Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-07-30 / 31. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 junius 18. Aki igazat és igazán beszél. Gyurátz püspök a főrendiházban. A katholicizmus dicsérete. Egv tanult s a történelmet nem fanatikus szívvel s elfogult ésszel bíráló ember soha nem lehet a katholikus egyház ellensége. Már e lap hasábjain sokszor tettünk említést Gyurátz püspökről, ki a történelmet nem úgy kezeli, mint más ember a ruháját, hogy folyton változtatja, tetszése s érdekei szerint kiforgatja, hanem az igazságot leszögezi s azt el nem másítja s le nem tagadja. Mult pénteken Gyurátz püspök a főrendiházban beszélt. Beszélt úgy, mint egy hivő emberhez, egy főpaphoz, egy igazságkedvelő emberhez illik. Nem új dolgokat mondott, nem is meglepőket; nem is azért említjük meg, mert Gyurátz Ferenc mondotta azokat, — hanem mert egy protestáns püspök szájából az igazság szavát hallani, a katholicizmusról dicsérőieg nyilatkozni — a ritkaságok közé tartozik. De álljanak itt a puszta szavak: Az 1848-i XX. t.-c.-re hivatkozás és a protestánsok állami segélye arányszerinti felemelésének biztosítása kizár minden szekularizációs gondolatot. Nem irigyeljük, nem kívánjuk a másét. Amit óhajtunk, amit kérünk, az a szentesített törvények végrehajtása, illetőleg a szentesített törvény szellemében bennünket megillető javadalmak biztosítása. En a magam részéről a protestánsok segélyezését közérdekűnek tartom és így a római katholikus egyház javadalmainak fentartására nézve is az a meggyőződésem, hogy ez már különösen a mi hazai viszonyaink között nemcsak az egyháznak, de általában a nemzet érdekének is megfelel. Szent István király, midőn elhatározta, hogy nemzetét a keresztény vallásra vezeti, egy új korszaknak nyitotta meg ajtaját. Ez elhatározása nemcsak hitbuzgóságáról, hanem mélyreható, a jövőbe is tekintő hatalmas lángészről tanúskodik. A keresztény vallás tanította meg a magyar népet a béke műveinek méltánylására, megkedvelésére, tanította arra, hogy lelkes munkássággal, alkotásokkal törekedjék minél kedvesebb otthonná varázsolni hónát. A keresztény vallásnak elfogadásával tette le a magyar faj jövendőjének biztos alapköveit és eltagadhatatlan, hogy a keresztény vallás meggyökereztetéséhez, megalapozásához szükségesek voltak anyagi eszközök is. Ezeket nyújtotta a magyar király, a magyar nemzet ingatlan javadal- j makban. Ezekhez, igaz, csatolva voltak I feltételek: a vallásos érzés ápolása, s nevelésről való gondoskodás, a szegények ( ügyének felkarolása, iskolák, templomok építése, a honvédelem. A katholikus egyház a Szent István : királytól és a későbbi királyoktól nyert javait megérdemelte. Maga az elfogulatlan történet tanúsítja — úgymond — hogy a keresztény katholikus egyház meg is felelt a feladatnak. El kell ismerni, hogy a középkorban mind az a humanizmus, mind az az emberszeretet, nemes részvét, amely j törekszik felkarolni az elesettet, törekszik folyton a nyomor után járva, tördelni a balsors fegyverének élét, mindaz a templomokból indult ki. Az egyház volt a műveltség hordozója. A papok voltak további úttörői a művelődésnek. Azok a parochiális, kolostori, apátsági iskolák rakogatták le a nemzet művelődésének alapját. Azokból fejlődtek azután tovább a felsőbb iskolák. A honvédelem terén is megtette a magáét az a magyar főpap a történet tanúsága szerint. Példát adnak a hon iránti kötelesség teljesítésében is az Árpádok honvédelmi küzdelmei, a Hunyadiak rabigát tördelő csatái: a sajtói pusztán, Mohács mezején az a harc viharától tépett nemzeti lobogó volt a szemfödele annyi sok magyar nemes főpapnak, ki ott ontotta vérét, életét hőn szeretett hazájának oltalmazásában. Amely egyház ily hatást gyakorol nemzetének életére, fejlődésére, amelynek annyit köszönhet nemzetünk, az, be kell vallanom, megérdemelte azokat az eszközöket, amelyeket céljaihoz nyert volt az államtól.« Az igazi tudós emberek, az igazságot szerető emberek így beszélnek. S Gyurátz püspöknek e nemes jellemvonása teszi alakját előttünk még kedvesebbé, még vonzóbbá! Atlétikai verseny. Mult vasárnap délután tartotta a még ugyan fiatal, de életre való »Pápai Ifjúsági Atletikai-Club« bemutató tornaversenyét. Kár, hogy az irtózatos meleg miatt a közönség nem tanúsított olyan érdeklődést, mint amit a különben érdekes lefolyású verseny megérdemelt volna. A verseny lefolyása s az egyes számokban elért eredmény a következő: I. Rudugrás: 1. Saáry Lajos 290 cmtr. 2. Sárecz Jenő 270 » TÁRCA. A készfizetések fölvétele. — Irta: Kincs István. — Mikor az inas reggelre kelve be akart nyitni Kosbor Bandi szobájába, hogy tüzet rakjon a kályhába, csak egy cipőt talált az ajtóban. Pedig hát az este még a párja is megvolt. Hová a pokolba mászhatott a másik? Az inas kitörölte szeméből az álmosság poros fátyolát s körülnézett. — No nézd a beste lelkét! — szaladt ki hangos morgással a szó Pali ajakán — hát nem kuksol ott a sarokban ? Gyere csak ide 1 De mert tudta, hogy a lábbeli, bármint kérleli szóval, a fülét se billegeti, azért az inas ragadta föl a kiálló fülénél fogva s tovább morfondírozott: — Milyen formád van ! Hogy kitisztogattalak még tegnap este s most kellett ez neked ? Porban, maszatban gurulni . . . Pfuj ! Az az .. . no ni . . . csak most jövök rá, téged megrúgtak, szegény báránykám. Hát persze, hogy persze. Tiszta sor ez, mint a pipacs a búzában. Igaztalan voltam irányodban, jó pajtás, ne haragudjál! Cirógatni kezdte. Ha a felesége lett volna, azt se simogatta volna különb gyengédséggel, nagyobb szeretettel. Mert hát az egyszer a cipő volt az áldozat. Vagy talán ennél is több volt: valóságos villámhárító. Hiszen ha ő lett volna szegény lábbeli helyén, akkor valószínűleg neki járt volna ki a rúgás, talán meg is pofozza a gazdája. Kitelik tőle, mikor rabiátus. S hogy az éjjel rabiátus volt, mikor haza jött, az már olyan igaz, mint a medvék téli álma a Hargitán. S ugyan mi vadíthatta neki annyira ? Felöntött talán a garatra ? Arról szó sincs. Az ő gazdáját akár különben se látná mint pityókosan. Akkor a legszeretetreméltóbb. Talán belekötött valakibe ? No de akkor bizonyosan föl is pofozta volna az illetőt, mert Kosbor Bandi nem igen szokott adósa maradni senkinek, kivált mikor verekedésről van szó. Mult évben három párbajt is vivott egy nap s mégis úgy fütyörészett reggel, mint a sárga rigó. De hátha megházasították? Félesztendeje kínálják már neki Berki Borbálát. S olyankor mindig olyan savanyu ábrázatot vág, mint aki vadalmába készül harapni. Hátha azután végezetül bele is harapott volna már! Akkor Pali csöppet sem csodálná, hogy ezt cipőt félrerugta. Fog ez még rúgni különbeket is az életben. Könyökével végig futott a cipő tükörfolytonossági hiányán s letette szép csendesen a másik mellé. Azaz csak letette volna, mert abban a pillanatban valaki vállára szorította kezét : — Kosbor urat keresem, — szólalt meg egy rekedt hang a háta mögött. Az inas visszapattant, mint ahogy a lehajlított fiatal fenyő felszökik, ha a végét eleresztik s ijedten meredt az előtte álló torzonborz alakra. Fejét belehúzta fölső kabátja gallérjába. Kalapja, akár csak elcserélte volna valaki máséval, benn ült az ábrázata közepén. Lumpabb formája volt egy átdorbézolt éjszakánál. — Az uramat keresi ? -— mondotta gépiesen Pali. — Be akarok menni hozzá. Eressz! S a másik pillanatban már félrelökte az inast. Hanem a legénynek se kellett több. Nekiterpeszkedett az ajtónak s azon kezdte: — Coki innen, azt mondom. A gazdám még aluszik.