Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-09-10 / 37. szám

1911 szeptember 10. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. igen jönnek számításba. Nekik a dolog és a hallgatás a kötelességük. Ezután a sokszor meghányt-vetett Kisfaludy K.-utcát átszelő' Tapolcahid építése idézett eló' hosszabb vitát, amelyben részt vettek Keresztes Gyula, Varga Rezső, Ács Ferenc, Somogyi József, Kerbolt Alajos, Jilek Ferenc, Blau Henrik és Győri Gyula. Mindnyájan a híd feltétlen elkészítése mellett érveltek. Végül a közgyűlés utasította a v. mérnököt, hogy a nevezett híd tervezetét és költségvetését készítse el s hozza a képviselőtestület elé. A Lajos- és Zápolya-utca lakosai a vízvezeték bevezetését kérték a várostól. Egyelőre azonban levették a napirendről és a vízvezeték bevezetését arra az időre halasztották, amikor a velük szomszédságban levő utcák is kiépülnek, illetve megnyittatnak. A képviselőtestületi tagok választására jogosult választók névjegyzékének összeállítására bizottságot választottak, amelybe minden egyes kerületből 2—2 tagot, összesen tehát 8 tagot küldött ki a közgyűlés. Hivatalból tagjai a r.kapitány és a főjegyző. Dunkel Mór és Nagel Benő budapesti lakosok azon kérelmét, hogy nálunk színházat állíthassanak fel, csak úgy hajlandó a közgyűlés teljesíteni, ha évenként 2000 korona bérletet fizetnek. Kiköti azonban a képviselőtestület, hogy csak a közerkölcsökbe nem ütköző darabokat adhatnak elő. Felhatalmazta egyúttal a v. tanácsot, hogy a színészek eltávozása után a színházban mozi előadásokra szereltessen fel, illetve szerezzen be egy gépet, ha nevezettek nem volnának hajlandók a kért összeget megfizetni Végül néhány igénytelen illetőségi ügyet intézett el a képviselőtestület. Hírek. — Mária neve — győzedelmes név! Mi katholikusok így tudjuk, így hisszük, így érezzük. Ezt hirdeti egyházunk, ezt tanítja a történelem. Erről hallottunk a mult napokban is. E győzelmek színhelye a hitetlen Franciaország. A hatalomra jutott istentelenség diadalordítása az volt: »Bezárjuk Lourdesot!« s most is nyitva van. Miért? Mert az isteni gondviselésnek csodálatos helyét kegyetlen kezekkel feldúlni nem merték. Most is az idei francia zarándoklatok alatt az orvosi hivatal 2j betegről állított ki olyan bizonyítványt, melyszerint ők, orvosok és természettudósok nem tudják természetes okát adni annak, hogy hogyan és mi módon gyógyultak meg e szerencsés emberek. A Bureau des Constatationsban 52 orvos a tanuja a folytonos jelentkezéseknek, úgy olyanok részéről, kik most gyógyultak meg hirtelenül, mint olyanok részéről, kik előbbi zarándoklatokban nyerték vissza egészségüket s gyógyulásuk állandó s végleges voltát akarták hivatalosan konstatáltatni. Hol vagytok most liberális lapok, szabadkőmives újságok riporterei. Miért nem írjátok le ezen orvosok nyilatkozatait s miért nem adjátok eme meggyógyultak ajkaira a hála szavait s a boldogság himnuszát ? Azért, mert ezek így szólnak a világhoz: »Nézzetek reánk, a Mindenható Isten Máriának közbenjárására gyógyított meg bennünket, akiket ti ki akartok hazudni a világból s az emberek szivéből. Mert ki más gyógyított volna meg bennünket? Tüdővészesek, sánták, bénák, rákbajosok, gyógyíthatatlan betegek voltunk és most hirtelen épek s egészségesek vagyunk. Gyógyíthatatlanokat meggyógyítani csak az Isten tud!« Hallgassatok csak! Annál jobban dobog a mi szivünk, annál inkább hirdeti ajkunk Isten nagyságát, mindennél jobban valljuk a szent Szűz erejét, ki közbenjárásával Istennél sok csodálatos dolgot kieszközölhet! — Személyi hirek. Beöthy Zsolt főrendiházi tag, egyetemi tanár a hét folyamán városunkban időzött. — Több napot töltött körünkben dr. Békefy Rémig egyetemi tanár is, aki a grófi levéltárban végzett eredményes kutatásokat. — Apátválasztás Zircen. Szept. 19-én nagy napra virrad az ősi zirci kolostor. Ekkor választják meg a cisztercita-rend tagjai új apátjukat. Több érdemes tagot emlegetnek, akik közül bizonyára a legméltóbbat ültetik Vajda Ödön örökébe. adja nekem Laci bácsit. Hiszen én nem bántottam soha senkit, jó igyekeztem lenni egész életemben, hűséges, szerető gyermeke voltam az Isten szent Anyjának. Lehetetlen, hogy meg ne hallgassa könyörgésemet! Míg imádkoztam, csodás magasságok nyíltak meg előttem. Éreztem, hogy nemcsak a hajam fürdik meg a rácson bemosolygó búcsúzó napsugárban, hanem a lelkem is átivódik az égi fényben. A Boldogasszony pedig nőtt, egyre magasabbra szállt. Mintha az örökkévalóság kék vizein járt volna. Olyan volt, mint egy égi üzenet. Jóságos szeméből mintha az ragyogott volna felém: Bizzál! Ahogy felkelek, Laci bácsit látom a hátam mögött. Térdre borulva imádkozott. Vájjon miért, v^gy (már megint pirb.an ég az arcom!), kiért?... Sugárzó kék szeme perzselő melegséggel mélyedt a lelkembe. Nem tudom biztosan, de úgy érzem, hogy szeret! Csak az a baj, hogy nem tud bennem bizni. — Akinek a lelkében romba dőlt az oltár, nehezen tud újra felmelegedni. Aki egyszer megégette a szárnyát, nem röpül neki újra a lángnak. — Ő maga mondta s bús lemondással tette hozzá: — Az olyan vergődő lélek, mint én, nem lel nyugtot soha! — Mától fogva én is ilyen szegény, vergődő, bújdosó lélek vagyok. Nem leszek boldog soha! * Augusztus elsején utazik. Holnapután. Tehát csak két napig látom. Hacsak holnap, a Rózsakőnél nem fog rajta a varázs. Majd megpróbálom. Azt mondják, hogy . . . — Rózsikám, édes, még most is világosságot látok a szobádban ! A leányka sietve irt még néhány sort a naplójába. Melegen permetező, naiv tavaszi szavakat, ábrándosakat, arról, hogy miért is akarja odacsalni Laci bácsit a Rózsakőhöz... A hegyre már leszálltak a nagy, bús estéli árnyak. A Balaton ibolyakék vize alig-alig mozdul. Mintha csak belefáradt volna az örökös hullámverésbe. Tükre sima, tiszta, a közepe táján fényes ezüstsávban ring a csillagos égbolt. II. Alig pitymallott, már is.uton voltak. Az aranyhajú leány arcán ideges nyugtalanság látszott. Keveset beszélt. Félrehúzódott, mintha valami nagy-nagy bünt akarna elkövetni. Harmatos virágok közt vezetett el az utjuk. Eleinte rózsás köd gomolygott a fejük fölött. De amint beértek az erdőbe, egyre erősebben tört át a nap megolvadt aranya a lombok között. Hat .óra lehetett, mikor felértek a Rózsakőhöz. A szerelmes szivek kedves, varázsos fészkéhez, ehhez a szívalakúra faragott nagy kőtömbhöz, amely körül szeszélyesen alkotott és művészi rendszertelenséggel elhelyezett kőpadok vannak. Itt talán megpihenhetnénk egy kicsit -—• indítványozta a mama. — Ezer örömmel, nagyságos asszonyom. Rózsikának úgyis egészen elakadt már a szava ! — Talán ezekre a kőpadokra ülnénk! — Nem! Nem! Én ide ülők a Rózsakőre — lelkendezett Rózsika. Úgy-e, maga is ide ül, kedves Laci bácsi ? Miért ne ült volna ? A leányka nedves, csillogó szeme szinte rákényszerítette őt is a Rózsakőre. S ebben a pillanatban megszólalt a harmatos lelkű leány. Ajkáról édesen, végeszakadatlanul áradt a szó. Olyan volt, mint egy kis hízelgő cica. Sziklay le nem vette a szemét róla. Lelkében édes, sejtelmes melódiákat pendített meg a leányka bársonyos, meleg hangja. A szivében megmozdult valami. Maga sem tudta, mi. De végtelenül boldog volt ebben a boldog önfeledettségben. Szinte idegenül, vadul nézett a szegény mamára, mikor azt indítványozta, hogy menjenek feljebb, a nagykereszthez. Rekedten, tompán, élettelenül kongott a hangja: — Ahogy parancsolja, nagyságos aszszonyom! Rózsika riadtan tekintett reá. — Mi baja ? — Egy pillanatra elfeledtem a multat. Azt hittem, hogy én is boldog lehetek még. Eh! Elmúlt. Vége. A regény jól indult, de