Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)
1910-02-20 / 8. szám
V. évfolyam. Pápa, 1910 február 20. 8. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Esterházy-út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdelési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A Pápa és Vidéke jövője. Megyéspüspök Urunk szubvenciója. (*) Három hónap hiján négy esztendeje már, hogy megszületett a »Pápa és Vidéke.« Mikor a körülmények kényszerítő hatása alatt megindítottuk, magunk sem hittük, hogy három-négy számnál tovább visszük. A legnagyobb optimisták sem jósoltak neki többet egy évnél. Mi tagadás benne, izgalmas idők voltak azok ! Örökös harc, örökös küzdés. Olyanformán voltunk mint a zsidók, mikor felépítették a jeruzsálemi templomot. Félkézzel téglát hordtak, a másikban kardot villogtattak, hogy visszaverjék az ellenség minduntalan megújuló támadásait. Mí is csak félerővel dolgozhattunk a lap megerősítésén, az új előfizetők toborzásán, mert a szerkesztés, a védekezés időnk nagy részét lefoglalta. Mikor úgy, ahogy megerősödtünk, újabb nehézség gördült az utunkba. Kezdetben csak hat oldalasnak terveztük a lapot. így is jelent meg körülbelül 6—8 hónapon keresztül. Egyszer csak azt halljuk, hogy előfizetőink közt általános az elégedetlenség. Uramfia, hát mi baj van már megint? Mi? Hát az, kérem alássan, hogy a »Pápa és Vidéke« miért soványabb, mint a többi helyi lap?! Ázzál a körülménnyel persze nem számoltak a mi i. t. előfizetőink, hogy a mi lapunk olcsóbb, mint a többi! Már most mit csináljunk? Fölemeljük az előfizetési árat? Nem lehet uram, nem lehet. Mert akkor még utólag sem fizetnek az előfizetők. Lelkiismeretesen számot vetettünk a lap anyagi helyzetével s kisérletképen minden második számot nyolc oldalon jelentettünk meg. S mikor láttuk, hogy előfizetőink szaporodnak, teljesen kiküszöböltük a hat oldalas számokat. Anyagi haszon, persze, nem igen volt. De — és ezt különösen hangsúlyozom — nem is ez volt a cél ! Az alapításkor azt ttiztük ki a legfőbb, mondhatnám : egyetlen feladatni, hogy e lap teljesen megbízható organuma legyen a tiszta kath. érzésnek és az igazi hazafiasságnak. Megígértük, hogy a Kath. Kört, mely a megindítás harmadik hetében a kiadó-tulajdonosságot elfogadta, válság elé nem visszük. Szavunkat állottuk és álljuk ma is! A Kath. Kör nem fizetett rá a lapra. Pedig a nyomdaköltség az eredetileg megállapított 1352 korona helyett az utolsó évben már 1768 koronára emelkedett. Jan. elsején megvalósult a régi álmunk. Helyben nyomtathatjuk a lapot. Kiállítása is tetszetősebb, modernebb. De épen ez a nyomdaváltozás okozta a lap életében a legsúlyosabb válságot. A nyomtatás költségei 2080 koronára emelkedtek. Magában véve nem sok. Ha a pápai munkabéreket nézem, akkor sem sok. De a mi körülményeinkhez képest — sok. Három eshetőség állott a kiadóés szerkesztő-bizottság előtt. 1. Beszüntetjük a lapot. (Ez lett volna a legegyszerűbb, de legkevésbé épületes megoldás). 2. Leszállítjuk hat oldalra. (Köszönöm az olvan fejlődést, mely — viszszafejlődésben nyilatkozik !). 3. Felemeljük az előfizetési árat. (Nem lehet, uram, nem lehet!). A három közül tehát a — negyediket választottuk. Eddig nem alkalmatlankodtunk a megyéspüspök úrnál. Mig a magunk lábán is meg tudtunk állni, nem tartottuk illőnek, hogy visszaéljünk jóindulatá val. De most a lap élete forgott kockán. Kérvényt intéztünk tehát ő TÁRCA. Я boldogságról. — Irta: Pataki Béla. — A boldogság olyan utópiája az emberiségnek, mely — mint végcél — mindnyájunknak legfőbb vágyát képezi, melyet, mint eszményi értelemben vett absolut legjobbat — mindnyájan óhajtanánk elérni, de eléréséért öntudatos következetességgel törekedni csak a köznapias eszmekörön felül emelkedett s az emberiség myriádjainak nagy tömkelegében ritka kivételt alkotó nagy szellemek tudnak. — Az óriási nagy tömeg legföljebb a viszonylagos jóllét karjai közé vágyakozik és megelégszik azzal, hogyha a mindennapi élet lehető kényelmeit megszerezheti s mohamedán fatalizmussal várja, hogy a folytonosan áhítozott boldogság eszményi sültgalambja kényelmesen a szájába repüljön. Az emberi életnek két szakasza felel meg azon feltételeknek, melyeket az emberiség legnagyobb része a boldogság fogalmához szokott fűzni. Az emberi élet ezen két szakaszában található fel az ideális jóllét azon legmagasabb foka, melyben kevés kivétellel mindnyájan boldogaknak szoktuk magunkat vallani. S melyik az életnek ez a két szakasza ? S meg van-e az élet eme két szakaszában a boldogság fogalmának minden kritériuma? Mielőtt ezekre a kérdésekre megfelelnénk, határozzuk meg mindenekelőtt a »boldogság« fogalmát, de ezúttal távol minden vallási vonatkozástól, tisztán csak a földi boldogság fogalmára terjeszkedve ki. Mi lehet a tulajdonképeni boldogság? Tengernyi tintát és nyomdafestéket pusztítottak el már hivatott tudósok és hívatlan dilettánsok ennek a kérdésnek tisztázása végett, s ha valaki —. talán egy egész hosszú élet munkássága árán — fáradságot venne magának arra, hogy mindazt a sok ellentétes tant, melyet a »boldogság« meghatározása tárgyában évezredeken át összeírtak, egy tömegbs összefoglalja: oly művet alkotna, mely érdekes tanulmányt nyújtana annak a kérdésnek megvilágítására, hogy az emberi nem különböző korszakaiban mily különböző felfogások jutottak érvényre a földi végcél, az utópikus eszményi boldogság elérése körül folyt évezredes eszmeharcok titáni küzdelmei között ! Pedig, milyen egyszerű erre a kérdésre a felelet! Mindazt a töméntelen anyagot, melyet komolyképü bölcsek tudós tolla s édesszavu költők zengő lantja a boldogság meghatározásánál összehalmozott, két főrészre oszthatjuk, aszerint, amint föltételes, azaz viszonylagos — és föltétlen, vagyis absolut boldogságról akarunk beszélni. Az előbbit az egyéni felfogás az élet különböző viszonyai között sokszor a legellentétesebb eszmék megtestesülésében keresi és találja íel. Ezer, meg ezer »bölcs« tanítvány vallotta elvéül a bölcs Diogenes tanait, aki az