Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-12-25 / 52. szám

p ш V. évfolyam. Pápa, 1910. szeptember 419. 39. szám PAPA ES YIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetesi- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A modern ember karácsonya Irta: STROMMER VIRTORIN dr. százszorta többet képviselt, mint akárhány villanyfényben uszó ékes karácsonyfa. De nekem, mint mondottam, mégsem ez fáj. Hiszen ez csak tünet, muló jelenség, vagy a rohanvást száguldó időnek többé-kevésbbé természetes eredménye is lehetne. Nagyobb dologról van itt szó, mint ez a még oly édes poézise karácsony ünnepének, örülni, boldog lenni s másnak szive szerint örömet okozni csak az tud igazán, akinek a telke tele van eleven hittel s krisztusi szeretettel. S mi ebben fogyatkoztunk meg irgalmatlanul. A hitünk még jó ha mankón úgy ahogy elcsoszog; a szeretetünk tüze, mint a kialvó mécses szegényes lángja serceg egyet néha-néha. Ez az egész. A hitben sasszemeket adott az Isten s nappali fényességet; a szeretetben szárnyakat, melyek mérhetetlen téreken átröpítenek ; lángot, mely folyton melegít. S mi buta, fojtó ködben élünk, az orrunk ban a karácsonyi öröm sem az már, ami volt s aminek hegyéig sem látunk s szárnyaszegett madárként, elgémlennie kellene. Szó sincs róla, a külsőségek nagyobb ará- beredett tagokkal a hideg, nedves és sáros földön fagyosnyuak, a karácsonyfák díszesebbek, az ajándékok paza- kódunk s majd megvesz az Isten hidege. Nincs bennünk rabbak, de ami a nyomában jár: a szeretet ünnepének félek, nincsen erő, nincsen lendület, nincs is tehét merész boldogsága, ha virághoz hasonlítom, színtelenebb, töréke- neki vágás, s győzelmes öröm, hanem csak kapkodás, lenyebb, bágyadtabb, boldogságnak meg nem olyan boldo- t

örés és szánalmasan tehetetlen nyöszörgés, gító, nem olyan meleg, mint aminőre a lelkünk szomjazik. Nem, édes véreim, nem ez az élet, a boldog élet Nincs a mi ünneplésünkben lélek. A karácsony az muzsikája. Valamikor, közel kétezer éve, megcsendültek Amikor e sorokat papírra vetem, érzem, tudom: a legékesebb karácsonyi cikknek is az a sorsa, hoigy — lehetőleg kevesen olvassák el. A toll megáll a kezemben egy percre e gondolatnál; de aztán eszembe jut e körülmény vigasztaló oldala, hogy t. i. így legalább kevesen fognak boszankodni vagy unatkozni igénytelen soraim mellett. Ettől fölbátorítva vigan rovom a betűket. * Senki meg ne Ítéljen irásom címéért. Nem akarok elevenek és holtak felett ítélni, a sokat emlegetett modern korszellemet sem szándékozom tetemre hivni. De mert igen kikívánkozik belőlem egv gondolat, hát leirom. Valahogyan úgy látom a dolgot, hogy mi a karácsonyt, a szeretet ünnepét sem tudjuk már úgy megülni, mint ahogyan katholikus elődeink ülték. modern világalázatos, de mindent átható, mindent legyőző szeretet ünnepe. Természete szerint cstipa bensőség, csupa melegség s mi, mert a szivünk nem érzi, az értelmünk nem érti a ennek földöntúli hangjai ama nevezetes, szent éjtszakán ott a betlehemi istálló felett. Az emberiség lassan-lassan eltanulta ezt a csodás égi melódiát. Megtanult hinni és nebetlehemi szegényes istálló isteni atmoszféráját, csináltunk mesen szeretni. Izmai kifeszültek, arcába élet, lelkébe erő belőle csillogó, de lélektelen látványosságot. Mintha ci- költözött. Azután ? No, azután mintha szú kezdett volna nikus, üreslelkü agglegények volnánk valamennyien. rágódni az élet sudárba szökött fáján. Az öröm éneke A Krisztus-várás fönséges hangulata ma már talán egyre halkult, az izmok elernyedtek, lekonyult, az élet csak a gyermekekre hat. Karácsony felé jóformán csak az ártatlan gyermekek jönnek izgalomba; csak ők érzik szivökben azt a leírhatatlan édes bizsergést s s számlálgatpirja eltűnt arcáról, a szemekben a tüz kialudt... A szkepszis és az önzés letarolta a mezőket, ürességtől kongókká tette a lelkeket. Azóta csak nyöszörögni és nyávogni tudják a romlatlan érzés naiv türelmetlenségével a napokat, nak, hogy szánalom hallgatni őket. majd az órákat, melyek a kis Jézus eljövetelétől még el- Ha nem is mondom, mégis mindnyájan tudjuk, nem választanak. A nagyok, az okosak meg csak mosolyognak ez az étet, nem erre születtünk. A sivatag fáradt, eltikkadt s az erszényöket tapogatják. vándorához hasonlóan szívszorongva kívánkozunk üdítő, Lám, hogy igazam van. Elköltözött belőlünk, elköltő- elevenítő ital után. A mai ünnep ilyent kinál nekünk. Az zött ünnepünkből a lélek. Az aranyóra, a drága ékszer Üdvözítő bölcsőjétől melengető fény sugárzik felénk, melys a gazdag karácsonyfa más pazar diszei nem tudják pó- tői újjá élednek elkényszeredett tagjaink. Tanuljunk meg tolni. Önkéntelenül is számadást csinálunk: pénzértékben újra igazán gyermeki létekkel hinni s becsületes keresztény felváltva ugyan mennyit adtunk és ennek fejében mennyit katholikus szivvel szeretni s megtanulunk majd boldogok is kaptunk ? Kemény szó, fáj is kimondani, de mert sokszor Lenni. beléje botlottam már, mégis csak kimondom: üzérlelkek Ez lesz a modern embernek, a mámorító, de léleka szeretet ünnepéből a hivalkodás zsibvásárját csinálták. nélküli kultura e kifosztott áldozatának boldog karácsonya. Nem a karácsony pusztulófélben levő poézisét siratom, bár ez is nagy érték, s tagadhatatlan, hogy egy egyszerű fenyőág néhány aranyos dióval-almával ebből Lapunk, mai száma ro oldal.