Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-22 / 4. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. január 22. 4. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Egyesült erővel! (*) A pápai Ker. Munkásegylet ma délután tartja rendes évi közgyű­lését. Tartalmas, gazdag programmra tekinthet vissza. Kimagasló események­ben, tettekben gazdag év pergett le a feje fölött. A vezetó'ség, mely igazán páratlan agilitással dolgozik az egyesü­let érdekében, nyugodt lélekkel el­mondhatja, hogy mindent megtett, amire vállalkozott. Büszke lehet az el­ért sikerre. Tömör egységben sorakoz­nak a tagok, s amit különösen jól esik látnunk, ez a tömör egység nemcsak az érdekek azonosságán alapszik, ha­nem egymás kölcsönös megbecsülésén s azon az őszinte szereteten, mely minden­nél nagyobb, hatalmasabb erővel kap­csolja össze városunk keresztény ér­zésű, hazafias munkásságát. A Ker. Munkásegylet működését mindig igaz rokonérzéssel kisértük. Ne­mes törekvéseinek mindig önzetlen, becsületes szószólója, támogatója volt a mi kis lapunk. Őszinte örömünknek adunk tehát kifejezést, hogy a pápai Ker. Munkás­egylet másutt is kivívta már azt az elismerést, mely méltán megilleti. En­nek legcsattanósabb bizonyítéka az a cikk, mely a veszprémi egyházmegye hivatalos lapjának újévi számában je­lent meg dr. Luttor Ferenc tollából. Szószerint közöljük belőle a pápai Ker. Munkásegyletre vonatkozó részt, mert van benne egy gondolat, mely különö­sen megkapott bennünket. »Az egyesület 1904-ben alakult, mun­kássága mindinkább intenzivebb és extenzí­vebb lesz. Fejlődik befelé, fejlődik kifelé. Estélyei tartalmasak, népszerűek. Rövid ideig kisérhettem figyelemmel az igaz, de az in­formációk kiegészítik ismereteimet. Hallot­tam a tekintélyek tiszteletéről, a becsületes sajtóról, a haza iránti kötelességeinkről, egy­szóval a társadalmi élet fontos motívumai­ról. Céljai megvalósítására újságot is adott ki az egyesület, a »Dunántuli Naplót«, melynek természetes folytatása a Pápán szép sikerrel működő agilis lap, a »Pápa és Vidéke«. Felállított az egyesület Tanonc Otthont (140 taggal), mely gyakran tanújelét adja, hogy él. Rendezte a bérviszonyokat. — Van Pápán egy szépen épített ház: a »Mun­kás Otthon«. Ez a demokraták egykor büszke fészke, ma már kopott, felirata el­mosódott. A szennyes hullámok valamikor onnan indultak ki, s törtettek a »pajta« (igy nevezték népgyüléseiken a nagv templomot) felé, mig végre ' megtörtek Krisztus trónjá­nak lépcsőinél. A védfalat a derék Ker. Munkásegylet emelte, melyben kézt kézbe téve együtt működik a keresztény munkás­ság. S most egy ujabb időkben szervezett mozgalom szóljon a Ker. Munkásegylet ér­dekében: az államsegéllyel építendő mun­kásházak kérdése. Az egylet kebeléből indult ki a moz­galom, melynek mai állása az, hogy 300 tagu küldöttség kérelméré a város az elő­irányzó munkálatokat már meg is kezdte. Az egylet tagjai, mint vallásuk hű fiai is megteszik kötelességüket, templomba jár­nak, (ünnepnapokon testületileg), a papot tisztelik és megvédik, ha kell, az Egyház tekintélyét. (Szekularizáció ellen 1910. tava­szán hatalmas plakátokon tiltakoztak). S most egy kissé komoran hangzó hurt pendítek meg: ennek az Egyesületnek mégis van baja! A keresztény szervezkedés nem áll részvénytársasági alapon, sem »bi­zonyos érdekek« nem bocsájtanak tőkét rendelkezésére. A munkásság tagdijaiból pe­dig, melyek minimálisak, a fenntartási költ­TARCA. Hideg jeges képek. Irta: Törzsök Vilmos. Tél van. Hideg az éj és sötét, mint az önző ember szive. A föld havas, az ég csil­lagos. Feltűnt a hold is; hanem a sugarai azok olyan nyomorultak, olyan ridegek, olyan fagyottak, hogy a tanult ember ok­vetlen az eszkimó-tanyára gondol. Kétlcarácsony köze tellett. Egyet szólt a kakas, mire Balog Pista kihúzódott az ereszaljba. Hevenyén össze­rántotta a piros cifrás gubaszürt s belebámult az éjbe, melynek szélén olyas pir kezdett derengeni, amilyen az öreg Balog orrát vette ki örök árendába. Ugy nézett, ugy bámult a gyerek; pe­dig hát nem volt ám előtte senki. Lám még az erős kezeit is kiterjeszti s mintha mondaná: oh jer, jer, ide, hamar, az Istenért, hiszen olyan igen szeretlek, hogy meg se­hogy se mondhatom. Lelked a hó, szemed a csillag, fürtös hajad e setét éjtszaka... Ropog a hó, valaki jő. — Mi hir, Marci bácsi ? — Fiam, — felel az öreg Csik, — »tükörre« fagyott, meg »horhára« fagyott. Azután tovább ballagott s a Szák Fer­kééknél, Biró Mihályéknál, meg a többi ha­lászszeri házba is bekiáltott, üogy: — Plé, öcsém, hallod ? Tükörre fagyott, meg horhára fagyott. »Tükörre fagyott«, — ez annyit tesz, hogy a kanális a napokban megáradt, a viz az erekből kicsapott, azután jött egy szél­csendes, dermesztő éjtszaka, mi az áradatot tükörjéggel borította be s az erek sekély torkait jéggel elzárta. »Horhára fagyott«, — ez meg annyit tesz, hogy a megáradt kanális is befagyott ugyan, de csakhamar beütött az apadás, a viz leszaladt s a ravasz, sikos jeget már nem viz tartja hátán, hanem a harántpartok vállain nyugszik. Meg annyit is tesz, hogy hallod-e ember, halász ember, kapd a jég­patkódat, öblös tarisznyádat, hosszú nyelű baltádat s menj, siess, minden hala tied; — no meg annyit is, hogy: de a kanális jegére ne lépj ám, ha azt akarod, hogy fá­ból legyen a koporsód, ne jégből. Balog Pista futott a lápokra. Az uton eszébe jutott, amit a Nyakigláb zsidó súgott neki minapában, hogy vízkereszt estéjén sokadalom lesz az alszeri csárdában. Oda pedig csak nem mehet a szegény legény se ingujjba. Prémes dolmány kell oda, bugyel­láris a zsebbe, ebbe pedig kék bankó, sok, habár apró. Sietett. Innen-onnan az árkokból, a hó alól alak lebbent fel eléje; oh — dehogy, dehogy eléje, csak a szivébe, lelkébe. Alig, hogy kibukkant a nap, dologba kapott. Elkezdett halászni olyan halászattal, amilyenre tiz esztendeig egyszer nyilik al­kalom s amilyent a nagy halász-iró álmában se látott. A finom, átlátszó jég alatt, meredő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom