Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-09-10 / 37. szám

9 PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 szeptember 10. Városi közgyűlés. Hétfőn ismét közgyűlés volt meglehetős kevés képviselő jelenlétében. A gyűlésen Mészáros Károly polgármester elnökölt. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Keresztes Gyula v. képviselő jelentkezett szólásra. Előadta, hogy a mult ülésen a fák és madarak mikénti védelmezésénél kifejlődött vitában ő is résztvett és a többek között felhozta a lövöldöző gyermekektől elszedett flóbertek eladását. Ezt a rendőrkapitány is megerősítette, amikor elismerte, hogy azok a fegyverek bizonyos idő múlva árverésen elkoboztatnak. A rendőrkapitány utóbb a rendőrlegénységet mégis ellene heccelte és a feljelentés megtételére biztatta őket. Kijelenti, hogy felszólalásában egyedül a közérdek vezette és senkit sérteni nem akart, annál kevésbbé a rendőrlegénységet, melynek tagjait tiszteletben tartja és akiknek a fegyverek elkobzásában a legkevésbbé van részük. Mészáros Károly polgármester kijelenti, hogy semmi sértő szót az interpelláló képviselőtől nem hallott, mert különben tudta volna kötelességét és élt volna rendreutasító jogával. De ha történt volna is sértés, Keresztes Gyula v. képviselő ezzel a felszólalásával teljes elégtételt adott, mert kijelentette, hogy sértő szándéka nem volt. Egyben utasította a r.-kapitányt, hogy, ha tett feljelentést, azt haladéktalanul vonja vissza. Ezután ismét a mentőtömlő beszerzése kisértett. Erről úgylátszik a tűzoltóság nem akar lemondani és végletekig ragaszkodik ehhez a felesleges kiadáshoz. Csodáljuk polgármesterünktől, hogy Kerbolt Alajos egyszerű interpellációjára hajlandó a mult közgyűlés határozata ellenére a mentőtömlőt beszerezni, esetleg az 1913. évi költségvetésbe felvenni. Hivei vagyunk ; mi is tűzoltóságunk tökéletes felszerelésének, de nem tartjuk helyesnek, ha hasznavehetetlen dolgok beszerzésére fordít a város százakat. Egy kis gazdálkodás nagyon is ránk fér. Utána Varga Rezső tette szóvá szépen megokolt beszéddel a íuutikasbazak építési ügyét. xA polgármester ezirányban már régebben tett lépéseket a földmivelésügyi miniszternél, ahonnét azt a választ nyerte, hogy a munkás| házak építésére csak földmiveléssel foglalkozók nyerhetnek kedvezményt. A miniszter megígérte, hogy leküld két : szakértő tisztviselőt, akik megvizsgálják : az ügyet és a keit segélye éttől teszi függővé. Ezután a napirend tárgyalása következett. xA közgyűlés egyhangúlag tudomásulvette a legtöbb állami adót fizetők névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság előterjesztését és jelentését. A tisztviselők városi pótadója került szőnyegre Cegléd város javaslata alapján. Győri Gyula pártoló felszólalása után kimondották, hogy csatlakoznak Cegléd város javaslatához és felírnak az országgyűléshez, hogy helyezze hatályon kívül az 1886. évi XXII. t.-c. 138. §-át, amely a tisztviselőket felmenti a városi pótadó fizetése alól. Az államsegély felosztása. A belügyminiszter rendelete értelmében hozzáfogott a közgyűlés a 11,500 korona államsegély felosztásához, melyből a mulVévi mintára csak a magasabb rangsorban álló tisztviselők részesültek. Igaz ugyan, hogy a közgyűlés kezét megkötötte e tekintetben a belügyminiszter rendelete, de azért módjában állott volna a közgyűlésnek Jilek Ferenc és Keresztes Gyula pártoló felszólalása alapján a kisebb javadalmazási! hivatalnokokat, illetve napidíj asokat is részesíteni némi fizetésemelésben, ha ebből nem is, de más forrásból. A kis emberek azonban nem mondják, hogy ő is idejön nyaralni Badacsonyba. A szomszédos villában fog lakni. Művelt, gavallér embernek látszik, de abszolúte nem érdekel. Később egyre melegebbek lesznek a sorok. Július io-én már így emlékeztem meg róla: Ma találkoztunk a szomszéd úrral. Engedelmet kért, hogy hozzánk csatlakozhassák. Kedves, barátságos ember. Tiszta, kék szeme vonz, a hangjában is van valami csodálatos melegség, amit nem egyhamar felejt el az ember. De azért nem lennék a — felesége ! Julius Iß. Ma kora reggel lenn sétáltam a Balaton partján. Ahogy feltekintek a hegytetőre, egy férfit látok a nagykereszt tövében. Mivel a kíváncsiság majd kifúrta az oldalamat, elővettem a messzelátómat. Háromszor, négyszer is megdörzsöltem a szememet. Neny nem tévedek : Sziklay László térdel a kereszt előtt. Mélyen érző, nemes szive lehet ennek az embernek. Míg a többi lusta férfi ilyenkor fordul egyik oldaláról a másikra, ő az égi magasságok kék vizeiből itatja meg lelkét ... Július 21. Különös álmom volt az éjjel. Egy nagy kertben sétáltam. Lehet, hogy erdő volt; — mintha a Rózsakő környékén lettem volna. Körülöttem susogó fenyves, az ágak közt édes madárdal, a levegőben ózonos illat, a fejem fölött napfényes tavasz. Mégis féltem. Szörnyű elhagyottnak, nagyon árvának éreztem magamat. Olyan lehettem, mint egy kis megriadt őzike. Egyszer csak egy férfit látok a lombok között. Iszonyúan megijedtem, mégis feléje tartottam, hogy megkérdezzem, merre jutok ki az erdőből. Hát, ahogy közelebb érek, örömmel látom, hogy Laci bácsi. Magam sem tudom, mi ütött belém, de hirtelen megszállt az incselkedés ördöge. Lábujjhegyen surrantam utána. A kezében könyv volt, — igen el lehetett merülve az olvasásban, mert nem vett észre. Ahogy mögéje férkőztem, villámgyorsan befogtam a szemét. Aztán hogyan, hogyan sem, egyszer csak azt vettem észre (juj, Istenem, csak úgy ég az arcom! . . .), hogy a lelkembe mélyed az a mosolygó kék szempár, a Laci bácsi szeme és két kar fonódik a nyakam köré. A Laci bácsi karja. De el nem árultam volna a világért sem, hogy róla álmodtam, mikor ma nálunk volt látogatóban. Anyuskám tudniillik tegnap meghívta, hogy legyen szerencsénk. Egyszer csak kiment anyus. Valaki beizent, hogy szeretne vele beszélni. Egyedül maradtunk. Nem szólt egy szót sem, csak mosolygott azzal a melegfényű, simogató kék szemével. Epen a a pohárszéknél álltam, hogy egy kis likőrrel kínáljam meg a Laci bácsit. A Laci »bácsit?« No igen, mert ő is csak Rózsika néninek szólít engem. Az a csúnya, az a rossz Laci bácsi! (A legszebb, a legédesebb a világon!!!) Hát, amint ott állok és épen azt akarom megkérdezni, milyen likőrt parancsol: diósat-e, vagy kávésat, önkéntelenül is mélyebben találtam belenézni a szemébe. És égni kezdett az arcom, lázasabban vert a szivem. Csúnya, szeles,, esős idő volt ottkünn, mégis verőfényes napsugárban fürdött az egész szoba. Zavaromban feldöntöttem mind a két likőrös üveget. Most aztán fuccs! Se diós, se kávés. Dehogy, dehogy tudtam én ebben a pillanatban, mit csinálok. Csak az Isten őrizte, hogy el nem törött a mécses cserép. Igen pityergőre állhatott a szám, mert — elmosolyogta magát. — Ne nehezteljen rám, hogy mosolygok. Valamikor állandóan derült volt az arcom. Amikor még azt hittem, hogy érdemes élni. De lelkemben rombadőlt az oltár. Másé lett, aki nekem esküdött hűséget. S aztán elmondta, hogy elmegy. Feledni óhajt. Évekig nem jő vissza Magyarországba. Talán soha . . . Azt mondták rám, hogy hideg vagyok. Nem tudok felmelegedni. Nincs szivem. Istenem mennyire tévedtek ! Szeretem Laci bácsit. Rabja vagyok. Az életemet is odaadnám, hogy boldognak lássam . . . Július 2J. Szombat van. Elmentem anyuskámmal a kápolnába. Letérdeltem a lourdesi Mária előtt és olyan buzgón imádkoztam, mint még soha életemben. Arra kértem, hogy