Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-01-09 / 2. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. január 9. 1908. évi Kifizettetett UJ engedélyezés 190S-ban Kor. Kor. Gyáripar 10,210,468 4,131,441 Kisipar 1 ,884,514 1,895,064 Háziipar 0,261 369,347 Ösztöndíjak 174,182 165,241 Kiállítások 89,558 76,010 Egvéb ipari célok 383,006 300,158 Összesen: 12,741,989 6,937,261 Ezen táblázatos kimutatás szerint az 1908. évben az állam a gyáripar fejlesztésére majdnem 4 és fél milliót áldozott ugyanakkor, mikor a közel 800 ezer családnak kenyeret adó kis­iparra még 2 milliót sem adott, míg a több milliót kitevő kisbirtokosok és kis­gazdák anyagi érdekeinek istápolására csak 369,347 kor. került, amennyiben a háziipar a mezőgazdaság körébe tarto­zik. A háziiparnak ugyanis az a célja, hogy a gazdaságban legszükségesebb tárgyakat, eszközöket, szerszámokat sa­ját kezével és szorgalmával szerezze meg a kisgazda és így, ne kelljen azo­kért a piacon pénzt kiadnia. Hol itt a segélyösszegek m 1 к enti О О kiutalásában az igazság, az egyenlő el­О О o7 bánásmód? S vájjon mi lenne az or­szág igazán jól felfogott érdekét tekintve, a helves és célhoz vezetőr Hát igazság-e az, hogy az adózó nép keservesen kipréselt pénzéből milli­ókat adnak egy-két száz, többnyire ide­genből hozzánk vetődött nagytőkésnek csak azért, hogy itt meglévő vagyonu­kat állami szubvencionálás mellett újabb százezrekkel és milliókkal gyarapítsák ? Hisz nem az erős, hanem a gyenge szorul támogatásra, segítségre. Egv о • о о о-* államhatalomnak sem lehet az a célja és ideálja, hogy egy-két száz milliomos dúsgazdag mellett milliók a legnagyobb gonddal és nélkülözésekkel küzdjenek, hogy éhezzenek és koplaljanak. Már pedig a mi százezreket számláló kis­iparos osztályunk, amely oly sok derék és nagy embert adott a magyar társa­dalomnak, oly sivár anyagi helyzetben él, hogy e bajon már tisztán magyar nemzeti szempontból is okvetlen kell segíteni. A régi, elég jó anyagi viszo­nyok közt élő iparos osztálvt a szabad ipar és a szabadversen}', amely legtöbb­ször tisztességtelen, annyira kiforgatta mindenéből, hogy ezerre és ezerre te­hető azon iparosok száma, akik rosz­szabbul élnek, mint a legutolsó falu zsöllér-embere. Itt nem morzsákat ké­rünk. Eg v-k ét millióval még nem lehet hathatósan orvosolni az országos beteg­séget, mert amit az állam eddig nyúj­tott a kisiparos osztálynak, az csak csepp a tenger vizében. A gyáripar hathatós támogatása helvett a kisipar pártfogását követeljük üdvös szociális intézkedések törvénybe iktatásával és azoknak becsületes ke­resztülvitelével. Itt nem elég csak panaszkodni, rimánkodni, összetett kezekkel nézni a teljes elpusztítással fenyegető veszélyt, hanem hatalmas szervezetet kell alkotni, amelybe be kell lépnie minden kis­iparosnak, mert az egységben, az ösz­szetartásban rejlik az erő és az erőben a hatalom. Wagner Lőrinc. Istmét gyásza van a sz. Benedek-rendnek. Egyik oszlopos tagja, a Bold. Szűzről nevezett celldömölki apátság apátja, Wagner Lőrinc, f. hó 4-én tüdőbaj következtében elhunyt. A megbol­dogult égvik legnépszerűbb tagja volt a sz. Benedek-rendnek. Alázatos lelkületű. Isten szive szerinti pap, tiszta életű, szeplőtelen jellemű férfi, aki a keresztény ember ideál­ját első sorban önmagában igyekezett kialakí­tani. Sopronban született 1841-ben. 1858-ban lépett a sz. Benedek-rendbe. Felszentelése után egyideig főapáti titkár volt, majd a pan­nonhalmi theológiai-kar tudományosan kép­zett, közkedveltségnek örvendő tanára. 1900­ban rendtársai óriási nagy többséggel válasz­tották meg celldömölki apátnak. A díszes méltóság nem szédítette cl; bár mellét fé­nyes aranykereszt ékesítette, megmaradt alázatos szerzetesnek. A decemberi főapát­választásban még részt vett; a karácsonyi ünnepek alatt is ő végezte az istentiszteletet, bár orvosa határozottan megtiltotta. Mikor érezte, hogy közeledik utolsó órája, példás buzgalommal vette fel a halotti szentségeket s csendben, Isten akaratában teljesen meg­nyugodva hunyt el az Urban. Temetése f. hó 7-én volt óriási részvét mellett. A rend nagy halottját Halbik Ciprián tihanyi apát temette Jándi Bernardin igazgató, Németh Gyula keszői plébános, Mattyasóvszky Kasz­szián győri, Tóth Aladár komáromi és Jung Benedek pápai bencés tanárok segédletével. A gloriózumot Kroller Miksa zalavári apát mondta el az ősi apátsági templomban. A Ferrer ügy és a szekularizáció. A Kath. Kör november 28-iki felolvasó-estélyén elmondotta Káuzli Gyula. (Folytatás.) M. t. Uraim és Hölgyeim! Gondoljuk csak meg azt, hogy a hon­foglaló nomád magyar nép, talán kétszázezren, elfoglalta ezt a földet, természetesen nem a mai művelt állapotában, hanem úgy, ahogy azt az erre vonuló vándornépek itthagyták: őserdőségeket, mezőségeket, mocsarakat. Itt ütötte föl sátorait, vadászattal, hadászattal és hadi kalandokkal foglalkozva. Az elfoglalt területet a vezér es a nemzetségek között osztották fel úgy, hogy emlékeink tanúsága szerint ez az egész föld az Árpád-család és 108 nemzetség magánbirtokát képezte. Állami szervezetről, vagy állami birtokról beszélni nálunk abban az időben nem volna egyéb, mint a mai fejlett jogviszonyaink átvitele az ősi primitiv korba; hogy modern hasonlattal Az öreg hercegnő a fejével bólonga­tott, Százszorszép hercegnő pedig nézte azt a darab eget, ami bemosolygott az ablakon, így volt ez mindig. Az" öreg hercegnő végig vezetgette a kis hercegnőt a nagy termeken s megmutogatta neki a barnult képeket, a bársonyos, selymes lovagokat, a fényes, vér­tes vitézeket, a hátuk megett pedig ott bice­gett az öreg szolga, aki mindenre bizony­kodott. Százszorszépé volt minden szeretet az ódon falak között, vagy kint a rengeteg parkban, ahol a szürke, összetöredezett kő­szobrokat befutotta a repkény, az útakat fel­verte a parély s a vadvirágok buján nyíl lot­talc mindenütt. Itt üldögéltek sokszor egy mohos, kopott kőpadon. A hátuk megett egy kősárkány szájából lassan, szomorúan csörgedezett a viz, a fejük fölött susogott valami a lombok között s az öreg hercegnő belenézett fény­telen szemével a park sötétségébe, mintha onnan várna valakit, a kis hercegnőt pedig magához szorította. . . . Eljön az ifjú király, hisz te vagy a legszebb, a leggyönyörűségesebb . . . S a vén kastély falain belül úgy is volt ez s úgy volt beirva az öreg hercegnő szi­vébe, ki ezt elmondta a kis hercegnőnek, aki pedig nem is ismert másik szivet. A kut vize csobogott, mintha üveg hárfát penget­tek volna cs Százszorszép hercegnő úgy látta, hogy a virágok is meghajtják fejüket előtte. A legenda pedig mindennap újra kez­dődött. Eljön az ifjú király. . . Milyen szép volt ez! De olyan volt csak, mint a gyer­mekmese, olyan, amilyet kis ágyainknál hall­gattunk s úgy láttuk sokszor, amint elszen­deredtünk, hogy a meséidnek aranyos szár­nyai nőttek. Es már vége is lesz, mint minden me­sének. Százszorszép hercegnő egyszer eltévedt a parkban. Csak úgy futkosott ott, mint más gyerekleány. Az öreg hercegnő bent bóbis­kolt valamelyik teremben, a szolga sem volt látható, szóval az udvar elmaradt. Százszorszép egyszerre egy kőfalhoz ért s egy nagy nyílást látott maga előtt, amelyen tarka, szines világ nevetett befelé. Furcsa volt az. A nyílás valami régi kapu volt, bedőlt oszlopokkal és lehullott fal­díszekkel, a földön szanaszét hevertek az osz­lopfejek töredékei s két kő cerberus alakja, melyek bizonyosan a kaput őrizték valaha. Kivül pedig egy nagy mező terült el, mely­nek a túlsó végén, mint egy vékony ezüst­vonal, csillogott egy kis patak s magas, su­dár nyárfák kémlelve nyújtották fel hosszú törzseiket a ragyogó kék égbe. A kis hercegnő óvatosan kilépett a kapu nvilásán, szétnyitott néhány bokrot, melyek elzárták az útját s kilépett a sza­badba. Odakünn volt a legnagyobb csoda. Két kis gyerek állott egy kis tócsa szélén. Egy fiú, meg egy leány. A vizbe kavi­csot dobáltak. A réten szerteszét piroscsőrü fehér madarak járkáltak. A kis hercegnő eltátotta a száját. — A fiú, meg a leány ki voltak pirulva a nagy munkától s azt hitték, valami öreg kép ele­venedett meg előttük, vagy egy törpe vár­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom