Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)
1911-01-22 / 4. szám
6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911. január 8". ségek: a nagy házbér, világítás stb. nem kerülnek ki. A pápai Ker. Munkásegyletnek is elsősorban házra volna szüksége, otthonra, melyet a ker. munkásság a magáénak vallhatna, s melyben az érdeklődő nagyközönség is megfelelő előadó teremre találhatna. — Pápán a nagy áldozatokra kész úgynevezett »holt kéz« a Kath. Legényegyletnek kényelmes helyiséget létesít. Kath. Legényegylet — Ker. Munkásegylet nem antagonista intézmények. Szerény nézetem szerint nem volna lehetetlen az intéző körök bölcs rendelkezésével a két egyesület munkakörét egy térre vinni. Elvégre a ker. munkásegyletben is ugyanazon elvek érvényesülnek, mint a kath. legényegyesületben ... a pápai helyi viszonyok és korkérdések arányában fejlesztve. A ker. munkásegylet általánosabb téren mozog, s hogy mégis egyéni nevelést adhat, a szakosztályok szerinti szervezés biztosítja. Egyesítés a két egylet között történt már Székesfehérvárott is, megvalósítható volna esetleg Pápán is; különösen, ha figyelembe vesszük a Kath. Legényegylet tagjainak jóval csekélyebb számát. Pápán a szociáldemokrácia hirtelen terjedése provokálta a Ker. Munkásegyletet, s a Ker. Munkásegylet megállta a helyét. így szerény körülményei között folytatott lankadatlan munkájával megmutatta, hogy jobb sorsra is érdemes. Ha az egyesület, mely most annyi munkáscsaládnak békés otthont létesít, maga is otthonában lesz, akkor fog csak szép, igazi egyesületi életet kifejteni s programmját ugy tudja majd szélesebb körben is megvalósítani. * Teljes igaza van dr. Luttor Ferencnek. Jobb sorsra érdemes ez az egyesület. Nem arra van hivatva, hogy kellő anyagi eszközök hiányában napról-napra küzdjön a megélhetésért. Maradandó eredményeket csak az az egyesület tud felmutatni, amelyet nem feszélyeznek anyagi gondok. Épen az anyagi támogatás hiánya okozza, hogy városunk kath. egyesületei — aránylag — oly csekély eredményt tudnak felmutatni. Csak a Kath. Legényegylet van abban az irigylésre méltó helyzetben, hogy önálló otthonnal, saját helyiséggel rendelkezik. Tehát épen az, amely az összes kath. egyesületek közt a — legkisebb ! Sokat vitatták már azt a kérdést, van-e egyáltalában jogosultsága a Kath. Legényegyletnek oly helyen, ahol Ker. | Munkásegylet is alakult. Ennek a kérdésnek a boncolgatásába nem bocsáti kozom bele. Mert hiszen nagyon sok : függ az illető város speciális helyi körülményeitől. De azt igenis állitom, hogy Pápá?i nagyo7i kívánatos volna ez az egyesülés ! A különválás csak az erők szétí forgácsolására vezet. A Ker. Munkásegyletnek feltétlenül i szüksége van önálló otthonra. A Kath. Legényegylet működését meg az örökös elnökválság bénitja meg. Én úgy látom, hogy a két egyesület célja majdnem azonos. A Ker. ; Munkásegylet csak tágabb mederben, gazdagabb szociális programmal ígyekI szik megvalósítani azt, amit a Legényegylet célul kitűzött. Ha testvérek, miért élnek külön ? Nem volna-e jobb, ha egyesülnének? A Kath. Legényegyesület megszabadulna a működését mégbénitó elnökválságtól, a Ker. Munkásegyletnek pedig egy csapásra volna Saját háza. Micsoda impozáns tábort lehetne összetoborozni egy kis jóakarattal! Ami sikerült Székesfehérvárott, miért ne sikerülhetne Pápán is ? Több míívészetet a templomba! Irta: Prohászka Ottokár. Mily csodálatos az eszmék és az érzések járása! Eljár fölöttük is az idő s a divat; egy ideig keletjük van, azután pedig letűnnek; egy darabig közszükségletet jelentenek, azután háttérbe szorulnak, de csak azért, hogy a pihenés és az erőgyűjtés hoszszabb, rövidebb fázisai után ismét népszerűekké váljanak s kielégítést sürgessenek. így vagyunk a művészetnek s a műiparnak népszerűsítésével is. Régen ez nem volt igény, most azonban közszükséglet s közszükséglet azért, mert a kultura haladásával lelkünk is van hozzá; no meg a kezünk is győzi. Most már ott tartunk, hogy a művészi szép kilépett a világba, hogy a műipar tért hódított oly mértékben, hogy a sokszorosító technika tökélyesbülése folytán a művészet elhat a lakóházakba is, mennyivel inkább tehát a templomokba. Szépit otthont, képekkel ékesit falat, formássá tesz bútort; fejlesztője lesz a nemesebb érzéseknek, nevelője az embereknek; de egyszersmind nélkülözhetetlen kelléke a templomnak, istentiszteletnek s liturgiának. Hirdeti a maga módja szerint, némán ugyan,, de folyton, az igét, segiti az értelmet, tápot ad az érzelmeknek, magyaráz, szimbolizál; szól szemhez, fülhöz, szívhez; emel, nevel, lelkesít, buzdit, hevit s sok-sok gyönyörűséggel tölti el a lelket. S mi mindnyájan ugyancsak érezzük, hogy az eszme rászorul arra az alakító művészetre, mint a lélek a testre. A szépség. nádtaró között vesztegel a finom téli hal. Amint a legény jégpatkós csizmája a finom, sima felületre roppan, nagyot rug magán a leselkedő csuka. Ez a veszte: elárulta magát. Lassan, csúszva követi a halász s várja i mig megállapodik. Ekkor hirtelen megvillan a balta s mint villám csap a jégre a vesz- i teglő hal fölött. A szikrázó, acél-ruganyos jéglap az ütés erejét átadja a viznek, ez pedig rávezeti a halra s ha ügyesen, merőlegesen sújtott a kéz, megbénul a hal s j vergődve, mint nyugtalan óriás buborék száll föl a jég felé. A halász pedig tudva, hogy drága a pillanat, megfordítja a baltát, léket üt tokával a sima jégen, hirtelen fel- I türi durva, daróc ingét, s lenyúl a zsák- : mányért. Ekkor kezdődik az igazi küzdelem. A bénult hal érzi, hogy veszik szabadsága s • egész erejéből menekülni akar. Ez sokszor sikerül; de csak pillanatra, melyben már új j ütés sebezi halálra. A halász kezének vére pedig ott pi- j roslik az ütött lék éles peremén; jó, hogy j az izgalom heve feledteti a seb fájdalmait. Csakhamar tizen, húszan csúsznak ide s tova, itt-ott megvillan a balta, dobban a felület, szakad a jég, felszökken a viz; folyik a küzdelem, véreznek a kezek, szaporodik a zsákmány. Ott kalézol a Pista gyerek, messze, messze, egyedül, távol a többitől. Vigyázva, j lesve, meggörbülve csúszik előre, tekint ideoda, fényes baltáját kész ütésre tartja. Észre se vette, hogy elérte a folyót. j Fenn a parton vén fűzfa szomorkodott, melynek tövében öreg hal csontjai valának láthatók. A legény szemei örömre gyúltak. Lehajolt hirtelen, a csontokat felszedte s gyorsan a tarisznya mélyére rejtette. Meg ne lássa más is. Haza ment sietve. — Édes apám-uram, hallja-e kee ? ___ szóialt meg a legény, amintAözelgett az este. — Mi baj fiam ? — A kanálisra mennék, van-e szava hozzá. — Horhára fagyott. — Piros halszárnyakat láttam, meg erős csontokat. Ne féljen édes apám — kötelet is viszek. — Eredj fiam. Erre az öreg Balog lekeritette a décbundát a nyakából s odaadta fiának. Ki mikor az ablak alatt ellépett, kikiáltott az öreg: — Fiam, horhára fagyott. A daru sem csinál hatalmasabb V-ket, mint a Pista gyerek, mire elérte a partot. Egy csoport baltás halász iparkodik haza. Felismerték. — Ugyan hova törtet! eredt meg a> szó. Node ebbe a temérdek hóba, fagyba v éjtszaka-időbe! Higyjétek el nekem, ez valamit látott. — Nem látott az semmit, --- szólat meg a másik, — hanem az Andor Marcsa lelke hajtja. Elhanyatlik a haló nap sugára a simajégen. Csak pár araszttal lebeg még az ég széle felett, halványan, félig kiégve, szomorún. Messze távolban téli nyugat felé, hegyes, levéltelen, sudár jegenye mered az égnek. E mögé nyugszik, mintha öngyilkos akarna lenni hegyes ágain. Lám, már ereszti is vérét, azt a halvány, öreg, színehagyott vérét; beföst vele mindent, eget és földet, áldozatul hozza fogyaték erejét s lebukik, eltűnik... A hideg iszonyú, élet sehol. Csak a hitvány varjú száll tanyája felé; no meg a cifra jegérke villan elő olykor, megkopogtatja csőrével a kegyetlen jeget, majd felszáll és sirva, süvítve röppen ide-oda, mintha cifra ruhácskáját árulgatná egy kis eledelért.
