Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)
1911-05-21 / 21. szám
VI. évfolyam. Pápa, 1911. április 23. 163. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: 1 Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Akció — reakciói A katholikusok mult vasárnapi budapesti tüntető gyűlése a szabadkőművesek ellen, meglepte nemcsak elsősorban Budapestet, hanem az egész országot is. S hogy mily nagy fontosságot tulajdonítanak neki, mutatja az a lázas érdeklődés, mellyel minden rendű és rangú újság tárgyalta. Hiába gúnyolódnak a szabadkőműves újságok — minden soruk azt mutatja, hogy megijedtek, nagyon megijedtek. S félhetnek is, különösen akkor, ha vezető férfiaink nyakukba veszik az országot s mindenkit személyesen világosítanak fel a szabadkőművesek garázdálkodásáról. Az elhangzott beszédek, s abban talált mázsás argumentumok ellen beszélni nem lehet. Az az egész ország előtt világosan áll — de nem ?nernek róla az emberek nyilvánosan beszélni, csak úgy suttogva emlegetik. Ilven állapotot teremtett a szabadkőművesség hitvány arroganciája, mely nyakára ült az egész országnak, j meg akarta fojtani a katholikus életlüktetést. vS ha abban a gyűlésben elhangzottak azok a szavak, hogy? »Ki velük!« »Pogromot nekik!«, ezt a zsidóság kö- i szönheti azoknak a szélső elemeknek, j kik a keresztényeket kitúrták a páholyokból, kik a nyugati szellemmel új világot akarnak építeni Magyarország helyén, kik sötét szüklátóságukban teljhatalmú uraknak gondolják magukat, nem gondolván arra, hogy a gőgösségben hatalmasok miatt a békés polgárok is megihatják annak levét. A katholikusság közül az a sok százezer, — kik jól látják a mai állapotokat -— nagyon el vannak keseredve. Miért ? Mert egyszerűen életükre törnek! Mert az országot fenntartó kereszténységet alapjában támadják. Mert idegenné teszik lelküket, szívüket, gondolkodásmódjukat, s mások kezére jut vagyonuk is. Nemcsak meggyőződését vásárolják meg, hanem a jogot is kiveszik kezéből s gyámoltalanná, tehetetlenné teszik. Polónyinak is ez fáj, Baránszkynak is, kik a nemesen érző katholikusság szive dobbanását lesték el s azok óhaját és akaratát tolmácsolták. Az »Egyetértés« el is temette Polónyit, »a feltámadás minden reménye nélkül.« De nem tudja eltemetni azt az eszmét, melyet Polónyi ott képviselt, s nem tudja eltemetni azoknak jajkiáltását, kik felháborodva utasították vissza a nemtelen törekvéseket. Ez a gyűlés a szabadkőművességnek szólott. De érthetnek belőle mindazok, kik azzal a szellemmel, azokkal a törekvésekkel együtt éreznek, kik a hitnek rombadöntését haladásnak és felvilágosodásnak mondják. Küzd ez a gyűlés igen is a korszellem ellen, mely minden haladást Isten nélkül akar megvalósítani. Nem a »klerikális vérebek gyűlése volt ez«, hanem a lenézett, kigúnyolt, erejétől megfosztott összkatholikusság impozáns tüntetése. Tüntetése azok ellen, »kik le akarnak dönteni minden templomot, de azért gyülekezetbe állanak, hogy hirdessék a gyűlölet szeretetét«. Elhisszük, hogy »Világ«-éknak az ilyen harci riadóval, harcikiáltásokkal telt puskaporos levegő nem tetszik s T ÁRCA . Vasúti karambol. — Irta: Kincs István. — Mikor a vonatvezető beállított Kosár Béni barátjához, iszonyú komoly arcot vágott. — No, valami baj van talán, Imre! — tudakolta a házigazda, barátját székkel megkínálva — talán csak neki mentél valami tehervonatnak ? — Egyelőre még nem — volt a fontoskodó válasz — de falnak neki mehetek, ha ki nem nyitjuk az egyszer négy szemünket mindketten összevéve. — Nos? — A dolog igen egyszerű: meguntam a legényéletet, punktum. — Akkor házasodjál meg, Imre s másodszor is punktum. — Abban a járatban vagyok éppen, Béni. Ne beszélj, ne szólj közbe, különben mindjárt kizökkenek a két sin közül masinástól. — Hát csak rajta, én hiszen hallgatlak. — Meggondoltam magamat, Béni. — Okosan. — Nem való nekem már ez a magá- 1 nos élet. — Nagyon helyesen. — Tűzhelyet szeretnék rakni, tudod amolyant, melyet nem kőszénnel fűtenek, mint a mozdonyt, hanem őszinte, barátságos szeretettel. — Költői lélek veszett el benned, Imre, látom már — nevetett Kosár Béni. — Áttérek a prózára is, ne félj. Szeretném, ha az asszony tudna sütni, főzni, mosni. — Szóval ne legyen dáma. — Dáma ide, dáma oda. Annyi fizetésem van, hogy kalapra is kerül belőle feleségem részére. Csak azután a kalap takarjon is valamit. — Hány ezer forint kell. — Ostobaság. Nem pénzt értettem. Esze legyen az asszonynak, az a fő. S ha esze lesz, akkor engem, remélem, csak meg fog böcsülni. — Minden bizonnyal, — biztosította Kosár Benő a vonatvezetőt —- derék fickó vagy. Ha az Úristen mindenkit olyan anyagból gyúrt volna, mint téged, akkor hát sokkal több boldog házasság is volna a világon. — Gondolod ? — Meg vagyok róla győződve. Szünet állott be. A vasutas kifeledkezett az ablakon. — Kire gondoltál most? —- piszkálta meg barátját Kosár Béni. — Én ? Senkire. — De valami választottad csak van ? — Nekem ? — csodálkozott el a vonatvezető — ha volna, akkor nem jöttem volna hozzád. — Tehát én ajánljak valakit? — Magától értetődik. Nekem, barátom,
