütt küzdött s küzdött, amint mondtam, élete végéig azzal a hatalommal, azzal a tollal, amely kard, véső, tűzláng volt egyben. Már most, mélyen tisztelt gyászoló gyülekezet, mikor én itt, az országos néppárt nevében, továbbá, mint a Pázmányegylet elnöke, a katholikus irodalomnak és sajtónak, a Kath. Népszövetségnek a képviseletében össze akarnám foglalni mindazt a tiszteletet, szeretetet, nagyrabecsülést, amelylyel Kaas Ivor emlékének áldozunk, mikor fel akarnám idézni lelkünkben és össze akarnám foglalni szóban mindazt, ami őt alkotta s amit mi nagyra tartottunk benne, mikor szeretném összes tövis-koszoruit és összes babérait egybeftizni, nem mondhatok mást, mint azt: Báró Kaas Ivor, te Magyarország legnagyobb publicistája, te a magyar népmentés gondolatának és akciójának apostola, te a keresztény politikának bajnoka, nyugodjál békében, Isten veled. Ez a három cim a mi hódolatunk s a te dicsőséged. Ez a szó az én ajkamon nem gyászdal, ez dicsőítő ének, Elbucsuzunk a koporsótól, de nem bucsuzunk el a lelkedtől. És hogyha könny remeg is a szemünkben, de gyászunkat, fájdalmunkat a halhatatlanság reménye hordozza. Adjon az Isten neked nyugalmat, neked, aki igazán sokat dolgoztál érte. Árassza el lelkedet az ő világosságával, a te lelkedet, aki a világosságot szerette s a világosság ellen nem vétkezett. Mi pedig szeretni fogjuk -azt, amit te szerettél és küzdeni fogunk azért, amiért te küzdöttél, hogy művednek folytatói, hogy gondolataidnak megvalósítói legyünk, irántad való tiszteletből is. Kérjük az Istent és reméljük, hogy szivében élsz, ígérjük neked, hogy szivünkben élsz s hogy ott temetés nem lesz, temetni téged ott nem fogunk soha! Tégy jót tenmagadérti Az Ég madarai sem nem szántanak, sem nem vetnek, a ti mennyei Atyátok mégis gondjukat viseli. Minden hivő lélekre nagy megnyugtatással van e kijelentés; de tévedés volna azt hinni, hogy minden gondot levesz rólunk, még az Ég madaraival szemben is. Mert éppen azért támaszt Isten az emberi szivekben nemes érzelmeket, hogy ezt az igét szolgálják. A nemesen érző szivti ember Isten akaratának végrehajtója. Tápláld hát jó ember az ég madarait, te, aki szántasz és vetsz; tápláld azt az élő kincsét, kedves diszét a te környezetednek, amely nem szánt és vet ugyan, de gyönyörködtet téged szép énekével; ott van, ahol ekéd jár, pusztítja annak nyomán a te vetésednek ellenségeit; ott van kertedben, hogy gyümölcsfáid ellenségeit táplálékul összeszedje; ott van, ahol aratsz s mig egyrészt feledteti veled munkád fáradalmait, másrészt röptével arra késztet, hogy az Égre tekints, hálaadó énekével példát mutat a hálaadásra néked. Szeresd ember az Ég madarait. Téged is segítségül hivott Isten s jóvá, bölccsé és gazdaggá tett gondjuk viselésére. Azért adott neked ruhát, hajlékot és eledelt, hogy átérezd a didergőnek, a hajléktalannak és az éhezőnek sorsát. A kis madár: a te segitő társad, gyönyörködtetőd, jó érzéseid ébrentartója — a tél hidegében didergő, hajléktalan és éhező. Jó szived és érzelmed révén vagy te a teremtés koronája. Ha jó szivedre hallgatsz: táplálod az éhezőt, mert éhezik: ha értelmedet kérdezed: táplálod a madárkát, mert segitő társad. Fogd meg kis gyermekeid kezét, vezesd oda őket a madárkákhoz s mondd el nekik e gondolatokat. »Tanítsd szeretni a dicső természetet, ahol még megvan, mi az ember kezében már elveszett«. Tanítsd szeretni Istent, teremtményeinek szeretete által is. Ez biztos örökség számukra. Ilyen gondolatai támadtak egy állatvédőnek, látván azokat a csinos kis madár etetőket, melyeket városunk derék polgármestere állíttatott fel az Erzsébet-ligetben, tehát közterületen, hogy alkalmat adjon a város intelligens közönségének a madárvédelem nemes eszméjének terjesztésében való résztvételre. Örömmel üdvözöljük e tényt s hogy szolgálatára legyünk a kis éhező madárkák barátjainak, tájékozásul közöljük, hogy azoknak a hernyók, álcák és rovarok pusztítása által nagy hasznunkra váló madárkáknak csakis olajtartalmú magvak adhatók, legcélszerűbben tökmag, napraforgó- (tányérbél) mag, ugorka-, dinnye-, kender- és repcemag. Hogy mily kedves látvány a kis madaraknak az etetőből való táplálkozása, azt a kis gyermek és a felnőtt gyönyörűséggel szemlélheti. Úgy értesülünk, hogy az Erzsébetligeti etetőket az áll. tanitóképző-intézet szorgalmasabb tanítványai készítették s tudtunkkal már néhány év óta serénykednek a madárvédelem terjesztésén. Eddig 24 ilyen kis házikót adtak közre Pápán s néhány elajándékozni valóval most és minden évben rendelkeznek.