Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-05-14 / 20. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. április 23. 155. szám. PAPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős .szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. SZEJVILE. Szociáldemokraták a szabadkőművesek ellen! Igazán az idők jele, ami a húsvéti ünnepek alatt történt Franciaországban, az istentagadás klasszikus földjén. Patand elvtárs, Páris »koronázatlan királya«, a villamossági munkások szakszervezetének elnöke, a szabadkőműves páholyok ellen nagy szociálista gyűlésre hivta össze az elvtársakat. A gyűlésen Pataud elnökölt, aki kijelentette, hogy nem fél a szabadkőművesek boszújától. Az előadó Janvion elvtárs volt, aki akták alapján bizonyítgatta, hogy a szabadkőművesek a munkásszindikátusokat teljesen a maguk céljaira akarják kihasználni. Egy testvérnek az a mondása, hogy tiz év múlva Franciaországban meg sem szabad mozdulnia ö O senkinek a szabadkőművesek engedélye nélkül, máris majdnem beteljesedett. Franciaország arra a szomorú sorsra jutott, hogy benne 40.000 hivatalos áruló él 40 millió »profán« bőrén és kárára. A proletároknak a szabadkőművesség az Isten ellen való gyűlöletet hirdette, hogy elfeledkezzenek a zsidó tőkések ellen való harcról; a kereszténység hanyatlásáról beszélt nekik, nehogy a »kolostorok milliárdjának« hoválettére gondoljanak; a papság »bűneit» ecsetelik, hogy ne törődjenek a kapitalisták és különösen aRothschildok tetteivel. Az előadásnak nagyon erős antiszemita részei voltak. Tizezer vasmarok tapsolt Janvion citojennek, midőn így kiáltott fel: »Azt mondják nekem, hogy én a papok malmára hajtom a vizet. Nos hát, én senki malmára nem hajtom a vizet. Mindamellett inkább elszivelem a papokat, kik nyíltan cselekednek s mindenki szeme láttára hordják a reverendát, mint a szabadkőműveseket, kik alattomban mesterkednek s titokban hordják kötényüket.« Nagy volt a tetszészaj és Pataud közbekiáltotta: »Látszik, hogy a nép kezd ébredezni. Tizenkét év óta nem hallott és látott ilyesmit az ember!« Majdnem egyhangúlag határozati javaslatot fogadtak el az előadottak értelmében. Főképp azt hangsúlyozták, hogv a szindikátusoknak csak a tőke ellen való küzdelem a céljuk és erősen el vannak arra határozva, hogy a „jövőben erőteljesebb táplálékkal élnek, mint az „antiklerikalizmus". A francia szabadkőműves sajtó erre egyszerűen megteszi Pataudt, Janviont és a többieket — klerikálisoknak, mellékesen még monarchistáknak is. Ami nem is olyan rossz tréfa! Csak egy kissé akasztófa-humor ize van . . . j _ Vörös zászló a templomban. Az alábbi esemény már magyar földön játszódott le. A kisteleki (Csongrád m.) szociálisták is épúgy megülték május elsejét, a munka ünnepét, mint a többi elvtárs. De kora reggel nem a zöldbe vonultak ki, mint« a többi elvtárs, hanem vörös zászló alatt a kath. templomban j jelentek meg testületileg, ahol a plebáí nos hazafíságtóL izzó beszéd kíséretében \ megáldotta a vörös lobogót. A plébános neve: Városy Gyula. Függetlenségi képviselő volt évekkel ezelőtt s ma is tántoríthatatlan hive a függetlenségi eszj mének. Hívei szociálisták. De nem j olyanok, mint a többiek. Ezek az egyszerű emberek nem is olyan régen j gyűlölték az egyházat. Es fanatikus ( bizalmatlansággal nézték a plébánosukat, | mint ennek az egyháznak legekszponál; tabb képviselőjét. xA plébános nem törődött a bizalmatlansággal; erős lelkű, | >melegen érző szivü ember; nem érzéTÁRCA. Liátogatás. — Irta: Törökné, Kovács Hermin. — Csak az imént bukkant ki a nap a távoli hegyek mögül s már tárva-nyitva találta az ősi Tamássy-ház hosszú ablaksorát. A kellemesen hűvös reggeli szellő diadalmasan lobogtatta meg a leomló függönyöket. Csattogott a poroló benn a szobákban, mialatt valamelyik cselédleány hangosan, jókedvűen énekelt. Maga az öreg Tamássy Bertalan ott sétált a ház előtt. Hosszúszárú pipája erősen füstölt. Nézte Ladyt, a bozontos házikutyát, amint csaholva hempergett a fűben s azután harmattól nedves bundáját ott rázta meg az ura előtt. — Takarodsz! — kiáltott rá, megfenyegetve a pipaszárral. A kutya el is iramodott, hogy kis reggeli veszekedést kezdjen Elektorral, a jegyző vizslájával. Az öreg Sámlay épen most kanyarodott be az utcasarkon. — Jó reggelt! — kiáltott már messziről. Tamássy ur is okul a sokat igérő közmondáson, hogy ily korán elhagyta az ágyat. Szokása szerint döcögősen, jóizüen nevetett. — Ami azt illeti, van valami a dologban; az egészség végre is kincs. Én télennyáron megteszem szokott reggeli sétámat, de hála Istennek nem is panaszkodhatom. Pedig vén csontok már ezek! — Hát hiszen én is elég jó karban vagyok még annak dacára, hogy reggeli alvásomat nehezen nélkülözöm. Az emberi természetek nem egyformák. De ma kiugrasztott az asszony. Csak illik, hogy magam menjek a fiam elé. — Hát csakugyan megjön? Persze üdülés céljából. — Na, igen. Nem is hinnék a magunkfajta csendes, egyszerű életet élő emberek, mennyire kizsarolja az igazi nagy tehetségeket a lázasan dolgozó főváros. Aki ott érvényesülni akar, nem tékozolhatja el erejét. Béla rövid idő alatt nagy karriert futott meg. A jegyző helybenhagyóan rázogatta fejét. -—- Mégis csak nagy szerencse, ha valakinek olyan fia van. Tamássy-elégülten folytatta: — Igaz, sokba van nekünk a gyerek, de nem sajnálom. Ez másképp nem megy. Kénytelen lépést tartani a nagyúri barátaival, Most már megáll a maga lábán is. Fényes jövedelme van. — Ez a legfőbb. A pénz... motyogta a kis öreg. Azután is, hogy egyedül baktatott végig a falu kanyargó utcáján, egyre a Tamássyék szerencséjén járt az esze. Az a gyerek kétségbevonhatlanul megdöntötte a közmondást, hogy: »Farkasból nem lesz bárány«. Lám ez a tékozló, könnyelmű fiu, hogy kinőtte magát! Azt a sok keserűséget bajt, melyet kamaszéveiben szerzett szülei-